A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ad Astra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ad Astra. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 11., csütörtök

Nick Bostrom: Szuperintelligencia

A Szuperintelligencia tanulsága két mondatban összefoglalható: Ha erős mesterséges intelligenciát készítünk, annak jó eséllyel szívás lesz a vége. Hogy ne így legyen, olyan körültekintően kell eljárnunk, amire még nem volt példa az emberi történelem folyamán. 

Gyakorlatilag nem telik el hét mesterséges intelligenciával kapcsolatos hírek nélkül mostanában. Ugyan nem uralkodnak (még?) robot overlordok az emberiségen, de a világ technológiai szempontból fejlettebb részein elég sok specializált mesterséges intelligenciát alkalmaznak, egy részükkel az átlagember is napi rendszerességgel találkozik, legfeljebb nem realizálja, hogy miről is van szó. A svéd filozófus, jövőkutató, természettudós, a mesterséges intelligencia kutatója, Nick Bostrom nem az internetes keresőmotorokról, önvezérlő autók rendszeréről, útvonaltervezőkről, virtuális asszisztensekről ír, hanem ezek nagytesójáról, a lényegesen fejlettebb és univerzális mesterséges intelligenciáról. 

A Szuperintelligencia nem himnusz a mesterséges intelligenciához, nem a technológiai fejlődés bibliája, mint A szingularitás küszöbén. Nick Bostrom szinte teljesen elveti Ray Kurzweil optimizmusát, a technológiai hatásokkal is viszonylag keveset foglalkozik, ellenben nagyon alaposan körbejárja egy fejlett, minimum emberi szintű MI létrehozásával és társadalmi hatásaival kapcsolatos problémákat.

2015. július 23., csütörtök

2045 - Harminc év múlva - Kortárs magyar SF antológia

Realista novellákat olvasnál arról, hogy milyen lesz az élet harminc év múlva? Akkor ez a kötet nem neked szól. Ha viszont az érdekel, hogy hogyan látja tizenhat, többségében amatőr és feltörekvő magyar SF-szerző a 2045-ös jövőt, bírod a disztopikus történeteket és az esetleges csalódásokat, továbbá kíváncsi vagy, hogy azon a fél tucat ismertebb írón kívül kik szoktak még publikálni a hazai SF-szcénában, lapozz bele bátran. 

Általában nincs szerencsém az antológiákkal és novelláskötetekkel, utoljára a Bradbury-féle Marsbéli krónikák, illetve Robert Silverberg Legendák c. kétkötetes antológiája (az is csak második olvasásra) volt olyan, amiben az írások nagyobb része tetszett. Általában olyan tizenöt-húsz százalék körül szokott mozogni azon novellák aránya, amikre azt mondom, hogy megérte elolvasni, ez pedig ugye elég kevés... Épp ezért ritkán kísérletezem ilyesmivel, de - némi kedves rábeszélésnek és a borítóból készült poszternek köszönhetően - úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát a 2045-tel és megnézem magamnak, mit tudnak azok a kortárs magyar SF-írók, akiket nem ismerek személyesen, vagy legalábbis nem olvastam tőlük több regényt az elmúlt másfél évtized során - mert a kötetbe csak ilyen szerzők írtak, az előszót jegyző és a kötetet szerkesztő Szélesi Sándort, illetve Trenka Csaba Gábort leszámítva. 

Azt hiszem, olyan nagy titkot nem árulok el azzal, hogy a novellák többségének nem sikerült lenyűgöznie, ugyanakkor arra ideális a gyűjtemény, hogy az olvasó valamivel szélesebb képet kapjon a hazai sci-fi írók munkásságáról. 

2015. március 3., kedd

Ramez Naam: Nexus (magyar)

Ramez Naam regénye szerint harminc éven belül olyan szintre jut a technológia, amit a közelmúltban még lehetetlennek vagy varázslatnak tartottak. A Nexus az emberiség evolúciójának következő lépcsőfokát mutatja meg, egy olyan jövőt, ahol a hétköznapi emberek és a poszthumánok összeütközése már csak idő kérdése. 

A transzhumán/poszthumán téma rendkívül fontos helyet foglal el a kortárs sci-fi trendjei között. A gyorsuló technológiai fejlődésnek egyenes következménye az emberiség és a gépek egyre szorosabb összefonódása, ami elkerülhetetlenül az emberi test "feljavításához", esetleg tudatmásoláshoz/feltöltéshez vezet. Ez pedig, magától értetődően, egyre több szerzőt ihlet meg, az Ad Astra által kiadott könyveknek például nagyjából a harmadában előfordul, még ha nem is mindig központi elemként.

