A Typotex Kiadó világirodalmi sorozatában már több remek mű is napvilágot látott, amelyeket igazán kár lett volna nem kiadni magyarul is. Giedra Radvilavičiūtė esszékötete is ezek közé tartozik: látomásszerű jelenetek sorából álló, gyönyörűen megírt történetekkel van dolgunk, amiket szinte lehetetlen nem egyhuzamban elolvasni.
A lazán összefüggő történetek egy írónő élete köré szerveződnek, a szereplők hosszan monologizálva, de remek stílusban, némi humorral fűszerezve adják elő a gondolataikat. Évtizedeken keresztül nyomon követhetjük a „főszereplő” életét: hol egy kortárs irodalmi fórumon szólal fel, hol a lányával beszélget, hol pszichológushoz jár, hol Amerikába utazik, hol ingatlanhirdetéseket nézeget cél nélkül. Nincs semmi különös az életében, semmi kiugró, Giedra Radvilavičiūtė stílusa azonban annyira egyedivé teszi az elbeszéléseket, hogy az olvasó már-már azt hiszi, hogy valójában egy evilági köntösbe bújtatott tündérmesét olvas.
A lazán összefüggő történetek egy írónő élete köré szerveződnek, a szereplők hosszan monologizálva, de remek stílusban, némi humorral fűszerezve adják elő a gondolataikat. Évtizedeken keresztül nyomon követhetjük a „főszereplő” életét: hol egy kortárs irodalmi fórumon szólal fel, hol a lányával beszélget, hol pszichológushoz jár, hol Amerikába utazik, hol ingatlanhirdetéseket nézeget cél nélkül. Nincs semmi különös az életében, semmi kiugró, Giedra Radvilavičiūtė stílusa azonban annyira egyedivé teszi az elbeszéléseket, hogy az olvasó már-már azt hiszi, hogy valójában egy evilági köntösbe bújtatott tündérmesét olvas.
„A hatásos szöveggel kapcsolatban van néhány minőségi kritériumom. Az első. Miután elolvastam, az elbeszélés újra kússzon vissza az emlékezetembe, anélkül, hogy ezt akarnám: nem feltétlenül a cselekménye vagy a szereplői miatt.”A Ma éjjel a falnál alszom ennek tökéletesen megfelel: a hangulata vissza-visszalopózik a saját valóságomba, ami itt a budapesti panel földszintjén, időtlenül szürke köddel körülvéve nem is csoda. Az esszék sorozatából álló (ön)életrajz nemcsak hogy olvastatja magát, hanem úgy magába szippantja az olvasót, mint a mesében Alice-t a tükör, s a végén nem biztos benne az ember, hogy a tükör melyik oldalán kötött ki.