A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robot. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 2., szerda

Philip K. Dick: A végső igazság

Az emberiség föld alatti bunkerekbe húzódott a háború elől. A bunkerek lakóit folyamatosan ellátják hazafias szónoklatokkal és a pusztításról készült felvételekkel, csakhogy ezek hamisítványok, a háború már rég véget ért. A végső igazság, Philip K. Dick legújabb magyarul megjelent regénye szokás szerint a valóság manipulációjával foglalkozik, ezúttal pszichedélia helyett a médiával a főszerepben. 

Ha valakit megkérnek, hogy mondjon néhány sci-fi írót, Philip K. Dick garantáltan ott lesz közöttük. A tragikusan korán, alig ötvenhárom évesen elhunyt szerző írásai a műfaj legnagyobb klasszikusai közé tartoznak, ráadásul igen termékeny elme volt, magyarul is mintegy harminc kötete jelent meg eddig.

A végső igazság nagyjából irodalmi pályafutása közepén született és nem tartozik az ismertebb regényei közé, viszont érdekes kérdéseket vet fel és a rajongók más történetekből ismerős motívumokkal is találkozhatnak benne.

A disztópia és poszt-apokalipszis Dicknél cseppet sem romantikus, ez egy pusztuló, kellemetlen világ. A Föld felszíne a Kelet és a Nyugat közötti atomháborúk miatt lakhatatlan, harci robotok járta sugárzó sivatag, csak egy maroknyi ember él odafönt, Talbot Yancy, a Védelmező vezetésével.

Legalábbis a hermetikusan lezárt, önellátó föld alatti bunkerekben élő nép így tudja. Napjaikat általában "ólomlábak", vagyis robotok gyártásával töltik, rendszeres időközönként megnézik a kábelen érkező, aktuális hazafias propaganda-szónoklatot Yancy előadásában, és várják a háború végét, azt a pillanatot, amikor visszatérhetnek a felszínre.

Csakhogy a valóság nem ez: a háborúzó felek réges-régen békét kötöttek, a sugárzás biztonságos szintre csökkent a legtöbb helyen, Yancy egy szimulákrum és professzionális írók gyártják a beszédeit, az egész pedig leginkább arról szól, hogy a felszínlakók kényelmesen élhessenek hatalmas farmjaikon, a bunkerekben előállított robotokkal körülvéve.

2017. június 26., hétfő

Anthony O'Neill: A sötét oldal

Purgatórium, a bűn városa a Hold távolabbi oldalán. Justus, egy becsületes zsaru, akit Purgatóriumba rendeltek. Egy gyilkosságsorozat, melyben Fletcher és CK Brass, Purgatórium mindenható alapítója és lánya is gyanúsított. Egy android, aki/ami Eldorádót keresve vándorol a Hold felszínén, útját halottak jelzik. Az ausztrál Anthony O'Neill legújabb regénye, A sötét oldal feszes tempójú sci-fi noir, kortárs áthallásokkal és egyértelmű tisztelgéssel Asimov robottörténetei felé.

Odakint sötétebb, a Holdon meg aztán pláne. Az más kérdés, hogy égi kísérőnknek nincs sötét oldala, csak távolabbi, ahogy ezt szerencsére Anthony O'Neill is leszögezi regényében, a cím leginkább morális szempontok alapján értelmezendő.

A sötét oldal a Hold Földtől távolabbi oldalán játszódik, ami persze fizikai értelemben is sötétebb, mint az, amelyiket valamennyire még éjszaka is bevilágítja a bolygónkról visszatükröződő napfény, de történetesen itt található Purgatórium is. A vonzó nevű kolóniát a leginkább Elon Musk és Donald Trump mixeként elképzelhető Fletcher Brass alapította és vezeti lányával, akivel kapcsolatban megint csak nem egészen alaptalan az Ivanka Trump-áthallás. És ha már a hasonlatoknál tartunk, maga a kolónia az ókori Mezopotámia és Las Vegas kétes ízlésre valló keveréke, a visszafogottnak nem nevezhető díszleteket pedig  szerencsevadászok, bűnözők, kalandvágyó turisták és az őket kiszolgáló lakosok népesítik be.

2016. október 20., csütörtök

Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Egy kislány alatt beszakad a föld és egy hatalmas fémtenyérben találja magát. Ez olyan mély benyomást tesz rá, hogy felnőve tudós lesz és a titokzatos objektum tanulmányozásának szenteli életét. A felfedezés normál esetben felforgatná az egész világot, azonban az amerikai hadsereg inkább megtartja magának a legtöbb ismert emberi civilizációnál régebbi tárgy titkát, és természetesen minden eszközt bevet a többi hasonló lelet felkutatására. 

