A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 25., hétfő

Stephen Greenblatt: Egy reneszánsz könyvvadász

Hogyan vált modernné a világunk? Stephen Greenblatt nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy megírja a Poggio Bracciolini által felfedezett, ókori Lucretius-költemény történetét, ami egyúttal a középkor intellektuális téren gyakran erőszakkal korlátozott közegéből a modern világba való átmenet krónikája is. Az Egy reneszánsz könyvvadász izgalmas, inspiráló és kifejezetten olvasmányos kultúrtörténeti ismeretterjesztő munka, kiválóságát 2012-ben Pulitzer-díjjal is elismerték. 

Nagyon szeretem az ilyen könyveket. Általában nem kötnek le az unásig ismételt témák, legyenek amúgy mégoly' érdekesek és fontosak is, az ókori Róma és a reneszánsz Itália pedig ilyenek. Bizonyos mértékig nyilván érdemes foglalkozni velük, mégiscsak az európai kultúrtörténet fontos szakaszait képviselik, de az az öncélú műveltségfitogtatás és a választott érdeklődési- vagy tudományterület mindenek fölé helyezése,  ami túlságosan sokszor jellemzi az ezen témákkal foglalkozókat, inkább visszatetszést keltő.  

Az Egy reneszánsz könyvvadász nem ilyen mű. Stephen Greenblatt nyilván hangsúlyozza a kötet gerincéül szolgáló Lucretius-költemény fontosságát, de nem érzelmi alapon érvel, érdekesen és jó stílusban ír, és egy pillanatra sem tetszeleg a legfőbb tudás letéteményesének szerepében. És ebben az az igazán nagyszerű, hogy közben egyértelműen tökéletesen elemében van irodalmárként és történészként is, az összegyűjtött hatalmas tudásanyagot pedig úgy adja át, hogy a (majdnem) teljesen laikus olvasó sem megterhelőnek, hanem lelkesítőnek és inspirálónak érzi.

2014. április 25., péntek

Ermanno Cavazzoni: A holdkórosok eposza

Valóban holdkóros történeteket olvashatunk Ermanno Cavazzoni könyvében. Az olasz szerző A holdkórosok eposzában most a magyar olvasóknak is megmutatja, micsoda mestere az abszurdnak - nem mint ha ez Fellini filmadaptációja után a legkevésbé is kérdéses lenne. 

Azt már az elején szeretném leszögezni, hogy olyan címet, ami ennél pontosabban adja vissza a könyv történetét és hangulatát, (ráadásul két szóban!) keresve sem lehetett volna találni. Ermanno Cavazzoni műve olyan, mint egy szürreális álom, ami néha egybefonódik a valósággal, néha kicsit elszakad tőle, de igazából sosem lehet tudni, hogy pontosan hányadán állunk vele. Lehet, hogy ez valami olasz sajátosság, mindenesetre az írás stílusa engem erősen emlékeztet Italo Calvino Eleink című könyvében összegyűjtött három novellájára, de aki olvasta Münchhausen báró kalandjait, annak sem lesz újdonság a képtelenségek mindennapi köntösbe öltöztetése, egy kicsit modernizálva, a XX.-XXI. századra szabva.

Az ifjú Savini (akinek valójában nem is ez a neve) valamilyen általunk nem ismert okból a Pó-síkság kútjainak mélyén fel-felbukkanó palackokba zárt írások eredetének nyomába ered, és a fejébe veszi, hogy megfejti ezt a rejtélyt. Mármint hogy hogy kerülnek oda azok a palackok. És miért. És mi egyebet rejt még a kutak mélye. Ártatlannak induló kíváncsiskodása azonban messzire elvezeti a kutak világától: egy sokkal nagyobb léptékű és kiterjedtebb nyomozásba kell fognia.

2013. szeptember 20., péntek

Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Középkor: pestisjárvány, pogány kultuszok és inkvizíció. Jövő: idő- és űrutazás, a gondolat hatalma... egy spanyol inkvizítor, egy excentrikus tudós és egy mindenre elszánt, csillagközi expedíció sorsa fonódik össze Valerio Evangelisti regényében. 

Kellemes színt visz a magyar nyelvű szórakoztatóirodalomba a Galaktika/Metropolis Media azzal, hogy nem csak angolról fordítanak, hanem más nyelvekről is és így fölfedeznek olyan zseniális dolgokat, mint például az észt Melchior, a patikárius. Az Indulj, inkvizítor! is eléggé alulreprezentált nyelvterületről érkezik, Valerio Evangelisti ugyanis olasz - méghozzá az egyik legnépszerűbb olasz SF-szerző.

