2008. december 31., szerda

Soós Viktória: Japán turistaszemmel

Vegyes érzelmekkel nyitottam ki a könyvet, leginkább az ötlettelen borító és az ilyesmi, nagyalakú-albumszerű könyvekkel kapcsolatos tapasztalataim miatt. Általában sablonképeket szoktak tartalmazni a Fujiról, cseresznyefákról, éjszakai Tokióról és szamurájnak öltözött nagypapákról, sablonszövegekkel vegyítve.
Elég hamar kiderült viszont, hogy ez a könyv a látszat ellenére valami más, valami sokkal jobb. Az író egy ösztöndíjas diák, aki egy évet tölthetett Japánban és élményeit rögzítette, amiből egy érdekes, izgalmas és informatív könyv született, aminek egyetlen hátránya, hogy 34x24,5 centis, vagyis kicsit nehezen szállítható. Ha kisebb lenne, akkor minden Japánba készülőnek kötelező felszerelési tárgynak ajánlanám, így csak otthoni olvasgatásra.
A sok szép kép mellett akad egy kis japán nyelv- és lélektan (elrettentésképpen), na meg élmények, információk, tapasztalatok színes egyvelege: emberek, ételek, mesék, fürdők, szentélyek... Valami olyasmi könyv ez, amilyet én is szeretnék megírni.



Kiadó: Tóth Könyvkereskedés és Kiadó kft.
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 112



Ebben az évben már nem lesz több bejegyzés, ezúton kívánok mindenkinek békés, vidám és persze olvasnivalókban gazdag újesztendőt.

Mi újság? - vol. 2.

Folytatva a novemberi ötletet, így december utolsó napján is szolgálok egy kis körképpel a...hát nem is tudom, talán tudományos-fotós-világjárós?...újságok területéről.

Van humorérzékük a National Geographic újságíróinak, legalábbis a karácsony környékén kiadott számban Heródesről írni, sőt, címlapra tenni valami ilyesmiről árulkodik. Nem mondom, a "Zsarnok vagy zseni?" cím már kevésbé ötletes, inkább alsókategóriás bulvármagazinba illő, de sebaj. Az egyébként érdekes cikkhez kelet-Földközi-tenger-térkép is jár, a másik oldalán Jeruzsálemmel. Akad még némi Wallace-féle evolúcióelmélet, magyar gyógynövények, megvédett/visszaszerzett afgán műkincsek, fotók a Marsról, na meg a szokásos reklámtenger.

A Földgömb a Bodrogközről, Kairóról és Dél-Celebeszről szóló cikkei érdekesek, a darfuri polgárháború már más téma, ilyen távolságból és ilyen környezetben gyakorlatilag felfoghatatlan...



Karácsony közeledtével a GEO vallásos témával erősít: a hit mozgatórugóit keresik a címlapsztoriban. Azért itt nem áll meg a dolog, rénszarvasok vonulása és videójátékok a következő témák, utána gyönyörű képek következnek csigákról és kagylókról. Az is kiderül, hogy az amerikaiak mégsem olyan felelőtlenek, mint a politikusaik, Kaliforniában egyre többen állnak át megújuló energiaforrások használatára, talán a többi államban is elterjed majd... Azért szükség van valami agymozgató témára is, ilyen célra elég jó a relativitáselméletes cikk, levezetésnek pedig egy kis kakaó, meg interjú Vitéz László bábmesterrel.

A decemberi címlapverseny győztese egyértelműen a The Explorer, de maga a cikk azért kevés egy ilyen borítóhoz. Egy kis téli Szentpétervár, óceánok és Greenpeace, rali Elbán a Nissan terepjárójának névadói, a Qashqai-ok (vajon kaptak bármit is azért, hogy a törzs nevét használja a gyár?), gömbsakk, Szegedi Tudományegyetem és somlói borok, na meg Margat várának feltárása.

2008. december 29., hétfő

Robert Charles Wilson: Tengely

A Pörgés eseményei után a Feltételezettek átjárót nyitottak egy a Földhöz hasonló planétára, hogy az emberiség birtokba vehesse azt. Ezen az új, a Pörgés ideje alatt épített bolygón viszont néha furcsa dolgok történnek: hamu hullik az égből, tízezer éves ciklusokban, szerves hamu, benne a Feltételezettek gépezeteinek maradványaival. Egy ilyen hamuesőnek köszönhetően talál újra egymásra Lise Adams, aki eltűnt apjának a nyomait keresi, és Török Finley, repülőtaxis. A nyomok pedig egy sivatagi kolóniához vezetnek, ahol egy kisfiút hozott létre a meghosszabbított életű Negyedikek egy csoportja, akinek feladata, hogy felvegye a kapcsolatot a még mindig ismeretlenségbe burkolózó Feltételezettekkel.

A kitűnően megírt regény, mely egy tervezett trilógia második kötete (az első a Pörgés, a harmadik a Vortex címet viseli és még csak tervszinten létezik) a legnagyobb sci-fimesterek hagyományaihoz nyúl vissza, bizonyítva, hogy mindig lehet új, az emberitől gyökeresen eltérő, sőt, olykor meglehetősen zavarba ejtő életformákat kitalálni anélkül, hogy hitelét vesztené akár a történet, akár a mondanivaló. Tulajdonképpen önmagában is élvezhető olvasmány lehet, de azért ajánlott az előzmények ismerete, még ha annyira szorosan nem is kapcsolódnak egymáshoz.



Kiadó: Metropolis Media (Galaktika Fantasztikus Könyvek/Kozmosz Könyvek)

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Axis
Fordító: Sohár Anikó
Oldalszám: 327

2008. december 28., vasárnap

Hans Steinbach: Éjféli opera

Még egy adag mangaszerű képregény, most éppen a metalkedvelő Hans Steinbach kezei közül.
Mi is lehetne jobb elfoglaltság egy vérfarkasszerű borostával rendelkező, de vámpíralkatú halhatatlannak korunkban, mint a goth metalt játszó zenész szerepe? Einblick DeLaLune is tisztában van ezzel, meg némi tehetsége is akad a zenéléshez, így hát jelmezbe bújva, kezében elektromos gitárral, a színpadon tengeti napjait, melyek egy darabig sokkal békésebbek, mint a korábbi századokban. De aztán jön a probléma: felbukkan a Leroux névre hallgató szőke testvére, nyomában pedig zombik, farkasemberek, Báthory Erzsébet, vatikáni arcok, egy nagydarab kopasz fickó (akit Frankensteinnek hívnak) és egy horda csuklyás alak. És ha ez nem lenne elég, szegény Ein másodszor is beleesik abba a csapdába, ami egy halhatatlan számára minden létező sablon szerint káros: beleszeret egy emberlányba és meg akar szökni vele. Ami ugye kissé problémás, ha az ember, vagyis halhatatlan fejét szeretné minden ronda szörny.
Az első kötet sztorija teljesen kusza, a másodikban kicsit érthetőbb, bár az egyik kockán még szűzlányok kivéreztetett hullái alatt pancsikoló, a következőn meg a gyerekei miatt siránkozó Báthory Erzsébet karaktere valahogy nem túl egységes, meg az sem egészen világos, hogy minek rakta bele a jó Hans a történetbe. Talán mert Drakula túl sablonos? Vagy kellett egy olyan női főszereplő, aki elég strapabíró ahhoz, hogy köteteken keresztül le lehessen szaggatni róla a mindenféle ruhákat? Egyébként hosszasan gondolkoztam azon, hogy egy testvérpár neve hogyan lehet Einblick és Leroux, de a harmadik kötetben ez is kiderült.


