Hogyan vált modernné a világunk? Stephen Greenblatt nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy megírja a Poggio Bracciolini által felfedezett, ókori Lucretius-költemény történetét, ami egyúttal a középkor intellektuális téren gyakran erőszakkal korlátozott közegéből a modern világba való átmenet krónikája is. Az Egy reneszánsz könyvvadász izgalmas, inspiráló és kifejezetten olvasmányos kultúrtörténeti ismeretterjesztő munka, kiválóságát 2012-ben Pulitzer-díjjal is elismerték.
Nagyon szeretem az ilyen könyveket. Általában nem kötnek le az unásig ismételt témák, legyenek amúgy mégoly' érdekesek és fontosak is, az ókori Róma és a reneszánsz Itália pedig ilyenek. Bizonyos mértékig nyilván érdemes foglalkozni velük, mégiscsak az európai kultúrtörténet fontos szakaszait képviselik, de az az öncélú műveltségfitogtatás és a választott érdeklődési- vagy tudományterület mindenek fölé helyezése, ami túlságosan sokszor jellemzi az ezen témákkal foglalkozókat, inkább visszatetszést keltő.
Az Egy reneszánsz könyvvadász nem ilyen mű. Stephen Greenblatt nyilván hangsúlyozza a kötet gerincéül szolgáló Lucretius-költemény fontosságát, de nem érzelmi alapon érvel, érdekesen és jó stílusban ír, és egy pillanatra sem tetszeleg a legfőbb tudás letéteményesének szerepében. És ebben az az igazán nagyszerű, hogy közben egyértelműen tökéletesen elemében van irodalmárként és történészként is, az összegyűjtött hatalmas tudásanyagot pedig úgy adja át, hogy a (majdnem) teljesen laikus olvasó sem megterhelőnek, hanem lelkesítőnek és inspirálónak érzi.
Volt egyszer egy epikureus filozófus, aki a Titus Lucretius Carus névre hallgatott. Nem lehet sokat tudni az életéről, gyakorlatilag csak annyit, hogy magát Cicerót is elbűvölték a versei. Művei közül is mindössze egy maradt az utókorra, a De rerum natura, vagyis A dolgok természetéről című tanköltemény, ma talán ismeretterjesztőnek mondanánk. Ez az a bizonyos kézirat, aminek utolsó fennmaradt példányát Poggio Bracciolini, volt pápai titkár, humanista és "reneszánsz könyvvadász" találta meg, egy közelebbről meg nem nevezett német kolostor könyvtárában. Akkoriban népszerű volt értelmiségi körökben az ismeretlen, elfeledett kéziratok felkutatása, arról nem is beszélve, hogy szép pénzt fizettek értük az ókori kultúra iránt érdeklődő gazdag műgyűjtők, a kolostorok könyvtárai pedig jó terepet kínáltak az efféle "vadászathoz".
Azt, hogy a kézirat nem csak némi pénzt és hírnevet fog hozni a konyhára, hanem ennél jóval komolyabb hatása lesz az európai kultúrára, a megtalálás pillanatában Poggio nem sejthette. Viszont amikor beleolvasott, a költemény szépsége mellett a tartalma is felkelthette a figyelmét: Lucretius ugyanis atomokról írt, arról, hogy az univerzumnak nincs teremtője, sem pedig isteni mozgatója, arról, hogy nem az ember a világ középpontja és létezésének értelme, nincs túlvilág és a vallás csak tudatlanságból fakadó, babonás képzelgés, és mai szemmel egészen megdöbbentő módon még valami evolúcióféle gondolat is felbukkan nála. Egyértelműen nem csak a negyedik könyv nyíltan erotikus sorainak köszönhette, hogy felfedezése után elkezdett terjedni: az érintett témák mind-mind olyanok voltak, amiket az egyház tiltott ugyan, de a gondolkodókat annál jobban vonzotta. Ha pedig egy szövegről elég másolat készül, azt már hatékonyan betiltani sem lehet, A dolgok természetéről többé-kevésbé észrevétlenül ugyan, de formálni kezdte a latinul olvasó értelmiség gondolkodását.
Az Egy reneszánsz könyvvadász szépen körbejárja a kézirat megtalálásának és keletkezésének körülményeit és időszakát, az ismeretterjesztés alapos, igényes és érdekes, továbbá rávilágít arra, hogy korántsem a legfontosabb dolgok hangzanak el a történelemórákon. Ez egyébként gimnazista korom óta bosszant, a háborúk és politika helyett - ahogy egyébként Esko Valtaoja is kiemeli - a kultúr- és tudománytörténetre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, elvégre a tudomány/technológia és a kultúra határozza meg hosszabb távon az emberek életét, nem az, hogy éppen személy szerint ki viseli a koronát. Egy kis reneszánsz kolostori és ókori római intellektuális élet, egy kis természetfilozófia, egy kis bepillantás a tizenötödik századi műgyűjtők zárt körébe, és természetesen Lucretius költeménye legfontosabb elemeinek bemutatása, mindez megdöbbentő alapossággal, ugyanakkor teljesen természetes formában. Nem véletlen az a húsz oldal bibliográfia, Greenblatt a legapróbb részletnek is utánajárt és tiszteletet ébresztő könnyedséggel mutat rá olyan összefüggésekre, amelyeket kevésbé avatott szemlélő egészen biztosan nem vett volna észre.
