Anthony Ryan: A várúr

Az Egységes Királyságot a voláriak rabszolga-hadserege fenyegeti, de a háttérben valami sokkal sötétebb mozgolódik. A várúr a Hollóárnyék-trilógia harmadik részének epikus fölvezetése, de legalább olyan gazdag fordulatokban és eseményekben, mint A vér éneke volt. 

Vannak azok a történetek, amiket anyagi okok miatt hizlalnak trilógiává (egy helyett három könyvet eladni mégiscsak többet hoz a konyhára), esetleg a szerzőnek nincs annyi önkontrollja és/vagy jó szerkesztője, hogy kompakt méretűre vágja a sztorit. Ritka, hogy ténylegesen szükség van három-négyszáz oldal fölötti kötetekre, ezer oldalnál lényegesen hosszabb trilógiákra és több ezer oldalas sorozatokra, az esetek nagy részében, pestiesen szólva, egyszerű szófosás megy. Aztán vannak azok a történetek is, amiket nem lehet röviden elmesélni, mert alaposan kidolgozott a háttér, élő a világ, a karaktereknek valódi életük és motivációik vannak, a rövidítés csak kárt okozna. A Hollóárnyék-trilógia az utóbbiak közé tartozik: A vér éneke is nettó 637 oldal, A várúr pedig 693, de kritikus szemmel olvasva is szinte üresjáratok nélküli, szükség van a monstre féltéglákra. 

Anthony Ryan nem próbálta megismételni az előző kötet sikerét hasonló beállításokkal, a trilógia második része gyökeresen más irányt vesz A vér énekéhez képest. Persze van itt is tizenéves nézőpont-karakter, némi coming of age szál és sötét hangulat, de a katonaiskola növendékei rég felnőttek, többségük már nem is él, a történelem halad tovább, nem lehet visszalépni. Persze David Gemmell hatása még mindig érződik, talán még erősebben, mint eddig, hiszen két nagyon fontos motívum is a hősi fantasy nagymesterének talán legismertebb műveit idézi (egészen konkrétan a Legendát és az Árnyjáró-trilógiát), de ez nem feltétlenül negatívum. A gemmelli iskolát érdemes követni, főleg, ha valaki tudja is hozni azt a szintet, Ryan pedig általában képes erre.

Oliver Bowden: Fekete lobogó (Assassin's Creed)

Izgalmas kalandregény a kalózkodás aranykorából, nem csak gamereknek. Oliver Bowden hatodik Assassin's Creed regénye, a többitől függetlenül is olvasható Fekete lobogó tengeri és szárazföldi összecsapásokat, legendás kalózokkal találkozást, sok rumot és mindenekfölött minőségi szórakozást kínál az olvasóknak.

A kalózkodás 17-18. századi "aranykora" közkedvelt téma a populáris kultúrában. Rengeteg film, rajzfilm, regény, képregény és zene alapjául szolgál, néhány játék is jelent már meg a témában. A legutóbbi ilyen a tavaly őszi Assassin's Creed IV, melyhez manga- és regényadaptáció is készült. Utóbbi két hete magyarul is elérhető és ami a legfontosabb: nem csak a játéksorozat rajongóinak érdemes elolvasni. 

Anton Gill elsősorban történelmi témájú könyveket - életrajzokat, regényeket és nem-fikciós műveket - ír, de korábban volt már színész, rendező, valamint íróként és producerként is megfordult brit tévétársaságoknál. Az Assassin's Creed regényeket Oliver Bowden írói álnéven jegyzi, a Fekete lobogó a hatodik könyve a sorozatban. 

Tim Powers: Ismeretlen vizeken

A kalózirodalomnak nincs túl nagy hagyománya egy ilyen szárazföldi országban, mint a miénk, elsősorban ezért is lettem kíváncsi rá, hogy mit is tudnak a kortárs külföldiek. Korábban csak J. F. Coopertől olvastam A vörös kalózt, Illetve Rónaszegi Miklós A királynő kalóza c. művét, de egyik sem volt az igazi (Dékány András tengerészregényei akkor már lényegesen közelebb álltak hozzám ifjúkoromban, de azok nem kalózosak). Persze hallgatok Alestormot és láttam az eddigi három A Karib-tenger kalózai filmet is, meg kipróbáltam a fészbúk kalózangol verzióját (a The Pirate Bay oldalt most inkább ne keverjük ide :D), de kalózkultúra terén még mindig hiányos a műveltségem. 

Szóval kapóra jött, hogy a közelgő negyedik rumvedelős-kardozós-dzsonideppes komédia forgatókönyvírója fantáziátlan volt és egy már megírt regényt vett alapul, a film reklámértékén felbuzdulva pedig egy hazai kiadó ráállt a témára és lefordíttatta Tim Powers művét, az Ismeretlen vizeken-t.