Kiadó: Athenaeum/Mangattack

Kiadási év: 2007/2007/2008
Eredeti cím: A Midnight Opera Act 1/2/3
Fordító: Pap Zoltán, Sárközy Bence
Oldalszám: 204/184/184

Poul Anderson: Az idő folyosói

Időutazásról sokan írtak már, Harry Harrison A Technicolor időgépétől az Asimov-féle A halhatatlanság haláláig, igazán újat és maradandót viszont nem sokan tudtak alkotni. Még Poul Anderson sem, akitől a Változó csillag alapján többet vártam, az a Larry Nivennel közös világban játszódó történet tényleg a legjobbak közé tartozik (Larry Niven kapcsolódó műve az egyik örök kedvenc, a Gyűrűvilág).
A téma nem lenne rossz: két csoport, az Őrzők és a Védők háborúznak az időutazást kihasználva a történelem minden korában, még az sem, hogy egy huszadik századi antropológus a főszereplő, mert így elég sok problémás dolog elkerülhető és gördülékenyebb lesz a történet, na de hogy ezt miért kell összesűríteni kétszáz oldalban, amikor tízszer ennyi is kevés lehetne, az már nem világos. Nemere István szokott ilyesmiket írni, azt nem tudom, hogy a kiadói határidők szorossága vagy más miatt, de ez így eléggé értelmetlen. Ráadásul még kiszámítható is, mondhatni sablonos, ahogy a "gonoszok vezére" megpróbálja antropológusunkat átállítani a saját oldalára, ami persze nem sikerül; de a végén mégis rájön arra, ami az elejétől egyértelmű: egyik oldalra sem kéne állni, mert akkor csak játékszer; jobb, ha az ember a saját útját követi.


Kiadó: Phoenix

Kiadási év: 1991
Eredeti cím: The Corridors of Time
Fordító: Nemes István
Oldalszám: 203

2008. december 27., szombat

P. G. Wodehouse: Karikacsapás

És itt is van a beígért Karikacsapás: nem túl hosszú, de annál jellegzetesebb Wodehouse-történet, a szokásos vidéki kastély - szélhámosság - más menyasszonyába beleszeretés háromszögében.
Tulajdonképpen nagy újdonsággal nem szolgál a kötet. Egy művészlelkű fiatalember beleszeret egy lányba és kirúgatja magát, csak hogy a közelében lehessen, sőt, inasnak szegődik el az említett vidéki kastélyba, ahol aztán kockázni tanítja a háziasszony ex-bokszoló férjét, borravalót ad a személyzet többi tagjának és hasonlók. Nem sokkal később sor kerül némi betörésre is, álbajusszal meg középkori csatabárddal fűszerezve, a szokásos humoros szituációk sem maradnak el, a végén pedig mindenki jól jár és megkapja a pénzét, vagyis megy minden, mint a karikacsapás.
Első olvasmánynak Wodehouse-tól azért még mindig a Forduljon Psmithhez-t ajánlom, akár digitális verzióban is.



Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 1987

Eredeti cím: Quick Service
Fordította: Barabás András
Oldalszám: 231

Umberto Eco: A Foucault-inga

Ha Dan Brown A Da Vinci-kódja növényi hab, akkor A Foucault-inga egy jó adag frissen fejt fölözetlen tej. Akinek a gyomra nem bírja a tejet, jobban jár a hidrogénezett növényi izékkel, viszont soha nem tapasztalja meg, hogy milyennek is kéne lennie annak, amit a kávéjába önt.

Eco műve viszonylag nehezen fogyasztható ugyan, viszont sokszorta többet nyújt: az egész nyolcszáz oldalas kötet utalásoktól hemzseg, amiből persze nem nagyon lehet mindet megérteni vagy mindegyiknek utánajárni, de ez nem baj, legalább ösztönöz rá, hogy néhány évtized múlva újra előszedjem a kötetet és újra végigolvassam, már csak kíváncsiságból is. Bár az nem valószínű, hogy addig jobban elmélyednék a misztikus tanokban, de hátha...

A történet szerint Casaubon, egy könyvkiadó munkatársa néhány barátjával úgy dönt, hogy okkult könyvsorozatot indít, mert abban nagy pénz van. Egy idő után viszont megunják az önjelölt misztikusok zagyva kéziratait és saját Tervet szőnek, minden létező elméletet összehozva, az ókori filozófusoktól a modern ezoterikus tanokig. Számmisztika, Kabbala, szabadkőművesek, templomosok, druidák, alkímia, és persze a Párizsban található Foucault-inga, mellyel a Föld forgását bizonyították be... Egy ideig minden a legjobb úton halad, de aztán kiderül, hogy valami nem stimmel a Tervvel, mint ha az már nem csak szórakoztató találgatás lenne...


Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: Il pendolo di Foucault
Fordította: Barna Imre
Oldalszám: 800

2008. december 26., péntek

Joshua Elder: Házi ninja (1. kötet)

Valahogy az amerikai rajzolók mangaszerű képregényei nem szoktak igazán jól sikerülni. Legalábbis amivel eddig találkoztam. Nem tudom mi lehet ennek az oka, meg nem is az USA-ellenességemet akarom hangsúlyozni, de valahogy ez sem az igazi. Persze belejátszik az is, hogy nálam nagyjából egy évtizeddel fiatalabbaknak szól ez a képregény, akkor még én is tudtam volna lelkesedni a postán rendelhető nindzsákért, most már nem megy. Ugyanakkor néhány poén egyértelműen felnőtteknek szól, mint a gyerekrajzfilmek esetében is (csak éppen ott van értelme, mert ugye a szülőket is szórakoztatni kell valamivel, amíg csemetéik mellett ülnek a moziban, de azt nem hinném, hogy anyuka-apuka letelepszik a gyerek mellé képregényt olvasni). Az L. Frank Baum Elemi Iskola, a funkyzenész apuka, Remus és Romulus Wolfe, az asimovi és hubbardi űrlények támadása valahogy nem az a kimondott tinipoén. Mellesleg Asimov melyik könyvében van szó a Földet repülő csészealjakon megtámadó idegenekről? Olvastam már tőle pár tucat regényt és novellát, de ilyenre nem emlékszem. Na mindegy. Azért tizenkevés éveseknek jó lehet a cucc.



Kiadó: Athenaeum (Mangattack)
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: Mail Order Ninja Vol. 1
Fordította: Pap Zoltán, Sárközy Bence
Oldalszám: 104

2008. december 25., csütörtök

Szergej Lukjanyenko: Utolsó Őrség

Jelen szöveg terjesztése
tilos, mivel Fény és a
Setét ügyére nézve
ártalmas.

A legjobban várt karácsonyi könyvem az Utolsó Őrség, kedvenc orosz íróm, Szergej Lukjanyenko tetralógiájának befejező kötete. Bár állítólag már készül a folytatás és a történet vége sincs igazán lezárva.

Miután egy orosz politikus fiát vámpírtámadás éri Skóciában, az Éjszakai Őrség Edinburgh-be küldi Antont, az előző kötetben legfelsőbb szintűvé tett fénypárti mágust, hogy vizsgálja ki az ügyet, csak éppen az nem ilyen egyszerű. A gyilkosság csak egy kis elem a játékban, melynek célja a Minden Koronája névre hallgató talizmán megszerzése, amit maga a nagy Merlin készített és rejtett el évszázadokkal ezelőtt. Ráadásul az Őrségek és az Inkvizíció egy-egy legfelsőbb szintű tagja akik a talizmánt meg akarják kaparintani, az összes szabályt és megállapodást megszegve.
A második történetben Üzbegisztán a helyszín, a nyomozás Szamarkandban folytatódik, hátha egy, az Éjszakai Őrség vezetőjéhez, Geszerhez hasonlóan ősöreg varázsló tud segíteni benne, a harmadikban pedig visszatérünk Skóciába, ahol a magukat Utolsó Őrségnek nevező vámpír, inkvizítor és gyógyító megkísérli a Minden Koronája megszerzését a Homály legalsó rétegeiből...

A történet fordulatos, tele van jó szövegekkel (És akkor a tömeg közepén egy ötéves csöppség rájuk mutat az ujjacskájával és kacag: "A bácsi nem él és mégis jár!") és a Piknik- illetve Belaja Gvargyija együttesektől származó idézetekkel (mint a korábbi kötetekben), de még az első két részből készült filmes kisiklást is jól oldotta meg a szerző: a regények történetétől teljesen eltérő, meglehetősen gyenge képződményekre alternatív időszálként, álomként utal. És még a fordítás is kiváló, kell ennél több? (Igen, még néhány folytatás...)


