2013. június 30., vasárnap

Előzetes - James S. A. Corey: Leviatán ébredése


Jövő héten új űropera érkezik magyarul a könyvesboltokba. A nehezen megjegyezhető James S. A. Corey név két szerzőt takar: a gyakorlott sci-fi írú Daniel Abraham és Ty Franck közös írói álneve. Az ígéretesnek tűnő, Hugo-finalista Leviatán ébredése egy eredetileg trilógiának szánt, de a nagy siker miatt hatrészesre duzzadó űropera-sorozat első darabja, melynek harmadik része idén jelenik meg Amerikában. A fülszöveg után rekordhosszúságú részlet következik, harminchét oldalon olvashatjátok a prológust és az első három fejezetet. Ha pedig nem szeretsz "beleolvasni" a könyvekbe, fogd fel úgy, hogy most elkezded és ha megtetszik, akkor majd papíron folytatod :) Értékelés is van, itt találjátok
Az emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.

Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak – méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.

Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben. A szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…

Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk – és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.

2011-ben üstökösként robbant be a James S. A. Corey álnevű szerzőpáros az angol nyelvű piacra bemutatkozó regényével, amelyet az elsöprő siker mellett, több díjra is jelöltek, és nem csak a sci-fi rajongóknak vált kedvencévé.

2013. június 28., péntek

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Mesevilág, gyermekkori emlékek, veszteség, öröm és túlélés: az Óceán az út végén Neil Gaiman hatodik felnőttregénye. Óriási nemzetközi várakozás övezte a megjelenését, az első kritikák is biztatóak. 

Neil Gaiman öt év hallgatás után egy igazán varázslatos történettel tért vissza. Legalábbis ezt szokás mostanában írni, de a matek legfeljebb annyiban stimmel, hogy a 2008 óta publikált (gyerek- és ifjúsági) könyveket valószínűleg korábban írta, egyébiránt például 2011-ben és 2013-ban is közreműködött a zseniális Doctor Who sorozatban, két epizód forgatókönyvírójaként. 

Gaiman önálló munkái az Amerikai istenek és a Csillagpor kivételével nem tetszettek igazán, a novellái nagy része random agymenésnek tűnt és a semmiben lebegő urban fantasykkel együtt, mint az Anansi fiúk vagy a Sosehol, érdemtelenül túlértékeltnek. Így az Óceán az út végént is fenntartásokkal vettem kézbe, de kíváncsi voltam, hogy mire képes ekkora regényszünet után a szerző. Reméltem, ugyanakkor nem voltam benne igazán biztos, hogy tényleg jó lesz és nem csak az irodalmi rocksztárság farvizén eladható valami, amit milliós példányszámban vesznek meg a magukat rendkívül különleges ízlésűnek és egyedinek tartó, amúgy fantáziátlan és bármi állítólag bizarr dologra magukat rajongva rávető tinilányok, amiből Gaiman meg a kiadója is kényelmesen eléldegél újabb öt évig, az Amerikai istenek szintjét megütő új regényre pedig időtlen időkig várhatunk. 

2013. június 23., vasárnap

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (újrakiadás, 2013)

A sci-fi egyik alapműve ismét hozzáférhető: Philip K. Dick kultikus regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? újranyomásra került és a Könyvhét óta beszerezhető. Ebből az alkalomból egy második bejegyzés is készült a regényről ide, a Szubjektív Kultnaplóra. 

Valamikor réges-régen, amikor a magyar blogszférában a könyves tematikát még csak legfeljebb tucatnyi aktívabb szerző képviselte*, amikor még a moly.hu nem létezett és szerény személyem is csak kezdeti lépéseit tette a könyvesbloggerkedés rögös útján, már született egy bejegyzés Philip K. Dick leghíresebb regényéről az akkor még más névre hallgató Szubjektív Kultnaplón. 

