Dan Wells: Szellemváros

Olvastam pár thrillert/horrort az utóbbi időben, amik borítójára olyanokat írtak, hogy nem fogok tőle aludni, meg hogy az év legjobb thrillere, meg mit tudom én, milyen válogatott marhaságot. Természetesen mindegyik könyv gyenge volt, egy pedig annyira pocsék, hogy végül még kritika sem jelent meg róla. Erre itt van Dan Wells és az ő Szellemvárosa, aminek a borítójára annyit írtak: a szerző új thrillere. Ennyi. És a könyv önmagában, de az előzőekhez képest is kivételesen csodálatos.

A Szellemváros története egyszerű: Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved. Ez nem azt jelenti, hogy többszörös személyisége vagy tudathasadása van, hanem azt, hogy tévképzetek és hallucinációk kínozzák. Ezért pedig óriási piros pont Wellsnek, mert vette a fáradságot és utána nézett a dolgoknak ahelyett, hogy egy népszerű, de ordas nagy tévhit köré írta volna a történetét. Ráadásul mindezt a könyvben is elmondja, alaposságból is jelesre vizsgázott.

Visszatérve Michaelhöz: azt hiszi, hogy létezik egy Terv, nárcisztikus személyisége miatt úgy gondolja, hogy ő ennek a tervnek a kulcsfigurája, miközben arctalan embereket lát. Természetesen nem hisz neki senki, elmegyógyintézetbe kerül, azonban csak nem akar kitisztulni a kép, így úgy dönt, hogy utána jár a dolgoknak. Eközben pedig egy sorozatgyilkos tucatjával öli meg az embereket, mindegyiknek a végletekig széttrancsírozva az arcát, ezért a beszámíthatatlan Michaellel is gyanús lesz.

Dennis E. Taylor: MI, Bob

A nyár egyik legszórakoztatóbb sci-fijében Bobot elüti egy autó, lefejezik, a tudatát feltöltik egy szerverre, vezérlőszoftvert akarnak csinálni belőle, atombombával fenyegetik, rakétákat lőnek ki rá, és ez még csak a kezdet. Dennis E. Taylor trilógiájának első része, a MI, Bob kalandos, humorral és popkulturális utalásokkal teli, könnyed bevezető a kortárs sci-fi világába.

A mesterséges intelligencia, tudatfeltöltés és hasonló témák minden sci-fiben fel tudják kelteni az érdeklődésemet, de az a legjobb, ha egy történet kifejezetten erre épül. Dennis E. Taylor váratlanul frappáns magyar címmel ellátott regénye pedig pontosan ilyen, így amikor hosszas várakozás után megjelent itthon is, nem volt kérdés, hogy elolvasom-e.

Bob Johansson a szerzőhöz hasonlóan szoftverfejlesztő és tipikus SFF-rajongó kocka, mint rajta kívül még oly' sokan, különösen annak a las vegasi SF-connak a környékén, ahol épp előadásokat hallgat. Két dolog miatt viszont mégsem átlagos: nemrég jókora summát akasztott le a cége eladásával, illetve a befolyt összeg egy részéből megbízott egy céget, hogy a halála esetén fagyasszák le a fejét és csak akkor olvasszák ki, ha a technológia már elég fejlett egy új test létrehozásához.

A többi ebből már logikusan következik: hősünket nyilván elüti egy autó, szépen lefejezik, aztán magához tér valamikor a jövőben, ami közel sem olyan vonzó, mint azt szerette volna. Kellemes kis vallási diktatúra, komoly nemzetközi feszültségek, gyakorlatilag a Trump-éra felturbózott változata, ha nagyon kortárs párhuzamot keresünk. A lefagyasztott személyeknek nincsenek jogaik, a feltöltött tudatukat vezérlőszoftvernek használják, magától értetődően Bobra is ez a sors vár. Legalábbis ha nem tud meglépni valahogy.

Philip K. Dick: A végső igazság

Az emberiség föld alatti bunkerekbe húzódott a háború elől. A bunkerek lakóit folyamatosan ellátják hazafias szónoklatokkal és a pusztításról készült felvételekkel, csakhogy ezek hamisítványok, a háború már rég véget ért. A végső igazság, Philip K. Dick legújabb magyarul megjelent regénye szokás szerint a valóság manipulációjával foglalkozik, ezúttal pszichedélia helyett a médiával a főszerepben. 

Ha valakit megkérnek, hogy mondjon néhány sci-fi írót, Philip K. Dick garantáltan ott lesz közöttük. A tragikusan korán, alig ötvenhárom évesen elhunyt szerző írásai a műfaj legnagyobb klasszikusai közé tartoznak, ráadásul igen termékeny elme volt, magyarul is mintegy harminc kötete jelent meg eddig.

A végső igazság nagyjából irodalmi pályafutása közepén született és nem tartozik az ismertebb regényei közé, viszont érdekes kérdéseket vet fel és a rajongók más történetekből ismerős motívumokkal is találkozhatnak benne.

A disztópia és poszt-apokalipszis Dicknél cseppet sem romantikus, ez egy pusztuló, kellemetlen világ. A Föld felszíne a Kelet és a Nyugat közötti atomháborúk miatt lakhatatlan, harci robotok járta sugárzó sivatag, csak egy maroknyi ember él odafönt, Talbot Yancy, a Védelmező vezetésével.

Legalábbis a hermetikusan lezárt, önellátó föld alatti bunkerekben élő nép így tudja. Napjaikat általában "ólomlábak", vagyis robotok gyártásával töltik, rendszeres időközönként megnézik a kábelen érkező, aktuális hazafias propaganda-szónoklatot Yancy előadásában, és várják a háború végét, azt a pillanatot, amikor visszatérhetnek a felszínre.

Csakhogy a valóság nem ez: a háborúzó felek réges-régen békét kötöttek, a sugárzás biztonságos szintre csökkent a legtöbb helyen, Yancy egy szimulákrum és professzionális írók gyártják a beszédeit, az egész pedig leginkább arról szól, hogy a felszínlakók kényelmesen élhessenek hatalmas farmjaikon, a bunkerekben előállított robotokkal körülvéve.