Kiadó: Metropolis Media, Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: Poszlednyij dozor
Fordította: Weisz Györgyi
Oldalszám: 340

2008. december 24., szerda

P. G. Wodehouse: Rengeteg pénz

Újabb antikvár Wodehouse-könyv, ezúttal azonban a Blandings-kastély helyett London a helyszín, a szereplők pedig fiatal arisztokraták, akiknek nemeshez méltatlan módon nincs egy megveszekedett pennyjük sem, viszont szeretnének rengeteg pénzhez jutni. Erre nincs sok esély, tekintve, hogy Berry Conway, egyik főszereplőnk teljes vagyona egy amerikai rézbánya, ahol semmi rezet nem találtak, barátja, Lord Biskerton pedig éppenséggel a családi kastély fenntartása miatt pénztelen. Zsaroláson illetve lóversenyen kívül semmi ötletük a pénzszerzésre. Ráadásul mindkét fiatalember más menyasszonyába szerelmes, ami tovább bonyolítja a dolgokat, kiváltképp, mert a különböző rokonok formájában fellépő körülmények nem kedveznek egyiküknek sem. Berry rézbányája viszont lehet, hogy aranyat ér, némi tőzsdetrükkel egész biztosan.
Mondjuk van sok más jobb könyve az írónak, de azért ebben is hozza Wodehouse a formáját: "Ki nem állhatom Párizst! Utálom azt a helyet. Tele van emberekkel, akik franciául beszélnek és ezt nem tudom elviselni. Annyira erőltetett dolog."


Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 1981

Eredeti cím: Big Money
Fordította: Szerb Antal
Oldalszám: 299

És persze BOLDOG KARÁCSONYT mindenkinek!

2008. december 22., hétfő

Szélesi Sándor: Vadásznak vadásza

Szélesi Sándorban az a jó, hogy utánanéz annak, amiről ír. Méghozzá elég alaposan. És amikor ilyen témát választ valaki, különösen fontos, hogy ne csak lefirkantson valamit, hanem tényleg át is gondolja. Ebben az esetben ez így történt, a végeredmény tehát egy kiváló mese, és a mese szót kéretik nem pejoratív értelemben olvasni. Mert mese ez, ősi magyar népmesék és mondák nyomdokain, csúnyán szólva feldolgozás, de ez nem fedi a lényeget. Sokkal inkább valódi mese, olyan, amit tábortűz mellett szívesen adna tovább az ember, persze még tovább színesítve, a saját stílusában, és ez a kötet is pontosan ilyen. Megtalálhatók benne a népmesék fontosabb elemei, a tűzlidérctől a táltos paripáig, de Földanya óriásaihoz, vagy a kősziklára emlékeztető mohoshoz hasonló lényekkel magyar népmesében még nem találkoztam. De ez sem negatívum, jól illeszkednek a történetbe.
Szarvasvadászattal indul - mi mással -, aztán roppant férfias módon elintéznek egy tűzlidércet... A Belénybéli vadász, Kondor pedig a száműzött Ágos nembéli Erdőjáró után indul, hogy feleségéért bosszút álljon. Útjuk pedig különös vidékre vezet, a Tetejetlen Fa egy levelére, ahol egész világ terül el, de ez a világ más, mint a földi. A varázslat erősebb, különös lények kóborolnak, sokminden nem az, aminek látszik...



Kiadó: Kalandor Könyvkiadó
Kiadási év: 2002
Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 394

2008. december 19., péntek

Brian Daley: Han Solo bosszúja

A Csillagok Háborúja-sorozat a hat élőszereplős filmen kívül sok kiegészítő történetet megért, az animációs sorozatokon és filmen kívül könyvek formájában is. Ezek között akadnak ismertebbek és kevésbé ismertek, színvonal tekintetében sem egységesek, bár még nem olvastam túl sokat közülük. Jelen példány valószínűleg az átlagosabbak közé tartozik.
Tény, hogy a sci-fi nem csak az űrhajós száguldozásból és lövöldözésből áll, ettől függetlenül az ilyesmikre is szükség van, legalábbis amikor még mindig regenerációra szorulnak a kizsigerelt agysejtek. A történet ebből következően nem túl bonyolult, igazság szerint az egyetlen problémám a Star Wars világával az, hogy hiába elképesztően színes, ha nincs mögötte elég nagy háttér és nincs aprólékosan kidolgozva. Persze ez lehet, hogy amiatt is van, hogy az eredeti ugye film és a mozi nem nyújt lehetőséget bonyolultabb összefüggések, összetettebb világok kialakítására. A Dűne például ennek a fordítottja: filmre vihetetlenül bonyolult világ, teljes bolygóra kidolgozott ökoszisztéma, politikai játszmák stb. De erről majd a megfelelő időben.
Szóval. A filmekből is kellőképpen megismert szerencsejátékos-csempész Solo vuki másodpilótájával szokásos fuvarjait végzi, amikor beletenyerelnek valamibe, amibe nem kellett volna: rabszolga-kereskedők "áruját" kellene szállítaniuk. És mivel még egy csempésznek is van erkölcsi érzéke, a maga módján nemet mond az ajánlatra. Aztán amikor azért megpróbálnak valahogyan hozzájutni a fuvarért ajánlott pénzhez, mindenféle egyéb galibába kerülnek, de természetesen a végére mindig kimásznak belőle.
Nagy mínuszpont, ami nem a történetre, hanem a kiadásra vonatkozik: spóroltak a lektorálással, így benne maradt a szövegben jópár elgépelés és helyesírási hiba... És persze a reklámokat nem szeretem, könyvekben meg pláne.


Kiadó: Pendragon Könyvkiadó
Kiadási év: 1992

Eredeti cím: Han Solo's Revenge
Fordította: Nyulászi Zsolt
Oldalszám: 297

2008. december 18., csütörtök

Magyar László András: Bevezetés a kísértettanba

Azzal szerintem mindenki egyetért, hogy egy ilyen címmel ellátott könyvet vétek lett volna otthagyni, hogy a raktárban porosodjon, főleg ennyiért... Így hát bekerült a kosárba, aztán pár nappal később a polcra.
Ma délután pedig elolvastam ezt a kissé cinikus, a téma alanyait, a kísérteteket kevéssé komolyan vevő, mégis meglepően alapos könyvecskét: pontosan azt kaptam, amire vártam. Alapos gyűjtőmunka eredményét a világ minden táján létező kísértetlegendákról, leírást a kísértetek természetrajzát illetően - már ahogyan a régiek tartották -, s néhány szórakoztató történetet. Szerencsére nem ment el sem a paródia öncélú és igen gyakran ostoba műfaja felé a szerző, de az oly' divatos ezoterikus-spiritiszta gondolatok sem kísértették meg (olcsó szójáték), valamint a szintén ritkán színvonalas horror-jellegű dolgoktól is tartózkodott.
Ennyi lényegében elég is egy egyszerű könyvismertetőhöz: leírtam, hogy mi igen és mi nem, vagyis mehetne a (levesbe) blogra a bejegyzés, de még van, ami mindenképpen megemlítendő: a 118 "hasznos" oldalra jutó 140 darab lábjegyzet. Azért ez szokatlan. Nem vagyok forrásmunka-mániás, sőt, de ez nem semmi...
Szóval ha szeretnénk tudni a kísértethit okait, azt, hogy mi a kísértet, hogyan néznek ki és hol találhatóak, kiből lesz kísértet, mit kell tudni a(z eredeti és nem a modern kor által felkapott, szuperhőssé emelt) vámpírokról és incubusokról, a halottidézés és halottelhárítás rejtelmei is érdekelnek, valamint a legfontosabb, hogy mire valók a kísértetek, akkor irány a könyvtár, antikvárium, vagy bármi hasonló. És ráadásként még a kísértetirodalom rövid történetével is gazdagabb lesz a tisztelt olvasó.


Kiadó: Akadémiai Kiadó (!)
Kiadási év: 1989
Eredeti cím: -
Fordította:
Oldalszám: 142

P. G. Wodehouse: Nyári zivatar

Néhányan már tudják, hogy nem szabad antikváriumok közelébe engedni, de ha mégis feltűnne egy, akkor a lehetőségekhez mérten gyorsan el kell rángatni a környékről. Csak egy gond van: online antikváriumok esetében nem működik a dolog, nincs minden pillanatban mellettem valaki, aki kihúzza a gépet a konnektorból, ha a regikonyvek.hu-ra akarnék kattintani...