Azóta sok bit lefolyt az interneten, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? 2005-ös kiadása eltűnt a boltok polcairól és szinte lehetetlen volt hozzájutni egy jobb állapotú példányhoz, akár ha a régi világ Mars-gyarmatosítás előtti fantasztikus irodalmának egy példánya lenne. Más kiadókkal ellentétben, akik az egyértelmű igény ellenére nem hogy nem nyomnak újra egy beszerezhetetlen könyvet, hanem inkább hagyják elhalni a sorozatot (hadd ne mutogassak ujjal), az Agavénál meghozták a helyes döntést és a Könyvhét előtt ismét nyomdába küldték az anyagot, a szemfülesebbek pedig már a standon kiválogathatták a kultikus kötetet a többi regény közül. Én amúgy még abban a hitben voltam, hogy csak valamivel később fog kijönni az újranyomás, úgy kellett utánam szólni az első napi beszerzőkörúton, hogy ez is van ám :) 

Most újraolvastam, olyan másfél tucat PKD-kötettel az első olvasás után, és lényegesen nagyobb hatása volt, mint annak idején, öt évvel ezelőtt. Az Álmodnak-e az androidok... tipikusan olyan könyv, ami elsőre is üt, de ha az ember már kicsit jobban ismeri a szerző munkásságát, pár száz egyéb sci-fit is elolvasott és a személyisége is fejlődött valamicskét, egészen más nézőpontból is képes értelmezni a művet. 

2013. június 20., csütörtök

James Smythe: A felfedező

James Smythe regénye igazi ritkaság a jelenlegi, magyar nyelvű sci-fi palettán. A felfedező különös hangulatú, merész regény, egy expedíció története, mely messzebbre visz, mint amilyen távol ember valaha járt. Az űr hidegétől és sötétjétől csak a törékeny hajótest választ el, egy ember kivételével az egész legénység halott, a cél távoli és nem lehet megszakítani a küldetést... 

Az idei Könyvhét "legjobb borító" díját a GABO egyik újdonsága, A felfedező érdemli. A könyvfesztiválos megjelenések közül egyértelműen a Fraktálherceg volt a nyerő Sánta Kira festményével, de a minimalista dizájnt is kedvelem, Angelo Rinaldi pedig a maga egyszerűségében is (vagy inkább pont azért) hangulatos grafikát álmodott James Smythe különös regényéhez. Monitoron nézve úgy gondoltam, hogy egy sima sziluett még ütősebb lenne, de élőben jobban néz ki a fénylő űrhajós a digitális változatnál tompább, matt fekete háttér előtt - tökéletesen átadja a várt hangulatot. 

Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mire is számítottam a regénnyel kapcsolatban az első fejezet elolvasása után, az viszont tény, hogy többször is sikerült alaposan meglepnie a szerzőnek, általában pozitív, de néha negatív értelemben is. Az első meglepetést a történet fura szerkezete okozta, ami sokkal jobban működik a vártnál. Olyan, mint egy közismert bűvésztrükk, amit végignéz az ember és esetleg még bólogat is, hogy hát igen, szépen csinálták, aztán ha jön az a rész, amikor a közönség látja, hogy ténylegesen mi történik, már nem a trükkön ámul, hanem a gyönyörűen kidolgozott koreográfiát és a tökéletes mozdulatokat köszönti hatalmas ovációval. 

2013. június 18., kedd

Előzetes - Neil Gaiman: Óceán az út végén


Bár Neil Gaimant hatalmas népszerűség övezi, személyes véleményem szerint csak az Amerikai istenek és a Csillagpor tartozik az igazán értékelhető, önálló munkái közé. A Pratchettel közös Elveszett próféciák és a Doctor Who világába tett kiruccanása sem rossz, illetve belelapozva a Sandman képregény is olyasmi, amit nem érdemes kihagyni (kár, hogy a magyar kiadó csak olyan áron tudta megjelentetni az első pár részt, amennyiért nem fogyott rendesen), de a novellái és itt fel nem sorolt regényei általában hiába egyedi hangulatúak, gyakran mégis zavaró, értelmetlen öncélúság jellemzi őket, amivel nem tudok azonosulni. Ennek talán most vége: ma, öt év regényírási szünet után megjelent új kötete, az Óceán az út végén, a nemzetközi "premierrel" egy időben magyarul is. Az értékelésből pedig kiderül, hogy jogos volt-e a nagy nemzetközi várakozás és az is, hogy tud-e változtatni a fenti megítélésen.
Amikor egy emlék felenged, a múlt szivárog ki belőle.
Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.
Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.
Alant az előszót és az első fejezetet találjátok: 

2013. június 16., vasárnap

Ta-mia Sansa: A menekülés éve

Ta-mia Sansa a Deltánál, most már biztos több sci-fi rajongóhoz eljut a Gender krónikák híre. Ilyen léptékű magyar sci-fi könyvsorozat eddig soha nem készült, szó szerint történelmi vállalkozás és nem mellesleg jól megírt történet. 

