James S. A. Corey: Kalibán háborúja

A nagyszabású űropera második felvonásához érkezett. Látszólag sikerült elhárítani a fenyegetést, de a nyugalom csak ideiglenes. Az idegen protomolekula ellepte a Vénusz teljes felszínét és továbbterjedéssel fenyeget. A felszín alatt újabb háború van kibontakozóban a Naprendszerbe kirajzott emberiség politikai érdekcsoportjai között, pedig ha valamikor, hát most igazán illene félretenni a belső ellentéteket. A Kalibán háborúja tovább emeli a tétet és irodalmi szempontból is jobb a Leviatán ébredésénél. 

Tavaly a Térség-sorozat első része, a Leviatán ébredése minden túlírtsága ellenére eléggé tetszett. Azóta a lelkesedésem mérséklődött (vannak jobbak is a műfajban), de egyértelmű volt, hogy a folytatással is teszek egy próbát. Megérte: a James S. A. Corey néven futó szerzőpáros (Daniel Abraham, Ty Franck) második regénye kiforrottabb, a történet és a karakterek is jobban sikerültek. 

A Kalibán háborúja tipikus szórakoztató sci-fi, nagyjából egy Firefly-ba oltott A tűz és jég dala. Fontos, hogy nem a két sorozat összege, hanem inkább átlaga, hiányzik belőle az előbbi csillagközi röpködése és western-hangulata, illetve az utóbbi erőltetett "megbotránkoztatási kényszere" és sokszor értelmetlen naturalizmusa, van helyette viszont minden más. 

Kettő helyett most négy nézőpont-karaktert kapott a regény, de szereplők tekintetében egyébként is egyre jobb. A Rocinante legénysége kezd (újra?) összecsiszolódni és egy idő után ki is bővül pár új utassal. A három új főszereplő közül a földi politikus egyszerűen imádni való és a marsi katonanőt is sikerült eltalálni (remélem a folytatásban azért nagyobb mélységet kap a karaktere), a biológus pedig kissé irritáló, de ez teljesen jól magyarázható az átélt traumákkal. Miller ugye kikerült a történetből, a negyedik "kamerahordozónk" viszont megint Holden, aki állítólag idegesítőbb mint az első részben, nekem pont hogy normálisabbnak tűnt - de hát ízlések és pofonok. 

Sándor Klára: A székely írás nyomában

Ki kell ábrándítanom az erre járókat: a székely írásnak jelenlegi tudásunk szerint semmi köze a hunokhoz. Nem használta a teljes magyarság, nem csak "rótták", de nem is kései koholmány. Ugyanakkor nagyszerű alap egy kultúr- és írástörténeti nyomozáshoz, kiváltképp Sándor Klára értő és jó stílusú előadásában. A székely írás nyomában krimiket megszégyenítően izgalmas olvasmány, a színvonalas ismeretterjesztés mintapéldánya. 

A 85. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Typotexnél Sándor Klára hiánypótló műve, A székely írás nyomában. Hiánypótló, mert jobbára csak áltudományos-holdkóros írások jelennek meg hasonló témákban, és hiánypótló, mert amellett, hogy abszolút tudományos igényű munka, a nagyközönséghez szól. 

Gyakorlatilag olyan a könyv, mint egy krimi végjátéka, a (fölösleges) sztori már lement, a nyomozón (a szerzőn) a sor, hogy az ítélőszék (az olvasók) előtt alaposan körbejárja a nyomokat és bizonyítékokat, majd levonja a logikus végkövetkeztetést. Addig azonban kemény munka vár detektívünkre: rendet kell vágnia a székely írást körülvevő évszázados legendák, ideológiáktól befolyásolt téveszmék, áltudományos hiedelmek rengetegében. Ami nem kis feladat, pláne a sok téveszme között ilyen higgadtsággal kivitelezni, de elég jól sikerült. Mondom, hiánypótló mű. 

Neil Gaiman: Szerencsére a tej

Egy jó apa igazi hős a gyerekei szemében. De mi történne, ha egy sima tejvásárlás valami egészen hajmeresztő kalandba fordulna, ahol válogatottan valószínűtlen szituációkban kell helytállnia egy átlagos brit apának? Neil Gaiman tudja és el is meséli a Szerencsére a tej c. kötetben. 