Már egy ideje nagy Wodehouse-rajongó vagyok, amit nem mindenki ért, de ők nem olvastak még semmit Sir Pelham Grenville-től. Legalább hatvan éven át írta történeteit a Blandings-kastélyról és nem mindennapi lakóiról, a magyar közönség még a szintén zseniális Psmith- és Jeeves-történetek kapcsán ismerheti. Amolyan könnyű, nem a szellemi munkát, hanem a szórakoztatást előnyben részesítő könyvek ezek, a századforduló Angliájával a háttérben, főszerepben pedig a kor jellegzetes alakjai: nemesi családok, agg grófok és léha leszármazottaik, néhány "közember", akik annyira nem is átlagosak, cselszövések, drámák, átverések és persze nevettetés. Amikor a szellemi kapacitást éppen beadandók kötik le, egyenesen áldás egy ilyen könyv, de persze bármikor máskor is kellemes szórakozás.
Az író a következő szösszenetet kínálja használati utasításul a könyvhöz: "Egy bizonyos kritikus - mert ilyen emberek fájdalom, léteznek - azt a megjegyzést tette legutóbbi regényemre, hogy abban az összes régi Wodehouse-figurák szerepelnek, csak éppen a nevük más. Az illetőt azóta talán már felfalták a medvék... ha viszont esetleg még életben volna, akkor sem tehetne megjegyzést a Nyári zivatar című regényre. Magasrendű intelligenciám segítségével túljártam a fickó eszén: ebbe a regénybe ugyanis beletettem az összes régi Wodehouse-figurát - változatlan néven..."
És csakugyan: Lord Emsworthtől Beachig a komornyikig sok ismerős szereplőt találunk, akik más történetekben már szerepeltek, de ettől a dolog csak érdekesebb lesz.
A helyszín a Blandings-kastély, melynek "eredetijét" lelkes rajongók néhány évente megtalálni vélik, de általában kiderül, hogy tévedés. Az ódon falak között pedig nagy galádság készül: valakik el akarják lopni a gróf díjnyertes kocáját... Ráadásul Galahad Threepwood, Lord Emsworth öccse éppen emlékiratai megírására készül, ami Galahad viharos ifjúkorát tekintve sokaknak szerezhet kellemetlen perceket. Ez, és némi szerelmi problémák az ifjabb vendégek-rokonok között épp elég furcsa figurát csábít a kastély falai közé, de ezt inkább mondja el az író...


Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 1976

Eredeti cím: Summer Lightning
Fordította: Révbíró Tamás
Oldalszám: 300

2008. december 9., kedd

Robert Merle: Állati elmék

Miután mindenkitől azt hallottam az elmúlt időkben, hogy Merle így meg úgy, zseniális szerző, hogyhogy még nem olvastam, úgy döntöttem, hogy belevágok.
Már az elején szembesülnöm kellett az író különös stílusával, mely szerint kilométeres szófüzéreket alkot, amivel önmagában nem lenne baj, csakhogy ezek a képződmények inkább hasonlítanak szabad asszociációs pszichoterápiára, mint mondatra. Eleinte azt hittem, hogy a digitalizálás volt rossz, mert egy idő után visszaállt a mondatszerkesztés a megszokott, átlátható és kevésbé idegesítő mederbe, de amikor folytatódott, már biztossá vált, hogy ez szándékos. Nem tudom, ki milyen módszerrel szokott olvasni (Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szímát, melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek, A tböbi bteű lheet tljees összevabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovallusk el mniednigyk bteűt mgaát, hneam a sózt eszgébéen ltjáuk.), én mindenesetre az egész mondatot keresem a szövegben, ami ponttal végződik és nagybetűvel kezdődik, tehát így igencsak fárasztó volt a bogarászás. Vagy legalábbis lassabb, mint egyébként.

A történet az író meghatározásában "politics fiction", valójában az eredeti megjelenéshez (1967) képest a jövőben (1970-'73) játszódik, tehát nyugodtan kezelhetjük sci-fiként. Dr. Sevilla, egy fiktív amerikai tudós, delfinekkel végzett kísérleteit és azok következményét írja le, kezdve a delfinek angol nyelvre tanításán és befejezve az egyébként nyitva hagyott kérdésen: lesz-e harmadik világháború emiatt? Merle kiválóan leírja az amerikai hadigépezet beindulását, az emberek (és állatok!) életébe történő durva beavatkozásokat és a mindezt övező hazugsághálót, s még ha nem is következett be Vietnám után az USA-Kína atomháború (amiben a nagy és büszke, világ rendőrségét játszó Egyesült Államok a titkos provokátor a regény szerint), hajlamos az olvasó újragondolni néhány valós eseményt, amikor valami miatt a jenkik úgy döntöttek, hogy most aztán jól elmennek valahova és olyan demokráciát és békét csinálnak ott, hogy ihaj!
Más kérdés, hogy máig nem sikerült megtanítani delfineket emberi nyelven kommunikálni, de a sci-fi már csak ilyen, mindig a legérdekesebb dolgok maradnak (talán örökre) a fantázia szintjén.

Még jó, hogy eszembe jutott így másfél héttel később: itt lehet megtalálni az e-book verziót.

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 1973

Eredeti cím: Un animal dové de raison
Fordította: Réz Ádám
Oldalszám: 395

2008. december 6., szombat

Mikulás napjának örömére...

...megmutatom nektek, hogy mostanában miket olvasgatok-olvasgattam:

Dr. Gidai Erzsébet Mi a jövőkutatás? c. könyve volt az első. Ha figyelembe vesszük, hogy 1974 még igencsak a szocialista népköztársaság ideje volt, nem meglepő, hogy így kezdődik: "Szocialista társadalmunk magasabb szinten való felépítéséhez nélkülözhetetlen az egymással közvetlen kölcsönhatásban lévő jövőkutatás és távlati tervezés."
Ha ettől és a később is lépten-nyomon előbukkanó szocializmus vs. kapitalizmus szövegektől eltekintünk, egész érdekes művet kapunk, a magyar jövőkutatás kezdetéről (1968 óta van jövőkutatás Magyarországon). Vannak mindenféle sci-fibe illő, illetve azoknál is vadabb spekulációk, nagy részük nem jött be, túlságosan bíztak akkoriban a technika fejlődésében.
Kiadó: Kossuth Könyvkiadó
Kiadási év: 1974

Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 212

A következő példány három évvel későbbi, de még mindig bőven tele van a tőkés-polgári-imperialista-kapitalista nyugat intenzív bírálatával (és akkor még finoman fogalmaztam) és fennen hirdeti a szocialista rendszer dicsőségét. Azt viszont még nem tudták (vagy csak nem merték leírni), hogy mi lesz tíz év múlva... A kötetnek nagyjából a fele matematika, arra nem volt szükségem.
Kiadó: Közgazdasági és Jogi Kiadó
Kiadási év: 1977

Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 184

...és ugrottunk egy nagyot a jövőben, egészen 1998-ig, amikortájt a magyarországi jövőkutatás fellendülni látszott, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem jövőkutatási tanszéke egyre több kutatást végzett és nagy mennyiségben publikáltak is. Dr. Hideg Éva alig harmincnyolc oldalas füzetkéje kiváló összefoglalása a nyolcvanas évektől paradigmaként körvonalazódó evolúciós és kritikai jövőkutatásnak, illetve összehasonlító elemzést is nyújt a két irányzatról.
Kiadó: Háttér Kiadó
Kiadási év: 1998

Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 38

A szintén Dr. Hideg Éva nevével fémjelzett, de Kiss Endre és Nováky Erzsébet tanulmányait is magába foglaló Posztmodern és evolúció a jövőkutatásban kötethez sajnos nem találtam borítóképet, a könyvtári címlapon pedig nem szerepel a cím, így maradt a belső címoldal... Ez a gyűjtemény is az előző füzethez hasonló témájú, kicsit nehezen fogyasztható olvasmány.

Kiadó: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Jövőkutatási Tanszéke
Kiadási év: 1998

Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 195
Az utolsó (és leghosszabb) kötet a Nemzeti Stratégia 2020-ig sorozat első kötete, igazság szerint többről nem is tudok, de annyira nem néztem utána...bőven elég ez is nekem.
33 tanulmány 831 oldalon. Ezek a tanulmányok már nem a jövőkutatás elméletét boncolgatják, sokkal inkább gyakorlati lehetőségeket kínálnak a globalizmus, gazdaság és kultúra jegyében, a bővebb ismertetéstől helyhiány miatt eltekintenék, de azért érdemes lehet beleolvasni üres óráinkban akkor is, ha nem beadandók írásához van szükség rája.