Ez a regény más szempontból is hiánypótló: időutazásos témájú történetekből sem jelenik meg mostanában túl sok. Érdekes összefüggés, hogy a legutóbbi időutazós regény, az Ítélet könyve, tavaly szintén a Galaktikánál jelent meg és szintén a 14. századi nagy pestisjárvány körül játszódik, csak pár száz kilométerrel arrébb, Zaragoza helyett Oxfordban. 

 A sorozat, melynek főszereplője Nicolas Eymerich, a valóban létezett aragóniai inkvizítor (senki sem számít a spanyol inkvizícióra!), jelenleg tíz kötetnél jár és változatlanul nagy népszerűségnek örvend, a képregény-változatok után idén még videojáték is jelent meg belőle.

2013. január 6., vasárnap

Tiziana és Gianni Baldizzone: Tibetben - Az úri zsiványok földjén

Az olasz szerzőpáros könyve az egyik legjelentősebb huszadik század eleji női Ázsia-utazó tibeti élményeinek ered nyomába. 1992-ben, hatvan évvel a belga-francia Alexandra David-Néel után meglátogatták Tibet és modern (vagyis húsz éve legalábbis még annak számító) technikával számos felvételt készítettek, akár csak elődjük. 

2009. június 2., kedd

Gianluigi Zuddas: Az utolsó istenek

Őszintén szólva ez a sztori leginkább valami számítógépes játék végigjátszására emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy olyanok közül találkoztam már ennél jóval érdekesebbel.

Vegyünk egy éppen csak díszletszerűen kidolgozott, (értd: az egész nem több egy festett deszkalapnál) posztapokaliptikus világot, adjunk hozzá sínen mozgatott bábokat, amik a körülményektől függetlenül mindig ugyanazt csinálják ("nem játékos karakterek" avagy egyéb szereplők), fűszerezzük meg sci-fi és fantasysablonokkal, az egyvelegbe pedig dobjunk bele egy tizenkét-három éves kiscsajt, ő lesz a "játékos karakter".

A történetet sem érdemes túlbonyolítani:

1. csapdába kerül - kiszabadul
2. megy - bajbajut - megoldja
3. megy - pofára esik - segítenek neki
4. felpörög - keresztbe tesznek neki - segítenek neki - illetve mégsem
5. csapdába kerül - kiszabadul - felpörög - segítenek is neki
6. megöli az utolsó "istent"

Ha valaki nagyon nem tud mihez kezdeni magával, olvassa el mindenképpen, utána szinte bármilyen sci-fi- vagy fantasyregényt megtanul értékelni, az garantált.



Kiadó: Galaktika Baráti Kör Könyvklub
Kiadási év: 1990

Eredeti cím: lusta vagyok utánanézni...
Fordító: Mészáros Katalin
Oldalszám: 303

2008. december 27., szombat

Umberto Eco: A Foucault-inga

Ha Dan Brown A Da Vinci-kódja növényi hab, akkor A Foucault-inga egy jó adag frissen fejt fölözetlen tej. Akinek a gyomra nem bírja a tejet, jobban jár a hidrogénezett növényi izékkel, viszont soha nem tapasztalja meg, hogy milyennek is kéne lennie annak, amit a kávéjába önt.

Eco műve viszonylag nehezen fogyasztható ugyan, viszont sokszorta többet nyújt: az egész nyolcszáz oldalas kötet utalásoktól hemzseg, amiből persze nem nagyon lehet mindet megérteni vagy mindegyiknek utánajárni, de ez nem baj, legalább ösztönöz rá, hogy néhány évtized múlva újra előszedjem a kötetet és újra végigolvassam, már csak kíváncsiságból is. Bár az nem valószínű, hogy addig jobban elmélyednék a misztikus tanokban, de hátha...

A történet szerint Casaubon, egy könyvkiadó munkatársa néhány barátjával úgy dönt, hogy okkult könyvsorozatot indít, mert abban nagy pénz van. Egy idő után viszont megunják az önjelölt misztikusok zagyva kéziratait és saját Tervet szőnek, minden létező elméletet összehozva, az ókori filozófusoktól a modern ezoterikus tanokig. Számmisztika, Kabbala, szabadkőművesek, templomosok, druidák, alkímia, és persze a Párizsban található Foucault-inga, mellyel a Föld forgását bizonyították be... Egy ideig minden a legjobb úton halad, de aztán kiderül, hogy valami nem stimmel a Tervvel, mint ha az már nem csak szórakoztató találgatás lenne...


Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: Il pendolo di Foucault
Fordította: Barna Imre
Oldalszám: 800