Egy kanadai nyelvész-szoftvermérnök épített egy játékrobotot a kisfiának, aki - mint minden rendes gyerek - elkezdte kérdezgetni arról, hogy milyen képességei vannak a robotnak, honnan származik, és ehhez hasonlókat. Nyelvészünk, jó fantáziája lévén, összerakott egy háttértörténetet, ami egy idő után regénnyé nőtte ki magát és megszületett az Alvó óriások. Sylvain Neuvel persze nem elégedett meg annyival, hogy a fiának mesélje a sztorit, ki is adta, és a történet olyan sikeres lett, hogy még azelőtt elkeltek a filmjogok, hogy egy komolyabb kiadónál is megjelent volna. Ahogy várható, a következő lépés a világhódítás lett, a nagy kiadós debütálás után még idén megjelent németül, spanyolul, portugálul, lengyelül és természetesen magyarul is. 

Ilyen tündérmesébe illő sikertörténetet olvasva joggal merül fel a kérdés: mit tud ez a Neuvel, hogy az első regénye egyből ilyen sikeres lett? A válasz nem is olyan bonyolult, mint hinnénk. Volt egy kellően látványos alapötlete (különleges fémötvözetből készített óriás-testrészek szétszórva a bolygón), amit a huszonegyedik század naplóregénye, a jegyzőkönyvekből és felvételekből összeálló történet (à la World War Z) és a blockbuster-scifik forgatókönyveinek stílusában írt meg. Ehhez persze nem elég mintákat követni, jó dramaturgiai érzék és tisztességes szövegírói képességek is szükségesek, de legalábbis az utóbbi egy nyelvésznél, aki mellesleg okleveles fordító is, jobb esetben adott. 

2016. szeptember 1., csütörtök

Philip K. Dick: Emlékmás

Az emlékmás, Különvélemény, Sorsügynökség, Az elhagyott bolygó - a filmeket sokan ismerik, de azt már kevesebben tudják, hogy a Szárnyas fejvadászhoz és a Kamera által homályosanhoz hasonlóan ezek is Philip K. Dick történetei alapján készültek. Ebben a kötetben a kultikus filmek eredetijeivel együtt tizenkét novellát olvashatunk - az Emlékmás a legerősebb válogatáskötet, ami a sci-fi nagymesterétől valaha magyarul megjelent. 

"Nem mindenki teheti meg, hogy a Marsra utazzon, ezért a szegények fejébe emlékeket ültetnek be, mintha ott jártak volna. Létezik egy alagút, ami a negyedik dimenzióban helyezkedik el, és pár lépéssel meg lehet tenni benne több száz kilométert. Az atomháború után az ENSZ robotok gyártásába kezd a szovjetek ellen. Az egyik marsi telepre egy vásáros űrhajó érkezik. A Földet leigázta egy idegen faj, azonban a kutyák és macskák meglepő módon életben maradtak."

Philip K. Dick megkerülhetetlen jelentőségű szerző, jellegzetes stílusa és témái rengeteg alkotót megihlettek. Nagyjából egy tucat film és néhány sorozat is készült a történetei alapján, köztük olyanok, mint a Különvélemény, az Emlékmás, a zseniális Kamera által homályosan, vagy a legismertebb Szárnyas fejvadász (az eredetije az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?). Kimondottan termékeny író volt, csak az Agavénál huszonöt (!) regénye és ezzel együtt három novelláskötete jelent meg, ám a művei közel sem képviselnek egyenletesen magas színvonalat. Például ezért is jelenik meg egyre kevesebb új kötete magyarul, amit érdemes volt, már kiadtak - az újrakiadások viszont jönnek szépen, Az ember a fellegvárban és az Álmodnak-e az androidok... után például hamarosan a Dr. Vérdíj második inkarnációja is megérkezik.

2015. november 6., péntek

Dan Simmons: Ílion

Kvantumteleportáló görög istenek, szépirodalom-rajongó robotok, dekadens földi emberek, Trója ostroma újrajátszva a Marson, idegen lények, faxkapuk és megelevenedő Shakespeare-dráma az év (sőt, az évtized) egyik legszórakoztatóbb és legszínvonalasabb sci-fijében. 

Dan Simmons regénye már több mint egy hónapja megjelent, de az ilyen kaliberű műveknél (és most nem kizárólag a jókora terjedelemre gondolok) érdemes várni egy kicsit, amíg leülepedik az élmény és kiderül, hogy tényleg olyan jó-e, mint amilyennek elsőre, olvasás közben látszott. Simmonsról van szó, talán fölöslegesnek tűnhet az efféle óvatosság (mondjuk azért az Endymion felemelkedése néhány magyarázatának ismeretében nem feltétlenül), ám pont ezért nem lehetünk elnézőek. A Hyperion Cantos vitán felül meghatározó jelentőségű a sci-fi elmúlt néhány évtizedét nézve, kérdés, hogy képes lehet-e valaki még egyszer hasonló teljesítményre. 

