Cory Doctorow: Homeland (magyar)

Te mit tennél, ha a kezedbe nyomnának egy pendrájvot, rajta olyan adatokkal, ami összedöntheti az USA politikai rendszerét? Mit tennél, ha korábban ártatlanul börtönbe zártak és megkínoztak volna, és tudnád, hogy ha nyilvánosságra hozod az információkat és kiderül, hogy te tetted, újra ez vár rád? Meg tudnád őrizni a józan ítélőképességedet és azt tenni, ami helyes? Képes lennél szembeszállni a korrupt hatalommal a demokráciáért és szabadságért vagy a személyes biztonságodat tartanád fontosabbnak? Ez nem valami távoli, bizonytalan történet, a Homelandben Cory Doctorow abszolút kortárs, nagyon fontos problémákat vet fel, izgalmas, pörgős és szórakoztató regénynek álcázva. 

Jó ideje szerettem volna már olvasni valamit a kanadai Cory Doctorowtól, de valahogy mindig háttérbe szorult az aktuális megjelenések mellett. A CEU-n tartott januári előadása – szólásszabadságról, adatbiztonságról, a dolgok internetéről, privát szféráról a digitális korban – viszont jó alkalmat kínált arra, hogy beszerezzem a magyarul már két éve elérhető Kis testvért és egyúttal dedikáltassam is. Önmagában ez még mindig nem volt elég, hogy azonnal el is olvassam, eléggé zsúfolt volt a tavasz, de amikor a Galaktika kihozta a folytatást a Könyvhétre, egyértelmű volt, hogy valahogyan beillesztem mindkettőt az olvasási tervbe. Ez nem bizonyult különösebben nehéznek, rendkívül olvasmányosak, nagyon gyorsan lehet haladni velük, három nap alatt lement mindkettő. 

Ha valaki hozzám hasonlóan halogatta az elolvasását, a Kis testvér Marcus Yallow, egy átlagos, san franciscói, kocka középiskolás történetét meséli el, akit egy terrortámadás után letartóztatnak a nemzetbiztonságiak, gyanúsítottként kezelik és illegális, kegyetlen módszerekkel próbálják beismerő vallomásra bírni. Miután ez sikertelen, elszabadulnak az események, a Belbiztonsági Hivatal egyre jobban szigorítja a civilek megfigyelését, lehallgatását és nyomkövetését, a vélt terrorfenyegetettségre hivatkozva egyre jobban beférkőznek az állampolgárok privát szférájába. Aki a legkisebb mértékben is szokatlanul viselkedik, vagy ami még rosszabb, fel mer szólalni a rendkívül szigorú, diktatúrákat idézően erőszakos megfigyelés ellen, ellenőrzésre és letartóztatásra számíthat, és örülhet, ha ennél rosszabb nem történik vele. Természetesen ezt nem tűri mindenki szó nélkül, Marcus és néhány haverja úgy döntenek, hogy az állam által elkövetett bűncselekmények és immorális tettek nem maradhatnak elkendőzve, és minden tőlük telhetőt megtesznek céljuk érdekében, egyébként bárki számára rendelkezésre álló informatikai eszközök segítségével. 

A klasszikus megfigyelős ősdisztópia, az 1984 a mi hétköznapjainktól meglehetősen távol álló környezetével legfeljebb elméleti és valamelyest érzelmi síkon megrázó, a Kis testvér – és a Homeland – viszont abszolút a mi jelenünkre (oké, az előbbi esetében a regény 2008-as születésének idejére) épül, kortárs technológiát használ, létező és jelenlévő problémákat feszeget, ráadásul minden pillanatában tökéletesen hiteles és életszerű, az olvasó kényelmetlenül tisztában van azzal, hogy mindez akár most is bekövetkezhet. Talán még Magyarországon is, elvégre rendelkezésünkre áll a technológia, legfeljebb telepíteni kell még egy pár kamerát és be kell sorozni néhány kellően intelligens és gátlástalan embert a terrorelhárítás/nemzetbiztonság kötelékébe, akik adott esetben kezelni is tudják a felszerelést. Aztán egyszer csak újra felmerül a netadó ötlete és a médiatörvény putyini, blogokra és más, személyes weboldalakra is kiterjesztett verziójának életbe léptetése, rendőrségi ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik jógafesztiválra mennek – bocs, utóbbi már valóság Magyarországon is. A tüntetők telefonjainak adatait hordozható bázisállomások segítségével rögzítik, az így beazonosított személyekkel pedig már azt csinál a kritikát nem bíró hatalom, amit csak szeretne - Doctorow előadásában említett példája alapján, nyomásgyakorlásképpen akár az illető lakóhelyét is elvághatják a közművektől (elvégre a legtöbb szolgáltató állami, így rendszeren belül marad a dolog), egy hidegebb télen pedig nem sokan bírják fűtés nélkül, ugyebár. 

