Kelemen Zoltán: Első 21 novella

Kelemen Zoltán első 21 novellájában a fantasztikum különféle területein kalandozhat az olvasó, a misztikus sci-fitől a keresztény mágikus realizmusig. Lelkes, de még kiforratlan ötletparádé egy elsőkönyves szerzőtől. 

Nincs könnyű dolga egy kezdő szerzőnek. A kiadók érthető okokból a már bejáratott neveket kedvelik, a szinopszis, kézirat visszautasítása (vagy éppen válasz nélkül hagyása) sokadik alkalommal komolyan elveheti az ember kedvét a további kísérletezéstől. Néhányan persze nem adják fel, tesztolvasókat toboroznak, a visszajelzések alapján átírják a történetet, megértik saját gyengeségeiket, javítják a hibákat, finomítanak rajta és az új, immár vállalható szintű kézirattal kilincselnek tovább - és ha szerencséjük van, találnak is olyan kiadót, ahol megjelenhetnek. Lehet pályázatokon is indulni, több kiadó is indít olyan programot, melyben kezdő írók megmérettethetik magukat és a legjobbaknak akár még szerződést is ajánlanak. A legjobb esetben is középszerű, szépreményű írópalánták naiv tengerében viszont csak elvétve akad igazán színvonalas műveket alkotni képes szerző, a naiv többséget egyáltalán nem rosszindulatból vagy sznobizmusból utasítják el (vagy hagyják teljességgel figyelmen kívül), hanem mert egyszerűen nem éri el az olvashatóság szintjét. 

Peter Jackson: A hobbit - Smaug pusztasága (film)

Lehetne hosszasan elemezni, de... ez mégis mi a f.sz volt?

Gareth Roberts - Douglas Adams: Shada (Douglas Adams elveszett Ki vagy, doki? epizódjai alapján)

Douglas Adams és a Doctor Who - tökéletes párosítás. Sajnos képernyőn már egy ideje nem élvezhetjük a kiváló humorú szerző történeteit a legrégebben futó sci-fi sorozat epizódjaiban, a frissen megjelent Shada viszont mindkét rajongótábornak és a teljesen "laikus" olvasóközönségnek is kiváló szórakozást nyújt. 

Kevés olyan tévésorozat van, ami több évadon keresztül is le tud kötni, a Doctor Who viszont ilyen. A jóféle angol humor és az időnként meglepően komoly, máskor pedig szimplán elborult sci-fi ötletek időutazással súlyosbított keveréke már önmagában attól is vonzó lenne, hogy eltér minden mostanában divatos, hollywoodi túlsúlyú sci-fitől - az, hogy nem csak egyedi, hanem tényleg színvonalas is, már csak hab a tortán. Akkora rajongó azért nem vagyok, hogy a 2005-ös újraindulás előtti évadokat is végignézzem, egyelőre elég az új (bár az idei karácsonyi epizód után valószínűleg elvonási tüneteim lesznek jövő augusztusig, úgyhogy még akár ezekre is sor kerülhet), így regényformában viszont érdekes megismerkedni a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a sorozatban szereplő negyedik Doktorral.

A Shada ízig-vérig Doctor Who történet és Douglas Adams-regény: Gareth Roberts, a DW egyik forgatókönyvírója kiválóan eltalálta Adams stílusát, mialatt az adásba soha nem került epizódok forgatókönyvét alakította regénnyé. Egyúttal tisztelgés is a szomorúan korán elhunyt, kiváló író előtt: méltó formában tárja az olvasók elé a történetet és itt-ott kisebb-nagyobb utalásokat is találunk Adams munkásságára.

Brandon Sanderson: Elantris

Brandon Sanderson Magyarországon leginkább a Ködszerzet trilógia miatt népszerű, a nemzetközi fantasy-irodalomban pedig saját munkássága mellett Robert Jordan monumentális Az Idő Kereke sorozatának befejezőjeként ismerik (sajnos Jordan még 2007-ben elhunyt, mielőtt megírhatta volna az utolsó köteteket, özvegye és szerkesztője pedig Sandersont kérte fel, hogy a jegyzetei alapján írja meg a befejező részeket).

Sanderson saját történeteinek különleges ismertetőjegye a komoly precizitással kidolgozott, teljesen egyedi mágiarendszer. A Ködszerzetben például különféle fémek szolgálnak a varázslás alapjául, az Elantrisban jellegzetes formájú szimbólumok, az aónok. Ez már elsőre is szembetűnő és kiemeli a szerzőt a többi fantasy-író közül, de természetesen nem csak ennyit tud, a történetek maguk is különlegesek és magas színvonalúak. Első megjelent regénye, az Elantris sem csak bátortalan próbálkozás, vagy egyszerre túl sokat markolni akaró egyveleg, mint amivel a legtöbb elsőkönyves szerzőnél találkozhatunk, hanem legalább ugyanolyan szintű alkotás, mint bármelyik másik írása.

Elantrist az istenek városának nevezték. Okkal. Lakói egytől egyig szinte halhatatlanok voltak és mesterei a mágiának, melytől városuk fénylett. Bölcsek voltak, bármire képesek, gyógyulást hoztak a sérülteknek és betegeknek, bőséget a rászorulóknak. Elantris hatalma megingathatatlannak látszott, ám tíz évvel ezelőtt bekövetkezett a rejtélyes katasztrófa, mely a város és lakói bukását jelentette. A mágia elenyészett, a csodálatos várost ellepte a mocsok és az egykor büszke elantrisiak foltos bőrű, fájdalomról félőrült roncsként kóborolnak az omladozó falak között.

Ta-mia Sansa: A döntés joga (Gender krónikák 2.)

Egy hete jelent meg a minőségi magyar sci-fi (igen, van ilyen :) ) legfrissebb felfedezettje, Ta-mia Sansa legújabb regénye. A Gender krónikák második kötete, A döntés joga már "valódi sci-fi", az előző résznél is több izgalommal, nagyobb távlatokkal és komoly társadalmi kérdésekkel. 

Ha minden jól megy, olyan hat-hét évig minimum el lesznek látva friss olvasnivalóval Ta-mia Sansa (Snyehola Anett) rajongói, ha évi két résszel számolunk, akkor is minimum ennyi ideig fog tartani a tizenöt kötetesre tervezett regényfolyam kiadása. A nagy számok azért ne riasszanak meg senkit, a Gender krónikák nem valami rétestészta módjára nyúló, csillagközi szappanopera, épp ellenkezőleg. Az emberiség jövőbeli történelmének két-háromezer évét meséli el, kötetenként (vagy legalábbis néhány kötetenként) eltérő stílusban és egy részük önállóan is olvasható. Az első rész sötét, itt-ott noirba hajló, tragikus és kegyetlen disztópia (nem még mindig nem a tinilány-regények romantikus-erotikus izéiről van szó), A döntés joga részben ezt a vonalat viszi tovább, csak itt már "valódi" sci-fi témák is megjelennek (technológiai áttörések, idegen bolygó felfedezése stb.), de lesz háborús regény, horror és megannyi más is a későbbi kötetekben. 

Ez jó Anettnek, mert nem un bele a regényírásba és jó nekünk is, mert nem unjuk meg az egy kaptafára készülő részeket, hanem mindegyik valami újat tartogat stílusában is (Ismerős ez a hozzáállás valahonnan? Igen, China Miéville-re gondolok!), és persze így valószínűleg azok is belekóstolnak más stílusokba, akik egyébként rendkívül elkötelezettek kedvenc zsánerük iránt és csak szökőévente (vagy véletlenül) vesznek a kezükbe mást. Én például A menekülés éve után, minden jó ötlete és ígéretessége ellenére valószínűleg nem kezdtem volna bele ilyen hamar (gyakorlatilag a megjelenés másnapján) a másodikba, mert egyszerűen nem szeretem a túlságosan kegyetlen, kellemetlenül nyomasztó sztorikat, A döntés joga viszont ennél már többet kínál, az egyértelműen rossz irányba haladó földi szál mellett ott van az új otthont kereső, utópisztikus (!) társadalmat építő menekülteké is, ami minden nehézsége ellenére legalább nem a biztos tragédia felé halad. 