Az év egyik legjobb híre, már ami a magyar sci-fit illeti, Ta-mia Sansa - Snyehola Anett monumentális (tizenöt kötetesre tervezett) sorozatának rendes (zsáner)kiadóra találása. A Gender krónikákat nem kisebb név, mint a Delta Vision karolta föl, biztosítva a jó minőségű és esztétikus megjelenést. A sorozatból eddig két rész jelent meg, a Sötét Hórusz a Főnixnél, kiegészítő kötete, a Forradások pedig gyakorlatilag magánkiadásban, a Publión keresztül. A Delta ráadásul új kiadói sorozatot is indított, melyet A menekülés éve mellett egyelőre T. R. Salty Pre Bellum Atlantis és más mesék c. kötete alkot, de ha jól sejtem, más magyar szerzők a többi kiadói sorozatba nem feltétlenül beilleszthető könyvei is ide kerülnek majd. 

Nem véletlen a hátsó borítón található piros tizennyolcas karika, Sansa történetei - legalábbis két elolvasott kötet és némi beszélgetés alapján eléggé szókimondóak és megrázóak tudnak lenni, nem ritka az erőszakos jelenet és a nemiség nyílt megjelenítése sem, ezt most tényleg érdemes komolyan venni (a bejegyzésre nem vonatkozik). 

2013. június 13., csütörtök

Terry Pratchett: Agyaglábak

A Korongvilág-sorozat tizenkilencedik kötete kevésbé humoros és fantasy-s, de hozza a jellegzetes hangulatot. Inkább karakter- mintsem történetközpontú, a karakterek viszont kellően érdekesek  

A Könyvhéten Dominik és Vöri közreműködésével összeszedtünk tíz deltás címet, úgyhogy az 5+5 kötetes akcióban nagyjából féláron sikerült hozzájutni két, eddig hiányzó Terry Pratchett kötethez. A közvetlen folytatást, Az ötödik elefántot már olvastam, úgyhogy ideje volt befoltozni a "Korongvilág-összes" végigolvasásában tátongó lyukakat: a magyarul megjelentek közül csak ezt és az Időtolvaj hiányzott, most már utóbbi is a polcon vár.  A Vadkanapóhoz és a Kallódó kontinenshez eredetiben volt szerencsém, ezek is még beszerzendőek (ahogy a többi olvasott, de meg nem lévő is), kíváncsi vagyok, hogy milyen lett a fordítás (meg a régi kiadások újrafordítására is). 

Az Agyaglábak meglepően komoly hangvételű. Teljesen ugyan nem hiányzik belőle a sorozatra jellemző humor, előfordulnak mókás helyzetek és figurák, de nem az az oldalanként hangosan kacagós olvasmány. Igazán nagyszerű ötlet és zseniális gondolat sem igen akad benne, mármint a sorozat más részeihez képest, hullámvölgynek mégsem nevezném. A színvonal itt is meglehetősen magas, viszont mivel ez inkább átvezető rész, nem számíthatunk igazi sziporkázásra, csak egy közepesen izgalmas krimire a megszokott Őrségbeliek mellett néhány új karakterrel és eddig csak említés szintjén, később viszont már gyakrabban előforduló dolgok alaposabb leírásával-felvezetésével. 

2013. június 10., hétfő

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

A ma záruló Könyvhétre jelent meg Paolo Bacigalupi második regénye. Rozsdás, ökológiai katasztrófa utáni környezet, izgalmas kalandok és szerethető szereplők: a Hajóbontók elvben ifjúsági, gyakorlatban bárki számára ajánlott, szórakoztató és gondolkodásra késztető olvasmány. 