Az Ílion alapból nagyon magasra helyezi a mércét: görög istenek a Marson, a trójai háború újrajátszása, Shakespeare-szonetteket elemző moravecek (meglehetősen strapabíró, félig-organikus lények a Naprendszer külső vidékeiről), poszthumánok és paradicsomi körülmények között éldegélő, "hagyományos" emberek, mindez leöntve egy adag jól kifundált rejtéllyel, iróniával és izgalommal - ha ezt bárki más próbálja megírni, káoszba fullad a kísérlet. Ezen a szinten Simmons az egyetlen, akinek sikerülhet az elképesztő bravúr, esetleg még egy Kim Stanley Robinson - William Gibson - Jacek Dukaj trió írhatna hasonlót. 

2015. július 14., kedd

Leena Krohn: Hotel Sapiens és más irracionális elbeszélések

Áll egy ház valahol a posztapokaliptikus romhalmazban, amit még mindig emberek laknak. Kevesen vannak, a pusztulás rajtuk hagyta a lenyomatát, a lehetőségekhez képest mégis kényelmesen élnek: a Hotel Sapiens ugyanis egyfajta múzeum, rezervátum az ember, az emberi elme számára. Leena Krohn abszurdba hajló novellafüzéréhez egyszerre merít a kortárs szépirodalom és a klasszikus sci-fi eszköztárából, hogy valami igazán különlegeset hozzon létre. 

Érdekes SF-olvasóként belepillantani, hogy miként látják a zsáneren kívülről érkezők a fantasztikus irodalmat. Sokan megelégszenek azzal, hogy fognak néhány régi klisét, amire felszínesen emlékeznek gyerekkorukból, vagy olyan technológiai jelenséget, amiről hallották a tévében, hogy ez most menő, és megpróbálnak csinálni velük valami furát, hiszen a sci-finek ez a lényege - szerintük. A magyar közönség előtt rég nem ismeretlen Leena Krohn viszont hiába elismert, kortárs szépíró, nem esik ebbe a hibába, váratlanul átgondoltan kezeli a - különben tényleg nem kimondottan eredeti - SF-elemeket, az eredmény pedig egy határozottan színvonalas, kellemesen igényes novellafüzér lett. 

Sci-fis megközelítésben azt mondanám, hogy adott egy posztapokaliptikus világ, melyben a technológiai szingularitás után az MI-k trónfosztották az addig uralkodó emberiséget, a saját ízlésük szerintire formálták a bolygót, a pár túlélőt pedig bedugták egy rejtélyes módon egyben maradt épületbe, ahol afféle házi kedvencként, esetleg egy kihalásra ítélt faj rezervátumba zárt utolsó egyedeiként tartják őket. Szépirodalmi szemszögből kicsit más a helyzet: egy csapat, mentálisan instabil ember egy bentlakásos otthonban konfrontálódik egymással, az elidegenedett külvilággal, a múlttal és az elmúlással, miközben az olvasó számára egyértelmű, ami nekik nem feltétlenül: már nincs jövőjük. 

2013. június 23., vasárnap

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (újrakiadás, 2013)

A sci-fi egyik alapműve ismét hozzáférhető: Philip K. Dick kultikus regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? újranyomásra került és a Könyvhét óta beszerezhető. Ebből az alkalomból egy második bejegyzés is készült a regényről ide, a Szubjektív Kultnaplóra. 

Valamikor réges-régen, amikor a magyar blogszférában a könyves tematikát még csak legfeljebb tucatnyi aktívabb szerző képviselte*, amikor még a moly.hu nem létezett és szerény személyem is csak kezdeti lépéseit tette a könyvesbloggerkedés rögös útján, már született egy bejegyzés Philip K. Dick leghíresebb regényéről az akkor még más névre hallgató Szubjektív Kultnaplón. 

Azóta sok bit lefolyt az interneten, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? 2005-ös kiadása eltűnt a boltok polcairól és szinte lehetetlen volt hozzájutni egy jobb állapotú példányhoz, akár ha a régi világ Mars-gyarmatosítás előtti fantasztikus irodalmának egy példánya lenne. Más kiadókkal ellentétben, akik az egyértelmű igény ellenére nem hogy nem nyomnak újra egy beszerezhetetlen könyvet, hanem inkább hagyják elhalni a sorozatot (hadd ne mutogassak ujjal), az Agavénál meghozták a helyes döntést és a Könyvhét előtt ismét nyomdába küldték az anyagot, a szemfülesebbek pedig már a standon kiválogathatták a kultikus kötetet a többi regény közül. Én amúgy még abban a hitben voltam, hogy csak valamivel később fog kijönni az újranyomás, úgy kellett utánam szólni az első napi beszerzőkörúton, hogy ez is van ám :) 

Most újraolvastam, olyan másfél tucat PKD-kötettel az első olvasás után, és lényegesen nagyobb hatása volt, mint annak idején, öt évvel ezelőtt. Az Álmodnak-e az androidok... tipikusan olyan könyv, ami elsőre is üt, de ha az ember már kicsit jobban ismeri a szerző munkásságát, pár száz egyéb sci-fit is elolvasott és a személyisége is fejlődött valamicskét, egészen más nézőpontból is képes értelmezni a művet. 