John Wyndham: Szemünk fényei

"– Kollektív tudat? – borzongott meg Aenea. – Fúj. El tudsz képzelni ennél unalmasabb és visszataszítóbb jövőképet?" (Dan Simmons: Endymion felemelkedése)

2013-ban olvasva kényelmetlenül elavultnak hat John Wyndham 1957-es regénye. Az eltelt ötvenhat év önmagában nem indokolná ezt, elég csak Asimov 1942-50 között részletekben publikált Alapítványára gondolni, de a Csillagközi invázió is alig két évvel későbbi, mint a Szemünk fényei. Tény, hogy ekkoriban robbant igazán nagyot a science fiction és nem mindenki tudott alkalmazkodni az új trendekhez, viszont az is, hogy ez a regény sokkal inkább a tizenkilencedik század végi történeteket idézi írástechnikai szempontból. 

Ha egymás mellé teszi az ember Bram Stoker 1897-es Drakuláját és a Szemünk fényeit, az egyetlen dolog, ami elárulja, hogy nem azonos korban íródott művekről van szó, a technológiai fejlődés. Stokernél a viaszhengeres fonográf a high-tech netovábbja, Wyndham szereplői pedig telefonálnak, autóznak és repülnek, a hozzáállásul viszont éppen olyan naiv (majdhogynem bamba), mint hatvan évvel korábban, és ez nem tesz jót a történetnek sem. 

Előzetes - Gareth Roberts: Shada (Douglas Adams elveszett Ki vagy, doki?-epizódjai alapján)

A világ egyik legnépszerűbb sci-fi sorozata alapján, illetve mellé készített regények közül magyarul eddig összesen három darab jelent meg, ami elég gyér választék még úgy is, hogy ezeken kívül kiadtak két regényt a Torchwood spinoff-sorozatból, ezért a hazai rajongóknak külön öröm, hogy nem csak egy újabb Doctor Who (Ki vagy, doki?) regényt köszönthetnek, hanem az a Gabo SFF korábbi két kötetéhez (A felfedező, Mitágó-erdő) hasonlóan igényes kiadás (már önmagában az is pozitívum, hogy nem "filmes" a borító).
Douglas Adamsról általában csak az elvetemültebb rajongók szokták tudni, hogy nem csak a Galaxis útikalauz stopposoknak c. ötrészes trilógiát hozta össze, hanem forgatókönyvírással is foglalkozott, egész sok Doctor Who epizódot köszönhetünk neki. A DW önmagában is eléggé elvetemült tud lenni, ha ezt ötvözzük Adams szintén jellegzetes stílusával, abból csak valami rendkívüli dolog sülhet ki. Remélhetőleg Gareth Roberts is jó munkát végzett, amikor regénnyé dolgozta össze a végül adásba nem került epizódok történeteit, a nemzetközi visszhang mindenesetre pozitív, és most már magyarul is olvasható a kötet. 

A hajtás után a szokásos fülszöveg, borító és az első fejezet található, az értékelést pedig itt olvashatjátok.

John ScalzI: Zoë története

Megérkezett a Vének háborúja negyedik, befejező regénye, a Zoë története. John Scalzi itt is hozza a formáját, feszes ütemű, szarkasztikus humorral tűzdelt történetet alkotott, mely bár az előző résszel párhuzamosan és jórészt azonos helyszínen játszódik, mégis sok újat tud mutatni. 

Mit lehet kihozni egy olyan történetből, amit tulajdonképpen már ismerünk? Mitől lesz érdekes a Zoë története, ha már olvastuk Az utolsó gyarmatot? Elég egy-két "kimaradt jelenet" és az új nézőpont, hogy elvigye a hátán az új könyvet, ami annak ellenére született, hogy a harmadik kötet végén a szerző egyértelműen kijelentette, hogy ennyi volt, bizonytalan ideig itt a vége?

A jelek szerint igen. Maradt elég kérdés az olvasókban Az utolsó gyarmat után, és igaz, hogy figyelmesebb szerkesztéssel meg lehetett volna válaszolni őket úgy, hogy csak negyven-ötven oldallal lesz hosszabb a kötet, de a Zoë története azért nem csak arra jó, hogy John Scalzi és kiadója bankszámláját hizlalja, közel annyira élvezhető sztori, mint a korábbi részek - pedig már ismerjük majdnem az egészet.

Persze Scalzi szeret váratlan dolgokat művelni és abszurdnak tűnő ötletekkel szórakoztatni magát és az olvasóit, de első körben az már tényleg túlzásnak tűnt, hogy a kemény, de moralizálós típusú John Perry és a Boutin-klón Jared után most John és felesége, a Különleges Erőktől nemrég leszerelt Jane Sagan tizenöt éves fogadott lánya legyen a "nézőpont karakter", aki ráadásul E/1-ben meséli el az eseményeket...

Michael J. Sullivan: Birodalom születik (Riyria-krónikák 3.)

Alig valamivel több mint egy év alatt harmadik kötetéhez ért magyarul Michael J. Sullivan rendkívül sikeres fantasysorozata. Hadrian és Royce, a két tolvaj, egyre komolyabb események felé sodródik, ezúttal egész királyságok sorsa a tét, de a megszokott szurkálódós humor és a színes fantázia ugyanúgy átjárja a Birodalom születik lapjait is, mint az előző két részét. 

Michael J. Sullivan valamit nagyon jól eltalált, amikor elkezdte megírni hatrészes fantasysorozatát. A Riyria-krónikák klasszikus fantasy egy tipikus világban és annak ellenére rendkívül sikeres, hogy egymást érik a különféle újító, határfeszegető, szokatlan fantasyregények - úgy látszik, a minőségi high fantasyre még mindig van igény, és ez így van jól. 

Az első kötet, a Trónbitorlók szerethető, kellemesen gunyoros stílusával emelkedett ki a hasonló regények közül, az Avempartha - Az elfek tornya már nagyszabásúbb, de az olvasmányos stílus és a barátságos humor megmaradt (mit megmaradt, egyértelműen fejlődött!). A Birodalom születik érezhetően komolyabb, több érzékeny téma kerül elő és maga a történet is kezd árnyaltabbá, sötétebbé válni.

Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Végre teljes a "Hyperioni énekek": már magyarul is olvasható a tetralógia zárókötete. Ahogy a korábbi kötetekben, Dan Simmos most is óriásit alkotott, az Endymion felemelkedése is nagyszabású és intelligens regény. 

Ha egyetlen szóval kell jellemezni Dan Simmons Hyperion Cantosát: elképesztő. Nem véletlenül minden idők egyik legnagyszerűbb sci-fi sorozata, az elsőtől az utolsó részig folyamatos, magas színvonalon mozognak a regények, hatalmas fantáziával, változatossággal és komolyan elgondolkodtató részekkel kápráztatva el az olvasót. Ahogy az első három kötetről, a befejező, negyedik részről is csak szuperlatívuszokban érdemes beszélni, Simmons nem pusztán megugorja a "jó sci-fi" mércéjét, hanem közben csak úgy mellékesen átszökken a fél galaxison, mindenki más pedig (kis túlzással) legfeljebb csak nézhet utána. 

