Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

A Lépcsők városa olyan, mintha China Miéville írta volna A regét. Az isteni panteon elpusztítása utáni, megtört kontinens rendkívül izgalmas terep, Robert Jackson Bennett a világépítés mellett a karakteralkotásban is ügyes - és természetesen a történet sem marad el az előbbiek mellett. 

Robert Jackson Bennett első magyarul megjelent könyve, a tavaly nagy lelkesedéssel beharangozott Horzsolások különösebben nem mozgatott meg, ötödik regénye, a Lépcsők városa, viszont pont olyannak tűnt, amit érdemes tenni egy próbát.

Bennett egyébként 2010-ben publikálta első regényét, azóta átlag évente kijön egy-egy új könyve és ezzel párhuzamosan az ismertsége és népszerűsége is nő. A korábbi munkáit nem olvastam, de a Lépcsők városa már egyértelműen kiforrott, érett írói stílust és hangot mutat, határozottan kortárs a kifejezés pozitív értelmében, szórakoztató és ha valaki fogékony rá, némi gondolkodni valót is ad.

Chris Beckett: Sötét Éden

Egy nap nélküli, sötét és végtelenül idegen bolygó, young adult stílusú történet és váratlanul elgondolkodtató nyelvészeti, szociológiai, vallási kérdések. A Sötét Éden különleges regény, színes, zavarba ejtő és gondolkodásra késztető ötletekkel. 

Időnként jó érzés úgy elolvasni egy könyvet, hogy egy-két hívószó kivételével semmit nem tudok róla. A varázslóknál és a Vének háborújánál bejött a dolog, és nem egészen tudatos döntés eredményeképpen a Sötét Éden is része lett a kísérletnek. Előzetesen nagyjából annyi volt meg, hogy egy csillagtalan bolygón játszódik a történet, ami magányosan sodródik az űrben, ami önmagában is elég izgalmas alaphelyzetnek tűnt ahhoz, hogy kíváncsi legyek a regényre. Néhány éve egyébként sikerült rábukkanni egy hasonló objektumra, igaz, az nem Föld-méretű bolygó, hanem gázóriás, de ez legfeljebb a távcsöveink korlátait mutatja, nem pedig azt, hogy kisebb méretű "kóbor bolygók" nem léteznek. 

Chris Beckett viszonylag későn kezdte az írást, az 1955-ben született brit szociális munkás és egyetemi tanár 1990-ben vetette papírra első novelláját. Ezután viszont már nem volt megállás, húsz fölötti novellát, négy regényt és féltucat szakkönyvet publikált, ezek közül a Sötét Éden 2013-ban az Arthur C. Clarke-díjat is elnyerte, többek között Kim Stanley Robinson 2312-je elől (amit nem szabad a félresikerült magyar fordítás alapján megítélni, egyszerűen zseniális darab). 

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény

Eredetileg csak felületesen terveztem végiglapozni Szergényi István, az energetika közelmúltban elhunyt, kiváló szakértője utolsó munkáját, de sokkal jobban lekötött, mint vártam, illetve így lehetőség nyílt egy rendhagyó, a könyvet két, eltérő nézőpontból bemutató bejegyzés megírására is. 

Az Energia, civilizáció, szintézisigény ránézésre nem különösebben vonzó, külsőre átlagos, költséghatékony tankönyvre vagy más egyetemi kiadványra emlékeztet, ám ez csak részben utal a tartalomra. Persze használható tankönyvként - gyakorlatilag minden olyan kurzuson, ahol az energetika kérdése előkerülhet és számít a közgazdasági, illetve kulturális/civilizációs nézőpont -, ahogy a felépítése, szerkesztése, az egészen triviális kifejezéseket és fogalmakat magyarázó lábjegyzetek is ezt a vonalat erősítik, ám a kötet ötven-hatvan százaléka simán elmegy népszerű ismeretterjesztésnek is. 

Érdekes, hogy milyen vékony a határ szakkönyv és ismeretterjesztő irodalom között. A tankönyves stílusjegyeket elhagyva, izgalmasabb dizájnnal és a jelenleginél is olvasmányosabb szöveggel, egy kicsit kevesebb adattal, több illusztrációval és egy kis humorral jóval szélesebb kört is meg lehetne szólítani. 

Már rég nem a korlátlan (vagy legalábbis annak tűnő) energia korában élünk, az erőforrások érezhetően csökkennek és az energiaigény növekedésének hatásait is nap mint nap tapasztaljuk. Ha másért nem, legalább az alacsonyabb számlaösszeg miatt figyelünk az eszközeink energiafogyasztására, de komolyabban aligha merülünk el a részletekben, pedig érdemes lenne. Szergényi ebben nyújt segítséget, rengeteg érdekes és fontos összefüggésre mutat rá, és ez az, amitől univerzálisan ajánlható lesz a könyv. 

[Pomsár Péter]

Eddig a pro, kontra a hajtás után.