Na de Homeland. 

Életkép a 2010-es Burning Man fesztiválról, az emelvényen maga a "Man", amit az esemény végén felgyújtanak
(Wikimedia Commons | Mike Q Victor | CC BY-SA 3.0)

A Kis testvér eseményei után pár évvel Marcus és barátnője épp jól érzi magát a Burning Man fesztiválon (Minek kellett ezt lefordítani Égetett embernek? Nincs ember a bolygón, aki ne Burning Manként ismerné...), buckalakónak és random burnuszos alaknak öltözve, amikor találkoznak egy régi ismerősükkel, még a középiskolás időkből, aki rájuk bíz egy olyan információkat tartalmazó pendrájvot, ami az egész Egyesült Államok hatalmi struktúráját romba döntheti. Érthető, hogy Marcus a háta közepére sem kívánja, hogy megint szabadságharcosként kelljen fellépnie, miután a szülei elvesztették munkájukat (az állammal mégsem lehet büntetlenül baszakodni, akkor is megszívatnak, ha amúgy neked van igazad) és emiatt kénytelen volt otthagyni az egyetemet, sokkal fontosabb számára, hogy munkát találjon. És ha már egyszer összejött neki élete lehetősége egy szimpatikus, független politikus kampánystábjának informatikusi pozíciója formájában, hülye lenne hagyni elúszni az esélyt és nem mellesleg ismét kockára tenni az ő és szerettei életét. Persze azért belenéznek a dokumentumokba, és miután realizálják, hogy egy neutronbomba információs megfelelőjére bukkantak, megpróbálják összeegyeztetni a hétköznapi életet a digitális szabadságharccal. 

Mindkét regény elsősorban kamaszoknak szól, a Kis testvérben többször is elhangzik a „ne bízz senkiben, aki huszonötnél idősebb” szlogen, de ez nem jelent idegesítő „young adult” nyűglődést, és azt sem, hogy húsz éves kor fölött unalmas vagy béna lenne. Természetesen Marcus és a többiek megküzdenek a kamaszkorral járó dolgokkal is a korrupt és autoriter rendszer mellett, szerelmesek lesznek és csalódnak a barátaikban, ellentmondanak (különben teljesen jogosan) a hülyeségeket beszélő tanáraiknak és MMORPG-kkel múlatják az időt, de nem ezen van a hangsúly, mindez csak a hétköznapi élet részét képezi, amitől igazán közel tud kerülni az átlagos olvasóhoz a történet. 

A fiatalabb célközönség miatti másik aspektus a részletes, de jól és érdekesen megfogalmazott magyarázatok az internet működéséről (tegye fel a kezét, aki nem informatikus, de tudja, hogy hogyan működik és mire jó egy DNS-szerver), kriptográfiáról (mert ha jót akarsz magadnak, titkosítod az adataidat), magánszférához való jogról (te sem örülnék, ha az AH/NBSZ ügynökei a laptopod webkameráján keresztül néznék, hogy mit csinálsz esténként a hálószobádban, vagy testüreg-motozást hajtanának végre rajtad csak azért, mert két megállóval előbb szállsz le a troliról és inkább sétálsz egy szép, tavaszi napon), open-source szoftverekről (mert abban bízhatsz csak meg igazán, amit a nálad is gyanakvóbbak már darabokra szedtek és nem találtak benne semmi gáz dolgot) és rengeteg másról. Nem kell megijedni, ha hidegen hagy az informatika, akkor legfeljebb gyorsan átfutod ezeket a mondatokat, történet szempontjából nem sokat veszítesz, így is izgalmas a regény. Ha pedig úgy döntesz, hogy márpedig odafigyelsz ezekre, azzal csak jól járhatsz. Stay paranoid.