Kiadó: HÉA Stratégiakutató Intézet, MTA Szociológiai Intézete, Magyar Kapu Alapítvány
Kiadási év: 1997

Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 831

2008. december 1., hétfő

Könyvesblogok listája

Ezt a bejegyzést stratégiai okokból tartogattam sokáig, mert amikor egyszerre sok más könyvesblogon is kihelyezésre került a következő lista, tulajdonképpen értelmetlen lett volna még ide is kirakni. Most viszont, amikor a többi helyen már lejjebb csúszott az adott bejegyzés és nincs annyira szem előtt, talán számít, ha ide is kirakom a listát, ami korántsem biztos, hogy teljes, ha valaki nincs rajta, szóljon!

Feedlistából (ld. oldalt frissítési sorrendben is):

Akik szeretik a könyveket
http://anheszenamon.blogspot.com/

Amadea blogja
http://amadea.freeblog.hu/

Annamarie irkál
http://h-annamarie.freeblog.hu/

Betűvető
http://betuveto.freeblog.hu/

christine olvasmányai
http://christineolvasmanyai.blogspot.com/

Cs. P. könyvblogja
http://cspakonyvmoly.freeblog.hu/

endless.hu [v2.0.5]
http://www.endless.hu

Fanatikus könyvevő
http://bibliofil.blog.hu

fülszöveg
http://fulszoveg.freeblog.hu/

Hölgyeké az elsőbbség
http://johazbolvalo.blogspot.com/

Jane,óh Jane...
http://janeeyreelete.freeblog.hu/

jeges-varga
http://jegevaga.blogspot.com/

Keményfedél
http://nima.freeblog.hu/

Kicsi Tündér Könyvespolca
http://fairyshelf.freeblog.hu/

kiforrja magát
http://murci.blog.hu

Kultúrmánia
http://kulturmania.freeblog.hu/

Könyvek
http://konyvtarblog.freeblog.hu/

KönyvesBlog
http://konyves.blog.hu

KönyvesBlog. Újratöltve.
http://konyvesblog.freeblog.hu/

Könyvespolc
http://konyvespolc.blogter.hu

Könyvespolcom
http://konyvespolcom.freeblog.hu/

Könyvkritikák
http://konyvkritika.freeblog.hu/

KÖNYVMOLYOK
http://konyvmolyok.blogspot.com/

Könyvmolyoló
http://mcblog.aardvark.hu

Könyvtáros Svédországban
http://melissaofficinalis.blog.hu

Könyvtáros Testvér jótanácsai
http://librarian.blog.hu

Könyvvizsgálók
http://ilweran.freeblog.hu/

Külcsín és Belbecs
http://irodalom.blog.hu

Lilla blogja
http://lyla.freeblog.hu/

LordPeti - Könyvnapló
http://lordpeti.blogspot.com/

Lulin olvas
http://lulinolvas.blogspot.com/

Marcipánördög olvasmányai
http://marcipankonyvek.blogspot.com/

Megidézett írók - irodalmi iwiw
http://evocatio.blog.hu

mekegő 2008
http://mekego2008.blogspot.com/

mit olvas az utca embere?
http://mitolvas.blog.hu

Nani&Zitus
http://s-anita.freeblog.hu/

Nimfa blog
http://nimfa.hu/blog

Olvastam, leírtam
http://eztolvasom.blog.hu

Olvasó lány
http://olvasolany.freeblog.hu/

Olvasóblog
http://olvaso.freeblog.hu/

Olvasónapló
http://olvasonaplo.freeblog.hu/

Olvasónapló
http://olvasonaplo.blog.hu

Olvasószoba
http://olvasoszoba.blogspot.com/

Poggi Könyvespolca
http://poggipolc.freeblog.hu/

RandomSky
http://randomskyovernomansland.blogspot.com/

Rita olvas
http://ritaolvas.blogspot.com/

Szeretem a könyveket
http://ilovebooks.freeblog.hu/

Szilvi olvas...
http://szilviolvas.blogspot.com/

Szilvia's Corner
http://borostyan.multiply.com/

szimplasztorik
http://bookz.freeblog.hu/

Szócséplések regényekről
http://booklover.freeblog.hu/

Writer's Cut
http://writerscut.freeblog.hu/

zsebibaba olvas
http://zsebibabaolvas.freeblog.hu/

Élet - Irodalom - Svédország
http://melissaofficinalis.blogspot.com/

A blogger.com nem találta a feedet:

isolde olvasónaplója
http://isoldeolvas.freeblog.hu/

Könyvek az életemből
http://konyvekazeletembol.freeblog.hu/

Kiegészítés: ugyan a blogger nem találja, de ezekhez is van feed, csak be kellett pötyögni kézzel a cím mögé a feed szócskát is a /jel (nem, nem a magasrangú egyházi személy...) után.


Lesz egyébként hamarosan normális bejegyzés is, csak kicsit el vagyok havazva egyéb dolgokkal...

2008. november 28., péntek

Erich Fromm: A szeretet művészete

Eredetileg pszichológiára kellett volna recenziót írnom belőle, de elnéztem a hátralévő időt, úgyhogy egy másik, korábban olvasott könyvből írtam, a Ranschburg-féle Félelem, harag, agresszióból. Azt a nagyjából hat oldalt inkább nem másolnám be ide a blogba, ettől megkímélek minden olvasót. Ez a könyv más, mert amit erről pötyögök, nem kell öt-hét A4-es oldalig húzni...
Szóval. A címe már egyértelműsíti, hogy miről szól, ezért a tartalmat nem is taglalnám igazán, a lényeg Fromm alaptézisében rejlik, mely szerint a szeretet nem természetes adottság, sokkal inkább művészet. Emellett ír a szeretet különféle fajtáiról, még - némi filozófiai kikacsintással - az adott vallástól függő isten iránti szeretetről is, ennek ellenére újat igazán nem tud mondani. Ez alatt nem az értendő, hogy lapos lenne vagy érdektelen a könyv, sokkal inkább azt, hogy amit összefoglal benne, annyira magától értetődő, hogy szinte úgy érzi az ember, hogy ilyesmire kár volt papírt pazarolni. (Zárójeles megjegyzés: ez sok más esetben is így van, de valamiből élni kell a pszichológusoknak is, amikor éppen nem a pácienseik lelkeit boncolgatják vagy nem tanítanak.) Ami viszont kiemelésre méltó téma, az a harmadik fejezetben előbukkanó "szeretet vs. (mai) nyugati típusú társadalom" gondolata. És elnézve az átlagembert (vagy nevezzük fogyasztónak?) sajnos nem kérdőjelezhető meg az egésznek a valóságalapja sem. Azonnali kielégülésre hajtó (minden értelemben) globalizált fogyasztói világunkban a szeretet egyértelműen elsikkad, adott esetben még káros is lehet - erről sokan írtak és fognak is, de írhatnak és beszélhetnek akárhányan, ha a tömegek nem hajlandóak (nem képesek?) változtatni. Természetesen ez elég pesszimista világkép és van példa a javulásra, de a negatív dolgoknak nagyobb a hatása az emberekre, többször előbukkannak az emlékezetből és tovább megmaradnak benne.
A könyvecske (184 oldal, 11,5*18 cm) a vége felé sem tartalmaz igazi újdonságot: a konklúzió az, hogy a szeretetet, mint bármilyen más művészetet, gyakorolni kell, a kiindulópont önmagunk (ez egyébként nem minden kultúra művészetfelfogására igaz), akarat és koncentrálóképesség mindenképpen szükséges hozzá.



Kiadó: Háttér Kiadó
Kiadási év: 1993

Eredeti cím: The Art of Loving
Fordította: Várady Szabolcs
Oldalszám: 184




Igazából ehhez semmi köze, de csak ezért nem írok új bejegyzést: aki Twilight / Alkonyat e-bookot keres, az nem jó helyen jár. Sőt, még papíralapú adathordozón sem olvastam. De ha valahol rábukkanok digitális verzióban, belinkelem azért. Addig is nézelődjetek, van sok más jó dolog itt :)

2008. november 20., csütörtök

Mi újság?

