Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Helene Wecker regényében két, egymással szöges ellentétben álló alak sorsa fonódik össze: egy száz éves dzsinné, aki a tűz teremtménye, és egy agyagból készített, frissen felébresztett gólemé. A gólem és a dzsinn a tizenkilencedik század végi New Yorkba kalauzolja el az olvasót, ahol többek között az Európából érkező bevándorlók életébe nyerhet bepillantást.

Az alapfelállás meglehetősen egyedi. A gólemet egy lengyel, kabbalista mágiát űző ex-rabbi alkotta, egy kevésbé szimpatikus férfi kívánságára, aki kénytelen volt bevallani, hogy másképp nem tehet szert feleségre. A férj azonban váratlanul elhalálozik a tengeren, így a mindössze pár napos teremtménynek egyedül kell boldogulnia az emberek világában, amiről jószerével semmit nem tud. Szerencsére egy jóindulatú rabbi a zsidó negyedből befogadja és segít neki, azonban a gólemnek így sincs egyszerű dolga, ha nem akar feltűnést kelteni. A dzsinn története némileg eltérő: évszázadokkal korábban született a szír sivatagban, azonban egy nagy hatalmú varázsló hosszú időre egy rézflaskába zárta, ahonnan egy new york-i arab bádogos szabadítja ki (aki, mit ad isten, pont Szíriából származik). A dzsinnek egész más problémákkal kell megküzdenie, mint a gólemnek: ő ugyan tud egyet s mást az emberi világról, ám méltóságán alulinak tartja, hogy alkalmazkodjon annak szabályaihoz.

A történet lassan indul, körülbelül a könyv felétől kezdenek felpörögni az események. Előtte sem unalmas a könyv, csak lassan csordogál, és nem egészen egyértelmű, hogy hova fog kifutni. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy a fordítás sokat rontott a szövegen: nem igazán éreztem a tizenkilencedik század végén – huszadik század elején magam, nem tudott elkapni a hangulat. Az egész könyv (de főleg az első harmada) teli van magyartalan mondatokkal és szókapcsolatokkal (leginkább a szélsőségesen éhes maradt meg bennem, mint megkérdőjelezhető összetétel), és a szóhasználat sem igazodik ahhoz a korhoz. Persze lehet, hogy az eredeti szöveg sem tette, nem tudom, mindenesetre kár érte.

Szír sivatag, a dzsinn eredeti lakhelye (fotó: Alex's Anderwelt | CC BY-NC-ND)

Más homályos foltok is éktelenkednek a történetben: például a szír közösségről egyértelműen azt gondolná az ember, hogy muszlimok (ha jól emlékszem, le is van írva), viszont Allah helyett Isten nevét emlegetik és ünneplik a karácsonyt, a ramadánról pedig szó sem esik. Persze előfordulhat, hogy amerikanizálódott muszlimok, de elég valószínűtlennek tűnik, hogy az egész arab negyed ilyen legyen... A társadalmi viszonyok egyébként is kissé idealista módon vannak bemutatva: érintőlegesen szó esik a menekültek nehézségeiről, de egyébként (majdnem) mindenki nagyon aranyos, kedves és jóindulatú, szó sincs arról, hogy bárkinek is komolyabb nehézségei lennének. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy korabeli kisebbségi közösségben egyáltalán ne lettek volna konfliktusok, és ennyire önzetlenül segítettek volna egymásnak az emberek. Ugyanez igaz az emberi kapcsolatokra: nincsenek meglepetések, az izgalmas szálakat rövid úton elvarrja az írónő, az egyes karakterek belépésénél nagyjából előre kiszámítható a szerepük. Ez nem feltétlenül baj, de az biztos, hogy kevésbé lesz tőle színes a történet, mint lehetne.

Mind a gólem, mind a dzsinn részéről felmerülnek bizonyos filozófiai kérdések (sajnos mélyebben nem merülnek bele, pedig érdekes lenne), amikre a válaszok számunkra sokszor egyértelműek, ám kívülről nézve furcsának tűnhetnek. A kedvencem a dzsinn felvetése volt, miszerint Isten egy égben rekedt dzsinn, akinek teljesítenie kell az emberek kívánságát. De ugyanígy rácsodálkozik a házasság intézményére is, ami az ő fajtájánál elképzelhetetlen kötelék lenne.  A gólem részéről – nem túl meglepő módon – az a legfontosabb felmerülő kérdés, hogy mi teszi emberré az embert, és hogy létezik-e szabad akarat. Ezek a sziporkázó, rövid párbeszédek kellemes változatosságot hoznak a történetbe, ugyanakkor el is gondolkodtatják az olvasót.

New York a 20. század elején (innen)

Ami viszont a negatívumok ellenére is igazán különleges és jó regénnyé teszi A gólem és a dzsinnt, az a két teremtmény barátságának ábrázolása. A dzsinn gőgös, büszke és lobbanékony, többre tartja magát az embereknél. A gólem óvatos és visszahúzódó, aki mindent megtesz azért, hogy beolvadjon a világba, ahol élni kényszerül. Mégis van bennük valami közös: mindketten idegenek az emberi világban, és elvileg mindketten halhatatlanok. Barátságuk, nézeteltéréseik és civakodásaik valahol nagyon is emberiek, mégis remekül visszaadják azt a kétségbeesett küzdelmet, amit a mindennapokkal kell megvívniuk. Egy idő után pedig nem csak kívülállóságuk miatt lesznek egymásra utalva: az óvilágból egy olyan hatalom ered a nyomukba, ami mindkettejük életét tönkreteheti.

A történetet érdemes nem történelmi regényként, hanem egy jól összerakott fantasyként kezelni, utóbbi kategóriában ugyanis teljesen jól megállja a helyét. A gólem és a dzsinnt összességében talán úgy lehetne legjobban jellemezni, mint a huszadik század eleji New Yorkot: kulturális olvasztótégely, amelyben keveredik a zsidó és arab kultúra, fantázia és valóság, tűz és föld. Minden hibája ellenére kikapcsolódásra tökéletes, egyedi hangvételű és színvonalas olvasmány.

[Bori]

--

Kiadó: Gabo

Kiadási év: 2015

Eredeti megjelenés: 2013

Eredeti cím: The Golem and the Jinni

Fordító: Tamás Gábor

Borító: Boda Szilvia, Csigás Gábor

ISBN: 9789634060352

Oldalszám: 504

Ár: 3990,- (borítóár) / 3392,- (Gabo webbolt)
--

Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)