Nagyon szeretem az ilyen könyveket. Greenblatt képes kalandregénybe illő leírássá változtatni azt, ami másnál tankönyvszagú információhalmaz lenne, képes megtölteni egy kultúrtörténeti ismeretterjesztő könyvet feszültséggel és izgalommal. Személyes vonzalma a téma iránt abszolút érezhető, de nem hagyja, hogy ez az objektivitás rovására menjen, tökéletes krónikása a világunkat formáló, az ókorban gyökerező és - stílszerűen - a reneszánszban újjászülető humanizmusnak. Ami pedig a magyar kiadást illeti, a fordítást kifejezetten jó volt olvasni (főleg, miután az utóbbi időben sikerült beleszaladnom néhány problémásabba), a nagyalakú formátum illik a könyvhöz, a borító pedig nagyon jól eltalált. Simán el lehetett volna szúrni valami régieskedő, reneszánsz/római giccsel, esetleg semmitmondó minimalizmussal, de ez közel tökéletes, főleg a papírverzión a rombuszmintát követő, kiemelés helyett gyakorlatilag önálló grafikai elemként szereplő, formalakkozott háromszöghálóval.
Ha szeretnél egy kis változatosságot az SF/F regények között, valami tényleg inspirálót és elgondolkodtatót keresel, érdekel a kultúrtörténet és kíváncsi vagy, hogyan vált modernné a világunk, Lucretius, Bracciolini és Greenblatt kiváló triója neked, hozzád szól.
Volt egyszer egy epikureus filozófus, aki a Titus Lucretius Carus névre hallgatott. Nem lehet sokat tudni az életéről, gyakorlatilag csak annyit, hogy magát Cicerót is elbűvölték a versei. Művei közül is mindössze egy maradt az utókorra, a De rerum natura, vagyis A dolgok természetéről című tanköltemény, ma talán ismeretterjesztőnek mondanánk. Ez az a bizonyos kézirat, aminek utolsó fennmaradt példányát Poggio Bracciolini, volt pápai titkár, humanista és "reneszánsz könyvvadász" találta meg, egy közelebbről meg nem nevezett német kolostor könyvtárában. Akkoriban népszerű volt értelmiségi körökben az ismeretlen, elfeledett kéziratok felkutatása, arról nem is beszélve, hogy szép pénzt fizettek értük az ókori kultúra iránt érdeklődő gazdag műgyűjtők, a kolostorok könyvtárai pedig jó terepet kínáltak az efféle "vadászathoz".
Azt, hogy a kézirat nem csak némi pénzt és hírnevet fog hozni a konyhára, hanem ennél jóval komolyabb hatása lesz az európai kultúrára, a megtalálás pillanatában Poggio nem sejthette. Viszont amikor beleolvasott, a költemény szépsége mellett a tartalma is felkelthette a figyelmét: Lucretius ugyanis atomokról írt, arról, hogy az univerzumnak nincs teremtője, sem pedig isteni mozgatója, arról, hogy nem az ember a világ középpontja és létezésének értelme, nincs túlvilág és a vallás csak tudatlanságból fakadó, babonás képzelgés, és mai szemmel egészen megdöbbentő módon még valami evolúcióféle gondolat is felbukkan nála. Egyértelműen nem csak a negyedik könyv nyíltan erotikus sorainak köszönhette, hogy felfedezése után elkezdett terjedni: az érintett témák mind-mind olyanok voltak, amiket az egyház tiltott ugyan, de a gondolkodókat annál jobban vonzotta. Ha pedig egy szövegről elég másolat készül, azt már hatékonyan betiltani sem lehet, A dolgok természetéről többé-kevésbé észrevétlenül ugyan, de formálni kezdte a latinul olvasó értelmiség gondolkodását.
 |
| A Girolamo di Matteo de Tauris által, IV. Sixtus pápa számára, 1483-ban készített másolat első oldala. (Wikimedia Commons | public domain) |
Nagyon szeretem az ilyen könyveket. Greenblatt képes kalandregénybe illő leírássá változtatni azt, ami másnál tankönyvszagú információhalmaz lenne, képes megtölteni egy kultúrtörténeti ismeretterjesztő könyvet feszültséggel és izgalommal. Személyes vonzalma a téma iránt abszolút érezhető, de nem hagyja, hogy ez az objektivitás rovására menjen, tökéletes krónikása a világunkat formáló, az ókorban gyökerező és - stílszerűen - a reneszánszban újjászülető humanizmusnak. Ami pedig a magyar kiadást illeti, a fordítást kifejezetten jó volt olvasni (főleg, miután az utóbbi időben sikerült beleszaladnom néhány problémásabba), a nagyalakú formátum illik a könyvhöz, a borító pedig nagyon jól eltalált. Simán el lehetett volna szúrni valami régieskedő, reneszánsz/római giccsel, esetleg semmitmondó minimalizmussal, de ez közel tökéletes, főleg a papírverzión a rombuszmintát követő, kiemelés helyett gyakorlatilag önálló grafikai elemként szereplő, formalakkozott háromszöghálóval.
Ha szeretnél egy kis változatosságot az SF/F regények között, valami tényleg inspirálót és elgondolkodtatót keresel, érdekel a kultúrtörténet és kíváncsi vagy, hogyan vált modernné a világunk, Lucretius, Bracciolini és Greenblatt kiváló triója neked, hozzád szól.
--
Kiadó: Typotex
Kiadási év: 2015
Eredeti megjelenés: 2011
Eredeti cím: The Swerwe. How the World Became Modern.
Fordító: Zsuppán András
Borító: Sosity Beáta
ISBN: 978-963-279-836-3
Oldalszám: 251
Ár: 3500,- (borítóár) / 2625,- (Typotex webbolt)
--
Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése