John Scalzi: Vének történetei és más írások

Kétszáz oldalnyi ötletsziporka és humor húsz történetben: nagyjából ez a Vének történetei és más írások. A kötet John Scalzi eredetileg on- és offline magazinokban, kiadói hírlevélben, vagy éppen a Twitteren publikált, rövid írásainak gyűjteménye. 

Ha a Vének háborúja első három kötete egy nagyszabású filmtrilógia (a bővített változat a Zoë történetét is tartalmazza), A lázadás hangjai és az Árnyékszövetség pedig a siker hullámait meglovagoló filmsorozat, a Vének történetei és más írások a DVD-kiadás (na jó, Blu-ray) párperces extráinak felel meg. 

Ahogy Scalzi a kötet második felének bevezetőjében írja, a regényformátum mellett a kétezer szó alatti, nagyon rövid történeteket szereti leginkább. Értelemszerűen itt az utóbbiakból válogat: tizennyolc teljesen random, elsősorban humoros novellát és két, valamivel hosszabb Vének háborúja-történetet tartalmaz a kötet. 

John Scalzi: Árnyékszövetség

Vének háborúja, hatodik rész. John Scalzi ezúttal is hozza a formáját, az Árnyékszövetség az előzményekhez hasonlóan izgalmas, humoros, színes és mindenekfölött szórakoztató. Ezúttal négy, szorosan összefüggő kisregényben olvashatunk a Gyarmati Szövetség békefenntartói, diplomatái és a Konklávé vezetői küzdelméről a viszonylagos stabilitást megingatni igyekvő, fajokon és rendszereken átívelő összeesküvés ellen. 

Újabb év, újabb Vének háborúja kötet. John Scalzi jól tette, hogy nem állt le a harmadik rész után a sorozattal, nem csak üzleti, olvasói szempontból is megérte folytatni. Négy regény után egy epizódonként, e-könyvben publikált novelláskötet következett, majd - A lázadás hangjai folytatásaként -  a négy kisregényből álló Árnyékszövetség. 

A military-vonal a harmadik rész óta háttérbe húzódik, a hangsúly egyre inkább az emberek és a különféle idegen fajon közötti interakcióra, politikára, makroszintű konfliktusokra  és személyes sztorikra helyeződik. Ez egyáltalán nem hátrány: egy darabig szórakoztató az "elrepülünk X bolygóra és szétrúgjuk Y faj anatómiai szempontból megfelelő testrészét, esetleg Z faj a miénket", de egy idő után nehéz elkerülni az önismétlést és az érdektelenségbe fulladást. Persze azért van itt is katonai jellegű konfliktus, elvégre az egyik központi probléma a Gyarmati Szövetség rendszerének megingása és viszálya a Földdel, a Konklávéval és az összes komolyabb hatalmi rendszer megdöntésére készülő, homályos összeesküvéssel, a fókusz viszont inkább a diplomácián van.

John Scalzi: A lázadás hangjai

Az utolsó gyarmat végén leírt "Perry-incidens" után a Föld és a Gyarmati Szövetség viszonya örökre megváltozott. Mindkét fél igyekszik kihozni a legjobbat az ideálisnak távolról sem mondható helyzetből, miközben a Konklávé is a zavarosban halászik. Scalzi is tudja az örök igazságot, miszerint a legjobb sztorik a legkellemetlenebb szituációkban születnek - A lázadás hangjai tizenöt jó sztorit és legalább ennyi megoldhatatlannak tűnő helyzetet tartogat az olvasónak.

John Scalzi Vének háborúja-sorozata meglehetős népszerűségnek örvend a hazai és a nemzetközi SF-szcénában. Persze vannak, akik túlértékeltnek tartják, de ez általában csak erőltetett, sznob fanyalgás: könnyed, szórakoztató sci-fiből nehéz jobbat találni nála. Tény, hogy nem újítja meg gyökeresen a műfajt és sokszor kipróbált, jól bevált paneleket használ, de az is, hogy kevesen teszik ezt ilyen könnyedséggel és ilyen gördülékeny stílusban. 

Ahhoz képest, hogy a harmadik rész végén még a sorozat végéről, de legalábbis hosszabb távú szüneteltetéséről írt, már megjelent az ötödik kötet (ez) és jövőre várható a hatodik is, ami mindennél egyértelműbben mutatja, hogy itt valami nagyon sikeres dologról van szó. 

