Alan Glynn: Csúcshatás (könyv)

Alan Glynn regényével majdnem olyan gyorsan lehet haladni, mint ha az olvasó is beszedett volna néhányat az MDT-48-ból. Kifejezetten gyors, jól felépített történet drogfüggőségről, üzleti világról és önismeretről - a Csúcshatás érdekes és inspiráló olvasmány, na nem különféle fura szerek szedésére inspirál, hanem meglévő szellemi kapacitásunk kihasználására. 

Egy kicsit sajnálom, hogy a filmadaptációt láttam előbb, ami ugyan hűen tükrözi a könyv nagy részét, egyes részletek viszont nem kimaradtak, hanem pontosan az ellenkezőjük került a forgatókönyvbe - általánosságban persze a könyv a jobb, de például a film befejezése kimondottan tetszett (még ha az nem is, hogy a könyv antihőse itt pozitív karakterként jelenik meg), végre nem egy szokványos drogos történet, hanem valami csavar is van benne. 

A Csúcshatás történetének íve nem meglepő módon jellegzetes párhuzamot mutat a Virágot Algernonnak c. klasszikussal, bár azért messze nem ilyen szélsőségek között mozog a főszereplő, az igazán érdekes része viszont nem ez, hanem Alan Glynn stílusa, ahogy mindezt elénk tárja. Ez pedig hasonló képesség, mint Andrzej Sapkowskié: hosszas leírások nélkül, pusztán a megfelelő kifejezések használatával, pár szóban képes hangulatot teremteni, környezetet bemutatni és a külső szemlélő nélküli, E/1-es elbeszélés ellenére tökéletesen érzékelhetővé tenni a változást, amit a szer okoz főszereplőnkben. 

Harry Harrison: Édentől nyugatra / Fagyos Éden

Harry Harrison Éden-trilógiája érdekes kísérlet. Alternatív történelmi regény, de nem a szokásos értelemben: jóval korábban játszódik annál, amit "történelmi időknek" szokás nevezni. Itt a dinoszauruszokat nem pusztította ki a hatvanötmillió évvel ezelőtti meteorit-katasztrófa és kifejlődött egy intelligens hüllőfaj. A több tízmillió év "előnnyel" induló jilanèk egzotikus biotechnológiát alakítottak ki és eszközként használható élőlényekkel próbálják meghódítani a tüzet és tárgyakat használó emberek területeit. 

A trilógia első kötete, az Édentől nyugatra, e közdelem kezdetét mutatja be. A jégkorszak közeledtével az emlősök dominálta Észak-Amerikában élő emberek és a magukat Afrika napsütötte  vidékein otthon érző jilanèk is melegebb vidékekre kényszerülnek, elkerülhetetlen, hogy egy csapat jilanè felfedező ne emberek által benépesített területre, valahova Florida környékére érkezzen. A két intelligens fajt gondolkodásuk, viselkedésük, életmódjuk idegensége a széles óceánnál is nagyobb mértékben választja el egymástól: félelmetesen idegenek egymás szemében és kölcsönösen rettegéssel és felsőbbrendűségi érzéssel vegyes agresszivitással fordulnak a másik felé, ahogyan az ilyen helyzetben teljesen logikusan várható is. 

A történetben a konfliktus fókuszpontja két karakter, egy ifjú vadász és egy jilanè vezető, a szereplők mégis elvesznek a rendkívül alaposan kidolgozott, különleges háttér előtt. Ez tulajdonképpen nem is probléma, egyszerűen érdekesebb a "mi lett volna, ha..." és a jilané biotechnológia az egyes szereplők motivációjánál és gyakran idegesítő viselkedésüknél. Nem egy könnyű olvasmány, a marbak és jilanè szavak nagy számban, sokszor egészen fölöslegesen történő alkalmazása rendszeresen kizökkenti az olvasót az egyébként is bonyolult ritmusból, de akit érdekel a dolog, érdemes végigrágnia magát rajta még úgy is, hogy egyelőre csak az első két rész jelent meg magyarul.

Tanakok és jilanèk (forrás: Michael Carroll)

A hajtás után a Fagyos Édenről olvashattok, némi spoilert tartalmaz az első kötetre nézve. 