A hatalmas, több mint nyolcszáz oldalas terjedelem miatt (nagyjából másfélszer hosszabb, mint bármelyik előzmény) az Endymion felemelkedése nem annyira mobil darab, ezt a hátrányát viszont a kellemesen hosszúra engedett, ugyanakkor mégis meglepően feszes történetmesélés bőven ellensúlyozza. Innentől pedig kit érdekel, hogy nem kényelmes fél kézzel egyensúlyozni a tömött metrópótlón csütörtök este, az ilyesmit úgyis az otthon melegében olvassa szívesen az ember, amikor nem szakítja félbe az evolúció természetéről tartott filozófiai eszmefuttatást a kaller, vagy a tempós és látványos akciójeleneteket a világ tetején az, hogy a következő megállónál le kéne szállni. 

Alma Katsu: Megtorlás

Szerelem és bosszú. Több thriller, de még mindig kellő mennyiségű romantika. Különleges karakterek, mély érzelmek, alkímia és egy kontinenseken átívelő hajsza. A Megtorlás méltó folytatása Alma Katsu Halhatatlanjának. 

Újabb vendégblogger-bejegyzés, de még az sem kizárt, hogy majd az érdekesség kedvéért én is elolvasom és írok róla, férfi-szemszögből. Most viszont ismét Borié a szó. 

A Megtorlás, Alma Katsu népszerű Halhatatlan-trilógiájánnak második része szinte ugyanott folytatja a történetet, ahol az első kötet abbahagyta. A lassú és megfontolt 1800-as évek után ezúttal a felgyorsult huszonegyedik században követhetjük nyomon a szereplők életét, aminek köszönhetően a történet sokkal lendületesebb és pörgősebb, az éppen fennálló helyzethez vezető események feltárása és a karakterek minél részletesebb bemutatása helyett inkább a feszültség kialakítása és fenntartása a cél. Az előző részre jellemző témák közül itt is a szenvedély és a szenvedés dominál, de közben új kérdések is előkerülnek: például van-e visszatérés a halálból, illetve egyáltalán mi történik a lélekkel a halál után? A karakterek is tovább árnyalódnak, egészen addig, hogy néha már komoly nehézséget okoz eldönteni, hogy tulajdonképpen kit lehet kedvelni és kit nem.

A „romantikus thrillerben” ugyan előre is láthatóan ismét felülkerekedik a romantika (és valamivel kisebb részben az erotika), de azért ebbe a könyvbe már jóval több thriller, izgalom jutott, melynek nem elhanyagolható előfeltétele, hogy a történet ezúttal nem az első fejezetben elmondott végkifejletet magyarázza, hanem együtt halad az eseményekkel, egy-két pillanatszerű visszaemlékezéstől eltekintve. 

Előzetes - John Scalzi: Zoë története

Ritkaság, hogy egy év alatt három kötet is megjelenjen ugyanattól a szerzőtől. John Scalzi Vének háborúja sorozata viszont olyan népszerű, hogy nem csak a második és a harmadik rész jött ki belőle idén, hanem csütörtökön már a negyedik, befejező regényt is olvashatjuk. Persze van még hátra egy novelláskötet (The Human Division) és két rövidebb történet (The Sagan Diary és After the Coup), a The Human Division még várható magyarul, de független az első négy kötettől, úgyhogy egyelőre a Zoë történetével zárul a Vének háborúja. A hajtás után a szokásos anyag: fülszöveg, borító és az első két fejezet található.

Orson Scott Card: Végjáték (könyv, 2013)

A Föld végzete egy gyermek kezében van. Orson Scott Card világszerte óriási népszerűségnek örvendő regénye, a Végjáték, egy leendő katonai stratéga kiképzéséről mesél, elképesztő pszichológiai és pedagógiai érzékkel. Minden idők egyik legjobb sci-fi regénye. 

Az emberiség évtizedek óta tartó háborút vív egy rovarszerű fajjal, akik a Naprendszer felderítése közben megtámadtak egy kutatóhajót. Az új ellenséggel szemben közösen lépnek fel az addig egymással harcoló nemzetek, a külső fenyegetés hatására megtörtént az, amire sokan vágytak, de senkinek sem sikerült megvalósítani: az emberiség egysége. Nagy ára volt az idegenek visszaszorításának: az erőforrások átcsoportosítása miatt a kormányzatok a születésszabályozás bevezetésére kényszerültek, egy párnak csak két gyereke lehet. Hármat csak különleges esetekben engedélyeznek, de még így is a megengedhetetlen pazarlás szimbóluma. Andrew "Ender" Wiggin különleges gyermek, de ez a Földön senkit nem érdekel. Harmadikként szekálják az iskolában, otthon agresszív szociopata bátyja keseríti meg az életét, egyedül nővérével találja meg a közös hangot. A Nemzeközi Flottánál viszont nagyon is kíváncsiak rá, kiemelkedő inteligenciájának és megfelelő kiképzéssel soha nem látott szintre fejleszthető taktikai képességeinek sorsdöntő szerepet szánnak a hangyokkal vívott háborúban. 

Előzetes - Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Végre itt minden idők egyik legjobb sci-fi sorozatának negyedik, záró kötete. A holnap megjelenő Endymion felemelkedése méltó befejezése Dan Simmons nagyszabású Hyperion Cantosának: nem pusztán lezárja, hanem új szintre is emeli a történetet. Alább a fülszöveg, a hajtás után pedig a borító és egy monumentális, 97 oldalas részlet vár - egy több mint nyolcszáz oldalas kötethez (a kiadó eddigi leghosszabb könyve) persze kell is ennyi. A könyv holnap jelenik meg, érdemes éjfélig előrendelni, ha a többi is hiányzik a polcról, akkor csomagban. Értékelés hamarosan, ilyen terjedelmű regény esetén nem merek túl közeli időpontot mondani (és ez ráadásul nem is az a fajta sci-fi, amin csak úgy átrohan az ember, hanem ki kell élvezni minden fejezetét), de olyan másfél héten belül azért esélyes, hogy olvashatjátok.

Update: elkészült az értékelés, az Endymion felemelkedése tényleg zseniális regény, méltó tetralógia-zárás.  

Elérkezett a végső leszámolás napja. Az egyház meghirdeti a mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratot, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A világ túlfelén közben felnő egy új messiás, aki a rejtélyes Idegenek szárnyai alatt szokatlan képességekre tesz szert. A messiás neve: Aenea. 

Aeneának azonban segítségre van szüksége ahhoz, hogy elterjessze megdöbbentő üzenetét tanítványai egyre népesebb táborában. Útra kel hát védelmezőjével, az egykori pásztorral és elítélt gyilkossal, Raul Endymionnal, hogy teljesítsenek egy utolsó, minden képzeletet felülmúló küldetést, és megfejtsék az egész világegyetem rejtett jelentését. Régi és új ellenségek veszik üldözőbe őket, miközben nyomukban jár a titokzatos Shrike is – szörnyeteg, angyal, gyilkológép –, aki végre leránthatja a leplet származásáról és rendeltetéséről. A Hyperionon pedig, ahol a világrengető kaland a kezdetét vette, minden titokra fény derül: az apokaliptikus igazság feltárja az élet értelmét, és mindörökre meghatározza a galaxist lakó emberiség sorsát. A nagyszabású tetralógia váratlan fordulatokban bővelkedő, befejező kötete felejthetetlen pontot tesz az évszázadokon átívelő űropera végére.

Alma Katsu: Halhatatlan

Alma Katsu első regénye a romantikus misztikum területeire kalauzolja az olvasót. Reménytelen szerelem, örök élet, árulás, szenvedély, szexualitás, árnyalt karakterek és izgalmas történet - ebben lehet része annak, aki kezébe veszi a Halhatatlant. 