Az egyiptomi származású, de Amerikában élő Ramez Naam a transzhumanizmus viszonylag jelentős alakja, szoftvertervezéssel, nanotechnológiával és a technológiai fejlődés következményeivel foglalkozik. Alapvetően kutató és nem profi író, ez az első regénye, ami ennek ellenére egész szép kritikai fogadtatást ért el, és valóban érdekes, noha korántsem hibátlan darab.

2014. december 8., hétfő

Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala

A Naprendszerben minden említésre érdemes csoport egymásnak esik, a pusztítás hatalmas, a kérdés legfeljebb az, hogy marad-e valami utána. Jean le Flambeur természetesen elemében érzi magát, a káosz kedvez a terveinek, de még így sem biztos, hogy sikerül mindet végrehajtania. Hannu Rajaniemi a korábbinál nagyobb látószögből meséli az eseményeket, ahogy egy ilyen történethez illik, A kauzalitás angyala tökéletes lezárás a trilógiához. 

Végre a blog hasábjaira is megérkezett Hannu Rajaniemi Jean le Flambeur-trilógiájának zárókötete. A hazai megjelenés körül kialakult kisebb vihar miatt egy kicsit féltem, hogy csalódás lesz, de végül egész kellemesen rendeződtek a dolgok. Az eleinte emlegetett - kevéssé vonzó - külföldi borító átvétele helyett az elsősorban galaktikás borítóiról ismert Sallai Péter készített méltó festményt a címlapra (igaz, a cím valahogy följebb került az előző kötetekhez képest), a cím vállalható lett, a fordító és a szerkesztő pedig maradt a régi: a magyar szöveg Juhász Viktor és Kleinheincz Csilla munkáját dicséri. Papírminőségben sikerült sokkal jobbat hozni, mint a tavaszi könyveknél , a cím elcsúszásán kívül egyedül az a fél centis magasságkülönbség bosszantó. De nem ez a lényeg. 

A kauzalitás angyala nagyszerű regény, az lenne a trilógia előző két részéhez egyáltalán nem illő külsővel is. Rajaniemi korábban is megmutatta, hogy mire képes, a harmadik kötetre viszont észrevehetően fejlődött az írástechnikája és nem csak egy jó sztorit sikerült megírnia egy rendkívül látványos világban, hanem sokkal gördülékenyebb is az eddigiekhez képest. Félreértés ne essék, nagyon szerettem a Kvantumtolvaj poszthumán, félig virtuális környezetbe helyezett, marsi krimijét és imádtam a Fraktálherceg nanotech arab varázslatát, de határozottan az az érzésem, hogy itt, ebben a száz százalékig sci-fi környezetben sikerült a legjobban megragadnia Rajanieminek azt, ami szerintem a trilógia lényegének nevezhető. 

2014. augusztus 21., csütörtök

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

A Jessie Lamb testamentuma fiataloknak szóló, disztopikus világban játszódó társadalmi sci-fi. Ez nagyon szépen hangzik, és van hozzá egy viszonylag jól vázolt, bár nem példa nélküli háttér (az emberiség képtelen szaporodni egy elszabadult vírus miatt - kinek ismerős?), illetve egy tizenéves főszereplő (természetesen lány), akinek a szemén keresztül látjuk a világot. Szóval akár még jó is lehetne. De nem az.

Van ugyanis két elég komoly probléma a könyvvel. Az első mindjárt az, hogy úgynevezett háttér nagyjából annyira áll stabil lábakon, mint egy kártyavár a hóviharban, így az egész könyvnek kb. annyi köze van az értékelhető science-fiction-höz, mint A jedi hatalmának a Star Wars univerzumhoz. Vagy az Alkonyat csillámvámpírjainak a normális vámpírtörténetekhez.

Ez a bizonyos háttér nagyjából a következő. Egy újfajta kórokozó mindenkit megfertőz a Földön, főleg a légiközlekedésnek köszönhetően. Minden egyes embert, de csak a terhes nők halnak bele (sőt, másokon a tünetek sem jelentkeznek). A kórokozó egyébként valószínűleg a Creutzfeldt-Jacob-kór és az AIDS keresztezéséből jött létre, szitává rombolja az agyat, de csak a terhes nőkét, mert nekik leáll az idegrendszerük.