A Könyvhétre megjelenő, amúgy elég kevés sci-fi közül talán Paolo Bacigalupi új könyvét övezte a legnagyobb várakozás, korántsem alaptalanul. Bacigalupi jól ír, ezt már első regénye, a féltucat díjat megnyert A felhúzhatós lány is bizonyítja. Ez a kötet "csak" két díjat és pár jelölést kapott, ami persze még mindig jóval több, mint amit a piacon létező ifjúsági regények elmondhatnak magukról, a Hajóbontók tényleg minőségi darab, alaposan összerakott kalandregény egy kőkeményen realista jövőben.

Ifjúsági, de csak annyiban, hogy a történet nem túl bonyolult, a szereplők tizenévesek és viszonylag egyszerű morális tanulságokkal szolgál. Szó nincs semmiféle öncélú kamudisztópiáról, idegesítően lebutított stílusról és brazil szappanoperák forgatókönyvíróit is a legközelebbi fal lefejelésére késztető "romantikus" szálról, van helyette viszont néhány talpraesett fiatal, kalandos történet, némi mondanivaló és olyan jól felépített, átélhető hangulat, ami "felnőtt" regényeknél is ritkaság. A szerző két regénye elvileg nem függ össze, mégis felfogható úgy, hogy ugyanabban a lehetséges jövőben játszódnak, csak itt a Távol-Kelet helyett Észak-Amerika a helyszín.

2013. június 7., péntek

László Zoltán: Egyszervolt

Szélesi Sándor A láthatatlan város című novelláskötete magasra tette a mércét magyar urban fantasy kategóriában, de László Zoltán új regényének is ott a helye mellette. Az Egyszervolt jellegzetesen gaimani hagyományokat követő, jól sikerült kötet - és még dedikáltatni is lehet a Könyvhéten. 

Érdekes volt úgy olvasni a könyvet, hogy korábban csak a szerző legelső regényét, a Hiperballadát olvastam és az írói fejlődés közbeeső lépései kimaradtak - nagyjából mint China Miéville Konzulvárosánál -, a kontraszt elég nagy, a szó pozitív értelmében. Persze az sem volt rossz, de az Egyszervolt lényegesen letisztultabb és gördülékenyebb történet. 

László Zoltán tegnap megjelent regényében inkább a fantasztikum dominál, a város - sok más urban fantasytől eltérően - viszonylag hangsúlytalan, csak egy háttér, ami előtt a szereplők mozognak, semleges környezet néhány kiemelt helyszínnel, ahogy az általában a népmesék világára is jellemző. 

2013. június 6., csütörtök

Előzetes - Paolo Bacigalupi: Hajóbontók


Paolo Bacigalupi második könyve ma jelent meg magyarul, a 84. Ünnepi Könyvhétre.  Előző regényét, A felhúzhatós lányt általános érdeklődés (és néhány félreértés) övezte tavaly, a Hajóbontók esetében - a reakciók alapján - már jobban tudják az emberek, hogy mire lehet számítani, amiben persze az is közrejátszik, hogy ez a történet már jóval inkább ifjúsági, de nemkülönben érdekesnek ígérkező darab. Adatlap, részlet szokás szerint alant, az értékelés pedig itt olvasható
"Húsbavágóan kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább.A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el… ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől. A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra."

2013. június 5., szerda

Beleolvasó - Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén

Az idei év legjobban várt könyve részemről A szingularitás küszöbén. Ray Kurzweil feltaláló, jövőkutató, író és a technológiai szingularitás "prófétája", jelen könyve pedig összefoglaló ismeretterjesztő-elgondolkodtató munka az emberiség lehetséges jövőjéről. Természet- és társadalomtudományok művelőinek vagy irántuk érdeklődőknek, sci-fi olvasóknak kötelező, de mindenki másnak is ajánlom, akit érdekel a téma és nem riad vissza az olyan kifejezésektől, mint a nanotechnológia vagy a mesterséges intelligencia. Olvassatok bele az alul beágyazott részletbe, holnaptól pedig már be is szerezhetitek ezt a fizikailag is elég súlyos kötetet a Könyvhéten
"A szingularitás korában intelligenciánk egyre inkább nem biológiai alapokra kerül át, és billiószor hatékonyabb lesz, mint manapság. Új civilizáció hajnalán járunk, amely lehetővé teszi, hogy meghaladjuk biológiai korlátainkat és megsokszorozzuk kreativitásunkat. Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója évtizedek óta a technológia jövőben játszott szerepének legnagyobb tisztelettel övezett és legprovokatívabb vizsgálója. Régóta hirdeti, hogy a számítógépek hamarosan elérik a legmagasabb emberi intelligencia szintjét, A szingularitás küszöbén című könyvében pedig szemlélteti a feltartóztathatatlan evolúciós folyamat következő lépését: az ember és a gép összeolvadását, ahol az agyunkba ágyazott tudás- és képességbázis az általunk létrehozott eszközök jóval nagyobb kapacitásával, sebességével és információmegosztó képességével ötvöződik."