Időről időre feltűnnek vendégszerzők a blog hasábjain, jelen bejegyzés Lipka Bori írása, aki saját könyvesblogot is vezet, de most itt osztja meg gondolatait. 

Alma Katsu amerikai írónő első regénye, a Halhatatlan-trilógia első része egy évszázadokon és kontinenseken átívelő szerelmi történetet mesél el. Műfaját tekintve "romantikus thriller" az ajánlás szerint, de inkább romantikus, mint thriller. Az Amerikában is nagy népszerűségre szert tett kötetben sok népszerű téma ötvöződik: reménytelen szerelem, örök élet, szexualitás, szenvedély és árulás, mindez megfűszerezve néhány megmagyarázhatatlan, természetfeletti eseménnyel. A megszokott elemek mellett vannak egyedi ötletek is és a szereplők sem fekete-fehér jellemként jelennek meg, mindannyiuknak vannak árnyoldalai - és ettől lesz igazán élvezhető a történet.

A Halhatatlant az Amerikai Könyvtárak Egyesülete a tíz legjobb debütáló regény közé választotta 2011-ben és eddig tizenhat nyelvre fordították le.

Előzetes - Orson Scott Card: Végjáték

Jövő héten érkezik a magyar mozikba is Orson Scott Card regényének filmváltozata - minden idők egyik leglátványosabb sci-fijének ígérkezik - ezzel párhuzamosan pedig a Végjáték harmadik magyar kiadása is napvilágot lát, ezúttal az Unio Mystica kiadónál. A fordítás a régi frissített verziója lesz (a Dáinnál újrafordították), a borító filmes. Az igazán jó hír viszont az, hogy követni fogják a folytatások is, a második rész remélhetőleg egy kötetben és nem kétfelé bontva, mint annak idején a Valhallánál, és a negyedik kötet, a The Children of the Mind, most először lesz olvasható magyar nyelven. Alább szokás szerint a fülszöveget, borítót és egy rövid részletet találhattok. 

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Hiánypótló, pre-tolkieni stílusú fantasy a brit mester, Robert Holdstock tollából. Ősi vadon, mitikus lények és hősök - utazás a legendák és a Mitágó-erdő mélyére egy kiemelkedően érdekes és színvonalas regényben. 

Jó dolog a nemzetközi megjelenéssel egy időben kézbe venni magyarul is egy kötetet, de az is mindig nagy öröm, ha a hazai könyvkiadás befoltoz egy-egy lyukat az elmúlt évtizedek regényeinek sorában. Rengeteg a kiváló, de nálunk még kiadatlan sci-fi és fantasy, és bár nagyobb figyelem övezi a legújabb köteteket, a régebbiek közül is érdemes válogatni, mert olyan gyöngyszemekre bukkanhat az ember, mint Robert Holdstock regénye. 

A Mitágó-erdő amellett, hogy érdekes és izgalmas regény, kissé anakronisztikus jelenség. Közismert, hogy J. R. R. Tolkien óriási sikert aratott regénye, A gyűrűk ura évtizedeken át meghatározta - és meghatározza ma is - a fantasy-irodalmat. Ezzel nincs semmi probléma, a legnagyobbak hatása alatt alkotni nem szégyen. A trendek azonban változnak, a fantasy is folyamatosan átalakulóban van, még azok nélkül is, akik China Miéville-hez hasonlóan szinte erőszakkal távolítanák el a kortárs fantasyt a tolkieni örökségtől. Holdstock más utat választott a nyolcvanas évek elején, amikor hőskorát élte a szakállas varázslók és izomtól duzzadó barbárok tombolása: egész egyszerűen visszanyúlt abba az időszakba, amikor maga Tolkien is élt és alkotott, és ami a legfontosabb jelen esetben: Középfölde elképesztő népszerűsége még csak a jövő zenéje volt. 

Előzetes - Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Frissen érkezik Robert Holdstock azonos című fantasy-sorozatának első kötete, a Mitágó-erdő magyarul. A GABO SFF kiadói sorozatának legújabb része jóféle mitikus fantasynek ígérkezik, a szinte lázálomszerűen borzongató borító tökéletesen eltalált - ahogy a regény szereplői nem tudnak ellenállni a különös erdő vonzásának, azt is nehéz megállni, hogy az ember ne lapozzon bele egyből a kötetbe az oldalakon lapuló rejtélyek után. A hét elején már a maga fizikai valójában is kézbe vehetjük a könyvet, de amíg ez nem történik meg, az első fejezet már olvasható itt, a fülszöveg és a hajtás után. 

Az Anglia egyik utolsó ősi vadonjaként ismert Ryhope-erdő rejtélye felemésztette George Huxley életét. Halála után két felnőtt fia nem csak a rengeteg szélén álló Tölgylakot örökli tőle, hanem megszállottságát is: amikor megsejtik, hogy a kihaltnak hitt állatok és ősi mítoszok hősei által benépesített erdő miféle titkot rejt, nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Egymás után maguk is bemerészkednek a fák közé, és amit odabenn találnak, az furcsább és veszélyebb, mint valaha is gondolták volna.

Robert Holdstock World Fantasy-díjas regényét a huszadik század legfontosabb fantasyjei között tartják számon, a szerzőről Angliában tavaly díjat neveztek el.

John le Carré: Törékeny igazság

Privát hírszerzés, nemzetközi terroristaellenes akciók, amerikai vallásos szélsőjobb: John le Carré legújabb regénye az emberiség sötét kíméletlen oldaláról szól. A Törékeny igazság kellemetlenül realista utazás a politika és a hírszerzés visszásságai közé... 

A kémregények koronázatlan királya, John le Carré regénye abszolút friss és aktuális. Friss, hiszen az eredeti kiadás is csak idén tavasszal látott napvilágot és alig fél évvel később már olvashatjuk is a magyar verziót, és aktuális, mivel fő témáját az NSA megfigyelési botránya miatt igencsak aktuálissá váló hírszerzési-hadászati kiszervezés és az etikailag-erkölcsileg nem megfelelő emberek túlságosan komoly pozícióba kerülése adja. Nagyon érzékeny kérdés ez, komoly problémák melegágya és könnyedén végzetes hibákhoz is vezethet, ahogy az ebben az esetben is történik. 

A Törékeny igazság messziről indít, az egyes szálaknak látszólag semmi köze egymáshoz. Először egy titkosszolgálati akcióba beszervezett hivatalnokot követhetünk a gibraltári bevetésen, melynek célja egy lengyel fegyverkereskedő és arab terroristák nagyszabású üzlete nyélbeütésének megakadályozása, majd a regény átvált egy fiatal külügyi alkalmazottra, akinek erősebb a lelkiismerete és a kíváncsisága, mint az egy ilyen állás esetén egészséges. Aztán a két történet lassan összeér és becsatlakozik egy harmadik is: a nyugdíjas brit diplomata, aki békés visszavonultságban tervezi leélni hátralévő éveit vidéki birtokán, de a múltat nem tudja ilyen könnyedén maga mögött hagyni.

China Miéville: Kraken

Poszterre kívánkozó borító, izgalmas és nagyszabású történet, rengeteg fantázia és kreativitás: ez a Kraken, China Miéville legújabb magyarul megjelent regénye. 

Idén már kaptunk egy rendhagyó Miéville-regényt az Agavétól, most itt a következő. Persze a "rendhagyó" kifejezés China Miéville esetében, némileg paradox módon, teljesen szokványosnak számít: eddigi összes regénye más műfajban született és kimondottan kísérletező kedvű. Legutóbb magyarul megjelent kötete, a hasonlóan kiváló borítót kapott Konzulváros a hard sci-fi határait feszegeti, az elcsépelt ember-idegen kapcsolatot és konfrontációt helyezi meglepően újszerű megvilágításba, a Kraken pedig gyökeresen más: egy London díszletei között játszódó urban fantasy. 