 Hogy mi ezzel a probléma? Nos...

2014. május 14., szerda

Charles Stross: Accelerando (magyar)

Üdvözöllek, hús-vér humán, a szingularitás előestéjén. Jól csatold be magad, óriási gyorsulás vár rád. Talán jobban tennéd, ha előbb a biztonság kedvéért beszkenneltetnéd a tudatod, de erre most még nincs technológiánk. Gyere vissza húsz-harminc év múlva. Most akarod tudni, hogy mit tartogat a jövő? Asszimiláld Charles Stross Accelerando című regényét. 

Charles Stross első magyarul megjelent regénye különös darab. Egyszerre paródia és véresen komoly, abszurd és realista, eleinte még nevetsz rajta, aztán beüt az érzés, hogy talán tényleg ez vár ránk. A technológiai szingularitás, az erős MI-k megjelenése nem feltétlenül rossz dolog, legalábbis ha értelmesen kezeljük és megtesszük a kellő óvintézkedéseket, ha viszont elcsesszük és elszabadul a mesterséges intelligencia, akkor az emberiség biológiai alapú része elég nagy valószínűséggel meg fogja szívni. 

A megszűnés küszöbéről mégis visszahozott Ad Astra eddig is nagy arányban foglalkozott hard sci-fivel, de most gyakorlatilag a szingularitás hazai zászlóvivőjeként pozicionálja magát. Tavaly már megjelent a téma egyik alapműve, Ray Kurzweil nagy hatású, tudományos-ismeretterjesztő könyve, találkozhattunk a szingularitással tudományos szinten is foglalkozó Vernor Vinge Tűz lobban a mélyben c. kötetével és Greg Egan Diaszpórája, is pedzegette a mesterséges intelligencia és a digitális tudat témáját. Idén viszont regényfronton is belecsapnak a lecsóba, az Accelerando konkrétan a technológiai szingularitás létrejöttét és hatásait vizsgálja (amellett, hogy roppant szórakoztató történet), valamint ősszel folytatódik a szingularitáriánus ismeretterjesztés Nick Bostrom Szuperintelligencia c. kötetének képében. 

2014. május 6., kedd

Ian McDonald: Brasyl (magyar)

Brazília múltja, jelene és jövője elevenedik meg Ian McDonald második magyarul megjelent regényében. A brit szerző itt is művészi szintre emeli a science fictiont, de akcióval, elgondolkodtató és ütős részletekkel sem marad adósunk. A Brasyl elbűvöl, mint egy karneváli táncos és földhöz vág, mint egy capoeira-mester.

Az idei Könyvfesztiválra egész sok SF-regény jelent meg, de a Brasyl egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből. Sőt, nagyjából minden létező mezőnyből, Ian McDonald olyan jelenség a kortárs sci-fiben, amire nem nagyon van példa. A szintén nem kispályás Richard Morgan borítón szereplő szavait idézve "kib***ott zseniális", ahogy ez a magyarul már két éve megjelent, egyébként a Brasyl utáni regényéből, A dervisházból is kiderült. 

McDonald egyik kedvenc témája a technológiai fejlődés nem "nyugati" társadalmakra gyakorolt hatásának vizsgálata. A dervisház Európa határán, az iszlám-ázsiai hátterű Törökországban játszódik, míg a Brasyl értelemszerűen Brazília nagyvárosaiban, szintén egyfajta határvidéki kulturális olvasztótégelyben.

Itt az európai telepesek, afrikai rabszolgák és őslakos népek keverednek, majd ez az egyveleg a huszadik-huszonegyedik század USA-túlsúlyú globális kultúrájával vegyül, rendkívül színes hátteret nyújtva a regénynek. Kora újkor, jelen és poszt-cyberpunk közeljövő, mind egyformán életteli és valódi, kevesen tudnak így írni.

2013. szeptember 7., szombat

Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén

Az emberiség jövője, a megvalósuló science fiction, kézikönyv kezdő tudományos-fantasztikus íróknak. Kurzweil különösen gondolatébresztő könyve, A szingularitás küszöbén végre magyarul is olvasható. 

Génmanipuláció, mesterséges intelligencia, nanotechnológia - csupa olyan kifejezés, amivel napi rendszerességgel találkozhatunk. Van, akinek ez csak a science fiction regények lapjairól és a különféle hírportálok "tech" rovataiból ismerősek, Ray Kurzweil szerint viszont ez az emberiség három eszköze, hogy túllépje a biológiai evolúció korlátait. 