A magyar fordításnál A lázadás hangjai címet kapott kötet az eddigiekkel ellentétben nem regény, hanem egy tizenhárom (plusz két extra) epizódból álló, lazábban-szorosabban összefüggő novellafüzér. Az élvonalbeli diplomácia söprögetőiként működő, rendszeresen lehetetlen helyzetekbe kevert "b-csapat" küldetései eredetileg hetente, online jelentek meg, a zajos sikernek köszönhetően egy hónappal a befejezés után papíron is kiadták, az utolsó két novellával kiegészítve. 

John ScalzI: Zoë története

Megérkezett a Vének háborúja negyedik, befejező regénye, a Zoë története. John Scalzi itt is hozza a formáját, feszes ütemű, szarkasztikus humorral tűzdelt történetet alkotott, mely bár az előző résszel párhuzamosan és jórészt azonos helyszínen játszódik, mégis sok újat tud mutatni. 

Mit lehet kihozni egy olyan történetből, amit tulajdonképpen már ismerünk? Mitől lesz érdekes a Zoë története, ha már olvastuk Az utolsó gyarmatot? Elég egy-két "kimaradt jelenet" és az új nézőpont, hogy elvigye a hátán az új könyvet, ami annak ellenére született, hogy a harmadik kötet végén a szerző egyértelműen kijelentette, hogy ennyi volt, bizonytalan ideig itt a vége?

A jelek szerint igen. Maradt elég kérdés az olvasókban Az utolsó gyarmat után, és igaz, hogy figyelmesebb szerkesztéssel meg lehetett volna válaszolni őket úgy, hogy csak negyven-ötven oldallal lesz hosszabb a kötet, de a Zoë története azért nem csak arra jó, hogy John Scalzi és kiadója bankszámláját hizlalja, közel annyira élvezhető sztori, mint a korábbi részek - pedig már ismerjük majdnem az egészet.

Persze Scalzi szeret váratlan dolgokat művelni és abszurdnak tűnő ötletekkel szórakoztatni magát és az olvasóit, de első körben az már tényleg túlzásnak tűnt, hogy a kemény, de moralizálós típusú John Perry és a Boutin-klón Jared után most John és felesége, a Különleges Erőktől nemrég leszerelt Jane Sagan tizenöt éves fogadott lánya legyen a "nézőpont karakter", aki ráadásul E/1-ben meséli el az eseményeket...

Előzetes - John Scalzi: Zoë története

Ritkaság, hogy egy év alatt három kötet is megjelenjen ugyanattól a szerzőtől. John Scalzi Vének háborúja sorozata viszont olyan népszerű, hogy nem csak a második és a harmadik rész jött ki belőle idén, hanem csütörtökön már a negyedik, befejező regényt is olvashatjuk. Persze van még hátra egy novelláskötet (The Human Division) és két rövidebb történet (The Sagan Diary és After the Coup), a The Human Division még várható magyarul, de független az első négy kötettől, úgyhogy egyelőre a Zoë történetével zárul a Vének háborúja. A hajtás után a szokásos anyag: fülszöveg, borító és az első két fejezet található.

John Scalzi: Az utolsó gyarmat (Vének háborúja 3.)

Az utolsó gyarmat ismét új dimenziókat nyit a Vének háborúja világában. Kissé lassabb, de legalább olyan hatásos, mint az előző kötetek, John Scalzi ezúttal is nagyot alkotott.

A februári Szellemhadtest után nem hittem volna, hogy fél év múlva már kapjuk is a következő részt, elvégre a Vének háborúja után is nyolc hónapot kellett várni. Aztán júniusban hivatalossá vált a július közepi megjelenés, majd egy részlet is napvilágot látott és elkezdhettünk örülni, hogy a Leviatán ébredése mellett lesz azért még egy új sci-fi a nyáron. 

Az utolsó gyarmat stílusában abszolút méltó az itthon is népszerű előzményekhez, a háborús izgalmakat viszont a politika váltja, gyakran komoly krimiket megszégyenítő agymunkával és csavarokkal. Bár ilyen szempontból eltér a háborús/katonai sci-fik hagyományát éltető korábbi részektől, teljesen koherensen illeszkedik a sorba. 