2013. június 4., kedd

Könyvhét 2013 - sci-fi és fantasy dedikálások, egyéb programok

Könyvek vagy éppen borítógrafikák dedikáltatása, beszélgetés szerzőkkel és kiadók munkatársaival, az idei Könyvhéten is sok érdekes budapesti - és egy debreceni - program várja a fantasztikus irodalom kedvelőit, melyeknek jelentős részét hiába keresné az ember a hivatalos weboldalon, a dedikálások vagy a programok között. Többször is érdemes kilátogatni: akciós könyvekért az elején (a komolyabban leárazott és érdekesebb darabokat hamar el fogják vinni valószínűleg, de a legtöbb könyvre (a friss megjelenésekre is) folyamatosan lesz legalább 15-25% kedvezmény), a programok miatt pedig inkább szombaton, de vasárnapra is marad érdekesség.

A legtöbb eseményen ott leszek, ha van kedvetek dumálni, nyugodtan szólítsatok le (hogy ne csak személyes ismerősöknek legyen esélye, a könnyebb felismerhetőség kedvéért összeeszkábálok valami kitűzőt :D).

A budapesti dedikálások helyszínei

2013. június 3., hétfő

Joan Slonczewski: Agypestis

Tavaly, négy év várakozás után végre megjelent Joan Slonczewski Elízium-ciklusának negyedik része is magyarul. Az Agypestis ugyanolyan kiváló regény, mint a korábbi részek, és azoktól függetlenül is olvasható. 

Négy évvel ezelőtt olvastam az Elízium lányát, az Elízium-ciklus legutóbbi kötetét (mármint a magyarul legutóbb megjelentet, ami a jelenlegi négyből a második, mert valami rejtélyes okból a magyar kiadást a Génszimfóniával, a harmadik kötettel kezdték), a közvetlen előzményt pedig valamikor 2006-7 felé. Normál esetben ennyi kihagyás után, pláne a közben elolvasott több száz másik könyvet is figyelembe véve, kissé nehézkes lett volna újra fölvenni a fonalat még akkor is, ha ez nem egy Malazai Bukottak Könyvének regéje vagy A tűz és jég dala, de most egyrészt meglepően könnyen visszajöttek a szükséges emlékek, másrészt pedig annyira azért nem közvetlen a folytatás, teljesen külön regényként is olvasható az Agypestis, vagy Joan Slonczewski tetralógiájának bármely másik része. 

2013. június 1., szombat

Előzetes - James Smythe: A felfedező


Jövő csütörtökön indul a Könyvhét, idén is elég jó termés várható. A megjelenő könyvek közül külsőre eddig James Smythe sci-fi thrillere, A felfedező a kedvencem (na jó, a Hajóbontóké is elég jó), a jól komponált, minimalista borítókkal persze nehéz is mellélőni, ámbár én a grafikus helyében csak egy sziluettet használtam volna. Az első fejezet ebben a bejegyzésben lent, az értékelés pedig itt olvasható.  
"Néhány fős expedíció indul a mélyűrbe azzal a céllal, hogy az emberiség megismerje a Naprendszer legtávolabbi pontjait. A legénység tagja Cormac Easton is, akit újságíróként azzal a feladattal bíztak meg, hogy egy blogon dokumentálja az utazás eseményeit. Amikor azonban az űrutazók felébrednek a sztázisból, holtan találják a kapitányukat, és a Földi Irányítástól szigorú utasítást kapnak: bármi történjék is, a küldetést végig kell csinálniuk. A holttestek száma fokozatosan nőni kezd, Cormac pedig magára marad, és egyre elkeseredettebben küzd azért, hogy elkerülje, ami rá vár."