Túlzásnak hangzik? Lehet, ám az kétségtelen, hogy mind tökéletesen hozzáférhető bárki számára és ha ma nem is, de igen rövid időn belül a hétköznapjaink része lesz. Gyenge mesterséges intelligenciával bárki találkozhat, aki például navigációs szoftvert, videojátékot vagy szövegfelismerő programot használ, genetikailag módosított termékekhez elég bemenni random szupermarketbe és leemelni az első üveg amerikai mogyoróvajat, nemrégiben pedig látványos videók járták be a világsajtót egy kiskereskedelmi forgalomban is elérhető, nanotechnológiát használó vízlepergető sprayről, az aerogélekről, nanotechnológiás szűrőkről és egyebekről nem is beszélve. Persze ez még messze van A szingularitás küszöbén személyre szabott génterápiájától, az emberinél nagyságrendekkel erősebb mesterséges intelligenciájától és a testünkben úszkáló, vagy éppen kézzelfogható virtuális valóságot építő nanobotjaitól, kezdetnek mégis határozottan ígéretes. A fejlődés pedig már a könyv eredeti, 2006-os megjelenése óta is érezhető. 

2013. június 10., hétfő

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

A ma záruló Könyvhétre jelent meg Paolo Bacigalupi második regénye. Rozsdás, ökológiai katasztrófa utáni környezet, izgalmas kalandok és szerethető szereplők: a Hajóbontók elvben ifjúsági, gyakorlatban bárki számára ajánlott, szórakoztató és gondolkodásra késztető olvasmány. 

A Könyvhétre megjelenő, amúgy elég kevés sci-fi közül talán Paolo Bacigalupi új könyvét övezte a legnagyobb várakozás, korántsem alaptalanul. Bacigalupi jól ír, ezt már első regénye, a féltucat díjat megnyert A felhúzhatós lány is bizonyítja. Ez a kötet "csak" két díjat és pár jelölést kapott, ami persze még mindig jóval több, mint amit a piacon létező ifjúsági regények elmondhatnak magukról, a Hajóbontók tényleg minőségi darab, alaposan összerakott kalandregény egy kőkeményen realista jövőben.

Ifjúsági, de csak annyiban, hogy a történet nem túl bonyolult, a szereplők tizenévesek és viszonylag egyszerű morális tanulságokkal szolgál. Szó nincs semmiféle öncélú kamudisztópiáról, idegesítően lebutított stílusról és brazil szappanoperák forgatókönyvíróit is a legközelebbi fal lefejelésére késztető "romantikus" szálról, van helyette viszont néhány talpraesett fiatal, kalandos történet, némi mondanivaló és olyan jól felépített, átélhető hangulat, ami "felnőtt" regényeknél is ritkaság. A szerző két regénye elvileg nem függ össze, mégis felfogható úgy, hogy ugyanabban a lehetséges jövőben játszódnak, csak itt a Távol-Kelet helyett Észak-Amerika a helyszín.

2013. június 6., csütörtök

Előzetes - Paolo Bacigalupi: Hajóbontók


Paolo Bacigalupi második könyve ma jelent meg magyarul, a 84. Ünnepi Könyvhétre.  Előző regényét, A felhúzhatós lányt általános érdeklődés (és néhány félreértés) övezte tavaly, a Hajóbontók esetében - a reakciók alapján - már jobban tudják az emberek, hogy mire lehet számítani, amiben persze az is közrejátszik, hogy ez a történet már jóval inkább ifjúsági, de nemkülönben érdekesnek ígérkező darab. Adatlap, részlet szokás szerint alant, az értékelés pedig itt olvasható. 
"Húsbavágóan kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább.A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el… ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől. A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra."