Miéville egyik - szerintem amúgy hibás - hitvallása a fantasy túlléptetése a tolkieni örökségen, ezúttal viszont a kortárs fantasy-irodalom egyik félistenét, Neil Gaimant hívja ki hazai pályán. A mérkőzés győztesét hirdesse ki mindenki saját ízlése szerint, de az biztos, hogy részemről minimum döntetlen az eredmény. A 2011-es Locus díj nyertese nagyszabású, elképesztően ötletgazdag, kegyetlen és intelligens humorral teli regény, a műfaj kedvelőinek kötelező darab, de mindenki másnak is ajánlom.

Előzetes - John le Carré: Törékeny igazság

John le Carré a huszadik századi kémirodalom egyik legnagyobb alakja, regényei Magyarországon is jókora népszerűségre tettek szert. Legújabb kötete, az Egyesült Királyságban idén áprilisban megjelent Törékeny igazság egy hete már magyarul is elérhető az Agave jóvoltából, a rendkívül pozitív ajánlásnak köszönhetően - és a blog irodalmi palettáját szélesítendő - már olvasom is és hamarosan érkezik róla a bejegyzés. Persze csak a Kraken után, addig viszont kaptok egy fülszöveget és a hajtás után az első fejezetet is elolvashatjátok. 

2008-ban Nagy Britannia gyarmatainak ékkövén, Gibraltáron, Vadvilág fedőnéven titkos, terrorista-ellenes akciót szerveznek, amelynek célja elfogni és elrabolni egy rendkívül veszélyes dzsihádista fegyverkereskedőt. Az akció értelmi szerzője egy ambiciózus külügyminisztériumi államtitkár és egy közeli barátja, aki az amerikai szélsőjobb sorait erősíti, egykoron a CIA-nak dolgozott és most történetesen honvédelmi alvállalkozó. A művelet annyira titkos, hogy még az államtitkár személyi titkára, Toby Bell sem tudhat róla. Toby azonban veszedelmes összeesküvést sejt, de amint megpróbálja megakadályozni, azonnali hatállyal külföldre helyezik át.

Három évvel később a Különleges Erők egy tagja üzenetet küld a síron túlról, és hirtelen törékennyé válik az igazság: a Vadvilág művelet valóban olyan sikeres volt, mint mondták, vagy nem más, mint egy könyörtelenül elhallgatott emberi tragédia? Az egykori személyi titkárt ekkor egy nyugalmazott diplomata, Sir Christopher Probyn hívja el magához düledező cornwalli otthonába, ami után Tobynak választania kell a külügy iránti hűsége és a lelkiismerete között, miközben egyre jobban gyötri a kérdés: ha a gonosz győzelméhez nem kell más, mint a jó emberek tétlensége, akkor hogyan hallgathat tovább?

Bram Stoker: Drakula

Itt kezdődött minden. A vámpírtörténetek öregapja, gótikus horror a klasszikus erdélyi vámpírról, egy olyan szerzőtől, aki soha életében nem járt Kelet-Európában. Több mint száz évvel és rengeteg adaptációval az eredeti megjelenés után egészen más élmény, mint a tizenkilencedik század végén lehetett, de így is érdekes irodalmi kaland. 

Soha nem érdekeltek különösebben a vámpírok, de az általános kíváncsiságom nem hagyott nyugodni. Annak idején még a Twilightot is képes voltam elolvasni, csak hogy kiderítsem, mit esznek rajta az emberek, most pedig a vámpírhistóriák történetének másik végére tettem kirándulást. Egészen megdöbbentő, hogy a Bram Stoker gótikus levélregényének ikonikus, élőholt szörnye száz évvel később csillámpónivá transzformálódott egy mormon írónő primitív-romantikus bestsellerében bukkant fel, mint a tinilányok nedves álmainak netovábbja. 

A Drakula jelenleg egészen mást jelent, mint a tizenkilencedik század végén a kortárs olvasóknak. Kultúrtörténeti értéke vitathatatlan, már nem csak egy borzongató kalandregény a sok közül, hanem az irodalmi vámpír archetípusának megteremtője és az aktuális szórakoztatóirodalmi trendek követői tulajdonképpen a népszerű urban fantasy előfutárát is fölfedezhetik benne. Viszont az is tény, hogy borzongató hatása mára jelentősen megfakult, a mai olvasó ingerküszöbe lényegesen magasabb és más stílusú, részletesebb leírásokhoz vagyunk szokva. 

Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Középkor: pestisjárvány, pogány kultuszok és inkvizíció. Jövő: idő- és űrutazás, a gondolat hatalma... egy spanyol inkvizítor, egy excentrikus tudós és egy mindenre elszánt, csillagközi expedíció sorsa fonódik össze Valerio Evangelisti regényében. 

Kellemes színt visz a magyar nyelvű szórakoztatóirodalomba a Galaktika/Metropolis Media azzal, hogy nem csak angolról fordítanak, hanem más nyelvekről is és így fölfedeznek olyan zseniális dolgokat, mint például az észt Melchior, a patikárius. Az Indulj, inkvizítor! is eléggé alulreprezentált nyelvterületről érkezik, Valerio Evangelisti ugyanis olasz - méghozzá az egyik legnépszerűbb olasz SF-szerző.

Ez a regény más szempontból is hiánypótló: időutazásos témájú történetekből sem jelenik meg mostanában túl sok. Érdekes összefüggés, hogy a legutóbbi időutazós regény, az Ítélet könyve, tavaly szintén a Galaktikánál jelent meg és szintén a 14. századi nagy pestisjárvány körül játszódik, csak pár száz kilométerrel arrébb, Zaragoza helyett Oxfordban. 

 A sorozat, melynek főszereplője Nicolas Eymerich, a valóban létezett aragóniai inkvizítor (senki sem számít a spanyol inkvizícióra!), jelenleg tíz kötetnél jár és változatlanul nagy népszerűségnek örvend, a képregény-változatok után idén még videojáték is jelent meg belőle.

David Gibbins: Karthágónak vesznie kell (Total War Rome)

Róma felemelkedésének kezdete. A legendás ostrom Karthágó ellen. Hiteles környezet, akciódús, szórakoztató történelmi regény - időutazás egy olyan világba, ahol az átlagos emberi élet nem sokat, a becsület és a dicsőség viszont annál többet ér. 

David Gibbins, a brit-kanadai vízalatti régész és hadtörténész szerző művét az ajánlás szerint a világsiker videojáték-sorozat legújabb darabja, a Total War Rome II ihlette. Hiba lenne azonban beskatulyázni szimpla adaptációnak, teljesen korrekt történelmi-életrajzi regényről van szó, megfelelő mennyiségű drámával és akcióval.

A Karthágónak vesznie kell az ókori Róma történelmének egyik legérdekesebb időszakába kalauzolja az olvasót. Az időszámításunk előtti második századra Róma megszilárdította hatalmát a félszigeten, visszaverte Hannibál hadait, éppen legyőzte a Nagy Sándor utáni makedón birodalmat és nagyszabású terjeszkedésbe kezdett.

A nagy hadvezér, Scipio Africanus fogadott unokája, Scipio Aemilianus a század közepétől, tizenhét éves korától építgeti a családi örökséghez, nagyapja nevéhez méltó katonai karrierjét, oldalán Fabius Petronius Secundus legionáriussal, aki testőre és barátja is egyben. Az ő történetüket meséli el a tervezett regénysorozat első kötete, az i. e. 168-as püdnai ütközettől Karthágó huszonkét évvel későbbi teljes elpusztításáig.

