Ez a mostani rendhagyó blogbejegyzés
lesz, legalább három szempontból: egyrészt praktikus okokból nem
követem a korábbi bejegyzéssablont, másrészt meg nem jelent
könyvről írok, harmadrészt olyanról, ami nem is fog megjelenni.
G. Norman Lippert James Potter sorozata ugyanis nem hivatalos
folytatása J. K. Rowling Harry Potter szeptalógiájának, bár az
átlag fanfictionök közül messze kiemelkedik.
Aki nem olvasta a HP-sorozatot, itt
hagyja abba és válasszon másik bejegyzést, aki viszont olvasta,
kizárt, hogy ne emlékezzen az utolsó könyv utolsó fejezetére.
Ez adta az ihletet Lippertnek a
regényei megírásához: a főszerepben James Sirius Potter, Harry
legidősebb fia található, aki az első könyv, a James Potter és
az Ősök udvara elején (az apjáról szóló sorozathoz hasonlóan)
éppen megkezdi tanulmányait a Roxfortban. A Harryék iskoláskora
óta eltelt idő alatt persze sok minden megváltozott, a kastélynak
a Voldemort elleni ütközetben megsérült részeit újjáépítették,
néhány régi tanár helyére újak kerültek és az eredeti
sorozatban megszokott szereplők gyerekei járnak már ide. A
környezet ugyanakkor kellemesen ismerős és ezt a szerző is jól
kezeli: ahogy az olvasónak nosztalgikus élmény a beosztási
ceremónia, a Griffendél klubhelységében ücsörgő diákok, a
bagolyház, a kviddicspálya, Hagrid kunyhója, a fúriafűz, a mozgó
lépcsők és a beszélő portrék, James is ugyanúgy ismeri őket
szülei és barátaik sztorijaiból. A tulajdonképpen fölösleges
körök lefutása, vagyis a környezet bemutatása így jócskán
lerövidül és annál több hely jut a tényleges kalandokra, meg
persze azokra a dolgokra, melyek megváltoztak.