2013. június 5., szerda

Beleolvasó - Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén

Az idei év legjobban várt könyve részemről A szingularitás küszöbén. Ray Kurzweil feltaláló, jövőkutató, író és a technológiai szingularitás "prófétája", jelen könyve pedig összefoglaló ismeretterjesztő-elgondolkodtató munka az emberiség lehetséges jövőjéről. Természet- és társadalomtudományok művelőinek vagy irántuk érdeklődőknek, sci-fi olvasóknak kötelező, de mindenki másnak is ajánlom, akit érdekel a téma és nem riad vissza az olyan kifejezésektől, mint a nanotechnológia vagy a mesterséges intelligencia. Olvassatok bele az alul beágyazott részletbe, holnaptól pedig már be is szerezhetitek ezt a fizikailag is elég súlyos kötetet a Könyvhéten. 
"A szingularitás korában intelligenciánk egyre inkább nem biológiai alapokra kerül át, és billiószor hatékonyabb lesz, mint manapság. Új civilizáció hajnalán járunk, amely lehetővé teszi, hogy meghaladjuk biológiai korlátainkat és megsokszorozzuk kreativitásunkat. Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója évtizedek óta a technológia jövőben játszott szerepének legnagyobb tisztelettel övezett és legprovokatívabb vizsgálója. Régóta hirdeti, hogy a számítógépek hamarosan elérik a legmagasabb emberi intelligencia szintjét, A szingularitás küszöbén című könyvében pedig szemlélteti a feltartóztathatatlan evolúciós folyamat következő lépését: az ember és a gép összeolvadását, ahol az agyunkba ágyazott tudás- és képességbázis az általunk létrehozott eszközök jóval nagyobb kapacitásával, sebességével és információmegosztó képességével ötvöződik."

2013. április 15., hétfő

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg

Hannu Rajaniemi második regénye, a 2013-as Könyvfesztiválra az Ad Astránál megjelenő Fraktálherceg, az előző részhez, a Kvantumtolvajhoz hasonlóan izgalmas kalandokat és egzotikus környezetet kínál az olvasónak. Ugyan érződik rajta, hogy egy trilógia középső része, de ez nem válik kárára: hozza az előző kötet szintjét és fokozza az olvasó kíváncsiságát a befejezés előtt. 

Ha a Hyperion a sci-fi Canterburyi mesék-je, akkor a Fraktálherceg Az Ezeregyéjszaka meséi megfelelője a zsánerben. Hannu Rajaniemire (sok más mellett) komoly hatással volt a klasszikus arab mesegyűjtemény is és nagyon jól ötvözte a Kvantumtolvajban már megismert, különös, poszthumán lényektől és nanotechnológiától hemzsegő világgal, illetve a mestertolvaj történetével, akire ezúttal is legalább akkora feladat vár, mint a dilemmabörtönből történő szökése után. 

Mieli és Jean le Flambeur útja a marsi Labirintus után a Föld felé vezet, és ahogy az várható, messze nem megy minden zökkenőmentesen. Jeannak meggyűlik a baja a Marsról lopott Schrödinger-doboz felnyitásával, Mieli pedig elveszett szerelmét szeretné végre visszanyerni, és mindkettejük életét ádáz ellenség fenyegeti. Ezalatt a Földön, az elburjánzott, renegát nanogépezetek, a káoszkód sivatagának közepén, az emberek, dzsinnek és aprónépek városában egy ifjú lánynak lehetősége nyílik rá, hogy visszakerüljön apja kegyeibe, de természetesen ez sem megy zökkenőmentesen. Hármuk története - az Alapítók néhány tagjának aktív közreműködésével - az Ezeregyéjszakát idéző keretes szerkezetben fonódik össze, az pedig tulajdonképpen egészen az utolsó pillanatig kérdés marad, hogy pontosan ki is az, aki tényleg mozgatja a szálakat és nem csak hiszi magáról...

2013. március 14., csütörtök

Lauren Beukes: Moxyland (magyar)

A cyberpunk halott, de talán még föltámadhat. Lauren Beukes nem újítja meg alapjaiban a stílust a Moxylanddel, de kétségtelenül rámutat, hogy nem csak a nyolcvanas-kilencvenes években lehetett értékelhető cyberpunk műveket alkotni. Gyors, egzotikus, színes regény érkezett a dél-afrikai írónőtől, mely elnyerheti az izgalmas ifjúsági regényekre vágyók tetszését éppúgy, mint a cyberpunk-ínyencekét. 

Magyarországon az átlagember nem tud valami sokat Dél-Afrikáról. Talán még rémlik a vuvuzelás focivébé, esetleg bevillannak a középiskolás történelemórákról olyasmik, mint az apartheid rendszer, a nagy földrajzi felfedezések korából a Jóreménység fokának megkerülése, talán még a félrefordított nevű Asztal-hegy látképe is megjelenik homályosan, de nagyjából ennyi. Lauren Beukes viszont olyan szépen építi föl a közeljövő Fokvárosának környezetét, hogy szinte nincs is szükség többre, legfeljebb ha az apróbb árnyalatokat és utalásokat is érteni akarjuk, ez viszont egyetlen hasonló történet esetén sem egyszerű - az utószó viszont ebben is segít egy kicsit. 