Neil Gaiman mesekönyve kortól és nemtől függetlenül mindenkinek biztos szórakozást garantál. Van benne minden, ami kell: űrlények, dinoszauruszok, pónik, tér-idő kontinuum, időutazás, kalózok és wámpírok. Meg persze tej. Sőt, a tej a lényeg, hiszen azért meg el a gyerekek apukája a boltba, hogy a két gyermeke tudjon kukoricapelyhet enni reggelire. És ha ez mind nem lenne elég, akkor ott vannak még Skottie Young remek illusztrációi is, amelyek szinte életre keltik a könyvet. 

Gaiman ismét bebizonyítja, hogy profi mesélő: így lehet röviden és egyszerűen, de szórakoztatóan megírni egy normál méretű regény eseményeit, ifjabbak számára is olvasható formában. Lássuk be, ez nem kis teljesítmény, és nem árt, ha a fiatalabb korosztály is időben elkezd ismerkedni a tér-idő kontinuummal és a wámpírok walódi arcáwal (ami még véletlenül se csillog). 

Seth MacFarlane: Hogyan rohanj a vesztedbe (könyv)

Jellegzetesen ordenáré humor, folyamatos hülyéskedés, szolid társadalomkritika, limonádé történet - megérkezett Seth MacFarlane első regénye. A Hogyan rohanj a vesztedbe az azonos című film regényváltozata, időnként szemöldökfelvonós, máskor hangosan röhögős westernparódia.

Seth MacFarlane jobbára tévés munkássága miatt ismert, de az utóbbi időben a mozifilmek világában is kipróbálja magát: két évvel ezelőtt a trágár játékmedvés Ted borzolta a kedélyeket, idén nyáron pedig a Hogyan rohanj a vesztedbe teszi próbára a rekeszizmokat. 

A gyáva és lúzer pásztor (még csak nem is cowboy, mert annyira béna, hogy kihívást jelentő tehenek helyett unalmas birkákat tart) történetétől nem érdemes hatalmas tanulságokat várni, tipikus nyári limonádé-film és -könyv. Ezzel semmi gond nincs, a westernsablonok kiforgatása, MacFarlane senkit és semmit nem tisztelő hozzáállása sokszor jó poénokat eredményez, máskor viszont nem sikerül túllépni a szarós-fingós poénokon és az erőltetetten eltúlzott jeleneteken.

Sci-fi és fantasy a 85. Ünnepi Könyvhéten (2014. június 12-16.)

Idén a Könyvhét is egy kicsit kisebb lesz - már ami az SF/F témát illeti - mint tavaly. Persze ez nem azért van, mert a kiadók összehúzták magukat és nem jönnek ki igazán komoly címekkel, egyszerűen csak jobban elosztva jelennek meg, kisebb a jelentősége a könyves eseményekre időzítésnek. A Könyvhét előtt is rengeteg jó könyv jelent meg, a hatalmas szabadtéri "könyvesbolt" kiváló alkalmat kínál ezek beszerzésére és sok esetben dedikáltatására is. Akik pedig abszolút naprakészek és azonnal beszerzik az újdonságokat, szintén nem fognak üres kézzel hazamenni, azért jó tucatnyi friss sci-fi és fantasy így is lesz a standokon.

A hajtás után fantasy, sci-fi és "csak sci-" (azaz tudományos) témájú megjelenések, budapesti és vidéki dedikálások, programok és akciók, illetve a központi helyszín térképe találhatók.

Ti milyen könyveket fogtok beszerezni és kikkel szeretnétek dedikáltatni? 

Szakurazaka Hirosi: A holnap határa (könyv)

"Sci-fi az adrenalinfüggőknek." - áll Scalzi ajánlásában. Szakurazaka Hirosi regénye valóban pörgős, tele akcióval, feszültséggel és komoly tétekkel. A holnap határa csavar egyet a szokásos inváziós/időutazós történeteken, de igazán emlékezetessé szatirikus humora és egyes, jellegzetesen japán megoldásai teszik. 