John Perry és Jane Sagan visszavonult ugyan és többé-kevésbé békésen éldegél, legnagyobb problémájuk az arab tanmeséket és népi anekdotákat idéző békebíróskodás és fogadott lányuk, Zoë is viszonylag problémamentesen kamaszodik... John Scalziból kinézném, hogy pusztán a trollkodás szórakozás kedvéért ír egy regényt, ami kizárólag erről szól, ám mégsem tette, így hát hamarosan kopogtat John és Jane ajtaján a nagyvilág, újra szükség van a szolgálataikra egy frissen alapítandó gyarmat vezetésénél. Természetesen ez sem megy annyira zökkenőmentesen, "shit happens" ahogy a művelt amerikai mondja, a kérdés csak az, hogy ezúttal hogyan húzzák ki magukat Perryék a csávából. 

John Scalzi: Szellemhadtest

John Scalzi robbantott a Vének háborújával, mely egyrészt méltó utódja más háborús sci-fiknek, másrészt pedig tele van jó ötletekkel, humorral, megfelelően adagolt feszültséggel, akcióval és kérdésekkel, nem véletlenül került a 2012-es toplistámra. A Szellemhadtest ugyan nem közvetlen második rész, de semmivel sem marad le elődjétől, szinte mindent hoz, amit a Vének háborúja tudott, és jó folytatáshoz illően rá is tesz még egy lapáttal.

Tavaly májusban jelent meg a Vének háborúja és nagyjából azóta a leglátogatottabb blogbejegyzéseim egyike a róla írt darab. A Google első oldalon hozza, ha rákeresel a könyv címére és a "Szellemhadtest" kifejezésre is szép számmal érkeztek találatok a kíváncsi olvasóktól az elmúlt háromnegyed év során. Na most eljött a ti időtök is, elolvastam a könyvet - nem siettem vele, három napig tartott, mert az ilyesmit ki kell élvezni. Bármilyen bőség is szakadt ránk az utóbbi időben, azért az igazán minőségi sci-fi még mindig ritka madár - és elkészült az értékelés is, fogadjátok szeretettel és utána induljatok/kattintsatok a legközelebbi beszerzőhelyre, mert ezt olvasni kell! 

John Scalzi: Vének háborúja

Mindenekelőtt: Aki még nem olvasta a könyvet és teljes hatást szeretne, az csak az első négy fejezet után kattintson a folytatásra. A Vének háborúja legjobb része ugyanis az első 64 oldal, amely alatt szépen, fokozatosan, a főszereplővel együtt jut el az olvasó a teljes tudatlanságtól a - ha nem is megvilágosodásig, de addig, amíg a regény és a sorozat hátralévő része beindul. És ami a legszebb, hogy a fülszövegíró is figyelembe vette ezt és tényleg nem olvasható ott semmi, amit ezalatt a szakasz alatt ne tudnánk meg. 

John Scalzi regénye kényelmesen indul. Druszája, a főszereplő John Perry hetvenötödik születésnapján szépen fölkerekedik, elmegy a felesége sírjához és a tíz évvel azelőtt aláírt, egyébként visszavonható bevonulási szándéknyilatkozata értelmében elmegy a legközelebbi toborzóirodába, hogy a Gyarmati Véderő katonája legyen. Azé a szervezeté, amely monopolizálta az űrutazást és más bolygók gyarmatosítását, de ez minden, amit az átlagos földlakó tud róla amellett, hogy minden jel szerint a földinél lényegesen fejlettebb technikával rendelkeznek. A Föld ugyanis, mint az azonnal kiderül, társadalmi és technológiai szempontból is gyakorlatilag olyan, mint a kilencvenes vagy kétezer-tízes években, a megnyugtatóan ismerős környezet fölött viszont szinte tapintható a bezártság köde, valamit titkolnak azok ott kint, valamit nem akarnak, hogy az egyébként nyilvánvalóan sokkal fejletlenebb anyabolygó lakói megtudjanak. 

Innentől lefelé, ha különösebb spoiler nincs is, de ahogy írtam, az első négy fejezet hatását veszélyeztetik a leírtak.