Négy fiatal dél-afrikai szemszögéből éljük át a történetet, négy olyan karakteren keresztül, akik jó cyberpunkhoz illően valamilyen szempontból a társadalom peremén léteznek. Kendra egy punk fotóslány, aki eladja magát élő reklámfigurának, kibukott az egyetemről, egyéni stílusa viszont elismerésre talál a fokvárosi művészvilágban. Toby életművész videoblogger, drogfüggő, szabadúszó médiaharcos és Kendrához hasonlóan a vizuális információgyűjtés megszállottja. Tendeka a társadalom alsó szintjein mozgó forradalmár, aki fel szeretné szabadítani népét a cégek uralma alól, de csak a düh mozgatja, sem eszköze, sem elég tehetsége nincs a dologhoz. Lerato pedig a Communique programozója, céges iskolákban kinevelt vállalati alkalmazott, aki a többiekhez hasonlóan többről álmodik annál, mint ami jut neki, és a célja elérése, valamint barátai érdekében illegális dolgokra is hajlandó használni tehetségét. Négy karakter, akiket összefűz a társadalom nyomása, négy elégedetlen fiatal, akiknek talán van még esélyük a kitörésre.

2013. március 10., vasárnap

Greg Egan: Diaszpóra

Az Ad Astra idei első könyveinek egyike Greg Egan regénye, a Diaszpóra. Jellegzetes hard science fiction alkotás, a karakterek helyett sokkal inkább a tudomány áll a középpontban, ám így is izgalmas olvasmány: nem egyszerű, de annál fordulatosabb és érdekfeszítőbb utazásra viszi az olvasót. Egy újabb biztos helyezett az év végi toplistán. 

Greg Egan nem teketóriázik: azonnal bedob minket a mélyvízbe. Már a regény bevezető fejezetei is komolyan próbára teszik az átlagos olvasó képességeit, de ha nem ijeszt el az első hatvan oldal, felejthetetlen élmények várnak. 
Virtuális valóság, intelligens szoftverek, tudatos genetikai tervezéssel átalakított emberek, nanotechnológia, űrutazás, háromnál több dimenzió, nemeuklideszi geometria, kvantumfizika és megannyi egyéb hívószó, melyek közül egyet-kettőt kiválasztva is komoly hard science fiction regényt lehetne írni, itt viszont mind szerepel, az izgalmas történet mellett kemény agymunkát is követelve. 

2012. december 23., vasárnap

Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben

Jókora példány Vernor Vinge regénye, nyolcszáz oldal és majd' egy kiló. A tartalom viszont már közel sem ilyen súlyos: a Tűz lobban a mélyben űropera a javából, hatalmas távlatokkal, űrutazással, színes, idegen civilizációkkal és soha nem látott lényekkel, kalandokkal, világokat fenyegető veszéllyel. Terjedelméhez képest viszont meglepően gyorsan olvasható, persze ha az ember épp a vizsgaidőszak legdurvább részében akarja elolvasni, az nem javít a haladási tempón.
Fantáziadús és szórakoztató regény, ráadásul abszolút hiánypótló a magyar könyvpiacon, Vinge új színt ad a minőségi magyar nyelvű SF-hez és teszi mindezt olyan intellektussal, mely a legjobb szerzők között is ritkaság. 

2012. november 8., csütörtök

10 – SFmag fantasztikus irodalmi antológia

Szoktam olvasgatni az SFmag cikkeit, tavaly láttam is, hogy összeraktak egy tizenhét novellát tartalmazó, ingyenesen letölthető e-antológiát, de arról inkább negatívumokat hallottam, úgyhogy nem próbálkoztam vele. Az idén megjelent 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia már lényegesen erősebb válogatásnak ígérkezett, úgyhogy annak ellenére, hogy (még) nincs e-olvasóm, csak mobilon szoktam időnként e-könyveket olvasni, úgy gondoltam, hogy egy próbát megér - már csak azért is, mert a kiadást felkaroló Ad Astra eddigi megjelenései magas színvonalúak és jobbára tetszettek is. Egyáltalán nem bántam meg, tényleg érdekes történeteket szedtek össze az SFmag szerkesztői.
A továbbiakban mindegyik novelláról röviden: 


