2012. június 29., péntek

Dmitry Glukhovsky: Metró 2034 (könyv)

Miután a Metró 2033 a legolvasottabb bejegyzésem a blogon és a megírása óta stabilan benne van a havi top 10-ben, gondoltam illendő lenne elolvasni a folytatást is. Na persze meg nem vettem, mert egyrészt nem adok négyezret egy 250 oldalas könyvért, másrészt az első rész sem nyűgözött le, hogy finom legyek. Szerencsére sikerült meglátni a könyvtárban, így Dmitry Glukhovsky kapott még egy esélyt, nagy titkot talán nem árulok el azzal, hogy a Metró 2034 sem lett a kedvenc könyveim egyike. 

2012. június 21., csütörtök

Neil Gaiman: Amerikai istenek (10. évfordulós bővített kiadás)

Tíz nap híján három éve már írtam az Amerikai istenekről. Azóta olvastam néhány másik könyvet is Neil Gaimantől, de még mindig ez a legjobban sikerült írása, nem véletlenül erre a legbüszkébb (ld. az évfordulós kiadás előszavát) és a díjözön is megalapozott. Tavalyelőtt ősszel egyébként újraolvastam és kis híján tavaly is (magammal vittem angolul Mongóliába, de végül csak utazott egyet), úgyhogy a történetre  elég jól emlékszem, így jobban tudtam koncentrálni az évfordulós kiadás változásaira. 

2012. június 14., csütörtök

Ian McDonald: A dervisház

Iszlám misztika és nanotechnológia keveredik Ian McDonald hihetetlen intelligenciával és műveltséggel megírt regényében. A dervisház nem egyszerűen sci-fi, sokkal inkább nagyszabású gondolatkísérlet: mi lesz velünk alig másfél évtized múlva és az emberek hogyan fognak reagálni a technológiai fejlődés okozta társadalmi változásokra? 
A válasz egyszerű: minden megy a régiben. Nincs világmegváltás, semmi megmagyarázhatatlan tudományos ugrás vagy külső beavatkozás, "csak" egy rendkívül jól összerakott jövőkép, amely egyenes folytatása a mi jelenünknek. A szereplők nagy része már él: kisgyerek, lázadó kamasz vagy végzős egyetemista, ott vannak valahol Isztambulban, de még soha nem találkoztak, talán a dervisházat sem ismerik, mely később összefonja a sorsukat és nem is sejtik, hogy egy angol író papírra vetette a jövőjüket. 

2012. június 9., szombat

Brandon Hackett: Az ember könyve

(Csak a borító, csak a borítót tudnám feledni.
Értem én meg minden, de akkor is ronda.
)
Ha csak ezt az egy történetet írja meg Botond, akkor is ott a helye a nagyok között. Sokáig készült, többször újra lett gondolva, aztán mégis a Könyvhétre jelent meg, csak egy évvel később. Megérte várni, kiváló mű született. Mondom ezt úgy, hogy idén már volt A felhúzhatós lány, A kvantumtolvaj és a Vének háborúja is, és Brandon Hackett munkája simán beleillik a sorba színvonal tekintetében. Biztos unjátok már, de 2012-t tényleg nagyon sokáig fogjuk még emlegetni sci-fi rajongói körökben.

Az ember könyve nagyon magasra teszi a lécet a kortárs magyar szerzők számára is. 2009-ben az Isten gépeit az utóbbi idők legjobb regényének neveztem, most ehhez Az ember könyvénél a fenti címek miatt kénytelen vagyok hozzátenni a "magyar" jelzőt is. Na de nem ragozom tovább, legyen elég annyi, hogy Zsoldos Péter Távoli tüze óta nem volt olyan komolyabb hangvételű magyar sci-fi, ami ennyire magával sodort volna. Azt hiszem, minden ennél nagyobb dicséret már túlzás lenne. 

2012. június 7., csütörtök

83. Ünnepi Könyvhét (2012 nyár)

Térkép a helyszínhez
Délután kinéztem a Vörösmarty térre, a 2012.06.07-11. között megtartott Könyvhét budapesti eseményeinek központi helyszínére. Még a tömeg előtt szerettem volna körülnézni, ez annyira jól sikerült, hogy néhány pavilonba még be sem költöztek :) Az engem érdeklő, sci-fis és fantasys részlegek viszont szerencsére már nyitva voltak és kipakolták a kiadók a könyveket, úgyhogy első körben négy kötettel tekertem haza, aztán holnap jön a következő szállítmány. 

Ilyen alkalmakkor a programok és az új megjelenések mellett általában az szokott számítani, hogy melyik kiadó vagy könyvesbolt milyen akciókkal készül, ebből megpróbáltam megjegyezni néhányat, a teljesség igénye nélkül és a fenti kategóriáknál maradva. 

2012. június 6., szerda

Jeff Hirsch: Tizenegyedik csapás

Klasszikus westernelemek posztapokaliptikus környezetben, ifjúsági regénynek megírva. Nem rossz recept, átlagos könyv a középmezőnyből, elvégre nem lehet mindig legjobbakat olvasni, viszonyítási alap is kell.

Jeff Hirsch egyértelműen a mostanában dúló trendhullámokat igyekszik meglovagolni első regényével, és ezt elég jól csinálja. A Tizenegyedik csapás simán alkalmas arra, hogy a könyveket már csak elvből is utáló felső tagozatos fiúkat egy kicsit az olvasás felé terelje: pont ez a csoport az, amelynek nem nagyon írnak a kortárs szerzők.