John Scalzi: Vörösingesek

Három főtiszt és egy zászlós ülnek a köveken egy borgoviai földférgekkel teli barlangban. Melyikük fog meghalni? Eltaláltad. Na de miért pont ő? - John Scalzi ezzel a jelenettel indítja Vörösingesek című regényét, hogy aztán kiderüljön, a válasz sokkal furcsább, mint hinnénk. De addig még sok altiszt és közkatona fog elhullani... 

Hogy egy klasszikust parafrazeáljak: John Scalzinak könnyen megy az írás. Legalábbis ami a szórakoztatóirodalmat illeti, elég szép mennyiségben gyártja az elsősorban kikapcsolódásra szolgáló regényeket és novellákat, mint amilyen ez is. A Vörösingesek ugyanolyan akciódús, cinikus humorú, rendkívül gördülékeny és ügyesen szerkesztett ritmusú történet, mint a Vének háborúja-regények, vagy a Bezárt elmék, tetszőleges helyen pár oldalnyit beleolvasva elég nagy eséllyel meg lehetne tippelni, hogy ki a szerző. Ez egyszerre előny és hátrány is (de inkább előny): már a legelső oldaltól ismerős közegben érezhetjük magunkat és tudjuk, hogy valami ügyesen összerakott sztori vár, ugyanakkor a fordulatok ritmusa és súlya is ismerős, és az is egyértelmű, hogy semmi durván meglepőre nem lehet számítani. 

Ezúttal egy szándékosan erős Star Trek-utánérzésű regényt kapunk (mondhatni Star Trek-paródiát), ami elsőre akár még visszatartó erő is lehet, tekintve, hogy nevezett sorozat messze nem olyan népszerű idehaza, mint az Egyesült Államokban. De nem véletlen, hogy ezt nem hangsúlyozza túl a kiadó a magyar kiadáson/ban, igazából bármelyik űrhajós akció-kaland-sci-fi lehetne a kiindulási pont, éppenséggel Scalzi regényei is. A lényeg pedig úgyis a humor, illetve az, ahogy Scalzi megcsavarta a történetet.

Grady Hendrix: Horrorstör (magyar)

Nappal a letisztult, skandináv hatású dizájn otthona, éjjel viszont leírhatatlan borzalmak történnek az Orsk bútoráruházban. Ügyes koncepció, gördülékeny történet, önironikus humor és társadalomkritika, illetve némi futás meg sikoltozás: Gary Hendrix nem csak valami feltűnőt, hanem szórakoztatót is alkotott a Horrorstörrel. 

Valamikor tíz-tizenkét éve, egy gimnáziumi magyarórán arról beszélgettünk, hogy melyik a legszebb magyar szó, pusztán a hangzása alapján, ahogy az hallaná, aki nem beszéli a nyelvet. Az eredményre már nem emlékszem, de arra élénken, hogy - magától értetődően - megpróbáltuk megtalálni a legfélelmetesebbet is, ami a mordori Fekete Beszédet idéző bútorraktár lett. Ugye nem kell elmagyaráznom...

Grady Hendrix regénye tipikusan olyan, amit a borítója miatt veszünk kézbe. Sok ilyen könyvnél a kezdeti lelkesedést csalódás követi, a tartalom nem mindig tud felnőni a (marketing-) ötlethez, a Horrostör viszont belül is legalább olyan szórakoztató, mint az IKEA-katalógusra hajazó borító.

Szerintem nyilvánvaló, de más visszajelzéseket elnézve érdemes hangsúlyozni, hogy horrorparódiáról és nem komoly (-kodó) horrorregényről van szó, a cinikus, sötét humor lényegesen hangsúlyosabb az ijesztgetésnél. Ugyanakkor ez nem jelent igénytelenséget és olcsó, poénokat, Hendrix humora kifejezetten intelligens és kritikus, jó érzékkel tart tükröt a fogyasztói társadalom, a nagyvállalati kultúra, a túlfinomított marketing és a korunkra jellemző szociális problémák elé.

Seth MacFarlane: Hogyan rohanj a vesztedbe (könyv)

Jellegzetesen ordenáré humor, folyamatos hülyéskedés, szolid társadalomkritika, limonádé történet - megérkezett Seth MacFarlane első regénye. A Hogyan rohanj a vesztedbe az azonos című film regényváltozata, időnként szemöldökfelvonós, máskor hangosan röhögős westernparódia.

Seth MacFarlane jobbára tévés munkássága miatt ismert, de az utóbbi időben a mozifilmek világában is kipróbálja magát: két évvel ezelőtt a trágár játékmedvés Ted borzolta a kedélyeket, idén nyáron pedig a Hogyan rohanj a vesztedbe teszi próbára a rekeszizmokat. 

A gyáva és lúzer pásztor (még csak nem is cowboy, mert annyira béna, hogy kihívást jelentő tehenek helyett unalmas birkákat tart) történetétől nem érdemes hatalmas tanulságokat várni, tipikus nyári limonádé-film és -könyv. Ezzel semmi gond nincs, a westernsablonok kiforgatása, MacFarlane senkit és semmit nem tisztelő hozzáállása sokszor jó poénokat eredményez, máskor viszont nem sikerül túllépni a szarós-fingós poénokon és az erőltetetten eltúlzott jeleneteken.

Peter Jackson: A hobbit - Smaug pusztasága (film)

Lehetne hosszasan elemezni, de... ez mégis mi a f.sz volt?