Előzetes - China Miéville: Kraken

A tavasszal megjelent Konzulváros után szeptember 23-án újabb China Miéville regényt foghatnak kezükbe a magyar olvasók. A borító azonos stílusú, de ez ne tévesszen meg senkit: a Kraken urban fantasy és ahogy a szerzőtől megszokhattuk, kísérletező, különleges és meglepő darab. Én a magam részéről már a borítógrafika miatt polcra tenném (a következő Könyvhétre vagy hasonló rendezvényre érdemes lenne posztereket nyomni belőle, ahogy az Ad Astra csinálta a saját borítóival), de akinek ez nem elég, itt olvashatjátok a fülszöveget, a hajtás után pedig a regény első hetven (!) oldalát. 

A londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el.

A fejlemények szökőárként sodorják el a rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető maffiafőnököknek.

Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt – hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist?

A Konzulváros szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben mégis véresen komoly regény; rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos London szívébe.

Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén

Az emberiség jövője, a megvalósuló science fiction, kézikönyv kezdő tudományos-fantasztikus íróknak. Kurzweil különösen gondolatébresztő könyve, A szingularitás küszöbén végre magyarul is olvasható. 

Génmanipuláció, mesterséges intelligencia, nanotechnológia - csupa olyan kifejezés, amivel napi rendszerességgel találkozhatunk. Van, akinek ez csak a science fiction regények lapjairól és a különféle hírportálok "tech" rovataiból ismerősek, Ray Kurzweil szerint viszont ez az emberiség három eszköze, hogy túllépje a biológiai evolúció korlátait. 

Túlzásnak hangzik? Lehet, ám az kétségtelen, hogy mind tökéletesen hozzáférhető bárki számára és ha ma nem is, de igen rövid időn belül a hétköznapjaink része lesz. Gyenge mesterséges intelligenciával bárki találkozhat, aki például navigációs szoftvert, videojátékot vagy szövegfelismerő programot használ, genetikailag módosított termékekhez elég bemenni random szupermarketbe és leemelni az első üveg amerikai mogyoróvajat, nemrégiben pedig látványos videók járták be a világsajtót egy kiskereskedelmi forgalomban is elérhető, nanotechnológiát használó vízlepergető sprayről, az aerogélekről, nanotechnológiás szűrőkről és egyebekről nem is beszélve. Persze ez még messze van A szingularitás küszöbén személyre szabott génterápiájától, az emberinél nagyságrendekkel erősebb mesterséges intelligenciájától és a testünkben úszkáló, vagy éppen kézzelfogható virtuális valóságot építő nanobotjaitól, kezdetnek mégis határozottan ígéretes. A fejlődés pedig már a könyv eredeti, 2006-os megjelenése óta is érezhető. 

Krakkó közelről

A kéthetes blogszünet oka, avagy lengyel-magyar még mindig "két jó barát". Könyvek helyett most Krakkóról, de azért lesz egy kis sci-fi is. 

Michael J. Sullivan: Avempartha - Az elfek tornya (Riyria-krónikák 2.)

Hónapokon belül jön magyarul a Riyria-krónikák harmadik része, a tervek szerint jövőre is két kötet jelenik majd meg. Az első részhez hasonlóan az Avempartha - Az elfek tornya is kalandos, letehetetlen történet, nem csak hardcore fantasyrajongóknak. 

Michael J. Sullivan eredetileg magánkiadásban megjelenő, később az Orbit Booksnál újra kiadott és további kötetekkel bővülő Riyria-sorozata valódi gyöngyszem a klasszikus, mesés stílusú, hangulatos és szórakoztató fantasyk kedvelőinek. Az első rész, a Trónbitorlók, okkal keltette föl az érdeklődésemet, pedig a fantasyt az utóbbi években eléggé elhanyagoltam a sci-fi javára, a második rész pedig egyértelművé teszi, hogy nem csak urban fantasyvel és kísérletező, hibrid sorozatokkal lehet sikereket elérni (például a Széthullott birodalom trilógia), hanem az ilyen, high fantasy-jellegű dolgokban is van még erő. 

A Riyria-krónikák második része, az Avempartha - Az elfek tornya sorozatoktól nem szokatlan módon jobb az elsőnél. Kiforrottabb, komolyabb és az epizodikus felépítés helyett itt egyetlen célja van csak hőseinknek. A mestertolvaj Royce és a kardforgató Hadrian ismerős feladatot kap: ismét el kell lopniuk egy mágikus kardot... 

Előzetes - Michael J. Sullivan: Avempartha - Az elfek tornya

Michael J. Sullivan eredetileg magánkiadásban publikált fantasy-sorozatának első kötetéről már írtam, a Trónbitorlók kellemesen szórakoztató történetnek bizonyult, ideális olvasmánynak a nyári melegben. A Riyria-krónikák második része, az Avempartha - Az elfek tornya egy fokkal komolyabb hangvételű és a terjedelem is nagyobb, a stílus viszont ugyanolyan lendületes és olvasmányos, mint eddig. Alább a szokásos fülszöveg és a hajtás után az első két fejezet negyvenöt oldalon, aztán amikor hazaérek a Balaton-kerülésből, jövő héten jön az értékelés is. 

A TITKOT EGY TORONY REJTI.

A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY.

A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ.

Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám a szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak...

Az elfek tornya a magával ragadó Riyria-krónikák második kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasy-jévé vált.

Mark Lawrence: Tövisek királya (Széthullott birodalom 2.)

Jorg elérte célját: király lett. Ez persze nem elég, most már a császári trónra fáj a foga, csakhogy más is hasonló terveket dédelget. És ez a "más" jó ember, nem egy tizenéves rablóvezér, a jóslatok és az emberek is őt támogatják. 

A Széthullott birodalom trilógia második része jóval meggyőzőbb az elsőnél, ezzel is erősítve azt a nézetet, mely szerint egy trilógiát vagy sorozatot nem érdemes rögtön az első rész után kukázni, hanem érdemes adni neki még egy esélyt. A Tövisek hercege csak a vége felé kezdett érdekessé válni, a Tövisek királya pedig ezen a szinten indul és innen kapaszkodik még magasabbra, akár a sziklatornyokat biztosítás nélkül megmászó Jorg Antrach. 

Nem pusztán az analógia kedvéért: időnként tényleg meginog a történet, de töretlenül és rendkívül magabiztosan megy előre, a végén pedig jóleső kimerültséggel, diadalmasan tekint körbe a csúcson. Úgy tűnik, Mark Lawrence karcos, egyre sötétebb, poszt-apokaliptikus fantasy/sci-fi trilógiája felnő a híréhez, bár arról a szirtről még le is kell majd ereszkedni. 

Előzetes - Mark Lawrence: Tövisek királya

Mark Lawrence Széthullott birodalom trilógiájának első része eleinte nem tetszett, de a vége felé határozottan ígéretessé vált. A második kötet, a Tövisek királya, már sokkal érdekesebb és mozgalmasabb, ahogy az a lent olvasható első négy fejezetből is látszik. Hamarosan érkezik a bejegyzés is, már féltávnál járok a könyvben - stay tuned! 

A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…

Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.

Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.

Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt. 

John Scalzi: Az utolsó gyarmat (Vének háborúja 3.)

Az utolsó gyarmat ismét új dimenziókat nyit a Vének háborúja világában. Kissé lassabb, de legalább olyan hatásos, mint az előző kötetek, John Scalzi ezúttal is nagyot alkotott.

A februári Szellemhadtest után nem hittem volna, hogy fél év múlva már kapjuk is a következő részt, elvégre a Vének háborúja után is nyolc hónapot kellett várni. Aztán júniusban hivatalossá vált a július közepi megjelenés, majd egy részlet is napvilágot látott és elkezdhettünk örülni, hogy a Leviatán ébredése mellett lesz azért még egy új sci-fi a nyáron. 