Andrzej Sapkowski: Vaják III. - Tündevér

Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata hazánkban leginkább az általa ihletett játék miatt ismert, azonban nem maradt meg kizárólag gamer körökben, hanem fantasyolvasók szélesebb rétegeihez is el tud jutni. Ez persze nem olyan meglepő: kiváló munkáról van szó, Sapkowski vitán felül az egyik legjobb kortárs fantasy-író. 

A sorozat 2013. március 26-án (kedd) megjelenő harmadik része már nem összefüggő novellák gyűjteménye, mint az előző két kötet: a Tündevér a szokásos fanyar humort és realista látásmódot elegyítő regény, a főszerepben természetesen Geralttal, valamint A végzet kardjából megismert védencével, Cirivel. 

Andrzej Sapkowski, a lengyel fantasymester ebben a kötetben is brillírozik. Megdöbbentő részletességgel, de egyáltalán nem túlságosan terjengősen szövi a történetet, felbukkannak kedvelt és megkedvelhető szereplők, de igazi rohadékok is, akiket az ember legszívesebben felszeletelne egy frissen élezett vajákkarddal - szörnyekből viszont most kevesebb van. Humor, hangulat, realizmus, még a legjobbaktól is szokatlan intelligencia és éleslátás jellemzi a Tündevért is, egyszerűen öröm ezt a könyvet olvasni, pláne ilyen kiváló fordításban. 

Eoin Colfer: Artemis Fowl 1. - Tündérekkel életre-halálra

Eoin Colfer sorozatának első része, az Artemis Fowl - Tündérekkel életre-halálra nem véletlenül tett szert nagy népszerűségre. Izgalmas, humoros, szórakoztató olvasmány, leginkább tizenkevés éveseknek ajánlott. 

Tizenöt éve biztos imádtam volna ezt a könyvet. Sajnos viszont csak 2001-ben jelent meg, akkoriban pedig már inkább Tolkient, Asimovot és Zsoldos Pétert olvastam, ennyire "gyerekkönyvnek" látszó tárgyat már csak kamaszos dacból sem vettem volna a kezembe. Most viszont az élet úgy hozta, hogy kölcsönkaptam a sorozat első két részét és az elsőt be is daráltam nettó időben kb. két óra alatt - a nagy betűk, kis oldalak és laza szedés előnyei... 

A sztori nem különösebben bonyolult, de még bőven érdekes, a karakterek között akadnak kifejezetten ellenszenvesek (mint például a címszereplő) és szimpatikusak is, a világ kicsit kaotikus, a stílus pedig alapvetően kalandos-humoros, utóbbi viszont néha mintha nem igazán tizenegy-két éves gyerekeknek szólna, időnként túl felnőttesek a poénok, máskor pedig olyan egyszerűek, hogy valószínűleg már a célközönség is kicsit kínosnak érzi. Összességében azért persze rendben van, gyors és ingergazdag kötet, amire szükség van a kötelező olvasmányok között, mint ahogy a tökfőzelék után is kell valami desszert - viszont ha valaki megpróbál kizárólag csokitortán élni, elég hamar rájön, hogy annyira nem jó ötlet. 

Lauren Beukes: Moxyland (magyar)

A cyberpunk halott, de talán még föltámadhat. Lauren Beukes nem újítja meg alapjaiban a stílust a Moxylanddel, de kétségtelenül rámutat, hogy nem csak a nyolcvanas-kilencvenes években lehetett értékelhető cyberpunk műveket alkotni. Gyors, egzotikus, színes regény érkezett a dél-afrikai írónőtől, mely elnyerheti az izgalmas ifjúsági regényekre vágyók tetszését éppúgy, mint a cyberpunk-ínyencekét. 

Magyarországon az átlagember nem tud valami sokat Dél-Afrikáról. Talán még rémlik a vuvuzelás focivébé, esetleg bevillannak a középiskolás történelemórákról olyasmik, mint az apartheid rendszer, a nagy földrajzi felfedezések korából a Jóreménység fokának megkerülése, talán még a félrefordított nevű Asztal-hegy látképe is megjelenik homályosan, de nagyjából ennyi. Lauren Beukes viszont olyan szépen építi föl a közeljövő Fokvárosának környezetét, hogy szinte nincs is szükség többre, legfeljebb ha az apróbb árnyalatokat és utalásokat is érteni akarjuk, ez viszont egyetlen hasonló történet esetén sem egyszerű - az utószó viszont ebben is segít egy kicsit. 