Ezúttal egy kicsit rendhagyó módon a mostanában olvasott újságokról írok egy bejegyzést. Ennek több oka is van. Egyrészt átlagban 150 oldal fölöttiek, tehát könyvvastagságúak (:D), másrészt érdekesek, harmadrészt színesítik a palettát. Tehát íme:

Az első a "magyar National Geographic", A Földgömb tematikus száma. A Magyar Földrajzi Társaság lapja van olyan színvonalas, mint a nagy előd, még ha az éppen piros, egyébként zöld címlapkeret koppintásnak tűnik is. Persze kicsit rövidebb és drágább (viszont legalább szinte reklámmentes), de nem baj. A cikkek legalább annyira érdekesek, ez a közlekedésről szóló tematikus szám pedig különösen: a bolíviai Uyuni-sósivatag vonattemetőjétől a budapesti kerékpáros közlekedés nem éppen szívderítő (bár javuló!) helyzetén és a Hold-Mars felszínén guruló űrjárműveken át a Dánia partjaihoz tervezett hétágú csillag formájú szuperkikötőig sok érdekes témát áttekint. Ez utóbbinak külön érdekessége, hogy eddig komoly befektetőnek csak a kínaiak jelentkeztek - azzal a feltétellel, hogy hét helyett ötágúnak kell lennie a csillagnak...

A mezőny másik magyar versenyzője a Besenyei Pétert címlapjára helyező The Explorer. Nem olyan átfogó, mint A Földgömb, címéből adódóan sokkal inkább utazásokon van a hangsúly. Portói Red Bull Air Race, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Könyve, nagy felfedezők és kalandorok, némi Izrael (ezúttal nem a háborús, hanem a turistás oldaláról), Via Ferrata, az Universidad de Salamanca és a repülés története. Nagyjából ez a felhozatal, viszonylag érdekes de azért lehetne jobb is.


A leginkább közismert talán a National Geographic, mely több, mint száz éves fennállása során már számos alkalommal bizonyította, hogy minőségileg is magas színvonalat képvisel. Persze emiatt az elvárás általában nagyobb, mint a tényleges érték, de ettől függetlenül az esetek többségében évek múlva is érdekes olvasmányt kínálnak a cikkek, a képek pedig - némi kivétellel - hozzák a legendás szintet.
A novemberi számban a címlapra került moszkvai éjszakai életet bemutató cikken kívül a 2001 táján felfedezett, mostanában nagyobb nyilvánosságot kapott mexikói kristálybarlangról, a fényszennyezés miatt eltűnő csillagfényes éjszakákról és az elefántfókákról lehet(ett) olvasni, magyar cikk a Kerepesi-temető bemutatása és interjú a Trianonig vezető útról. Az én ízlésemnek kicsit sok a 31 oldal reklám 168 oldalra, de hát nem rajtam múlik sajnos.


A szintén nemzetközi GEO hasonlóképpen a mexikói kristálybarlanggal erősít, a tizennégy méteres szelenitkristály tényleg olyan téma, amit nem szabad kihagyni és legalább még több képen megcsodálhatjuk a természetnek ezeket a hihetetlen alkotásait. Hantik-manysik, bagolypapagájok, globalizáció, jegesmedvék, matematikai egyenletek térbeli megjelenítése a többi főbb téma. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem a térbeli egyenletekről azonnal Hari Seldon ősradiánsa ugrott be (a részletekért ld. Asimov: Alapítvány)...



És végezetül egy az eddigiektől eltérő kiadvány: az angol nyelvű, egyébként holland Mark építészeti magazin. Az előző szám unalmassága után ez végre vizuálisan és a témák tekintetében is megkapóbb, bár a modern építészet exhibicionista jellegével nem igazán vagyok kibékülve. Egy-két szebb/jobb épület azért akad, az eddigiek alapján általános tendencia, hogy a nálunk viszonylag kevéssé ismert japán építészek a legkreatívabbak, illetve az ő épületeik tűnnek a leginkább élhető környezetnek a nyugatiak üveg-beton tájidegen monstrumai között. Nyugodtan szóljon, aki másképp gondolja, de szerintem a nyers beton minden burkolat nélkül rendkívül életidegen és határozottan visszataszító még látványra is, ennek ellenére valamilyen rejtélyes indíttatásból sokat mint művészi önkifejező eszközt használják a csupasz vasbetont, ellentmondva annak az egyszerű alaptételnek, hogy az épület azért készül, hogy az emberek jól érezzék magukat benne és a környezetében. Persze lehet, hogy én vagyok naiv és nem is ez a cél... Várom már azt az időt, amikor a rondábbnál rondább és minden harmóniát nélkülöző geometriai alakzatokat felváltják az organikus formák, sajnos jelenleg ilyesmire csak elszigetelt esetekben van példa.

Oldalszám (a statisztikába nem kerül be)
A Földgömb: 96
The Explorer: 114
National Geographic: 168
GEO: 130
Mark: 224

2008. november 17., hétfő

Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió

Elöljáróban megjegyezném, hogy a blogírás elveszi az időt az olvasástól. A japán kulturális fesztivál és a filmklub szintén, a beadandók nemkülönben. Többek között ezért is nem született új bejegyzés már öt napja...
De ezt most pótolom, íme:

R. A. Heinlein eredetileg 1959-ben, tehát a második világháború után, valamint erősen annak a hatása alatt íródott sci-fije ugyan legendává, vagy legalábbis közszájon forgóvá vált az elmúlt fél évszázad során, a belőle készült film pedig idén érkezett a második folytatásához (gy.k. harmadik rész), valahogy mégsem nyerte meg a tetszésemet. Elsősorban azért, mert kifejezetten a militarizmust dicsőítő műről van szó, másrészt mert maga a történet sem igazán kidolgozott, bár az tény, hogy mint jövőkép, azért érdekes.
Az alaphelyzet talán mindenki által ismert: az emberiség a Földről történő kirajzás kezdetén szembekerül egy óriásrovarokból álló társadalommal, a következmény pedig háború. Ahogy mondani szoktam, eddig nem is lenne rossz, de... azt hiszem, erről kár többet írni. Egy olvasást megér, a belőle készült film bizonyos szinten akár a mű paródiájának is felfogható, de mindenképpen nagy adag iróniával kezelte az eredeti regényt (pl. a rendszeres "TV-bejátszások" és "toborzóüzenetek"), bár a kizárólag videóra kiadott második rész elmegy a z-kategóriás horrorok irányába, viszont a harmadik ezt részben helyrebillenti és igaz, hogy az eredeti történetnek csak a szereplőit veszi alapul, de legalább sztoriban és látványban is értékelhetőt nyújt. Kitérhetnék még az animációs sorozatra is, főleg, hogy az volt az első találkozásom a jelenséggel még évekkel ezelőtt (és akkor tetszett), de az már nagyon nem illene bele a blog profiljába. Szóval ennyit mára, folyt.köv. valami jobbal!


--
Kiadó: N&N Könyvkiadó
Kiadási év: 1997

Eredeti cím: Starship Troopers
Fordította: Varga Csaba
Oldalszám: 293

2008. november 12., szerda

China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás (1-2. kötet)

Először is: ki tudja, mi az a steampunk? Hm, ennél rosszabb arányt vártam. Azért elmondom: a cyberpunk mintájára (az 1980-'90-es években) létrehozott kifejezés a Jules Verne által elkezdett, H. G. Wells által folytatott műfajra, amelynek fontos részei a gőzgépek, analóg (mechanikus) számítógépek és gyakran a rádióhullám. Tipikus steampunk regény például William Gibson és Bruce Sterling tollából A gépezet, ahol ötvöződnek az elemek: lyukkártyás, gőzzel működtetett számítógépek irányítják egy alternatív múlt viktoriánus Londonját.

Hasonló, enyhén lázálmos látomás China Miéville Perdido Pályaudvara is, egy újabb csavarral: itt a szmogba fulladó, hihetetlenül mocskos Új-Crobuzon városát gőzgép-ember kreatúrák is járják, a leggyakoribb és legborzasztóbb büntetés, az újraformálás eredményeképpen. Elég gyomorforgató már leírva is, úgyhogy ha netán filmre vinnék, garantáltan 18+-os besorolást kapna, ha a maguk valójában kerülnének vászonra ezek a szerencsétlenek.

