Dan Simmons: Ílion

Kvantumteleportáló görög istenek, szépirodalom-rajongó robotok, dekadens földi emberek, Trója ostroma újrajátszva a Marson, idegen lények, faxkapuk és megelevenedő Shakespeare-dráma az év (sőt, az évtized) egyik legszórakoztatóbb és legszínvonalasabb sci-fijében. 

Dan Simmons regénye már több mint egy hónapja megjelent, de az ilyen kaliberű műveknél (és most nem kizárólag a jókora terjedelemre gondolok) érdemes várni egy kicsit, amíg leülepedik az élmény és kiderül, hogy tényleg olyan jó-e, mint amilyennek elsőre, olvasás közben látszott. Simmonsról van szó, talán fölöslegesnek tűnhet az efféle óvatosság (mondjuk azért az Endymion felemelkedése néhány magyarázatának ismeretében nem feltétlenül), ám pont ezért nem lehetünk elnézőek. A Hyperion Cantos vitán felül meghatározó jelentőségű a sci-fi elmúlt néhány évtizedét nézve, kérdés, hogy képes lehet-e valaki még egyszer hasonló teljesítményre. 

Az Ílion alapból nagyon magasra helyezi a mércét: görög istenek a Marson, a trójai háború újrajátszása, Shakespeare-szonetteket elemző moravecek (meglehetősen strapabíró, félig-organikus lények a Naprendszer külső vidékeiről), poszthumánok és paradicsomi körülmények között éldegélő, "hagyományos" emberek, mindez leöntve egy adag jól kifundált rejtéllyel, iróniával és izgalommal - ha ezt bárki más próbálja megírni, káoszba fullad a kísérlet. Ezen a szinten Simmons az egyetlen, akinek sikerülhet az elképesztő bravúr, esetleg még egy Kim Stanley Robinson - William Gibson - Jacek Dukaj trió írhatna hasonlót. 

Szóval görög istenek a Marson. Frappáns ötlet a sci-fi környezetbe ültetett Íliász helyszínéül a marsi Olympus Monst és a terraformálás következtében tengerré vált Hellas Planitia környékét választani. A huszonegy kilométeres pajzsvulkán a Naprendszer legmagasabb ismert hegye, hol máshol építhetnék fel magasztos lakhelyüket a nano- és kvantumtechnológiával felturbózott istenek és hol máshol csaphatnának össze vérre menő, hősi küzdelemben az akhájok Trója védőivel? A háború kimenetelét viszont csak maga Zeusz ismeri, illetve egy kisebb csapat huszonegyedik századi történész, akiket a történet és a valós események közötti eltérések vizsgálata miatt rekonstruáltak itt, az egykori vörös bolygón.

Erről az egészről semmit nem sejtenek a részben emberi, de jobbára strapabíró robotként létező moravecek, akik a külső bolygók holdjain és a nagyobb aszteroidákon saját civilizációt hoztak létre az elmúlt évszázadok során. Ők csak az Olympusról érkező, rendkívül erős sugárzást észlelik és katasztrófától tartva expedíciót indítanak, hogy kiderítsék, mi folyik a Marson, és vajon milyen hatással lehet a Naprendszer többi részére. A "hagyományos" emberiség pedig ezalatt tökéletes biztonságban és kényelemben, boldog tudatlanságban partiznak a Földön, kizárólag a jelennel foglalkozva. Már rég elfelejtették a múltat, a történelmüket és a magától értetődő, alapvető készségek szintjén használt technológia nélküli életet. 

Egy történész, egy apró moravec, aki életében először hagyja ott az Európé tengereit, és egy ifjú, kövérkés nőcsábász a legfontosabb nézőpont-karaktereink. Hősöknek a szó klasszikus értelmében nem nevezném őket, meglehetősen átlagosak, ám Tolkien óta tudjuk, hogy időnként a legjelentéktelenebbek is komoly dolgokat vihetnek véghez. Ámbár jelen szereplőinknek ahhoz elég sokat kell(ene) fejlődni, de rendes karakterfejlődés egy regényen ugye elég ritkán ront. A három történetszál közül kettőn már a kötet elején látszik, hogy valahol össze fognak érni, addig viszont azért még elég sok esemény történik a trójai síkon. A földi vonal eleinte látványosan kilóg, nem csak egy másik bolygó, hanem érzésre teljesen más világ is a letűnő civilizáció maradványain dorbézoló hagyományos embereké. Eleinte talán kicsit lassan indul (már a földi szál), de idővel simán felér a várakozásoknak megfelelően rendkívül akciódús marsi események mellé érdekességben, sőt, bizonyos pontokon még felül is múlja azt. Pláne, amikor Shakespeare is komolyabban belép Homérosz mellé...

Simmons gyakorlatilag fogta a klasszikus európai (a földrész, nem a hold, utóbbi egyébként is Európé névre hallgat magyarul) irodalmat és részben újraértelmezve kegyetlenül összemixelte. Tette olyan érzékkel és tehetséggel, ahogy egy ügyesebb cukrász (vagy nagymama) keveri a süti alapanyagait, az olvasó pedig - némi képzavarral élve - örömmel mazsolázhat a felismert utalások között, miközben a regény saját jogán is rettentően szórakoztató, ha valaki már az Íliászt is elfelejtette általános iskola nemtomhányadik' osztály óta, ne essen kétségbe. Amúgy az Ílion az újraolvasáshoz (legalábbis Homérosz és Shakespeare vonatkozó műveit tekintve) is simán kedvet csinál, a teljességre törekvők a regény hatszázhatvan oldala mellé simán beiktathatnak még egyszer ennyit.

Az iói Orphu és Manhmut az Európéról (illusztráció: Ben Hyun Kim|Lostro)

A Hyperiont és a Hyperion bukását ismerve egyébként aggódtam, hogy mi lesz a kötet végén, előbbi ugye elég durva cliffhangerrel zárul, szerencsére Simmons itt finomabban bánik az olvasók idegeivel. Nem mondom, hogy le van kerekítve a sztori, mert nagyon nincs, sőt, a történet egészét tekintve a lényeg nyilván az Olymposban jön, de azért sikerült ott abbahagyni, ahol valamelyest nyugvópontra jutnak az események.

Nehéz szuperlatívuszok nélkül beszélni a könyvről. Simmons ismét jól eltalálta a karaktereket és a történet ritmusát, világépítésben is kiemelkedő, eddig simán az év sci-fije az Aurorával karöltve. Ráadásul, a Hyperionhoz hasonlóan megint olyan regény, amivel megátalkodott klasszikus szépirodalom-rajongó ismerőseinket is biztonságosan terelgethetjük a sci-fi felé, erre senki nem fogja azt mondani, hogy á, ez is csak egy ócska ponyva. Minőségi irodalom a javából, szórakoztat és elgondolkodtat, teszi mindezt rendkívül magas színvonalon, csak ajánlani tudom.

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2015
Eredeti megjelenés: 2003
Eredeti cím: Ilium
Fordító: Huszár András
Borító: Kuszkó Rajmund
ISBN: 978 615 5522 32 1
Oldalszám: 668
Ár: 4680,- (borítóár) / 3510,- (Agavebolt)

--

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)