2013. június 3., hétfő

Joan Slonczewski: Agypestis

Tavaly, négy év várakozás után végre megjelent Joan Slonczewski Elízium-ciklusának negyedik része is magyarul. Az Agypestis ugyanolyan kiváló regény, mint a korábbi részek, és azoktól függetlenül is olvasható. 

Négy évvel ezelőtt olvastam az Elízium lányát, az Elízium-ciklus legutóbbi kötetét (mármint a magyarul legutóbb megjelentet, ami a jelenlegi négyből a második, mert valami rejtélyes okból a magyar kiadást a Génszimfóniával, a harmadik kötettel kezdték), a közvetlen előzményt pedig valamikor 2006-7 felé. Normál esetben ennyi kihagyás után, pláne a közben elolvasott több száz másik könyvet is figyelembe véve, kissé nehézkes lett volna újra fölvenni a fonalat még akkor is, ha ez nem egy Malazai Bukottak Könyvének regéje vagy A tűz és jég dala, de most egyrészt meglepően könnyen visszajöttek a szükséges emlékek, másrészt pedig annyira azért nem közvetlen a folytatás, teljesen külön regényként is olvasható az Agypestis, vagy Joan Slonczewski tetralógiájának bármely másik része. 

2013. május 24., péntek

Előzetes - Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?


PKD-hónap van, Az utolsó szimulákrum után május végére-június elejére várható Philip K. Dick talán legismertebb könyvének újrakiadása, melyből Ridley Scott készített kultikus filmadaptációt Szárnyas fejvadász (Blade Runner) címen. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokról? jó ideje gyakorlatilag beszerezhetetlen volt, most végre megint lehetősége nyílik az olvasóknak, hogy polcukra tehessék a méltán népszerű sci-fi alapművet.
"Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel… A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regényének új fordítását tartja a kezében az olvasó, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész – Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. – írt kísérő szöveget,  amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick legnagyobb hatású alkotása."
Hamarosan érkezik az értékelés is, az első fejezet pedig a hajtás után olvasható.

2013. május 19., vasárnap

Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum

Philip K. Dick huszonötödik (!) magyarul megjelent könyve új lendületet ad az életműsorozatnak, vitathatatlanul a legjobb az utóbbi négy-öt kötet közül. Az utolsó szimulákrum klasszikus disztópia, mely magán viseli a jellegzetes PKD-i jegyeket, a hatvanas évek hidegháborús atmoszféráját, illetve a kor sok tipikus science fiction elemét is. 

Philip K. Dick nem hazudtolja meg önmagát: már a legelső oldalon felbukkan egy fura, idegen létforma, igaz, ezúttal nem az emberiséget leigázni kívánó, telepatikus nyálkagomba és nem is földönkívüli robot, hanem egy primitív, ganümédeszi jószág, mely egy felvevőszerkezet hangérzékelőjeként működik, a rögzítendő hanganyag pedig egy kéz nélkül zenélő pszichokinetikus zongorista játéka. 

Az utolsó szimulákrum valamikor az ezredforduló utáni, közelebbről nem meghatározott jövőben játszódik, amikor Nyugat-Németország már az Egyesült Államok ötvenharmadik tagállama, komoly politikai és gazdasági befolyásra téve szert az USEA berkein belül. Az eredeti demokrácia már jó ideje megszűnt, központosított, támogatói szerint a korábbi megoldásoknál jóval hatékonyabb egypártrendszer uralkodik a birodalom fölött. A totalitárius matriarchátus, a kasztokra osztott társadalom, az atomháború miatti sugárszennyezés, reménytelenség és kisebbfajta társadalmi káosz elől sokan a Marsra költöznek telepesként, ahol az alacsony népsűrűség miatt szimulákrumok, robotikus embermásolatok jelentik számukra szociális közeget. 

2013. április 15., hétfő

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg

Hannu Rajaniemi második regénye, a 2013-as Könyvfesztiválra az Ad Astránál megjelenő Fraktálherceg, az előző részhez, a Kvantumtolvajhoz hasonlóan izgalmas kalandokat és egzotikus környezetet kínál az olvasónak. Ugyan érződik rajta, hogy egy trilógia középső része, de ez nem válik kárára: hozza az előző kötet szintjét és fokozza az olvasó kíváncsiságát a befejezés előtt. 

Ha a Hyperion a sci-fi Canterburyi mesék-je, akkor a Fraktálherceg Az Ezeregyéjszaka meséi megfelelője a zsánerben. Hannu Rajaniemire (sok más mellett) komoly hatással volt a klasszikus arab mesegyűjtemény is és nagyon jól ötvözte a Kvantumtolvajban már megismert, különös, poszthumán lényektől és nanotechnológiától hemzsegő világgal, illetve a mestertolvaj történetével, akire ezúttal is legalább akkora feladat vár, mint a dilemmabörtönből történő szökése után. 

