Dennis E. Taylor: MI, Bob

A nyár egyik legszórakoztatóbb sci-fijében Bobot elüti egy autó, lefejezik, a tudatát feltöltik egy szerverre, vezérlőszoftvert akarnak csinálni belőle, atombombával fenyegetik, rakétákat lőnek ki rá, és ez még csak a kezdet. Dennis E. Taylor trilógiájának első része, a MI, Bob kalandos, humorral és popkulturális utalásokkal teli, könnyed bevezető a kortárs sci-fi világába.

A mesterséges intelligencia, tudatfeltöltés és hasonló témák minden sci-fiben fel tudják kelteni az érdeklődésemet, de az a legjobb, ha egy történet kifejezetten erre épül. Dennis E. Taylor váratlanul frappáns magyar címmel ellátott regénye pedig pontosan ilyen, így amikor hosszas várakozás után megjelent itthon is, nem volt kérdés, hogy elolvasom-e.

Bob Johansson a szerzőhöz hasonlóan szoftverfejlesztő és tipikus SFF-rajongó kocka, mint rajta kívül még oly' sokan, különösen annak a las vegasi SF-connak a környékén, ahol épp előadásokat hallgat. Két dolog miatt viszont mégsem átlagos: nemrég jókora summát akasztott le a cége eladásával, illetve a befolyt összeg egy részéből megbízott egy céget, hogy a halála esetén fagyasszák le a fejét és csak akkor olvasszák ki, ha a technológia már elég fejlett egy új test létrehozásához.

A többi ebből már logikusan következik: hősünket nyilván elüti egy autó, szépen lefejezik, aztán magához tér valamikor a jövőben, ami közel sem olyan vonzó, mint azt szerette volna. Kellemes kis vallási diktatúra, komoly nemzetközi feszültségek, gyakorlatilag a Trump-éra felturbózott változata, ha nagyon kortárs párhuzamot keresünk. A lefagyasztott személyeknek nincsenek jogaik, a feltöltött tudatukat vezérlőszoftvernek használják, magától értetődően Bobra is ez a sors vár. Legalábbis ha nem tud meglépni valahogy.

Cory Doctorow: Homeland (magyar)

Te mit tennél, ha a kezedbe nyomnának egy pendrájvot, rajta olyan adatokkal, ami összedöntheti az USA politikai rendszerét? Mit tennél, ha korábban ártatlanul börtönbe zártak és megkínoztak volna, és tudnád, hogy ha nyilvánosságra hozod az információkat és kiderül, hogy te tetted, újra ez vár rád? Meg tudnád őrizni a józan ítélőképességedet és azt tenni, ami helyes? Képes lennél szembeszállni a korrupt hatalommal a demokráciáért és szabadságért vagy a személyes biztonságodat tartanád fontosabbnak? Ez nem valami távoli, bizonytalan történet, a Homelandben Cory Doctorow abszolút kortárs, nagyon fontos problémákat vet fel, izgalmas, pörgős és szórakoztató regénynek álcázva. 

Jó ideje szerettem volna már olvasni valamit a kanadai Cory Doctorowtól, de valahogy mindig háttérbe szorult az aktuális megjelenések mellett. A CEU-n tartott januári előadása – szólásszabadságról, adatbiztonságról, a dolgok internetéről, privát szféráról a digitális korban – viszont jó alkalmat kínált arra, hogy beszerezzem a magyarul már két éve elérhető Kis testvért és egyúttal dedikáltassam is. Önmagában ez még mindig nem volt elég, hogy azonnal el is olvassam, eléggé zsúfolt volt a tavasz, de amikor a Galaktika kihozta a folytatást a Könyvhétre, egyértelmű volt, hogy valahogyan beillesztem mindkettőt az olvasási tervbe. Ez nem bizonyult különösebben nehéznek, rendkívül olvasmányosak, nagyon gyorsan lehet haladni velük, három nap alatt lement mindkettő. 

Ha valaki hozzám hasonlóan halogatta az elolvasását, a Kis testvér Marcus Yallow, egy átlagos, san franciscói, kocka középiskolás történetét meséli el, akit egy terrortámadás után letartóztatnak a nemzetbiztonságiak, gyanúsítottként kezelik és illegális, kegyetlen módszerekkel próbálják beismerő vallomásra bírni. Miután ez sikertelen, elszabadulnak az események, a Belbiztonsági Hivatal egyre jobban szigorítja a civilek megfigyelését, lehallgatását és nyomkövetését, a vélt terrorfenyegetettségre hivatkozva egyre jobban beférkőznek az állampolgárok privát szférájába. Aki a legkisebb mértékben is szokatlanul viselkedik, vagy ami még rosszabb, fel mer szólalni a rendkívül szigorú, diktatúrákat idézően erőszakos megfigyelés ellen, ellenőrzésre és letartóztatásra számíthat, és örülhet, ha ennél rosszabb nem történik vele. Természetesen ezt nem tűri mindenki szó nélkül, Marcus és néhány haverja úgy döntenek, hogy az állam által elkövetett bűncselekmények és immorális tettek nem maradhatnak elkendőzve, és minden tőlük telhetőt megtesznek céljuk érdekében, egyébként bárki számára rendelkezésre álló informatikai eszközök segítségével. 

A klasszikus megfigyelős ősdisztópia, az 1984 a mi hétköznapjainktól meglehetősen távol álló környezetével legfeljebb elméleti és valamelyest érzelmi síkon megrázó, a Kis testvér – és a Homeland – viszont abszolút a mi jelenünkre (oké, az előbbi esetében a regény 2008-as születésének idejére) épül, kortárs technológiát használ, létező és jelenlévő problémákat feszeget, ráadásul minden pillanatában tökéletesen hiteles és életszerű, az olvasó kényelmetlenül tisztában van azzal, hogy mindez akár most is bekövetkezhet. Talán még Magyarországon is, elvégre rendelkezésünkre áll a technológia, legfeljebb telepíteni kell még egy pár kamerát és be kell sorozni néhány kellően intelligens és gátlástalan embert a terrorelhárítás/nemzetbiztonság kötelékébe, akik adott esetben kezelni is tudják a felszerelést. Aztán egyszer csak újra felmerül a netadó ötlete és a médiatörvény putyini, blogokra és más, személyes weboldalakra is kiterjesztett verziójának életbe léptetése, rendőrségi ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik jógafesztiválra mennek – bocs, utóbbi már valóság Magyarországon is. A tüntetők telefonjainak adatait hordozható bázisállomások segítségével rögzítik, az így beazonosított személyekkel pedig már azt csinál a kritikát nem bíró hatalom, amit csak szeretne - Doctorow előadásában említett példája alapján, nyomásgyakorlásképpen akár az illető lakóhelyét is elvághatják a közművektől (elvégre a legtöbb szolgáltató állami, így rendszeren belül marad a dolog), egy hidegebb télen pedig nem sokan bírják fűtés nélkül, ugyebár. 

Na de Homeland.