Egy renegát tudós, Isaac Dan der Grimnebulin furcsa kísérleteit végzi Új-Crobuzon lidérces forgatagában, közben különös szerelmi viszonyt folytatva egy kheprivel, aki nyaktól lefelé egy nagyjából átlagos embernő, csak éppen bogárfeje van, amikor érdekesnek és nehéznek tűnő megbízást kap Yagharektől a kitaszított garudától. (A garudák madáremberek, nem véletlen a névegyezés a hindu-buddhista mitológia lényeivel.) A feladat a következő: újra röpképessé kell tenni a lefűrészelt szárnyú garudát, mégpedig úgy, hogy sem újraformálás, sem bármi technomágia nem jöhet szóba. Grimnebulin megpróbál eleget tenni a kérésnek: elkezd felvásárolni minden szárnyas, vagy más módon repülni képes lényt és mindent, ami azzá alakulhat, hogy azokat tanulmányozva találjon megoldást a problémára.

(forrás: New Crobuzon Hero)

Idáig jó az alapképlet, de a folytatásban Miéville elkezdi telezsúfolni mindennel, ami a különböző ideológiai megfontolásaiból fakad, nevezetesen a marxizmusból, horrorból, 19. századi ponyvairodalomból, illetve némi szerepjátékos- és Philip K. Dick-i érzület is akad, de a kalap az egészen a Tolkien-kritika lenne. Legalábbis ennek szánja írásait, a tolkieni fantasy bírálata mellett maga is megpróbált egy hasonló bonyolultságú világot létrehozni (ami dicséretes), sajnálatos módon azonban tökéletesen elveszett a saját maga készítette útvesztőben. A hírek szerint ezt a következő, magyarul Armada címen megjelent regényében orvosolja, talán arról is írok valamit, ha elolvasom.

--
Kiadó: Ulpius-Ház
Kiadási év: 2004
Eredeti cím: Perdido Street Station
Fordította: Juhász Viktor
Oldalszám: 382+494

2008. november 10., hétfő

Szélesi Sándor: Tündérösvény

Arany János után egy újabb próbálkozás a magyar ősmítosz megírására - akár ilyesmit is lehetne írni Szélesi Sándor és Fonyódi Tibor sorozatáról, ami talán annyira nem is áll távol az igazságtól. Persze nyilván nem illendő párhuzamot vonni a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja és néhány egyszerű kalandregényíró között, de ilyen problémák nem aggasztanak...
Mindig is jónak tartottam, ha egy író utánanéz annak, amit leír (én is ezt a gyakorlatot próbálom követni, még ha egyelőre nem is vagyok író), ezért a kötet végén felsorolt háromnegyed oldalnyi irodalomjegyzék kifejezetten pozitívan hat véleményem szerint, tulajdonképpen egyetlen fantasynél sem láttam korábban ilyet. Ennek hatására talán még a műfajt nem kedvelők, vagy az ilyesmit "nacionalista romantizálásnak" tartók is kénytelenek elismerni, hogy ha más szempontból nem is, technikailag megér egy olvasást a könyv. Akik viszont - magamat is közéjük sorolom - érdeklődnek a mítoszok iránt és nem vakítja el őket mindenféle értelmetlen hisztériakeltés, mindenképpen fordulatos, gazdag és jól megírt szórakozásra lelnek a sorozatban, melynek ha jól értelmezem, ez a második kötete (az elsőt és a harmadikat ma vettem meg, azokról is írok nemsokára).
Mint említettem volt, a magyar mitológiát veszi alapul a szerző, ráadásul annak a kevésbé támogatott változatát: ötezer évvel ezelőtti törzsek valahol Mezopotámia szomszédságában, sámánok, szellemek, Tetejetlen Fa, tündérek, lélekutazás, Boldogasszony, varázslatok... Mindez a maga kézzelfogható valóságában, itt létezik a népmesék forrasztófüve és a gonosz szellemek valódi veszélyt jelentenek a mén nemzetségekre. Ezért indul útra az Ágos nembéli Vajk négy társával az Aranybirodalom Gíim városába, ahol segítséget remélnek a Napatya papjaitól a gonosz lelkek elleni küzdelmükben. A küldetés nem úgy sikerül, ahogy várták, ráadásul Vajk is beleszeret egy dingirbe, vagy magyarul tündérbe...


Kiadó: Kalandor Könyvkiadó
Kiadási év: 2002
Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 328

2008. november 8., szombat

Svetlana Chmakova: Dramacon (2-3. kötet)

Furcsán veszi ki magát, hogy majd' minden mangát lehúzok, ráadásul ezt a bejegyzést még ezzel is kezdem... (Persze ez nem is igazi manga, hanem csak manga-szerű amerikai képregény, bár ezen a történetben is vitatkoznak.) De sajnos erről sem tudok annyira jókat írni, mert annyira nem jó. (Csilla, innen ne olvass tovább XD) Tegnap éjjel nem bírtam elaludni (ez már harmadszor fordul elő a héten, pedig normál esetben bárhol, bármilyen körülmények között képes vagyok elaludni a mozgó járműveket kivéve...) és ez a két könyvecske volt karnyújtásnyira, illetve a Foucault-inga, de ahhoz azért fáradt voltam. Szóval röpke egy óra alatt végigfutottam a két kötetet, a végére úgy aludtam, mint a bunda...

A sztori semmi extra, egy évente megrendezett fiktív animeconon játszódik, amelyik megítélésem szerint olyan, mint bármelyik másik, legalábbis vannak visítozó fangörlök, önjelölt szakértők, cosplayerek, egy-két értelmesebb alak, amatőr rajzolók, kiadók, szervezők... És persze akadnak utalások a már-már skizofrenitás felé hajló "kettős életre" is: netes fórumok, "majd mailben beszélünk" stb. Apropó, utalások. Az orosz származású író-rajzolónő telepakolta mindkét kötetet mindenféle manga-animecímekkel, csak (gondolom az esetleges jogdíj-pereket megelőzendő) kicsit átalakítva. A "Half Metal Alchemist"-nél szétröhögtem magam, remélem nem hallatszott ki nagyon a szobámból... Az viszont fura, hogy a National Geographicot le merte írni rendesen.
A sztoriról: tényleg semmi extra, bár feltehetően némi önéletrajzi ihletés akad benne. Elvileg főiskolás, gyakorlatilag 13-15 éves gyerekek érzelmi bonyolultságát megélő, amatőr mangaíró lány és rajzolója "kalandjairól" van szó a Yattacon útvesztójében. Lapos szerelmi szál, lázadás az anyuka ellen, tündérmeséket megszégyenítő hepiend, tulajdonképpen ennyi az egész. De altatónak jó volt :) Ja! Az esetleges kérdéseket megelőzendő: az első kötetet kb. egy éve olvastam már...



Kiadó: Mangattack
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: Dramacon Vol. 2 / 3
Fordította: Pap Zoltán, Sárközy Bence
Oldalszám: 212 / 212

2008. november 7., péntek

Amadea-féle kérdezősködés:

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye? - Nem is tudom... Nem igazán volt ilyen, de ha valamit mondani kéne, akkor Gárdonyitól A láthatatlan ember nagyon nem tetszett (az Egri csillagok viszont örök kedvenc), illetve Dosztojevszkij és Csehov írásaiért sem rajongok (kövezés...), de talán kinövöm :D

2. Mi volt az a könyv, ami a legnagyobb hatással volt rád? - Egyet nem tudnék kiemelni, ahhoz túl sokat olvastam :D De mondjuk Tolkientől A gyűrűk ura, Larry Niventől a Gyűrűvilág (véletlen egybeesés a cím hasonlósága...), Asimov majdnem minden írása, de tényleg oldalakon át tudnám sorolni...

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned? - Hát... Talán a kedden elhunyt Michael Crichton Az átprogramozott ember c. műve.

4. Mit használsz könyvjelzőnek? - Mindent, ami elég lapos és a közelben van. Blokk, CD, papírzsepi, fecni, befőttes gumi, fülhallgató drótja... Az kifejezetten irritál, amikor behajtogatják a lapok sarkait vagy nyitva teszik le a könyvet és másnapra úgy szétnyílik, hogy többet be sem lehet csukni.

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt...hm? - Ricsi bohóc után szabadon: a metrón, a buszon, az ágyban, a kádban, vagy egyszerűen akárhol a nagyvilágban!