Mieli és Jean le Flambeur útja a marsi Labirintus után a Föld felé vezet, és ahogy az várható, messze nem megy minden zökkenőmentesen. Jeannak meggyűlik a baja a Marsról lopott Schrödinger-doboz felnyitásával, Mieli pedig elveszett szerelmét szeretné végre visszanyerni, és mindkettejük életét ádáz ellenség fenyegeti. Ezalatt a Földön, az elburjánzott, renegát nanogépezetek, a káoszkód sivatagának közepén, az emberek, dzsinnek és aprónépek városában egy ifjú lánynak lehetősége nyílik rá, hogy visszakerüljön apja kegyeibe, de természetesen ez sem megy zökkenőmentesen. Hármuk története - az Alapítók néhány tagjának aktív közreműködésével - az Ezeregyéjszakát idéző keretes szerkezetben fonódik össze, az pedig tulajdonképpen egészen az utolsó pillanatig kérdés marad, hogy pontosan ki is az, aki tényleg mozgatja a szálakat és nem csak hiszi magáról...

2013. április 13., szombat

Iain M. Banks: Félemmetes géjpezet

Iain M. Banks legújabb magyarul megjelent regénye, a Félemmetes géjpezet, nem a Kultúra-ciklus része, viszont fantáziadús, jól megírt darab. Önálló regény, ami kellemes színfolt a trilógiák és sorozatok tengerében, az alapötlet és a kivitelezés is jól eltalált, mindenképpen olvasandó. 

Sajnos rendkívül szomorú hírrel kell kezdenem ezt az értékelést: Iain Bankset nemrégiben súlyos, végső stádiumú rákbetegséggel diagnosztizálták. Minden idők egyik legnagyobb science fiction írója nem folytatja tovább, nem ír több regényt,  emberileg és sci-fi olvasóként is mélyen megrázott április eleji bejelentése, azt viszont jó látni, hogy humorát még ilyen körülmények között sem veszítette el. Magyarul megjelent művei kiemelt helyen állnak a polcomon és bár mi sem áll távolabb tőlem, mint hinni bármi "természetfölöttiben", még mindig remélem, hogy valami csoda folytán rendbe jön a nagyszerű szerző és még évtizedekig folytatja az alkotást.

2010. október 15., péntek

A marslakók második inváziója - Sci-fi antológia

A Ponori Thewrewk Aurél szerkesztette kötet négy történetet tartalmaz, általában viszonylag ismert szerzőktől, de ez persze alapjáraton nem jelent semmit. Sajnos nem egyenletes színvonalú a válogatás és a szerkesztés is dramaturgiailag hibás (legelsőnek berakni a legjobb kisregényt nem biztos, hogy olyan jó ötlet), de ettől függetlenül megéri elolvasni. Alant részletesebben mindegyik történetről: 

2010. január 8., péntek

Avatar

Könyvekről kéne írnom inkább, most mégis egy filmes bejegyzéssel jelentkezem (ha van egyáltalán még valaki, aki olvassa), méghozzá annak apropóján, hogy végre sikerült megnézni a már majd' egy hónapja bemutatott Avatar c. filmet.

Előzetesen csak egy dologban voltam biztos: ezt IMAX 3D-ben kell látni, és ez tényleg így van, összehasonlíthatatlanul komolyabb látványt nyújtott, mint anno a Beowulf sima digitális 3D-je, és itt pusztán a technológiák közti különbségre gondolok, nem magára a filmre. Persze nem értek hozzá, de nagyon feltűnő volt, hogy itt tényleg karnyújtásnyi közelségben történnek a dolgok, nem a vászon síkja mögött, és olyan érzés sem volt, mint azok a gyerekkönyvek, amiket ha kinyitsz, egymás mögött, külön rétegeken vannak a figurák. Nagyjából egységes volt a mélységérzet, bár a hátrébb levő dolgok kicsit elmosódottabbnak tűntek, az elől lévők és a vászon széle pedig  egészen enyhén vibrált, de aki nem látja a fénycsövek hasonló vibrálását, annak nyilván ez sem tűnik föl.
A film előtt persze volt szokásos reklámvetítés, ezen a vásznon tényleg életlen a nem 3D-s kép, aztán végre elkezdődött. Persze nem is lett volna igazi moziélmény, ha nem gyalogolnak rajtunk keresztül nagyjából a film másfeledik percében (mert időben érkezni nem trendi), de ezt eléggé hamar feledtette az eleinte egyébként kissé hányingerkeltő háromdimenziós varázslat. Az első pár perc alatt a teremben "ez de király", "hú b*zmeg" és "ilyen kell otthonra is" suttogásokat lehetett hallani, a háromdészemüveg szára takarta a perifériás látómezőt, úgyhogy forgolódni kellett kicsit, de megérte: ennyi teli szájjal vigyorgó embert ritkán lehet látni. Tényleg nagyon nagy volt a látvány, de olyan fél óra álmélkodás után kiderült, hogy ezt is meg lehet szokni és a film második felére már nem is volt olyan különleges. Nyilván még így is látványosabbnak érzékeltem, mint egy hagyományos vetítést, de a kezdeti lelkesedés szép csendben elmúlt. Mindazonáltal aki még nem látta és van rá lehetősége, csak így nézze meg, ezt bizton' tanácsolhatom.