2012. július 27., péntek

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Érdekes dolgok ezek. A felhúzhatós lánynál különösen szembetűnő, hogy mennyien közelítettek felfokozott és teljesen téves előfeltevésekkel a könyvhöz, érdekes és intelligens sci-fi helyett "young adult" ponyvát várva. Aztán persze kiderült, hogy nem arról van szó és jöttek a lehúzós értékelések (is, mert a nagyobbik részük még mindig igencsak pozitív), vagy éppen csak gyorsan átlapozták a könyvet, fel sem fogva a részleteket. A Marija Morevna és a Halhatatlan esetében és is beleestem ebbe a csapdába. Annyian írtak egekig magasztaló értékelést Catherynne M. Valente könyvéről, köztük sokan olyanok, akiknek a véleményét minimum megfontolandónak tartom fantasy terén, hogy muszáj volt megszereznem. Ráadásul a téma is érdekelt, legalábbis ami az orosz népmeséket és nem a szovjet időszakot illeti, a kiadó is szimpatikus, nyilván lecsaptam a lehetőségre, amikor a molyon valaki nagyjából harmadáron felrakott egy példányt, mert nem tetszett neki.

2012. június 14., csütörtök

Ian McDonald: A dervisház

Iszlám misztika és nanotechnológia keveredik Ian McDonald hihetetlen intelligenciával és műveltséggel megírt regényében. A dervisház nem egyszerűen sci-fi, sokkal inkább nagyszabású gondolatkísérlet: mi lesz velünk alig másfél évtized múlva és az emberek hogyan fognak reagálni a technológiai fejlődés okozta társadalmi változásokra? 
A válasz egyszerű: minden megy a régiben. Nincs világmegváltás, semmi megmagyarázhatatlan tudományos ugrás vagy külső beavatkozás, "csak" egy rendkívül jól összerakott jövőkép, amely egyenes folytatása a mi jelenünknek. A szereplők nagy része már él: kisgyerek, lázadó kamasz vagy végzős egyetemista, ott vannak valahol Isztambulban, de még soha nem találkoztak, talán a dervisházat sem ismerik, mely később összefonja a sorsukat és nem is sejtik, hogy egy angol író papírra vetette a jövőjüket. 

2012. június 7., csütörtök

83. Ünnepi Könyvhét (2012 nyár)

Térkép a helyszínhez
Délután kinéztem a Vörösmarty térre, a 2012.06.07-11. között megtartott Könyvhét budapesti eseményeinek központi helyszínére. Még a tömeg előtt szerettem volna körülnézni, ez annyira jól sikerült, hogy néhány pavilonba még be sem költöztek :) Az engem érdeklő, sci-fis és fantasys részlegek viszont szerencsére már nyitva voltak és kipakolták a kiadók a könyveket, úgyhogy első körben négy kötettel tekertem haza, aztán holnap jön a következő szállítmány. 

Ilyen alkalmakkor a programok és az új megjelenések mellett általában az szokott számítani, hogy melyik kiadó vagy könyvesbolt milyen akciókkal készül, ebből megpróbáltam megjegyezni néhányat, a teljesség igénye nélkül és a fenti kategóriáknál maradva. 

2012. május 18., péntek

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

A Kvantumtolvaj poszthumán, cyberpunk világképe sokkal ijesztőbb, mint A felhúzhatós lány ökokatasztrófa-sújtotta Thaiföldje. A fizikai és a digitális világ összefonódása, a valódival tökéletesen összekeverhető virtuális valóságok bizonytalansága, az emlékek, sőt, tudatok szabad másolhatósága bármilyen genetikailag módosított vírusnál rémítőbb jövővízió. A digitális halhatatlanság persze jó dolog, de mi a helyzet az örökké tartó rabszolgasággal vagy börtönélettel? Érzékszervektől megfosztva lebegni egy tartályban időtlen időkig, virtuális börtönbe zárva élni több száz vagy több ezer példányban, géptestbe zárva robotolni újjászületésben reménykedve - ez hogy hangzik? 

Jean le Flambeur, Hannu Rajaniemi Kvantumtolvajának főszereplője legalábbis a középső verziót kényszerűségből megtapasztalja, amíg egy titokzatos célok vezérelte, nem túl bőbeszédű lány ki nem szabadítja. Vagy legalábbis az egyik másolatát. Szerencse? Attól függ, hogy kinek a szempontjából.