Nemsokára...

...jön a következő könyves bejegyzés is, el vagyok havazva. Addig is:

• 2009 március 28-án, azaz most szombaton, este 20:30-kor megrendezésre kerül a Föld Órája.
  

  Az akcióról

  Egyszerű, mint a villany lekapcsolása.
  
  A kampány, amely a kezdetekkor csak Sydney lakosait buzdította otthonaik világításának lekapcsolására, mára a legnagyobb nemzetközi, klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát. 2009. március 28-án, 20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára – a Föld Órájára. Célunk, hogy 1 milliárd ember és több mint 1000 város csatlakozzon az akcióhoz. Bizonyítsuk be együtt, hogy globális összefogással eredményesen léphetünk fel a klímaváltozás ellen!
  
  A Föld Órája (Earth Hour) 2007-ben indult hódító útjára Sydneyben, Ausztráliában, amikor is 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy órára. Egy évvel később az esemény már globális fenntarthatósági mozgalommá vált, több mint 100 millió ember és 35 ország részvételével. 2008-ban már elsötétült a Golden Gate híd San Francisco-ban, a római Kolosszeum, illetve a Vár és a Lánchíd Budapesten, jelképezvén egy olyan ügyet, amely minden órával egyre sürgetőbbé válik.
  
  A Föld Órája 2009 egy világméretű felhívás, hogy minden egyes ember, minden üzleti vállalkozás és minden közösség cselekedjen. Felhívás a felelősségvállalásra, a fenntartható jövőért való munkálkodásra. Ezen az estén Európától Amerikáig szimbolikus épületek és terek fognak sötétbe borulni. Az emberek a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára, és csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melynek célja a természet megóvása, bolygónk jövőjének biztosítása.
  
  Több, mint 64 ország vesz részt a Föld Órája 2009 akcióban. Ez a szám napról napra növekszik, ahogy az emberek ráébrednek, hogy egy egyszerű cselekedettel is komoly eredményt lehet elérni.
  
  A Föld Órája a remény és a tettek üzenete. Mindenki változtathat.

  Egyéb infókat a wwf.hu és az earthhour.org oldalakon lelhettek, kíváncsi vagyok, hogy itthon mennyire lesz hatékony az akció, elvileg több város, kisebb település és szervezet/cég is csatlakozott, már csak az egyes emberekre van szükség.

• És holnap, azaz szerdán pedig Nagy Könyvelhagyó Nap, avagy veszíts el te is egy könyvet! Ezt a projektet valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, de ha mégis, akkor az orosházi könyvtár blogján, szerdától pedig a frissen induló konyvtar.hu-n lehet nézelődni.
  

Mao Tun: A selyemhernyó

Rövid történet, amolyan pillanatfelvétel a korai huszadik század Kínájából, abból az időből, amikor Maóék talán még nem dúlták fel az országot, de a nemzetközi trendek már az átlagos falusi ember életét is befolyásolták.

Tung-pao és családja selyemhernyó-tenyésztésből él, korábban nem is rosszul, viszont az utóbbi időben a külföldi selyemgubókért jobban fizetnek, a hazait pedig átvenni is alig akarják a selyemgyárakban, ezek nagy része ráadásul be is zárt... Ennek ellenére nem adják fel, ami jó ötletnek tűnik, még ha kölcsönt is kell felvenni hozzá: talán sikerül újra adósságok nélkül élni, ha az idei selyemhernyó-termés (?) olyan kiváló lesz, mint remélik. De a sikert nem adják ingyen, kockáztatni kell érte és keményen dolgozni, a selyemhernyók sok munkát igényelnek és még annál is több eperfalevelet.

A könyvecske digitális változatát Blancának köszönhetem, aki beszkennelte és elküldte (igen, vannak még ilyen kedves emberek :)). Ugyan nem konkrétan ebook, "csak" szken .pdf-be összefűzve, azért belinkelek egy alternatív elérési útvonalat...



Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadási év: 1958
Eredeti cím:

Fordító: Józsa Sándor

Oldalszám: 62

Marianne de Pierres: Nejlonangyal

Ha 2480 helyett 390 magyar pénzért hozzá lehet jutni egy könyvhöz, két dolog lehetséges. Vagy valami rettenetesen sz@r firkálmányról van szó, vagy azonnal élni kell a lehetőséggel és a pénztárhoz vinni a példányt. Amint látszik, én az utóbbit választottam és nem bántam meg. Más kérdés, hogy amúgy is életcélom begyűjtetni minden magyarul kiadott scifit, úgyhogy ez szinte kötelesség is, de végső soron egy tűrhető "elsőkönyvvel" gazdagodtam.

Mert hogy az írónőnek ez az első könyve a végszöveg szerint, és mint ilyen, nem is sikerült rosszul. Ausztráliában járunk, a legkisebb kontinens nagyrészt a jelenleginél is kevésbé élhető, ezért a lakosság a partvidékeken zsúfolódott össze. Egy ilyen part menti város Vivacity is, ahol a cyberpunk hagyományoknak megfelelően minden csupa szélsőség: a gazdagok fényűző villákban, a szegények pedig lepusztult, mérgező ipari területeken élnek, a média pedig veszélyesebb, mint bármelyik banda, vagy akár a nem nagyon létező rendőrség. Egyes szám első személyben mesélő főhősünk pedig nem más, mint Parris Plessis, foglalkozását tekintve testőrnő, s mint azt igen sokszor megemlíti, két méter körüli magassággal és ehhez mérten arányos súllyal büszkélkedhet, ami testőrként ugyan előnyös, de egy besurranó tolvajnak már komoly problémát okozhatna.

A szegények és mutánsok lakta Harmad névre hallgató városrészben bandaháború készül, Parrish természetesen belekerül a közepébe, a helyzet pedig igen hamar odáig fajul, hogy aki nem isteníti, az vadászik rá, távirányítású médiarobotokkal az élen. Ráadásul még mindenféle látomások is nehezítik a dolgát, így tényleg nehéz kideríteni, hogy ki kavarja a kavarnivalót.



Kiadó: Ulpius Ház

Kiadási év: 2005
Eredeti cím: Nylon Angel

Fordító: Káli Dia

Oldalszám: 335

H. P. Lovecraft: Holdárnyékban

A horror soha nem volt igazán az én műfajom, de Lovecraftot annyian dicsérik, ráadásul kedves barátaim is megleptek ezzel a könyvvel még vagy egy hónapja, fennállásom huszonkettedik évfordulójának alkalmából, úgyhogy muszáj volt elolvasnom.

Kellemesen csalódtam. Persze a sablonok gyakorlatilag azonosak mind a nyolc novella és az egy kisregény esetében, gyakran még a helyszín is, nagyrészt mégis szórakoztatóak, bár a következő fordulat már előre sejthető. A kötetindító kisregény az állítólag nagyon híres Árnyék Innsmouth fölött, igazság szerint én akkor hallottam róla először, amikor elakadtam az Oblivion című fantasy-játékkal és nekiálltam keresgélni a neten, aztán az egyik oldalon kiderült, hogy ez a kisregény inspirálta a Shadow Over Hackdirt küldetést.

Innsmouth egy néhány száz éves kisváros valahol az Egyesült Államok partvidékén és arról nevezetes, hogy a környéken furcsa dolgok történnek. Legalábbis Lovecraft bizarr képzeletvilágában. A városka lakói furcsa, mélységlakó halembereket istenítenek és genetikailag kereszteződnek is velük (nem tudtam árnyaltabban megfogalmazni), de a szomszéd városkában, Arkhamben (hm...Arkham Asylum a Batmanben...) és úgy általában a vidéken rendszeresek a mindenféle emberi mutációk, sátánista szertartások, kannibalizmus, barlanglakó szörnyek és ami még a témában elképzelhető. A történetek főszereplője általában az író, aki egyes szám első személyben mondja el, hogy mi történt vele, általában kimondhatatlanul (megnevezhetetlenül) borzalmas dolgok, melyek hatására rendszerint el kéne, hogy veszítse a józan eszét, de ez nem történik meg, amin ő maga is csodálkozik. Meg az olvasó is. Nagyobb mennyiségben, kampányszerűen ezért nem is fogyasztható az ilyesmi irodalom, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy nekem is egy hónapig tartott keresztülrágni magamat ezen a háromszáz oldalon.

Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1999
Eredeti cím: - (a kötetet valhallásék állították össze)

Fordító: Kornya Zsolt

Oldalszám: 299

Arthur Koestler: Japan

Útikönyv-szerűségnek indul, aztán eltér a filozófiai-lélektani fejtegetések irányába - nagyjából így lehetne összefoglalni röviden a magyar származású Arthur Koestler Japánról szóló könyvét. Eleinte úgy tűnt, mint ha a többször is idézett Krizantém és kard tartalmát próbálná meg rövidítve átadni, ehelyett mégis a zenről ír a könyv nagy részében. Mint ilyen, már jóval inkább érvényes jelenleg is, annak ellenére, hogy 1958 és 1960 között írta, viszont a magyar cím megtévesztő: A lótusz és a robot címre hallgató India-Japán témájú könyvek második kötetéről van szó. A terebess.hu-n (pontosabban itt és itt) olvasható mindkét rész, de természetesen "papíralapú adathordozón" is hozzá lehet jutni.

Kiadó: Terebess Kiadó

Kiadási év: 1999
Eredeti cím: The Lotus and the Robot, Part two

Fordító: Tandori Dezső

Oldalszám: 117

Hirano Kohta: Hellsing (3. kötet)

Négy hónappal az előző után eljutott hozzám egy példány a legkúlabb mangavámpír históriájának legújabb kötetéből. A Trigun után felmerült, hogy nagyon hasonlít egymásra a két főszereplő (Alucard és Vash), küllemben és fegyverben egyaránt. Persze ez lehet véletlen egybeesés is.

A harmadik kötetben a nemzetközi helyzet fokozódik, protestáns vámpírvadászaink nácivadászatra nyergelnek át és Dél-Amerikába utaznak, ahol - mindenki tudja - a maradák nácik bújkálnak. Ezek persze nem hétköznapi nácik, mert zombihadsereget akarnak (akartak?) felállítani, de ez jelen esetben nem kap még igazán nagy hangsúlyt. Annál inkább a szerencsétlen átlagrendőrök lemészárlása, akiket feletteseik Alucard szállodájába küldtek, persze a nácik utasítására; gyakorlatilag erről szól az egész kötet.

Az egy dolog, hogy a Hellsing manga főhőse sem kimondottan pozitív jelenség, de akad nála gonoszabb is, Montana Max, aki mellesleg a legjobban eltalált karakter az egész történetben, jellem és rajzolás tekintetében is, miatta érdemes belelapozni a mangába, még ha nem is szerepel annyit, mint ellenfelei.

Kiadó: Mangafan

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: ヘルシング

Fordító: Koch Zita

Oldalszám: 192

Mi újság? vol. 5. (frissítve)

Egy hónap alatt nem történt változás a kortárs építészeti dizájn alapvető irányában. Mint azt még sokszor el fogom mondani, az ipari betonból gyártott belső terek és exhibicionista külső formák dominálnak, de azért néhány kivétel akad. Ilyen az astearchitecture.com oldalon is megtekinthető, 3210 méteres magasságban épített osztrák kilátó, illetve a zen hatást hordozó japán épületek. De egy ilyen helyen, mint ez, élne bárki is szívesen?

