Ernest Cline: Armada (magyar)

Sci-fi filmeket nézni és videojátékokat játszani szórakoztató. De mi van akkor, ha a rendkívül népszerű űrhajós-lövöldözős játék, az Armada, nem csak egy eszköz arra, hogy az ember átmenetileg kizárja a kellemetlen külvilágot, hanem maga a valóság?

Úgy tűnik, a Ready Player One után Ernest Cline lett az ügyeletes retro-videojátékos író. A szórakoztatóipar egyébként is szereti beskatulyázni az alkotókat és egy már bevált receptet követni a profit érdekében, ameddig csak lehet. Erre a sémára épül az összes blockbuster-franchise, ezért írt John Scalzi még mindig Vének háborúja-történeteket (is), hiába mondta azt a harmadik rész után, hogy akkor ez most ennyi volt, és minden bizonnyal ilyen szempontok alapján született meg az Armada is. Azt viszont semmi nem garantálja, hogy meg lehet ismételni a rendkívül szórakoztató, közel tökéletesre csiszolt és elképesztően magas geek-faktorral bíró Ready Player One sikerét, de Cline (és a stábja) legalábbis megpróbálta. 

Nagyjából ezekkel a gondolatokkal fogtam a regénybe, a szkepszist az is erősítette, hogy a lövöldözős-űrhajós játékoknál mindig is jobban vonzottak a kaland- és szerepjátékok, az amerikai összeesküvés-elméleteknél pedig sokkal jobban érdekelnek a nyolcvanas évek filmjei és zenéi - talán túlságosan európai vagyok. Viszont az is egyértelmű volt, hogy ha valaki egyszer össze tudott hozni egy olyan könyvet, ami annyira lekötött, hogy képes voltam éjszakába nyúlóan, éppen csak nem zseblámpafénynél olvasni, akkor a második regénye is el fog szórakoztatni még akkor is, ha az utalások kevésbé fognak meg.

Az alapfelállás hasonló, mint Cline előző regényénél: a főszereplőnk egy fiatal srác, név szerint Zack Lightman, aki apja halála után a sci-fi regények, filmek és játékok világába menekül, a videojátékok jobban mennek neki a valódi életnél, és arról álmodozik, hogy bárcsak egyszer a valóságban is történne vele valami hasonlóan izgalmas, mint a kedvenc történeteiben, játékaiban. Cseppet sem váratlan módon az álmodozásból valóság lesz, amikor a suli fölött megjelenik egy űrhajó az Armada című játékból, a játékban tizedikként rangsorolt, tehát abszolút profi Zack pedig hamarosan az események sűrűjében találja magát, ahogy azt már a legelején sejteni lehetett.

Elvégre mi lenne abban a jó, ha az egész regény arról szólna, hogy egy kertvárosi srác agresszióproblémákkal küzd és űrhajósat játszik a haverjaival háromszáz oldalon át? (Lev Grossman mondjuk megírhatná, ha már úgyis tabudöntögető antieszképistának van beskatulyázva...) Na de itt tényleg valóra válik a képzelet, Zack pedig elég hamar rádöbben, hogy az összeesküvés-elméletek egy része ebben az esetben mégsem akkora hülyeség, ellenben ami képernyőn szórakoztató, az a valóságban elég komoly szívás, sőt, életveszélyes lehet. Az olvasó pedig szépen követi a hullámvasúton, egészen a... szóval valahova, amit nem árulok el, mert spoiler lenne.

A tavalyi, díszdobozos Star Wars borítóit is jegyző Faniszló Ádám tervei.

Nincs semmi fölöslegesen bonyolult történet és világépítés, nem kell megjegyezni egy halom karaktert és viszonyrendszerüket, Cline az egész regényt a könnyed, pörgős szórakozásnak rendelte alá. Ennek a célnak pedig tökéletesen megfelel, soundtracknek be lehet rakni a néhány oldalanként felbukkanó klasszikus rockszámokat (ha lusták vagytok keresgélni, kvzs már kigyűjtötte őket) és nem kell foglalkozni semmi mással. Én ugyan személy szerint jobban kedvelem, ha egy történetnek valamivel nagyobb mélysége van, de időnként ilyenek is beleférnek, amikor nem kell különösebben gondolkodni, csak olvasni és az ember agyában pörög az akciómozi, teljesen jó lazítás egy-egy fárasztóbb nap végén.

Mindezzel együtt az Armada biztonsági játék. Cline nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy a Ready Player One után bármi hasonlót ír, azt el tudja adni (más kérdés, hogy ezt csak egyszer lehet eljátszani), ezért nem is fektetett annyi energiát a regénybe. A történet egy az egyben ugyanarra a sémára épül, mint bármelyik hollywoodi blockbuster, legfeljebb a részletek lephetik meg egy kicsit az olvasót. Földönkívüli drónokra lövöldözni viszont még így, olvasva is szórakoztató, ugyanúgy, ahogy az ember kikapcsolódásképpen időnként megnéz egy-egy szuperhősös képregényfilmet is (ámbár azok többsége sajnos legjobb esetben is csak közepes, minden vizuális effektekre költött dollárszázmillió ellenére). És ahogy a képregényfilmeknek van helye a piacon, ugyanúgy az Armadához hasonló regények is szépen elférnek a többi sci-fi között - amíg csak egy-egy jelenik meg, addig kellemes változatosság, viszont nagyon hamar rájuk lehetne unni, ha többségbe kerülnének.

Szeretném azt mondani, hogy az Armada rácáfolt az előzetes elképzeléseimre, de ez nem lenne egészen igaz. Sem a kerettörténet, sem a forgatókönyv nem ragadott meg igazán, Cline egyértelműen többre lenne ilyen téren képes. A Ready Player One mozgalmas, színes világát és feszes, izgalmas történetét nem sikerült újra megismételni, de azért ezt a regényt sem kell teljesen leírni (nem szándékos szóvicc, én kérek elnézést). Megvan a létjogosultsága, megvan a célközönsége, nagyon egyszerűen adaptálható mozivászonra, ebben a kategóriában tökéletesen a helyén van és hozza az elvárt szintet, teljesen jó arra, amire szánták: könnyed szórakozásnak.

Az amerikaiak ilyen menő védőborítót is kaptak. (fotó innen)

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2015
Eredeti megjelenés: 
Eredeti cím: Armada
Fordító: Orosz Anna
Borító: Faniszló Ádám
ISBN: 978 61 5552 291 8
Oldalszám: 361
Ár: 3480,- (borítóár) / 2610,- (Agavebolt)
--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)