Tüntetés San Franciscóban (Wikimedia Commons | Tom Morris | CC BY 2.0)

A Kis testvér és a Homeland elsőre feszes tempójú akcióregénynek mutatja magát, de jóval több van bennük ennél. A szórakoztatás mellett afféle útmutatóul szolgálnak a huszonegyedik századhoz, és ez az, ami miatt azonnal a kezébe nyomnám azoknak is, akik rég kinőttek a kamaszkorból. Az „okoseszközök” terjedésével irdatlan mennyiségű információ halmozódik fel, amit nagyon könnyen lehet rossz célra használni, mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy ne beletörődjön az elkerülhetetlenbe, hanem meg is értse, hogy hogyan működik ez az egész és mi történik akkor, ha rossz kezekbe kerülnek személyes adatok. Olyan személyes adatok, amiket akár a legközelebbi barátainkkal sem osztanánk meg, de ott figyelnek a telefonjainkon és számítógépeinken, az esetek többségében védtelenül. Az információ fegyver, érdemes felvértezni magunkat az esetleges problémák ellen és ésszel, megfontoltan, eszközként használni a magunkról kiadott adatokat (ezért nem kell egyébként sírni a Facebook és más közösségi oldalak miatt, az van rajtuk, amit fölteszel, egészen odáig kizárólag a te kezedben van a kontroll), és adott esetben fegyverként használni az adatokat, az adatok azonnali megosztásának lehetőségét, az információszabadságot egy jó cél érdekében. 

Doctorow tökéletesen megoldotta a problémát: egy regény nem csak attól jó, hogy szórakoztat, az sem árt, ha el is gondolkodik a mondanivalóján az olvasó. Ezek pedig ilyenek: kizárt, hogy bárki is úgy olvassa végig őket, hogy egy pillanatra sem töpreng el azon, hogy milyen fájdalmasan közeli ez a világkép, mennyire kis lökés kell ahhoz, hogy egy látszatra jól működő rendszerben összeroppanjon egy törékeny biztosíték és átbillenjen az egész gyűlölködő, agresszív, saját polgárai után kémkedő, illiberális, autoriter diktatúrába, akár úgy is, hogy a többség fennhangon üdvözli az új, „erőskezű” és „határozott” intézkedéseket. De azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom... 

Egy szó mint száz, minden szerkesztési hiányossága (tele van elgépelésekkel mindkét kötet és elég sok a fölöslegesen lefordított kifejezés/név/cím, ezeket jobb lett volna lábjegyzetben magyarázni) és a Homeland enyhén szólva furcsa borítója ellenére (szó nincs benne barikádokról, Arafat-kendős lázadókról, Molotov-koktél-hajigálásról és anarchiáról, annál több viszont rendőri túlkapásokról, korrupt politikáról, valamint demokrácia, egyenlőség és béke iránti igényről, a borító pedig direkt a magyar megjelenéshez készült, így pláne érthetetlen) érdemes elolvasni a két regényt. Alapművek, nem a sci-fiben, hanem a huszonegyedik századi élethez, márpedig nagyon nincs más választásunk, amíg valaki össze nem rak egy működő időgépet (de azzal úgyis csak még jobban megszívnánk...). Olvassátok, gondoljátok végig és ha mást nem, legalább a hidegen készített kávét próbáljátok ki, érdemes! 

–

(CorDoc-Co, Ltd (UK), 2013. | CC BY-NC-ND 3.0)

Kiadó: Metropolis Media (Galaktika)

Kiadási év: 2015

Eredeti megjelenés: 2013

Eredeti cím: Homeland

Fordító: Oszlánszky Zsolt

Borító: Sallai Péter 

ISBN: 978 615 5508 02 8

Oldalszám: 382

Ár: 3990,- (borítóár) / 3192,- (Galaktikabolt)

–

Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)