Geóéknál talán kicsit később kapcsoltak, de az is lehet, hogy szándékosan a február közepén megjelenő márciusi számban foglalkoznak Darwinnal (aki kétszáz éve, február 12-én született), ami a következő számban is folytatódni fog: Darwin Föld körüli útját követik a többrészes cikksorozatban. India sok cikk, könyv és film témája volt már, most Mumbai szegénynegyedeinek szépségszalonjai kerülnek fókuszba, közvetlenül a világhírű origamimesterek és vak, illetve gyengénlátó fotóművészek előtt.

A National Geographic már letudta Darwint, de egy szintén aktuális téma került címlapra, a globális klímaváltozás. Energiatakarékos eszközök, passzívházak, kísérlet a széndioxid-kibocsátás egyénileg történő csökkentésére. A blog jobb felső sarkában leledző embléma is ilyesmi célt hirdet... Kína az olimpia, az álkommunizmus és Tibet megszállása mellett leginkább a brutális környezetrombolásról híresült el, de azért van nekik egy 720 négyzetkilométeres természetvédelmi területük, ahol gyönyörő folyók, vízesések és tibeti falvak tarkítják a hegyes tájat, erről is írtak egy cikket a márciusi NG szerzői, bár gyanítom, hogy leginkább a turistákat vonzó látványosságok és nem a természet védelmének elve miatt nem ástak még háromszáz méter mély nyíltszíni bányákat Jiuzhaigouban. A bolygó másik felére repülve, gyakorlatban persze csak a következő oldalon, a mexikói tarahumara indiánok fogadnak, akik valahogy ellen tudtak állni az európaiaknak és nem olvadtak be, a keresztény hitvilágot pedig sajátságosan ötvözték a "pogány" szertartásokkal. Hasonlóan néhány mesemondóhoz, derül ki a Voigt Vilmossal készült interjúból, akik például gyorsvonatot fölfaló sárkányt szőttek az évezredek folyamán mindig változó történeteikbe.

A Spektrum TV írott testvére összevont számként jelent meg, a tartalom viszont nem kétszeres. A címlapon pózoló Virgin-cégbirodalom-tulajdonos Richard Branson története már-már Marvel-képregényeket idéz: semmiből lett a világ egyik leggazdagabb embere, de nem úszkál Dagobert bácsi módjára a pénzében, hanem folyamatosan kalandokat keres, így a hatvan felé közeledve is. Persze neki van igaza, az ő helyében én is ezt tenném. Prágában a szintén extrémsportokról elhíresült Red Bull birodalom egyik érdekes rendezvénye zajlott: a Crashed Ice névre keresztelt korcsolyás gyorsasági verseny, csak éppen nem sík, hanem a névből adódóan lejtős, illetve buckás pályán. Hippitémában jártasabbak aligha kerülhették el, hogy ne halljanak Christianiáról, ez egy eredetileg kísérletnek indult kommunaszerű városrész Koppenhágában, tele művészekkel és könnyűdrogokkal, de még saját pénzük is van, viszont nem fogadnak be akárkit, csak akkor jöhet új lakó a területre, ha valaki távozik. Akinek ez nem elég extrém, olvashat interjút néhány hazánkifia hegymászóval, meg egy keveset Namíbiáról. És akkor már ne felejtsük el megemlíteni a különleges szállodákat, osztrák síterepet, a németországi, Externsteine névre hallgató mitikus-misztikus sziklakomplexumot, és persze Hidvégi-Üstös Pált, aki elhatározta, hogy keresztülfutja a Szaharát nyugatról keletre...