Az utolsó gyarmat stílusában abszolút méltó az itthon is népszerű előzményekhez, a háborús izgalmakat viszont a politika váltja, gyakran komoly krimiket megszégyenítő agymunkával és csavarokkal. Bár ilyen szempontból eltér a háborús/katonai sci-fik hagyományát éltető korábbi részektől, teljesen koherensen illeszkedik a sorba. 

John Perry és Jane Sagan visszavonult ugyan és többé-kevésbé békésen éldegél, legnagyobb problémájuk az arab tanmeséket és népi anekdotákat idéző békebíróskodás és fogadott lányuk, Zoë is viszonylag problémamentesen kamaszodik... John Scalziból kinézném, hogy pusztán a trollkodás szórakozás kedvéért ír egy regényt, ami kizárólag erről szól, ám mégsem tette, így hát hamarosan kopogtat John és Jane ajtaján a nagyvilág, újra szükség van a szolgálataikra egy frissen alapítandó gyarmat vezetésénél. Természetesen ez sem megy annyira zökkenőmentesen, "shit happens" ahogy a művelt amerikai mondja, a kérdés csak az, hogy ezúttal hogyan húzzák ki magukat Perryék a csávából. 

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Piknink az árokparton - Stalker (2013)

A huszadik századi sci-fi egyik alapműve. A Zóna, stalker, kívánságteljesítő aranygömb - mind-mind ismerős kifejezések.  Vajon tudod, hogy honnan származnak? 

Ha valakit megkérsz, hogy mondjon három klasszikus science fiction regényt, a Piknik az árokparton (avagy Stalker) biztosan köztük lesz - a másik kettő jó eséllyel az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (avagy Szárnyas fejvadász), a Marsbéli krónikák és az Alapítvány közül kerül ki. Az orosz testvérpár, Arkagyij és Borisz Sztrugackij tizenharmadik regénye a többi történetükkel ellentétben nem csak a volt szovjet érdekszféra országaiban tett szert komoly népszerűségre, hanem Andrej Tarkovszkij filmadaptációja és a filmadaptáció ihlette játék meghozta a világhírt is, ámbár nem hiszem, hogy túl sok gémer ismerné a regényt, melyből csak néhány elemet és kifejezést emeltek át a fejlesztők. 

Ezt a hullámot lovagolja meg a Metropolis Media új, a szovjet cenzúra nyomaitól megszabadított kiadása is, a korábbi változatok szépirodalmi jellegű külseje helyett itt inkább a játék (és részben a film) hangulatát idézi, talán vitatható, de kétségtelenül figyelemfelkeltő formában. A lényeg viszont úgyis a borító mögött van: a történet az Álmodnak-e az androidok...-hoz hasonlóan időtálló és egy egészen érdekes probléma áll a középpontban: mi van akkor, ha a bolygónkat meglátogató idegenek észre sem vettek minket?

Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyria-krónikák 1.)

Egy herceg, két tolvaj, rengeteg megoldásra váró feladat. A Trónbitorlók könnyed, szórakoztató sorozatkezdés az amerikai Michael J. Sullivan tollából. 

A 6+2 részes Riyria-krónikák éles kontrasztot mutat a Fumax másik fantasysorozatával, a Széthullott birodalom trilógiával. Mark Lawrence-szel ellentétben Michael J. Sullivan nem igazán kísérletezik, a kevéssé járt ösvények helyett a jól ismert utakat használja, ami átlagos esetben nem lenne elég ahhoz, hogy valami jót hozzon ki a dologból és ne süllyedjen el a középszerben. A Trónbitorlók azonban nem átlagos eset. Mint ahogy a szerző sem - ha valaki nem hiszi, olvassa el ezt a bejegyzést a blogján -, az eredetileg magánkiadásban megjelenő sorozatot pedig méltán karolta föl az Orbit Books.

Ha létezik tipikus nyári olvasmány, akkor a Trónbitorlók az. Nem gagyi "strandkönyv", hanem a kifejezés pozitív értelmében: szórakoztató és pihentető, kellemes olvasmány, amiben minden a helyén van és az olvasóval is pillanatok alatt megkedvelteti magát. A szereplők szeretetreméltóak és emberközeliek, a történet izgalmas, a világ kellőképpen érdekes és a szerző stílusával együtt minden adott a közel tökéletes recepthez. 

Előzetes - Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyria-krónikák 1.)

Az amerikai fantasyíró, Michael J. Sullivan hatkötetes Riyria-krónikák sorozatának első része, a Trónbitorlók, már az alábbi részletben olvasható első két fejezet alapján is figyelemreméltó darab. Nem tabudöntögető, nem erőszakos, nem véres, klasszikus fantasy a javából, azon belül is a kellemesen szórakoztató fajta. Annyit elárulhatok így a háromnegyedét elolvasva, hogy végig kellően stílusos és izgalom is akad, de a többit inkább az értékelésben.

Végeztek a királlyal.
Kerestek két bűnbakot.
Rosszul választottak.

Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…

A Trónbitorlók a magával ragadó Riyria-krónikák első kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált. 

Max Brooks: World War Z - Zombiháború (2013)

Horror helyett inkább sci-fi, recsegő csontok, agyatlan hentelés és vérfagyasztó hörgés helyett társadalomkritika és gondolatkísérlet. Max Brooks apokaliptikus regénye érdekes és váratlanul elgondolkodtató. 

A magyarul elég rosszul hangzó, egyszerűen csak tükörfordításban "Z világháború" címmel forgalmazott moziverzió bemutatásának alkalmából az eredeti regény is megjelent az ilyen esetben szokásosnak mondható filmes borítóval. Az új kiadás a Könyvhétre jelent meg, de szerencsére hozzám csak egy hónappal később jutott el, mert egyébként esélyem sem lett volna foglalkozni vele abban a könyv- és vizsgaáradatban. 

Attól eltekintve, hogy az eredeti borító mérföldekkel (legyünk stílszerűek, mégiscsak amcsi regény) jobb, Max Brooks zombiapokalipszise minden várakozásomat felülmúlta. Bár ez is eléggé mainstream darab - a zombi az új vámpír -, a Zombiháború elég jól megmutatja, hogy a Könyvmolyképző azért nem csak a csillámvámpírokról és az ilyen-olyan, fantasybe hajló kamaszromantikus ponyvákról szól, hanem ezek szerint a némileg komolyabb(an vehető) dolgokat kedvelő, felnőtt olvasók is megtalálhatják a számításaikat. Mert jelen kötet, minden kínosan populáris témaválasztása ellenére nagyon is komoly mű, ráadásul nem mint horror, hanem mint science fiction. 

Mark Lawrence: Tövisek hercege (Széthullott birodalom 1.)

Nyers, durva fantasy egy különös világban. Egy kegyetlen bandavezér, egy alig tizennégy éves, sérült lelkű, de magabiztos gyerek, a trónra tör. Azonban hiába elszánt, olyan ellenfelekkel kerül szembe, akik felett hétköznapi eszközökkel nem diadalmaskodhat. Ez a tövisek hercegének története... 

Az amerikai-brit Mark Lawrence első regénye abszolút világsiker. Már a megjelenéskor jól indított, a Goodreadsen megszavazták az egyik legjobb 2011-es fantasynek, az USA legnagyobb könyvkereskedő-hálózata, a Barnes and Noble az év legjobb fantasy-megjelenései közé választotta, illetve a frissen debütáló fantasyszerzőknek szóló David Gemmell Morningstar díj egyik finalistája volt 2012-ben. Azóta lefordították tizennyolc nyelvre, köztük tavaly magyarra is, a második kötet magyarul idén jelent meg, a harmadik rész pedig Angliában augusztus elsejére várható. 

