Iain M. Banks: Közelkép

Szupercivilizációk, buddhista ihletésű virtuális poklok, kegyetlenség és mérhetetlen humanizmus - a Közelkép rendkívül változatos, magával ragadó és gondolatébresztő regény. Iain M. Banks ezúttal is csúcsformában. 

Iain M. Banks utolsó előtti Kultúra-regényét veheti kézbe az olvasó a Közelképpel. Banks tavaly bekövetkezett, tragikusan korai haláláig a kortárs sci-fi óriási népszerűségnek örvendő alkotója volt, abszolút méltán: regényei hatalmas fantáziáról, lenyűgöző történetvezetési készségről, komoly írói elhivatottságról mesélnek.

Ugyan más sci-fi regényeket (és szépirodalmat) is írt, Banks jobbára mégis a Kultúra-ciklus miatt ismert, legalábbis nálunk. A távoli jövőben, szinte a mágia határait súroló technológiai fejlettségű szupercivilizációk és feltörekvő fajok benépesítette galaxisban játszódó történetek okkal népszerűek, Banks egészen egyedülállót alkotott az űropera műfajában.

A Kultúra-regények lazán összefüggő sorozatot alkotnak, itt-ott ugyan van némi utalás más történetek eseményeire és szereplőire, de nagyjából függetlenül is olvashatók. Időrendben haladni legfeljebb azért érdemes, mert a későbbi kötetekben a Kultúrával kapcsolatos alapvetéseket már nem feltétlenül magyarázza el a szerző, ugyanakkor a folyamatos irodalmi fejlődés miatt érdemesebb későbbi regényt választani kezdésnek, a legelső (Emlékezz Phlebasra) például fölöslegesen túlírt és úgy általában nem egy erős darab. A Közelkép viszont, az utolsó előtti regény, talán minden eddiginél jobban sikerült.

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

A Jessie Lamb testamentuma fiataloknak szóló, disztopikus világban játszódó társadalmi sci-fi. Ez nagyon szépen hangzik, és van hozzá egy viszonylag jól vázolt, bár nem példa nélküli háttér (az emberiség képtelen szaporodni egy elszabadult vírus miatt - kinek ismerős?), illetve egy tizenéves főszereplő (természetesen lány), akinek a szemén keresztül látjuk a világot. Szóval akár még jó is lehetne. De nem az.

Van ugyanis két elég komoly probléma a könyvvel. Az első mindjárt az, hogy úgynevezett háttér nagyjából annyira áll stabil lábakon, mint egy kártyavár a hóviharban, így az egész könyvnek kb. annyi köze van az értékelhető science-fiction-höz, mint A jedi hatalmának a Star Wars univerzumhoz. Vagy az Alkonyat csillámvámpírjainak a normális vámpírtörténetekhez.

Ez a bizonyos háttér nagyjából a következő. Egy újfajta kórokozó mindenkit megfertőz a Földön, főleg a légiközlekedésnek köszönhetően. Minden egyes embert, de csak a terhes nők halnak bele (sőt, másokon a tünetek sem jelentkeznek). A kórokozó egyébként valószínűleg a Creutzfeldt-Jacob-kór és az AIDS keresztezéséből jött létre, szitává rombolja az agyat, de csak a terhes nőkét, mert nekik leáll az idegrendszerük.

 Hogy mi ezzel a probléma? Nos...

Eric Muldoom: Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

Eric Muldoom a hazai fantasy-szcéna ismert alakja, ahogy Ammerúnia világáról is hallott már minden, a zsánerben járatos olvasó. A Boszorkánylovag a sorozat legelső darabjának felújított változata, pörgős és kemény történet.

A fantasy eléggé alulreprezentált a blogon, ha magyar, akkor különösen. Nem csak azért, mert igazán igényes fantasy általában kevesebb jelenik meg, mint sci-fi, úgy általában viszonylag kívül esik a fókuszomon, nagyjából Nemes István Cherubion-sorozata és a Szélesi-Fonyódi duó által jegyzett, teljesen más stílusú Kalandor-sorozat hagyott bármiféle nyomot bennem a hazai fantasyk közül, némi MAGUS-os szerepjátszást leszámítva. 

A Boszorkánylovag is a kilencvenes évek (átdolgozott) terméke, annak minden előnyével és hátrányával. A zabolátlan fantázia szabad csapongásai ugyanazt a hangulatot hozzák, amivel a Cherubion-sorozatban, vagy akár Steve Jackson óriási sikerű játékkönyveiben találkozhatunk, itt nem a logikus világépítés, hanem a minél színesebb környezet és minél kalandosabb történet a lényeg.