W. Hamilton Green: Mars 1910

Nem tudom, ki hogy van vele, engem mindenesetre zavar, ha egy könyv hátsó borítóján olyasmiket lehet olvasni, hogyaszondja: "Green meghökkentő regényében Verne és Wells képzeletének technikája csap össze az űrbéli hódítókéval, akik a maguk szájíze szerint értelmezik Darwin tanait, és halálra szánják vetélytársukat, az embert...". Nem csak az a gond, hogy erőltetett, hanem akkor most hol is van ebben az író saját fantáziája? Az persze nem segít, ha észrevesszük, hogy a W. H. G. meglepően hasonlít Herbert George Wells monogramjára, de ez legyen véletlen egybeesés. A könyvet kinyitva kiderül, hogy bizony hazánkfia írta a történetet, de azért ez sejthető volt eddig is. A fejezetek elején pedig mindenféle idézetek találhatóak, a héten tanultuk pszichológiából, hogy ez leginkább a hitelesség érzetének fokozását szolgálja.
Odabent pedig, mármint a kötet belsejében, az idézetek között mindenféle más is lapul, például sok-sok ötlet összezsúfolva, Darwintól hódító németeken át marslakókig, mélytengeri lényektől folyamatosan gyilkolászó titkosügynökökön át szökött néger rabszolgákig, indián mondáktól Zeppelineken át természetfölötti képességű emberekig. Nem mondom, hogy koncepció nélküli zagyvalék lenne, mert van történet, csak egyszerre túl sokat és túl "nagyot" akar mondani Galántai Zoltán, pedig ha nem háromszáz oldalba nyomta volna össze, hanem elemenként részletesebben is kifejtette volna, és persze a kiadó nem hivatkozna Vernére és Wellsre, valami tényleg jó is kisülhetett volna a próbálkozásból, többkötetes sorozat formájában.

Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1997
Eredeti cím: -

Fordító: -

Oldalszám: 294

Naitó Jaszuhiro: Trigun (1. kötet)

Pacifista szamuráj után most pacifista pisztolyhős, legalábbis Eszeveszett Vash, a Trigun manga főhőse körözési lapján ez áll megjegyzésként.
Gyakorlatilag egy sci-fi környezetbe helyezett, japán rajzstílusú westernképregényről van szó, az első kötet néhány története egy sivatagbolygón játszódik, ahová régebben több űrhajó zuhant le, a túlélők pedig megtelepedtek, igazi vadnyugati körülményeket kialakítva. Ebből adódóan a westernfilmek és indiános-cowboyos regények sablonjait alkalmazza a mangaka, vonatrablástól a szegény család földjéig, amit egy gonosz és gazdag ember kiszemelt magának és banditákat bérel fel, hogy megszerezze. Ugyan Vasht körözik, egészen pontosan hatvanmilliárd dupdollár van kitűzve a fejére July városának elpusztításáért, mégis inkább a jó oldalon áll, a maga idióta stílusában küzdve a gonosztevőkkel, akik közül persze többen már attól összecsinálják magukat, ha megtudják, hogy kivel állnak szemben (tisztára mint Druss esetében...).

A magyar kiadásról csak annyit, hogy úgy tűnik, nem csak a Mangafannak sikerült nagy neveket (címeket) szereznie, ráadásul ez a kötet a maga 364 oldalas (kb. 3 centis) vastagságával könyvszerűbb, mint az egyébként átlagosnak számító kétszáz oldal körüli (1,5-2 centis) példányok, ráadásul nem is lényegesen drágább azoknál. Igaz, a mangafanos kiadványokkal összehasonlítani nem jó ötlet, mert azok minőségben azért felette állnak a többinek (külön védőborító!). Ami viszont zavaró, hogy belső margót alig hagytak a szerkesztésnél, így időnként már az épségét is kockáztatva ki kell hajtani a kötetet, hogy el lehessen olvasni a szövegbuborékokat. Illetve ami még problémás lehet, de az már a rajzoló "hibája" (vagy egyéni stílusa), hogy az oldalak nagyon zsúfoltak, olvasás közben jojózott a szemem tőle rendesen. De úgy összességében tetszett, lehet, hogy az animeváltozatba is belenézek majd (bár az nem ennek a blognak a témája), azt is szokták dicsérni.