2009. május 27., szerda

Brandon Hackett: Isten gépei

Szeretem a hihető jövőképeket, főleg akkor, ha élvezetesen vannak ábrázolva. Márpedig itt erről van szó. Azt ugyan nem mondanám, hogy a valószínűsége egy pontosan ilyen jövő bekövetkeztének lényegesen magasabb lenne a nullánál, viszont a történet magját alkotó "technológiai szingularitásé" már annál inkább.

A történetről nem szeretnék túl sokat elárulni, sokkal jobb könyv ez, érdemes elolvasni. A fülszövegnek hozzávetőleg megfelelő információmennyiség elegendő: a jelen irányt viszonylag tartó technológiai fejlődés a huszonegyedik század első harmadának közepére eljut odáig, hogy az ember képes önmagánál intelligensebb gépek létrehozására, ez pedig hihetetlenül felgyorsítja a folyamatot. Azaz felgyorsítaná, ha a Föld nem kerülne egyik pillanatról a másikra egy vörös törpe körüli pályára, ami apokaliptikus állapotokat idéz elő. A bibliai párhuzamra rátesz egy lapáttal az univerzális fordítócsipek elterjedése, ami gyakorlatilag második Bábellé változtatta már korábban a világot. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a technológiai fejlődés visszaesik, viszont amikor az emberiség magához tér, elképzelhetetlen tempóban gyorsul tovább. Ebben igen nagy szerepet játszanak a szinte már követhetetlenül fejlett intelligenciával rendelkező mesterséges lények, a gammák, akiket az asimovi törvények újraértelmezéseként a "Chopra-elvek" szorítanak feltétlen lojalitásra az emberek felé.
Eleinte fölöslegesnek tűnik a Föld idegen környezetbe helyezése, de később, a technológiával párhuzamosan igencsak felpörögnek az események is és a legtöbb dolog értelmet nyer.

Úgy összességében az utóbbi idők egyik legjobb regénye, amit olvastam. Magyar vonatkozásban és világszerte is, remélem még sok hasonló színvonalú könyv fog kikerülni a szerző kezei alól, addig is a Poszthumán döntést még meg kell szereznem, talán az az egyetlen, ami kimaradt.

--
Kiadó: Metropolis Media
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: -
Szerző: Markovics Botond
Oldalszám: 294

2009. május 18., hétfő

Kevin J. Anderson: Sötétkard

A Star Wars univerzum kimeríthetetlen terepet kínál a szerzőknek; lehetőséget, hogy némi korlátok közé szorításért cserébe a regényük címlapján ott viríthasson a mindenki által ismert logó. Nyilván van valami minőségi ellenőrzés, ettől függetlenül mégis becsúsznak olyan írások, amikre egyet lehet mondani: valahogy nem az igazi...

Ilyen a Sötétkard is, mely az eredeti filmtrilógia után játszódik, abban az időben, amikor a Birodalom maradványai bizony még léteznek, hatalmas csillagrombolókkal, hadseregekkel, és nem igazán szívlelik az új rendszert. Csakúgy, mint a huttok, közismert óriásféreg-küllemű bűnözőink, akik a Halálcsillag terveit megszerezve csodafegyvert készülnek építeni birodalmi segédlettel, hogy ők uralhassák a galaxist. Derék köztársaságpárti barátainknak pedig egy a feladatuk: tudomást szerezni minderről és lehetőleg megfékezni a fenyegető veszélyt. Ebben nagy szerepet kapnak az új jedilovagok is, viszont mesterük, Luke Skywalker továbbra is meglehetősen tragikus sorsra van kárhoztatva... Azért apró finomságok akadnak, még ha a kerettörténet nem is az igazi.




Kiadó: Lap-Ics
Kiadási év: 1998

Eredeti cím: Dark Saber
Fordító: Szegi György
Oldalszám: 400

2009. április 22., szerda

L. Neil Smith: Lando Calrissian és Sharu varázskulcsa

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy megint egy elrontott borító. A sharu nem tulajdonnév, hanem egy faj elnevezése, s mint ilyen, alapvetően kisbetűvel írandó, ebben az összefüggésben pedig többesszámban. Vagyis: Lando Calrissian és a sharuk varázskulcsa. Persze az angol címet fordították le szó szerint, de előtte azért elolvashatták volna a könyvet.

A Star Wars univerzum annyi szereplőjéről írtak már történeteket, miért pont az egyik legkarakteresebb figura, Lando Calrissian maradt volna ki? A jellegzetes bajszú, nőcsábász szerencsevadász "előéletének" megírása ráadásul még jól is sikerült, már amennyit eddig elolvastam belőle.