Ha nem készül belőle film, akkor is érdemes lett volna kiadni Szakurazaka Hirosi regényét (illetve ebben az esetben a "light novel" a megfelelő kifejezés). A holnap határa meglepően nyugati stílusú történet, sokkal kevésbé "japán", mint például a Harmónia - mintha egyből a nemzetközi piacra szánták volna. Azért felbukkannak jól elhelyezett, tipikusan japán elemek (nem akarom lelőni a poénokat, aki olvasott japán regényeket vagy látott már néhány japán filmet, észre fogja venni), de bőven az átlag nyugati olvasó tűréshatárán belül maradnak, így szélesebb közönség számára is könnyedén befogadhatóvá válik.

Maga az alaphelyzet is az amerikai inváziós sci-fik és a japán tengerből kimászó szörnyes történetek jól eltalált keveréke. Ugyan a szörnyek itt nem városromboló óriások, csak jókora hordóra emlékeztető, tömzsi és masszív lények, azért elég nagy pusztításra képesek és nagyjából egy céljuk van: megtisztítani kies bolygónkat a zavaró létformáktól (értsd: pl. az emberektől). Valami okból az Egyesült Antiinváziós Hadsereg rakéták és bombázás helyett mechanikus rohampáncélba bújtatott katonákat küld ellenük, akik ideális fegyverzet híján hullanak, mint a legyek, a gitaik jóval hatékonyabbnak bizonyulnak közelharcban. A japán haderő kötelékében szolgáló Kirija Keidzsi is ilyen rohampáncélos ágyútöltelék, kezdő katona, akit élete első ütközetében rövid úton lemészárolnak. Aztán felébred az ágyában, előző este félig elolvasott regényével a párnája mellett, az első bevetés előtti napon és másnap újra kinyírja egy gitai.

Orson Scott Card: A holtak szószólója (Végjáték 2.)

Végre egy kötetben és új fordításban a Végjáték-sorozat önállóan is olvasható második része, A holtak szószólója. Card a katonaiskola és a hangy-háború eseményeinek távoli jövőjébe ugrik, Ender feladata most nem egy idegen faj legyőzése, hanem egy peremvidéki bolygó apró kolóniáján kell szólnia az egyik elhunyt életéről. Ez rutinmunka lenne a holtak szószólója számára, de csak amíg tudomást nem szerez a bolygó őshonos lakóiról, innentől legalább olyan nehéz feladat, mint a háború volt... 

A tavalyi év egyik legjobb könyves híre volt, amikor kiderült, hogy nem csak a Végjáték jelenik meg újra a filmváltozat bemutatójára (ez önmagában nem lett volna olyan nagy szám, hiszen a második kiadás még mindig kapható), hanem a kiadó a folytatásokat is megjelenteti szépen sorban. Az ígéretből valóság lett, jó másfél hete már kapható a sorozat önállóan is olvasható második része, A holtak szószólója. 

Az egyik főszereplő itt is Ender, aki a relativisztikus űrutazásnak köszönhetően nagyjából háromezer évvel a Végjáték eseményei után is csak harmincöt éves, de nincs feltétlenül szükség az előzmények ismeretére. A fontosabb tudnivalókat az igazi poénok lelövése nélkül szövi Orson Scott Card a történetbe, szándékosan úgy íródott a történet, hogy a Végjátéktól függetlenül vagy előtte is el lehessen olvasni. Sőt, tulajdonképpen A holtak szószólójának köszönhető, hogy a Végjáték az eredeti novellából egyáltalán regénnyé bővült: komolyabb háttérre volt szükség a "szószóló" Ender karakteréhez. 

Ironikus, hogy a kvázi kényszerből megírt könyv lett igazán népszerű, ugyanakkor tökéletesen érthető is. A Végjáték sokkal pörgősebb és könnyebben fogyasztható, A holtak szószólója viszont némi elmélyülést is igényel, sokkal több súlyos gondolatot tartalmaz és a feszültséget sem az akció, inkább a gondosan megkomponált, lassan fölvezetett helyzetek adják.