Kiadó: Delta Vision

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Trigun I. (トライガン)

Fordító: Oroszlány Balázs

Oldalszám: 364

David Gemmel: Legenda

Az északi nadír törzsek egyesült serege a Dreina Birodalom ellen vonul, az uralkodó egyetlen reménye Dros Delnoch hatalmas erődje, itt talán megállíthatják, de legalább feltartóztathatják a nomád hordákat. A vár viszont ugyan jól megépített, a békés idők során részben átépítették, katonáik jelentős része egyszerű földműves, akik soha nem láttak még csatát, ráadásul a vár ura haldoklik. Talán ha a várgróf fegyvertestvére, a legendás Druss eljönne segíteni, lenne némi esélyük, de Druss már a hatodik évtizedét tapossa és a világtól elvonulva él...

Eddig egy legjobb esetben is b-kategóriás ponyvafantasyt idéz a történet, erre a könyv eleje sem cáfol rá. De aztán változik az érzés, némi hősi fantasymetállal ráerősítve nagyon könnyű beleélni magunkat a jellegzetesen középkorias viszonyokat idéző (tehát nem elfes-orkos) történetbe. Gyors nézőpontváltások, több főszereplő, nomád sámánokkal dacoló misztikus szerzetesek, és a közelgő ostrom nyomasztó hangulata (de leginkább az utóbbi) sablonból egyedivé teszi a Dreina sorozat (eredetiben Drenai) első kötetét (ami önálló műként is élvezhető, teljesen kerek történet).

Druss, oldalán Snaga névre hallgató csatabárdjával (a név ismerős lehet A gyűrűk urából, csak ott egy orkot hívnak így) gyalog érkezik az erődbe és hamar meg is kezdi az átszervezést és a katonák kiképzését, de akciózós helyett mégis inkább moralizálós fantasy a végeredmény, ahol az ellenfelek sem gyűlölik egymást, inkább csak a kihívást látják a másikban. Nem mondom, hogy nem lenne jó ötlet egy olyan történet, ami csak arról szól, hogy megállíthatatlan, sötét fellegként közelít az ostromló sereg a vár felé, közben a hangulat fokozódik, viszont a tényleges ütközet megkezdésének pillanatában elszakad a mese fonala, ebből nagyon jó lélektani történetet lehetne írni (vannak is rá ötleteim :)), de itt az ostrom nem marad el, százötven oldalnyi durva harc is helyet kap, az is kiderül, hogy a már életében mitikus hőssé vált Druss mire képes így vénségére...



Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1994
Eredeti cím: Legend

Fordító: dr. Máyer Júlia

Oldalszám: 380

Raana Raas: Csodaidők - Kiszakadtak

Zavarba hozott, hogy az előző részről készült szubjektív irományomat maga a szerző is olvasta, de nem ezért nem született meg hamarabb ez a bejegyzés.

Az ogfák vöröse végén már látszott, hogy nem várható vidám folytatás, hát nem is lett az. És ez csak fokozódik jelen kötet esetén... A háború már nem a küszöbön áll, hanem tett egy lépést befelé, párhuzamosan az egyébként szerethető szereplők élete is romlik, nemhiába meghatározója a Raas család gazdasági és politikai szinten világuknak. A családfő Giint száműzetés fenyegeti, lánya, Judy belekényszerül egy olyan házasságba, amit sem ő, sem a férj nem szeretett vona (és ez még enyhe kifejezés), a kiszakadt Yaan (illetve külsős nevén Paul) pedig katonának áll és gyakorlatilag az övéi ellen harcol.

Most már nem volt szükség hátralapozgatásra, a környezet modellje nagyjából körvonalazódott odabent; a politikai és emberi játszmák élethűek és hihetőek, viszont nem szimpatikusak, de hát a valós életben sem azok. Illetve ha már nem szimpatikus, akkor az semmiképpen nem tetszett, amilyen brutálisan elbánt sok karakterrel ez a galád Görgey Etelka, persze valahogyan érzékeltetni kellett a háború személyekre gyakorolt hatását is, de szerintem túlzás csak ezért kiirtani a fél szereplőgárdát... Viszont az a kis filozófiai jellegű kitekintés a teleportálás működésére jól sikerült :)



Kiadó: Animus

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: -

Fordító: -

Oldalszám: 415