6. Mi volt az első könyved, amit olvastál? - Mármint az én első könyvem vagy az általam először olvasott könyv? Mondjuk egyikre sem emlékszem, de valószínűleg valami mesekönyv vagy mondókagyűjtemény lehetett oviskorom kezdetén...

7. Puhakötésű vagy keményfedeles? - Mindegy, csak betűk legyenek benne :D A puhakötésűt könnyebb cipelni, a keményfedél minőségibb... De a tartalom a lényeg.

8. Mit olvasol most? - Umberto Eco: A Foucault-inga; China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás; J. R. R. Tolkien: Szörnyek és ítészek; Szélesi Sándor: Tündérösvény; Dr. Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió

9. És hányadik oldalon jársz? - 492, 183, 19, 37, 59 (sorrendben)

10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)? - Nem nem, soha! Illetve a saját könyvek átvesznek valamennyit az aurám rezgéseiből...

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet? - Igen is meg nem is. Vannak "kulcsszavak", amikre felfigyelek, illetve talán borítóképeknél is létezik hasonló, de nem ez dönti el, hogy megveszem-e az adott könyvet, hanem a tartalma, illetve a pénztárcám vastagsága. Ja, elolvasás volt a kérdés...azt is csak ennyire befolyásolja. Bár az általánosságban igaz, hogy jó irománynak minőségi a borítója is.

12. És az oldalszám? - Minnél több, annál jobb! Illetve ez néha hátrány, de a négyjegyű oldalszám inkább vonzerő, mint riasztó.

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége? - Előfordult, de nem jellemző :)

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál? - Öö...szinte csak olyan volt :) Egy elolvasás nem elolvasás, ami tényleg jó, azt muszáj sokszor (A gyűrűk urát eddig tizenhatszor olvastam el, átlag minden második alkalommal függelékestül).

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset? - Párszor... Borult már rám könyvespolc, lap is vágta el az ujjamat, illetve időnként a lábamra esnek a vastag, keményfedeles példányok. De még élek... Ja, a legsúlyosabb baleset viszont az, amikor kiderül, hogy valaki megvette az utolsó példányt abból a könyvből, amit kinéztem magamnak...

16. Eladod-ajándékozod a könyveidet vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk akkor is, ha nem tetszik? - Nem veszek olyan könyvet, ami nem tetszik, vagy ha mégis, akkor is inkább megtartom, hátha a majdani leszármazottaim kifejezetten értékelni fogják, hogy megtalálható a családi könyvtárban.

17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyeken? - Mondjuk a budi nálunk otthon van, de a válasz egyértelműen igen. Ld. 5. kérdés.

18. Tényleg, olvasol a mosdóban? - A mosdó kicsi és nem férek bele, de a kádban igen...

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)? - Hát...ezen a blogon kívül nem. Bár a bookline-on van listám a megveendő könyvekről, meg általában meg is jegyzem őket, szóval mégis. Meg ott van a polc is, azon lehet látni a könyveket árral együtt :D

+1. Még valami hendikep? - Olvasási sebesség: 100p/h. "Gyorshajtó" vagyok. Továbbá nem elégszem meg a fogyasztással, termelni is szoktam, igaz, eddig még nem volt bátorságom megpróbálni kiadatni vagy ilyesmi...

2008. november 6., csütörtök

Chinua Achebe: Széthulló világ

Nno, barátaim!

Antropológiatanárunk, Kürti professzor adta fel kötelező olvasmánynak a könyvet az első félévre. Már akkor valószínűsíthető volt, hogy nem mindennapi olvasmány lesz, még ha kicsit nehezen megszerezhető is...
...és tényleg. A könyvtárból minden példányt kivettek, antikváriumban nem találtam (igaz, csak két helyen kerestem eddig). Még szerencse, hogy valaki ki tudta venni máshonnan és így hozzám is eljutott :)

Az 1958-ban megjelent mű máig érvényes jelentést hordoz, és itt nem csak az euroamerikai "civilizáció" átkos hatásaira kell gondolni, melynek terjesztésével javarészt kiirtották a nem indogermán népek adott esetben sokkal ősibb kultúráját, hanem arra a küldetéstudatra is, mely szerint az írónak feladata, hogy a világot kendőzetlenül mutassa be, még ha az az aktuális "hatalom" ideológiájával nem is összeegyeztethető.

A könyv első részében Achebe megidézi ősei kultúráját, az ibók népének hagyományos mindennapjait tabukkal, birkózóversenyekkel, mesékkel, földműveléssel, leánykéréssel, énekekkel és minden egyébbel, ami szintén fontos. Történetünk főszereplője, Okonkwo egy semmirekellő, "carpe diem" életet élő apának a gyermekeként mindent önerőből volt kénytelen létrehozni, makacssága, ereje és hagyománytisztelte volt ebben a segítségére, s csakhamar faluja legnagyobbja lett. Hiába azonban a hagyománytisztelet, ha mégis vét az ősi törvények ellen, ezért száműzetés vár rá és családjára, hét évre anyja nemzetségéhez kell visszatérniük.
A világ nem csak Okonkwo körül változott meg: az európaiak ekkoriban kezdtek eljutni Afrikának ibo-lakta területeire és hozták magukkal a szokásos dolgokat: fegyverek, járművek hittérítők... A második részben a falu lakosságát hittérítők próbálják meg áttéríteni a keresztény hitre, agresszíven fellépve a "pogányok bálványai és babonái" ellen. Néhányan persze meg is térnek (elsősorban a kitaszítottak és az alacsonyabb rangúak), de Okonkwo egyik fia is keresztény lesz, s ezzel kivívja apja haragját a fehér térítők ellen.
Letelt hát a hét év, Okonkwo végre visszatérhetett eredeti falujába, csakhogy a fehérek már oda is eljutottak és alapos munkát végeztek: a templomon kívül bíróságot és új közigazgatást is kiépítettek börtönnel, erőszakos idegen rendőrökkel, kereskedőkkel... Ráadásul a térítést eddigi frontális menetét is átalakították: iskolákat építettek a fehérek, ajándékokat osztogattak és gyógyszereket, így Okonkwo visszatérése senkit nem érdekelt igazán. A korábbi rendszerből és harmóniából zavar és őrület lett, a fehér ember nem volt képes megérteni a feketék kultúráját, hanem mindenáron a saját logikátlan rendszerét akarta rájuk erőltetni. Okonkwo megpróbált lázadni ez ellen, de nem járt sikerrel. Egy bekezdést azért talán kapott a kormányzó A Niger alsó folyása mentén élő primitív törzsek pacifikálása című könyvében.


Ritka, hogy egy könyv eleinte szórakoztasson és új ismeretekkel lásson el, aztán pedig tehetetlen dühöt váltson ki belőlem, ez most megtörtént. Európai létemre "mindig is" mélységesen elítéltem a "nagy nyugati civilizáció" nagyképű, önmagát felsőbbrendűnek, a kulturális fejlődés legfelsőbb fokának tartó hozzáállását és azt, ahogyan a keresztények (én is meg vagyok keresztelve!) a csupa jóság Isten nevében egész népeket, kultúrákat tesznek tönkre, törölnek el, mindezt azért, mert nem képesek felérni ésszel azt, amit a "civilizálatlan vadember" évezredek óta tud: nem elnyomni kell másokat, hanem megismerni és megérteni őket. Természetesen magyarként nem szükséges olyan példákat felhoznom, mint az aztékok vagy az afrikai törzsek leigázása/kiirtása, épp elég, ha visszatekintünk olyan ezer évvel ezelőttre, és felidézzük, hogy milyen hatása is volt a hatalmas kultúrával, kiterjedt mitológiával rendelkező magyarságra a kereszténység államvallássá tételének. Igen, haladásellenes és károsan nacionalista gondolatok ezek bármely "nyugati", vagy éppen "neoliberális értelmiségi" szemében, attól még viszont tény marad: hihetetlen sokszínűség veszett oda (az emberi életeket nem is tekintve) a "dicsőséges" hódításoknak köszönhetően,
Chinua Achebe pedig elég bátor volt ahhoz, hogy erre rámutasson.

Kötelezően ajánlott mindenkinek!


Kiadó: Európa
Kiadási év: 1983

Eredeti cím: Things Fall Apart
Fordította: Béres Mária, Tandori Dezső (versek)
Oldalszám: 292

nno = Isten hozott!