A Millenium Falcon megnyerése után Lando természetesen nem adja fel eredeti "hivatását", a szerencsejátékot, de azért fuvarozással is megpróbál némi pénzhez jutni, na meg az űrhajóskapitány szerepében is jól érzi magát (bár a hajó fenntartása eléggé sokba kerül), aztán egy újabb kártyapartin, a Rafa rendszerben még egy gépet nyer: a Vuffi Raa névre hallgató droidot. Itt vesznek éles fordulatot az események: nem sokkal később a helyi rendőrség elfogja és a környék ura, egy nagyhatalmú mágus rákényszeríti, hogy szerezze meg a rendszer őslakóinak, a sharuknak egy misztikus tárgyát, a szellemhárfát.

Ez eddig még illik a megszokott Star Wars-környezetbe, de amikor Lando és a droid jobban elmerülnek a sharuk dolgaiban, onnantól határozottan bonyolult és bizarr dolgokkal találkoznak. A kulcs, aminek a formáját nem lehet ránézésre megállapítani, de nem csak optikai csalódásként működik, hanem a tapintást is összezavarja, a dimenzióeltolások, életkristályok és egyebek valahogy nem illenek a Star Wars általában színes, de egyszerű világába.



Kiadó: King Kiadó
Kiadási év: 1994

Eredeti cím: Lando Calrissian and the Mindharp of Sharu
Fordító: Trethon Judit
Oldalszám: 333

2009. február 28., szombat

Iain M. Banks: Fegyver a kézben

I. M. Banks a kortárs sci-fi irodalom eléggé furcsa alakja. Egyrészt jó stílusú történetmesélő, másrészt hosszú oldalakon keresztül képes lazán összefüggő, kusza dolgokat írni a majdnem semmiről. Eddig négy-öt könyvét olvastam, a Fegyver a kézben valahol A játékmester és a Holtpont szintjén leledzik, már ami az élvezeti értéket illeti; vagyis a szinte már védjegynek számító eszelős űrhajónevek mellett a történet is szórakoztató, a mellébeszélés-mennyiség még az emészthető mértéken belül marad és követhető az események menete is.

A Kultúra különös díszleteivel a háttérben követhetjük ide-oda csapongva Cheradenine Zakalwe történetét. Zakalwe a Kultúra Rendkívüli Körülmények csoportjának tagja, feladata általában világok sorsának eldöntése és hasonló csekélységek. Egymaga befolyásolja háborúk menetét, de mégis sokszor kerül a rossz oldalra, amit egy idő után megelégel és otthagyja a Rendkívüli Körülményeket. Nagyjából kétszáz évvel korábban Diziet Sma fedezte fel Zakalwét, most újra dolga van vele: őt bízzák meg azzal, hogy keresse meg a veterát, mert még szükség lenne rá. Ez persze nem olyan egyszerű feladat, még akkor sem, ha az ember lánya mellett nem lebeg állandóan egy kotnyeles drón, a hajón a legénység nem kapcsolja ki poénból az immunrendszerét, illetve a célszemély múltja nem olyan sötét, mint Zakalwéé.

Banks nagy ötlete, a Kultúra, egy élettől nyüzsgő szövetség, ahol emberek és egyéb biológiai alapon működő létformák mellett nem kevés drón és más elektronikus érző-gondolkodó lény is akad, a hajók intelligensek és külön személyiségük van (bővebben a Holtpontban), és az egyetlen általánosan érvényes filozófia, hogy a biológiai testet kizárólag a szórakozás és az élvezetek miatt nem éri meg lecserélni. Ettől függetlenül nem egy gigantikus, békepárti hippiközösség az egész, a Kultúra folyamatosan háborúkat folytat a szövetségen kívüli, általában primitívebb világokkal, ezért van szükség a Zakalwe-félékre... 

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2006
Eredeti cím: Use of Weapons
Fordító: Totth Benedek
Oldalszám: 425

2009. február 20., péntek

Damien Forrestal: Doom - A pokol kapui/Tisztítótűz

Minden idők egyik legnépszerűbb játéka a jelenleg a harmadik résznél tartó Doom sorozat, legalábbis FPS kategóriában. Ettől függetlenül egyik résszel sem játszottam és még a filmet sem láttam, az viszont érdekelt, hogy milyen könyvet lehet kihozni egy játékból, amiről az a hír járja, hogy elképesztően lineáris a játékmenet, agyatlan lövöldözés az egész.

Nos, a könyv meglepően jó. Ez úgy értendő, hogy egy tisztességes sci-fit rakott össze Gáspár András, változatos szereplőkkel, sok nézőponttal, morális vonatkozásokkal és sok egyébbel. Annak alapján, amit a Wikipédiáról összehorgásztam, eléggé megváltozatták a dolgokat, de ez valószínűleg elkerülhetetlen volt.
Az eredetileg névtelen főszereplő a regényben Oleg Gontar, egy mutáns, akinek fizikai tulajdonságait előnyösen befolyásolta a nagyszülei idejében történt csernobili robbanás, illetve A. A. Milne (ld. még: Micimackó) taktikai tiszt, aki a történet elején súlyos sérüléseket szenved, tudatának másolata kerül az ukrán óriás, Gontar fejébe. Enyhén mátrixos beütés a csatlakozó az emberek tarkójában, amin keresztül adatokat lehet az agyba juttatni, illetve a Milne századost tartalmazó ROM-lemezt, bár ehhez XXL-es implant kell, de az idővonal fordított...

