Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék

„Add meg neki, amit akar – mondta Jorg. Aztán vedd el tőle, amit te akarsz” - egy aprócska részlet A vörös királynő háborúja harmadik kötetéből, Az Osheimi Kerékből. Mark Lawrence ezzel az egy mondattal/jelenettel győzött meg végképp arról, hogy jó író, és szerencsére folytatja azt a pozitív tendenciát, hogy minél többet ír, annál pazarabb lesz.

Egy évet kellett várni Jalan Kendeth és Snorri kalandjainak folytatására, amivel Lawrence nemcsak, hogy lezárta A vörös királynő háborúja-trilógiát, de vélhetően a Széthullott Birodalomnak is búcsút intett. Ha mindezt a Tövisek-trilógia után teszi, akkor járt volna neki a taps, mert ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ő azonban kitartott posztapokaliptikus Európája mellett, elengedte a túlzottan öncélú és indokolatlanul sötét Jorgot és világát, kidolgozta a mágiáját, valamint sikerült végtelenül színes és szórakoztató karaktereket behoznia a történetbe. Ezért most már azt mondom, nagyon nagy kár, hogy itt a vége.

Dicséret jár Lawrence-nek azért, hogy nagyon előzékenyen megint összefoglalta pár oldalban az előző könyvek cselekményét, így azok is tisztán láthatták a dolgokat, akik nem mostanában olvasták az előző részt. (Melegen ajánlom, hogy évek óta húzódó hatodik Trónok harca kötet elején is legyen ilyen emlékeztető, ez lenne a minimum....)

Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Az ipari forradalom gépezetét sárkányvér hajtja és mágusok védik. Az ébredő tűz, Anthony Ryan újabb nagyszabású, rendkívül szórakoztató regénye sárkányok vérére épülő mágiarendszert, pörgős akciót, mozgalmas kalandokat és epikus csatajeleneteket kínál a fantasy szerelmeseinek.

Anthony Ryan előző trilógiája ígéretesen indult, de a második és harmadik kötet sajnos eléggé túlírt lett, amit az egyébként izgalmas történet és elég jó karakterek sem tudtak kellőképpen ellensúlyozni. Ezért - és mert Az ébredő tűz is hasonló terjedelmű - egy kicsit tartottam az új sorozattól, de viszonylag hamar kiderült, hogy az oldalszám nem érdektelen jelenetek és túlhúzott történetszálak eredménye, hanem egyszerűen ennyit igényel a regény. 

A Draconis Memoria sorozat világában sárkányvérből nyert mágikus erők segítségével épül az iparosodó, kora-kapitalista társadalom, kereskedők és kalózok járják lapátkerekes gőzhajókon a tengereket és szerződéses vállalkozó kalandorok vadásznak sárkányokra, hogy aztán a vérüket feldolgozva, jó pénzért eladják a véráldott mágusokat foglalkoztató társaságoknak. Ez a rendszer egy darabig nagyon jól működött, történetünk idején viszont a tenyésztett sárkányok vérének hatékonysága gyengül, vadakból pedig egyre kevesebb van és azok is agresszívabbak a szokásosnál. A helyzet megoldására expedíció indul a sárkány-lakta Arradsia kontinensének szívébe egy véráldott tolvajjal a csapatban, a Szindikátus egyik ifjú kéme pedig ellenséges területre, hogy egy legendás eszköz megszerzésével segítse őket.

Ann Leckie: Mellékes kegyelem

Ann Leckie minden jelentős díjat legalább egyszer elnyert trilógiája az eddigi legkiforrottabb résszel zárul: a Mellékes kegyelem jól sikerült regény és méltó befejezése a hajóját vesztett mesterséges intelligencia és a Radch Birodalom egyeduralkodója konfliktusának.

A Mellékes igazság magányos bosszúhadjárata a Radch Birodalom uralkodója ellen egy gendersemleges és érdekes kulturális-technológiai koncepciókat felvonultató környezetben ígéretes és érdekes kezdés volt, de az alapötletekben rejlő potenciált nem sikerült kihasználni. A Mellékes háború a magyar címével ellentétben nem volt különösebben háborús, inkább szűk fókuszú kultúrantropológiai-szociológiai krimi rengeteg teával és komoly fókusszal a szereplők érzelmein, de hangulat és elbeszélés tekintetében sikerült felülmúlnia az első részt. A Mellékes kegyelem pedig szépen egyesíti a másik két kötet erényeit, semlegesítve azok néhány bosszantó hibáját és a koncepcióhoz illő befejezést kínál.

A helyszín továbbra is az Athoek Állomás és környéke, a feladat pedig még mindig Anaander Mianaai uralkodó semlegesítése, de minimum a belviszály túlélése. Így, hogy a környezetet és a karakterek többségét már megismertük az előző részben, a cselekmény jóval akciódúsabb és lendületesebb lehet, ami kellemes meglepetés a korábbi kötetek kétségtelenül érdekes, de sokszor fölöslegesen lassú és körülményes történetvezetése után.