Tristan Garcia: Browser zsinórjai

Lehet vonzóbb a halál a halhatatlanságnál? Milyen az, ha egy francia filozófus fantasztikus irodalmat ír? A formátumváltáson átesett Science in Fiction kiadói sorozat legfrissebb része, a Browser zsinórjai, sok kölcsönzött történetelem és Tristan Garcia filozófiai háttértudása segítségével ered az öröklét nyomába. 

Amikor Leena Krohn Hotel Sapiensét olvastam, nagyon örültem, hogy végre sikerült találni egy szépírót, akinek van némi fogalma a fantasztikus irodalomról és jó érzékkel vegyíti annak elemeit a szokásos értelemben vett szépirodalommal. Hasonló élményt vártam a francia filozófus-szépíró, Tristan Garcia első magyarul megjelent regényétől is, sőt, valamivel többet, hiszen nem a kiadó szépirodalmi sorozatában jelent meg, hanem Science in Fiction logót kapott. 

A Browser zsinórjai furcsa regény. Eredetileg 2012-ben jelent meg, de az olyan, minimum fél évszázaddal korábbi sci-fik stílusjegyeit viseli, amelyeknél a furcsaság és a "misztikum" volt a lényeg, nem a "science", avagy a természettudományos megközelítés, hanem nagyjából az ellenkezője. Más persze nem is lehetne egy olyan regény, ami arra épül, hogy egy pilóta elutazik kígyóforma űrhajóján az univerzum pereméhez és a határon nyíló résből kihúz egy fából készült szekretert, ami közvetve elhozza az emberiségnek a halhatatlanságot. 

Pilótánk csak "megváltó", a fő hangsúly a földi embereken van. Ők azok, akik átélik az örökkévalóságot, akik beleunnak az állandóságba, akiken nyomot hagynak az elmúló évezredek, akik káoszt okoznak vagy rendre törekszenek, a saját egójukat növelik vagy másokért fáradoznak, támadnak vagy menekülnek, teremtenek, pusztítanak és befolyásolni próbálják a világot. A kérdés, hogy mihez kezd magával az ember, ha nem létezik halál és bármit megkaphat, bármit megtehet, rendkívül izgalmas és nagyon szeretnék tudományos igényességű/alaposságú, kortárs fikciót olvasni ilyen témában, a választ viszont nem Tristan Garcia fogja megadni, vagy legalábbis nem ebben a regényében.

(illusztráció: derelic7)

Bruce Sterling  összeállított még a kilencvenes években egy hasznos kiadványt arról, hogy ha valaki sci-fi írásra (vagy úgy általában írásra) adja a fejét, mire érdemes figyelnie (létezik magyar fordítása is). A harmadik rész tizedik pontja így szól: 

A kerék újrafeltalálása 

A kezdő író hatalmas erőfeszítések árán olyan fantasztikumba illő helyzetet teremt, ami már unalomig ismert a tapasztalt olvasónak.  A kerék feltalálása általában azoknak a népszerű íróknak a hibája volt, akik nem pályafutásuk elején tértek át a sci-fire.  Manapság leggyakrabban olyan írók hibája, akiknek nincs olvasott tapasztalatuk a műfaj történelmében, mert az írott sci-fit a filmek, tévésorozatok, szerepjátékok, képregények, vagy számítógépes játékok útján ismerték meg. (Ez természetesen a fantasyre is igaz.)

Rengeteg példa létezik erre. Ha a magyar sci-fit nézzük, a kortársak közül általában a Galaktika 300. ünnepi számát szokás emlegetni, de a nyolcvanas évekből kiváló példa Tandori Dezső álnéven írt regénye is. A Browser zsinórjait olvasva ugyanilyen érzésem volt: Garcia lehet kiváló filozófus és népszerű szépíró, de a köszönetnyilvánításban felsorolt klasszikus szerzők és kortárs filmrendezők hatása nem elegendő ahhoz, hogy egy számára nyilvánvalóan idegen közegben is igazán jót tudjon alkotni. 

Persze bizonyos mértékig érdekes, hogy a megmaradt emberek hogyan reagálnak a valóság átíródására és az örökkévalóságra, az elmerülés az egyre furcsább hobbikban és szokásokban, a társadalom újraszervezése, a múltra adott reakciók szintén, de ez, legalábbis ilyen formában, messze nem elég. Pszichológiai-szociológiai vizsgálatnak felszínes, allegóriának túlságosan megfoghatatlan, science fictionnek tudománytalan, szépirodalomnak pedig... nos, a szépirodalomról alkotott sztereotip képnek megfelel. Csak az a baj, hogy ez nem előny... Attól még, hogy egy történetet homályos szűrőn keresztül mutat be a szerző, az elkent alakok/események pedig akár valami ki nem mondott többletjelentéssel is bírhatnak, nem lesz művészet, inkább olyan hatást kelt, mint ha egyszerűen nem akart volna többet foglalkozni a szöveggel. 

Tristan Garcia

Sajnos Garcia is beleesett ebbe a csapdába, legalábbis a nem filozófus olvasó oldaláról nézve. Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy valóban több rejlik a gyakran kimondottan érzékletes leírások, gazdag hasonlatok és kissé homályos történet (-ek?) mögött. Simán lehet, hogy két félév filozófiatörténet, két különböző egyetemen, kevés volt (igaz, abból az egyiknek meglehetősen egysíkú volt a tematikája), és tényleg rogyásig van tömve a regény mondanivalóval, de nekem ez nem jött át. Illetve nem csak nekem, a Goodreads, a Babelio és a francia Amazon közönségét sem sikerült kellőképpen meggyőzni. Mindazonáltal nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történik, ha valaki megpróbálja jelenetről jelenetre felfejteni, amennyiben te így tettél, vagy ismersz valakit, aki vette a fáradságot a részletes elemzéshez, feltétlenül jelezd! :)

A kiadóra egyébként most sem lehet panasz. A fordítás jó lett, amennyire franciatudás nélkül ezt meg tudom ítélni, a borító a sorozat többi kötetéhez hasonlóan szép (még ha az eddigi egyszínű helyett kapott színátmenetes háttér nem is jön be mindenkinek), legfeljebb a formátumváltás (a szépirodalmi sorozattal megegyező méret, puhafedeles-borítófüles) szokatlan egy kicsit. És ha a trend folytatódik (az eddigiek alapján felváltva jön egy jó és egy kevésbé meggyőző Science in Fiction regény a blogra), akkor a következő megint nagyot fog szólni. 

--

Kiadó: Typotex

Kiadási év: 2015

Eredeti megjelenés: 2012

Eredeti cím: Les Cordelettes de Browser

Fordító: Mihancsik Zsófia

Borító: Dukai István

ISBN: 978 963 279 411 2

Oldalszám: 299

Ár: 2800,- (borítóár) / 2100,- (Typotex webbolt)

--

Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)