A Tövisek hercege határozottan ígéretesnek tűnt (még ha a borító valami orgyilkosos "young adult" sztorira emlékeztet is), ám ahogy elkezdtem olvasni, szépen sorban előkerült szinte minden, ami zavarni tud egy fantasyben. Eleve a kötet elején található térkép túlságosan emlékeztet Nyugat-Európára, ez még úgy-ahogy elmegy. Már azt is kezdem megszokni, hogy bizonyos szerzőknél az a fantasy, hogy a neveket, rangokat és egyéb kifejezéseket máshogy írnak át, de kiejtve lényegében ugyanazok, amikkel a valóságban találkozhatunk, nem is beszélve a rosszul palástolt vallási, mitológiai vagy történelmi egyezésekről. A legnépszerűbb szerzők is élen járnak ebben, elég csak George R. R. Martin és Robert Jordan műveire gondolni, nem lehet mindenki Tolkien vagy Steven Erikson, hogy még az esetleges átvételeket is tökéletesen "álcázva", egyáltalán nem zavaróan integrálja a fantasyvilágba, na de az, amikor valaki teutonokat, núb(i)aiakat, Nippont, Rómát és a kereszténységet emlegeti egy fantasyben, a főszereplője pedig ókori filozófusokat olvas, az már kiveri a biztosítékot. És akkor még nem is beszéltem a fölöslegesen fiatal és még az átélt traumákat figyelembe véve sem korához illően viselkedő főszereplőről és az öncélú erőszakról... 

Előzetes - John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Nem kellett sokat várni rá, a februári Szellemhadtest után már jövő csütörtökön a magyar könyvesboltok polcaira kerül John Scalzi következő regénye, ezúttal zöldben. A Vének háborújával indult sorozat harmadik része, Az utolsó gyarmat főszereplője ismét John Perry, a sztori pedig legalább olyan szórakoztatónak ígérkezik, mint az előző kötetekben. Ráadásul elvileg azoktól függetlenül is olvasható, de érdemesebb utánuk, hiszen itt ér össze az előző két rész története. A fülszöveg után a szokásos első fejezet következik, az értékelés a könyvről pedig itt olvasható. 

Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.

A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve?

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

James S. A . Corey, azaz Daniel Abraham és Ty Franck első közös írói álnév alatt kiadott regénye, a Leviatán ébredése, kiváló sci-fi. Nem csoda, hogy a kiadó már a második rész után leszerződött velük három újabb regényre és egy adag novellára és George R. R. Martin címlapon olvasható ajánlása sem pusztán a személyes ismeretségnek szól (Franck Martin asszisztense, Abraham pedig vele és Gardner Dozois-val közösen írta a Hunter's Runt). 

Két-két és fél évszázaddal napjaink után az emberiség elég jól elterjedt a Naprendszerben. Az első komolyabb telep értelemszerűen a Mars volt, mely elég gyorsan fejlődött és százötven évvel a Leviatán ébredése előtt háborús helyzet alakult ki közte és az anyabolygó, a Föld között. Valamikor ebben az időben fejlesztette ki Solomon Epstein módosított fúziós hajtóművét, mellyel ugyan nem lehet fénysebességgel száguldozni, esetleg "térugrást" végrehajtani, mégis jócskán megkönnyítette a terjeszkedők dolgát és immár a kisbolygóöv hatalmas ásványkincs-készletei is kiaknázhatóvá váltak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szimpatikusabb vagy gazdagabb kisbolygókon az állandó lakosok is megjelentek, idővel pedig az Öv a Földhöz és a Marshoz mérhető tényezővé vált - a külsőbb bolygók holdjain élő maroknyi telepes sok vizet egyelőre nem zavar, ámbár a Mars pályáján túl élők radikális szárnya "Külső Bolygók Szövetségének" hívja magát James S. A. Corey regényében. 

Az Öv különböző objektumai természetüknél fogva nem alkalmasak önellátó emberi élet fenntartására, a legtöbb kisbolygónak vízre van szüksége, ezt általában üstökösökből nyerik, a kitermelt nyersanyagokat pedig el kell szállítani, ami jókora teherforgalmat generál az Öv kisbolygói, aszteroidái és a "valódi bolygók" között. Ilyen teherhajó a Scopuli, az a hajó, melyet ismeretlen kalózok támadnak meg a kötet legelső lapjain, a legénység pedig valami elképzelhetetlen dolog áldozatául esik. Ilyen hajó a Canterbury is, melynek legénysége fogadja a pórul járt Scopuli vészjeleit és akaratukon kívül a saját súlycsoportjukat messze felülmúló játszma részeseivé válnak.

Terry Pratchett: Időtolvaj

Újabb fantáziadús, szórakoztató és intelligens regény Sir Terence David John Pratchett billentyűzetéből. Időmanipuláció, az Apokalipszis ötödik lovasa, a Korongvilágot fenyegető, szélsőségesen kiszámítható kollektív intelligencia és rengeteg csokoládé a történetben. 

Terry Pratchett változatlanul elképesztő tehetséggel és fantáziával dolgozik, az Időtolvajt olvasva is egyszerűen oldalanként elámulok azon, amit és ahogyan leír. Nincs még egy ilyen író a bolygón, aki ekkora műveltséggel és fantáziával, ilyen finom és ironikus humorral, ennyi barátsággal és szeretettel írná a könyveit. A legkényesebb témákhoz is bátran, ügyes kézzel és intelligensen nyúl, úgy kelt drámai hatást, hogy közben szinte soha nem esik túlzásokba és a minden kötetéből sugárzó, stílusosan pozitív életérzés minden helyzetben képes jobb kedvre deríteni az embert.

Lu-ce, a Söprögető, bonsaihegyeit gondozgatja Oi Dong kolostora mellett, egy jetijárta völgyben. Egy ifjú óraműves Ankh-Morporkban megrendelést kap a tökéletes időmérő elkészítésére. Egy rendkívül gyors tolvajgyerek a történelem szerzeteseinek kolostorába kerül. A revizorok egyszerűbb, könnyebben rendszerezhető világegyetemet szeretnének. Zsuzsa, a Halál unokája még mindig hétköznapi életet szeretne élni, ezért egy magániskolában dolgozik tanítóként. A Halál pedig kilovagol...  

Előzetes - James S. A. Corey: Leviatán ébredése

Jövő héten új űropera érkezik magyarul a könyvesboltokba. A nehezen megjegyezhető James S. A. Corey név két szerzőt takar: a gyakorlott sci-fi írú Daniel Abraham és Ty Franck közös írói álneve. Az ígéretesnek tűnő, Hugo-finalista Leviatán ébredése egy eredetileg trilógiának szánt, de a nagy siker miatt hatrészesre duzzadó űropera-sorozat első darabja, melynek harmadik része idén jelenik meg Amerikában. A fülszöveg után rekordhosszúságú részlet következik, harminchét oldalon olvashatjátok a prológust és az első három fejezetet. Ha pedig nem szeretsz "beleolvasni" a könyvekbe, fogd fel úgy, hogy most elkezded és ha megtetszik, akkor majd papíron folytatod :) Értékelés is van, itt találjátok. 

Az emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.

Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak – méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.

Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben. A szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…

Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk – és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.

2011-ben üstökösként robbant be a James S. A. Corey álnevű szerzőpáros az angol nyelvű piacra bemutatkozó regényével, amelyet az elsöprő siker mellett, több díjra is jelöltek, és nem csak a sci-fi rajongóknak vált kedvencévé.