Szóval adott a mérhetetlenül ostoba, de strapabíró katona és az intelligens taktikai tiszt párosa (a számítógépes karakter és a játékos?), ketten indulnak a tébolyult pap, Fuentes szörnyeinek megfékezésére. Fuentes fegyenctársaival kitört egy marsi börtönből és elfoglalta a szupertitkos kutatóbázist, ahol egy furcsa objektumot vizsgálnak, ami reagál a közelben tartózkodó emberek gondolataira és képes valóra váltani azokat. És ha történetesen egy Fuentes-féle kerül a közelébe, akkor az eredmény a földi pokol (illetve ebben az esetben marsi).

A mindenféle szürreális szörnyetegek irtása fél oldal után unalmas lenne, úgyhogy menet közben Gontar visszaemlékezései tarkítják az eseményeket, illetve a rendszeres nézőpontváltás egyrészt Gontar és a fejében lakó Milne között; másrészt Fuentes, Milne hármas számú változata (avagy a második másolat) és jó pár epizódszereplő szemszögéből is követhetjük a történetet. Aztán amikor a marsi kutatóbázist megtisztították, felpörögnek az események. Fuentes elmenekül, kettős tudatú szuperkatonánk pedig követi a Földre, ahol Bogotától Moszkváig fél tucat templomban és környékén jelennek meg rendszertelen időközönként, a helyiek nem túl nagy örömére.

Nem hivatalos játékregénynek elmegy, meglepően olvasható példány a magyar könyvkiadás kilencvenes évekre jellemző, szerzői jogokat, esztétikus kinézetet, minőségi fordítást és szöveget semmibe vevő, sötét korszakából.

--
Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1995
Eredeti cím: Doom: Gates of Hell
Szerző: Gáspár András
Oldalszám: 298
--
A Szubjektív Kultnapló elérhető a Facebookon, a Google Plus-on és a Twitteren, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is. 

2009. január 11., vasárnap

Joan Slonczewski: Elízium lánya

Nők ritkán írnak sci-fit, de ha mégis, az általában kiemelkedően jól sikerül. Így van ez az ohiói Kenyon főiskola biológiaprofesszorával is, aki a tanítás mellett science fiction történetek írásával is foglalkozik, mégpedig nagy sikerrel. Magyarul eddig három regénye jelent meg: elsőként a legfrissebb, a Génszimfónia, ezt követte egyik első műve, az Ajtó az óceánba, majd az Elízium lánya. Érdekes, hogy pont a Génszimfónia tűnt a legkevésbé jónak a háromból és leginkább az Ajtó az óceánba fogott meg, általában a gyakorlattal nő az írói kifejezőerő és írástechnikai készség. Egyébként igazából szemiotikai elemzéseket kéne készítenem hétfőre, meg tanulni a keddi pszichológiavizsgára, de inkább van kedvem erről írni, nem véletlenül hagytam szinte utoljára a karácsonyi termésből.

Az Elízium lánya az Ajtó az óceánba eseményei után ezer évvel játszódik a Shora óceánholdon, ahol az őslakos, magukat genetikailag a körülményekhez igazított Cserék mellett halhatatlanok is élnek immár lebegő városaikban. Gazdagok, szervóik (robotok) mindenben kiszolgálják őket, baleset híján ezer évig is elélnek, más dolguk nincs, mint vitatkozni, hosszú lejáratú kölcsönöket folyósítani a többi bolygó átlagos életű lakóinak és élvezni az életet. Az ezredik életévhez közelítve viszont minden élethosszabbító kezelés ellenére gyakran egészségügyi problémák jelentkeznek, ezek kiküszöbölésére hívják Helikon városába Szélklán Feketemedve doktort és diplomata-tolmács feleségét, Esőfelhőt, akik egy furcsa, matriarchális társadalom tagjai, ahol a nőket csak istennőként emlegetik és a férfiak dolga a gyermeknevelés.

Jóllehet Slonczewski alapvetően biológus, társadalomtudósként, pszichológusként és drámaíróként is megállná a helyét; nagyszerűen összetett és kidolgozott világot hozott létre valódi személyiséggel rendelkező karakterekkel, melyek egyike sem sablonos, mindegyiknek megvan a maga sajátos nézőpontja és hozzáállása a környezetéhez, legyen szó akár főszereplőről, akár egy csak pár mondat erejéig felbukkanó alakról; ráadásul úgy tud mindig valami újat és szokatlant nyújtani, hogy az nem válik fárasztóvá és követhetetlenné, de még töredezetté sem teszi a regény egységét.


Kiadó: Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Daughter of Elysium
Fordító: Tamás Dénes
Oldalszám: 526