Ziemowit Szczerek: Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története

Bizarr kalandok, rengeteg hajmeresztően random trip, "ha nem lennének ki kellene találni őket" típusú karakterek és események. Ziemowit Szczerek politológus, szociológus és jó tollú újságíró, aki két évtizednyi ukrajnai élményt gyúrt gonzó-riporttá a Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története lapjain. 

Rengeteg olyan útleírással lehet találkozni, ahol a szépreményű szerző naivan veti bele magát a varázslatos ismeretlenbe és minden egyes rácsodálkozását kritika nélkül az olvasó elé hányja. Valamivel kevesebb, de még mindig jelentős számú az a típus, melyben a szerző folyamatosan önnön kulturális felsőbbrendűségét igyekszik megmutatni a vadak közé tett expedícióján keresztül. Megfelelő háttérismerettel, éleslátással, humorérzékkel, forrás- és önkritikával szerelt utazó viszont annál kevesebb van, és ők sem mind osztják meg tapasztalataikat a nagyközönséggel - micsoda szerencsénk, hogy Szczerek éppen közéjük tartozik. 

Az első lengyel gonzó-riportként is emlegetett Jön Mordor és felfal minket természetesen nem száz százalékban megbízható forrás, ha pontos tényeket vársz Ukrajnáról, jobban teszed, ha tovább keresgélsz. Viszont ha erős hangulatot, ennek érdekében eltúlzott eseményeket, sötét humort és rengeteg ön- és társadalomkritikus kommentárt és beszélgetést szeretnél, pontosan erre a kötetre van szükséged. Szczerek a legjobbaktól tanult: ő a stílus "feltalálója", Hunter S. Thompson egyik lengyel fordítója.

J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is kezdjek hozzá a könyv értékeléséhez. Hiszen a Harry Potter és az elátkozott gyermek tulajdonképpen egy színdarab, színtiszta dialógus, ami csak párbeszéd-formájának és kemény borítójának köszönhetően nem úgy néz ki, mint egy füzet. Mégis, ez az eddigi legjobb Harry Potter-könyv.

J. K. Rowling jó író. Egyszerűen, de mégis szemléletesen fogalmaz, jó karakterei és ötletei vannak, a sorozat világa is igen kreatív a maga módján. Viszont rengeteg megfontolatlanság és mondjuk ki, ostobaság van a sorozatban, olyan logikai bukfencek, amiket lehetetlen védeni. Ilyen többek között az időnyerő, a mágikus időgép a Harry Potter-univerzumban, ami sajnos ismét előkerült, ismét számos logikai furcsaságot hozott magával, de kit érdekel?

Nem tudni, hogy az alkotásban mennyire vett aktívan részt Rowling, de olyan veszett jól sikerült, hogy igazából kutyát se érdekel az időgép. Hiszen semmi jelentősége nincsen, csak kellett valami, amivel ki lehet bontakoztatni a cselekményt, amivel teret lehet nyitni a drámának. Ez a két dolog pedig annyira erőteljes, hogy az ember zsigeri késztetést érez arra, hogy elutazzon Londonba és megnézze a színdarabot.

A. M. Aranth: Oculus

Kikapcsolnál egy kicsit? Szeretnél olyan ifjúsági könyvet olvasni, amiben nem tengenek túl a hormonok, de azért megmentésre kerül a világ? Keresed a kapcsolatot a „felnőtt sci-fi”, a disztópiák és a kifejezetten szórakoztató célú irodalom között? Ha legalább egy kérdésre igen a válaszod, akkor érdemes próbát tenned az Oculusszal!

Kapásból az alapfelállás nyújt némi felüdülést az egy kaptafára íródott tinidisztópiák világában: a történet az Avalon nevű bolygón játszódik, ahol az emberek 40-50 éves koruk környékére teljesen megvakulnak egy amőbának köszönhetően, amely a látóidegeket falja fel szépen lassan. A lakosság élete az amőba elleni küzdelemnek van alárendelve: vezető kutatóik gőzerővel próbálnak megoldást találni a problémára, ami lassanként felemészti a társadalomban uralkodó törékeny egyensúlyt. Azok az idősek, akik megengedhetik maguknak, megvakulásuk után oculust vesznek maguk mellé – egy olyan fiatalt, akit szemként használhatnak, miközben az illető elveszti a személyiségét. Legalábbis elvileg.

A történet főhőse Truth, a tizenhét éves lány, akit már gyerekkorában eladtak, hogy majd oculusként szolgáljon. Gazdája, Verity Cadogan, az avaloni kolóniát irányító Kilencek tagja, aki – a többiekhez hasonlóan – a maga módján küzd az amőba jelentette probléma ellen: olyan módszert próbál kidolgozni, amivel semlegesíteni lehet a kórokozót, s így megoldást találni az egyre fenyegetőbb problémára. A kolónia ugyanis folyamatosan növekszik, és egyre többen vannak, akik megvakulva már segítségre szorulnak, viszont a többségüknek nem telik oculusra, és a családjuk sem mindig tudja ellátni őket…

Ben H. Winters: Az igazság határán

Biztosan tudni szeretnéd? Jól gondold meg, mit válaszolsz, az igazság lehet felemelő, de roppant kegyetlen is. Az utolsó nyomozó-trilógia zárókötetében Ben H. Winters megmutatja, mi van az igazság határán és azon túl.

Az amerikai kisvárosi ex-nyomozó, Henry "Hank" Palace, a Maia becsapódása előtti utolsó heteket-napokat húga felkutatásának szenteli. Mostanra beérett a közelgő megsemmisülés okozta káosz, mindenki a maga módján próbál felkészülni a halálra, ez többnyire erőszakot, őrületet és hazugságokat jelent.

Már túl vagyunk az "és te mit tennél, ha tudnád, hogy pár hónap múlva megsemmisíti a földi életet egy bazinagy aszteroida?" jellegű kérdéseken, és jobb esetben az sem újdonság, hogy Ben H. Winters milyen jó érzékkel írja le a vidéki/kisvárosi USA pre-apokaliptikus mindennapjait. Hank már nyomozott, utazott, már csak a végjáték van hátra. Az igazság határán pontosan ennyi: az utolsó hét eseményei, melynek végén így vagy úgy, de elkerülhetetlenül lezárul a történet.