Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

A király halálával Tristia összeomlott. A birodalom romjain nemesek marakodnak, a király elit harcosaiból földönfutók lettek, a biztonság és a törvény tisztelete a múlté. A szélnek eresztett Öregkabátosok ifjú ex-vezetője és két barátja - mind nagyszerű fegyverforgatók - zsoldosként próbál boldogulni, de a sorsuk nem az, hogy tehetős utazókat kísérgessenek, ennél sokkal komolyabb feladat vár rájuk.

Jó dolog a hagyományos fantasy, de azért érdekesebb, ha egy író ki mer lépni a megszokott díszletek közül és behoz valami kevésbé megszokott témát. A régészetről többek között írásra váltó, kanadai Sebastien de Castell is ráérzett erre, a hagyományos, középkori világot modernebbre (de nem kortársra) cserélte, illetve "öregkabátba" (eredetiben greatcoat) bújtatta a mágiában nem igazán, kardforgatásban viszont annál inkább jeleskedő főszereplőit. Az igazi kérdés persze az, hogy ennyi elég-e egy jó regényhez (nyilván nem), és hogy sikerült-e egy jó történetet is alkotni mellé.

Egyvalami nyilvánvaló: de Castell jól tud harcjeleneteket írni. Persze ezt el is várhatjuk attól, aki színházaknak gyárt harci koreográfiákat és ha minden igaz, maga is vív, de azért más papíron visszaadni egy alapvetően vizuális dolgot. De szépen megoldotta, általában ezek a pillanatok a regény csúcspontjai. Ahogy ebből is látszik, Az áruló pengéje alapvetően a szórakoztatásra épít, és ezt nagyon jól teszi, szükség van az ehhez hasonló, nem különösebben bonyolult, de érdekes, nem kimondottan eszképista, de kikapcsoló történetekre is. 

Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Robert Jackson Bennett Isteni városok trilógiájának első részéről azt írtam tavaly, hogy "olyan, mintha China Miéville írta volna A regét". A Pengék városában már jóval erősebb a saját hang, és annak ellenére, hogy Bennett eredetileg nem is tervezett folytatást, tökéletesen illeszkedik a korábban lefektetett alapokhoz.

Ezúttal a Kontinens távolabbi végére, Vúrtyavasztán városába látogatunk, a nyugdíjazásból visszahívott volt bulikovi kormányzó, Turjin Mulaghesh oldalán. Vúrtyavasztán annak idején a háború istennőjének birtoka volt, elképesztően kegyetlen és véres múlttal, az istenségek legyőzése után pedig a Kontinens egészéhez hasonlóan hanyatlásba fordult. Elhelyezkedéséből adódóan újra ideális kereskedelmi központ és hídfőállás lehetne a Kontinens belseje felé, ehhez viszont hatalmas munkával rendbe kell hozni a kikötőt, meg kell szilárdítani a szajpúri befolyást - és persze az sem segít, ha eltűnnek emberek és brutális gyilkosságok történnek a környéken.

Mulaghesh tökéletes főszereplő. Nyilván vannak, akik szerint különös bátorság kell ahhoz, hogy fiatal, attraktív és sérthetetlen szuperhősök helyett egy idősödő, félkarú nő (aki ráadásul még csak nem is fehér) legyen a központi karakter, pedig teljesen magától értetődő választás. Mellékszereplőként már ismerjük a Lépcsők városából, a történet szempontjából logikus a beemelése, és minden traumákkal teli, katonai háttere ellenére (vagy részben épp ezért) mélyen emberi karakter, akivel gondolkodásmódja, sebezhetősége és hibái miatt simán könnyebb azonosulni, mint egy túltápolt szuperhőssel.