Négy fiatal dél-afrikai szemszögéből éljük át a történetet, négy olyan karakteren keresztül, akik jó cyberpunkhoz illően valamilyen szempontból a társadalom peremén léteznek. Kendra egy punk fotóslány, aki eladja magát élő reklámfigurának, kibukott az egyetemről, egyéni stílusa viszont elismerésre talál a fokvárosi művészvilágban. Toby életművész videoblogger, drogfüggő, szabadúszó médiaharcos és Kendrához hasonlóan a vizuális információgyűjtés megszállottja. Tendeka a társadalom alsó szintjein mozgó forradalmár, aki fel szeretné szabadítani népét a cégek uralma alól, de csak a düh mozgatja, sem eszköze, sem elég tehetsége nincs a dologhoz. Lerato pedig a Communique programozója, céges iskolákban kinevelt vállalati alkalmazott, aki a többiekhez hasonlóan többről álmodik annál, mint ami jut neki, és a célja elérése, valamint barátai érdekében illegális dolgokra is hajlandó használni tehetségét. Négy karakter, akiket összefűz a társadalom nyomása, négy elégedetlen fiatal, akiknek talán van még esélyük a kitörésre.

Greg Egan: Diaszpóra

Az Ad Astra idei első könyveinek egyike Greg Egan regénye, a Diaszpóra. Jellegzetes hard science fiction alkotás, a karakterek helyett sokkal inkább a tudomány áll a középpontban, ám így is izgalmas olvasmány: nem egyszerű, de annál fordulatosabb és érdekfeszítőbb utazásra viszi az olvasót. Egy újabb biztos helyezett az év végi toplistán. 

Greg Egan nem teketóriázik: azonnal bedob minket a mélyvízbe. Már a regény bevezető fejezetei is komolyan próbára teszik az átlagos olvasó képességeit, de ha nem ijeszt el az első hatvan oldal, felejthetetlen élmények várnak. 

Virtuális valóság, intelligens szoftverek, tudatos genetikai tervezéssel átalakított emberek, nanotechnológia, űrutazás, háromnál több dimenzió, nemeuklideszi geometria, kvantumfizika és megannyi egyéb hívószó, melyek közül egyet-kettőt kiválasztva is komoly hard science fiction regényt lehetne írni, itt viszont mind szerepel, az izgalmas történet mellett kemény agymunkát is követelve. 

Dave Howard: Angyalok és tolvajok

Dave Howard előző MU-regénye, A démoncsászár fejvadászai, egyáltalán nem volt rossz. Passzolt a világba, szórakoztató volt, még izgalmas is, simán jó kis darab. Az Angyalok és tolvajokat viszont ilyen formában kár volt megírni. Az alapötlet jó, vannak benne használható gondolatok, de a kivitelezés sajnos túlságosan értelmetlen lett. 

Az rendben van, hogy a Mysterious Universe célközönségét alapvetően kamaszfiúk teszik ki, akik szemében menő dolognak számítanak a hatalmas fegyverek, "látványos" akciójelenetek és a néha teljesen céltalanul megjelenő szexualitás. Az űroperának ebbe az irányzatába ez mind teljesen belefér és semmi probléma nincs vele, ha ésszel csinálja az ember - lásd példaként nagyjából bármelyik másik MU-kötetet, ámbár egyesek szerint a Katedrálisban már túlságosan pornóba hajlanak bizonyos jelenetek. Itt viszont sajnos nem erről van szó: van valami történetváz - egy tolvajlány és az apja kirabolnak egy hiperbiztonságos fegyvergyárat, de megszívják és ahhoz, hogy túléljék, végre kell hajtani egy lehetetlennek tűnő küldetést -, és van egy halom fölösleges valami körülötte, ami nem áll össze épkézláb történetté.