Orson Scott Card: Az elme gyermekei (Végjáték 4.)

Ender elméjének gyermekei önálló utakon járnak és az emberiség éppen elpusztítani készül legjobb esélyét a túlélésre. Az elme gyermekei közvetlenül a Fajirtás történetét folytatja, a két kötet gyakorlatilag egyetlen epizódja a teljes regénysorozatnak, és szépen lekerekíti, bár teljesen nem zárja le a Végjátékkal indult történetet. 

És végül elérkeztünk a Végjáték-sorozat utolsó részéhez. Oké, ez nem ilyen egyszerű. Szóval van a Végjáték, amiből két éve egy jobb sorsra érdemes film is készült, és ami minden idők talán legjobb pszichológiai sci-fije, ezt szokás legszélesebb körökben ismerni. A Végjáték közvetlen, ám háromezer évvel később játszódó folytatása a bizonyos értelemben még jobb A holtak szószólója (egyik személyes kedvencem), a sorozat harmadik része (itt már nincs érdemi időugrás) a Fajirtás, aminek néhány aspektusa meglehetősen felbosszantott, a negyedik és mindezidáig utolsó pedig jelen kötet, Az elme gyermekei. Eddig követhető, igaz? 

De itt nincs vége a dolognak. Card megírta a Végjáték eseményeit Bean szemszögéből is, kiegészítve elég sok érdekes dologgal, ez lett az Ender árnyéka, amiből kinőtte magát a jelenleg ötrészes Árnyék-sorozat, ez elsősorban Ender testvéreire és a hadiiskola növendékeire fókuszálva mutatja be, hogy mi történt, miután Ender száműzetésbe vonult. Ebből magyarul három kötet jött ki, az Ender árnyékán kívül az Alexandránál jelent meg A hegemón árnyékában is, az Árnyékbábokat pedig már a fősorozathoz hasonlóan az Unio Mystica adta ki. Most már kezd bonyolódni, de még nincs vége.

Készült egy előzménytrilógia az első hangy-háborúról és folyamatban van egy második, Card állítólag szeretne írni egy ifjúsági sorozatot arról, hogy Enderék után hogyan hasznosítják a hadiiskolát, plusz van még egy adag novella és képregény is. Illetve a tervek szerint a fősorozat és az Árnyék-regények majd összeérnek a Shadows Alive című, még meg nem írt részben, ami végleg lezárja az egészet. 

Na és hogy mit érdemes ebből elolvasni? A Végjáték és A holtak szószólója vitán felül kötelező. Mindkettő zseniális, kiválóan megírt, egyszerűen remekmű. A folytatások, előzmények, párhuzamos sztorik már véleményesek, ha tetszik a világ és kíváncsi vagy a történet végére, akkor érdemes elolvasni őket, de nem muszáj. Én személy szerint azért javaslom, hiába eléggé túlírt például a Fajirtás, vannak benne izgalmas dolgok, és még ha nem is tetszik az, amivel Card makroszinten magyarázza a sorozat világának működését, érdekes filozófiai fejtegetésekre ad lehetőséget. 

John Harris eredeti borítófestménye az amerikai kiadáshoz (via)

Az elme gyermekei nem csak a sorozat jelenleg utolsó része (és egész jól le van zárva, akár itt is be lehet fejezni az egészet), de a korábbiakkal ellentétben nem újrakiadás, hanem teljesen friss darab, eddig még nem volt olvasható magyarul. Gyakorlatilag ott folytatjuk a történetet, ahol a Fajirtásban abbamaradt: Ender a Lusitanián próbálja megoldani a személyes- és az egész ismert világot érintő problémáit. Jane egyre közelebbről néz farkasszemet a megsemmisüléssel, Peter és Vang-mu fontos küldetésre indulnak a japán kultúra örökösei által lakott Isteni Szélre, Miro, Val meg a többiek pedig éppúgy el vannak foglalva a Lusitaniát, illetve az emberiséget, a pequeninókat, a hangyokat és Jane-t fenyegető veszélyekkel.

Szerencsére a filóta- és aiúa-dolgot az előző részben letárgyaltuk, úgyhogy már valamivel kevésbé bosszantott ez az adalék, de még mindig azt mondom, hogy ennél sokkal elegánsabban és tudományosabban (ha már egyszer sci-fi és nem fantasy) is meg lehetett volna oldani a fénynél gyorsabb kommunikáció és űrutazás, illetve bizonyos karakterek játékba hozásának problémáját. Érezhetően lezáró (vagy legalábbis a teljes lezárást előkészítő) kötetről van szó, Card elkezdi szépen elvarrni a szálakat és sokat egyszerűsít a finálé előtt a mostanra elég terjengőssé váló történeten. A regény nagy része az Endymiont idézően road movie-s: meglátogatunk néhány érdekes világot (elvégre a Lusitanián, a Trondheimen és az Ösvényen kívül más bolygókat is benépesített háromezer év alatt az emberiség) az eddigiekkel ellentétben szokatlanul kevés nyűglődéssel sikerül megoldani pár problémát, aztán hipp-hopp, itt is a vége.

Ahogy említettem, az aiúás izé a Fajirtásban teljesen fölöslegesnek tűnt, ráadásul Peterék újbóli játékba állítása is a legrosszabb szuperhős-képregényes és szappanoperás megoldásokat idézte. Annyit elárulhatok, hogy szerencsére erre Card is rájött és nem olyan irányban folytatta a sztorit, mint amire következtetni lehetne az előző kötetből (őszintén szólva én nagyon örültem volna, ha ezt valaki már akkor elmondja nekem), sőt, egészen értelmes megoldást talált a saját maga kreálta problémára. Az eleje persze itt-ott kissé döcögősen halad, a kötet harmadik harmadára viszont felpörög a tempó és Card stílusa is a megszokott fényében tündököl.

(Tim Yates illusztrációja)

A regényen kívül más is van még a kötetben, mégpedig egy közepesen hosszú utószó, amiben Card a regény egyik fontos történelmi-kulturális elméletéről, a központi- és peremnépek viszonyárül és a történelem menetében elfoglalt helyéről ír. Illetve ennek kapcsán kitér saját közvetlen kulturális környezete, a mormon vallási közösség (-ek) irodalmára és ezen belül önnön szerepére is. Magától értetődően a regényben is vannak izgalmas pillanatok, az utószó viszont - ha úgy nézzük, hogy Card nem kortárs világ- vagy amerikai-, hanem mormon irodalmat ír, az visszamenőleg is más megvilágításba helyezi a szerző bizonyos könyveit. Ez az értelmezés különösen annak fényében érdekes, hogy a korai/korábbi regényeiben kimondottan erős a valláskritikai vonal (elsősorban az intézményesített vallások kritikája), viszont ez idővel egyértelműen háttérbe kerül és lassan átveszi a helyét egy kényelmesebb, ezoterikusabb világszemlélet.

Szóval összességében nem lett rossz: hangulatos, szépen lekerekíti a történetet és az utószóval technikai jellegű kérdésekre is választ ad. Ha eljutottál a Fajirtás végéig, mindenképpen olvasd el ezt is, ez a két kötet igazán csak együtt értelmezhető.

--

Kiadó: Unio Mystica

Kiadási év: 2015

Eredeti megjelenés: 1996

Eredeti cím: Children of the Mind

Fordító: Hargittai Krisztina

Borító: Földi Hajnal

ISBN: 978 615 5546 02 0

Oldalszám: 351

Ár: 3465,- (borítóár) / 2772,- (kiadói webbolt)

--

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)