Brandon Hackett: Xeno

Többször leírtam már itt a blogon, de nem lehet elégszer: Brandon Hackett azon kevés hazai író egyike, akik vitán felül egy szinten vannak a nemzetközi élmezőnnyel. A maguk nemében a korai űroperái sem voltak rosszak, de a tíz évvel ezelőtt megjelent A poszthumán döntéssel indultak be az igazán jó történetek, a Xeno ennek az új korszaknak a hatodik regénye.

Érdekes év az idei: egymástól függetlenül három, első ránézésre meglepően hasonló alaphelyzetet használó regény jelent meg magyar szerzőktől.

Veres Attila Odakint sötétebb című, kozmikus horrorba hajló regényében furcsa, csápos állatok lepték el egyik pillanatról a másikra egy meg nem nevezett magyar falu környékét. László Zoltán Távolvíz c. sci-fijében a tengerekben jelent meg egy rendkívül szolgálatkész és nagyon komoly technológiai eszköztárral érkező idegen faj, az "és egyszer csak megjelent egy csomó idegen lény a Földön" sorozatot pedig a Xeno zárja.

2117-ben járunk, a Földön tizenötmilliárd intelligens lény osztozik, közülük kilencmilliárd idegen, avagy xeno. Alakulhatott volna máshogy is, például lehetne a szituáció az idegenekkel történő kapcsolatfelvétel utáni virágzó kereskedelmi-kulturális együttműködés eredménye, star warsi változatosságú, vidáman nyüzsgő lényekkel, de valami egészen más történt.

Bolygónkat három másik értelmes faj lakhelyével együtt gyakorlatilag megszállta a migrátorok szupercivilizációja, féreglyukakkal kötötték össze őket, és hatalmas tömegeket költözésre kényszerítve összekeverték a lakosságot.

Ez pontosan azzal járt, amire számítani lehet: kétségbeeséssel, félreértésekkel, erőszakkal, fajon belüli összezárással és kifelé mutatott idegengyűlölettel, de épp így megvannak a kulturális kölcsönhatások, az egymástól tanulás és egymás segítése, a támogató együttműködés és a fajközi barátságok is. A szinte isteni hatalmú migrátorokkal kapcsolatban viszont nincs semmi kettősség: válogatás nélkül mindenki ellenérzésekkel viszonyul hozzájuk és tart tőlük.

Veres Attila: Odakint sötétebb

Csápos idegen állatok egy magyar erdőben - nagyjából ez az Odakint sötétebb premisszája. Veres Attila komoly tehetséggel ötvözi a lovecrafti kozmikus horrort és a kiábrándítóan hétköznapi, ettől pedig nagyon is ismerős és hiteles közeget, illetve karaktereket első regényében. Az utóbbi évek egyik legjobb magyar debütálása.

Az Odakint sötétebb második az "és egyszer csak megjelent egy csomó idegen lény" témát követő, teljesen véletlenül pont idén és az Agavénál megjelenő három magyar sci-fi közül.

Természetesen mindegyik szerző teljesen más oldalról közelíti meg a témát: László Zoltán Távolvíz c. regényében százmillió, az emberiséget szolgálni vágyó krea lepte el a világtengereket, a társadalmi rendszerek pedig az ingyen (vízi) munkaerő és az időlassító technológia következtében gyökeresen átalakultak. Veres Attila ezzel szemben visszafogottan kezeli a globális kérdéseket, elvégre a csápos cellofoidák csak Magyarországon, egy viszonylag kis területen jelentek bukkantak fel, és közelebb áll a lovecrafti kozmikus horrorhoz, mint a sci-fihez. Brandon Hackett Xenója pedig majd ősszel érkezik, de az egészen biztos, hogy az alapmotívum hasonlóságán kívül ennek a történetnek sem lesz semmi köze a másik kettőhöz.

Szóval 1983-ban történt valami Magyarországon. Különös, csápos állatok jelentek meg egy közelebbről meg nem nevezett erdőben, az eseményen kívül mással nehezen magyarázható jelenségek közepette. Azóta többé-kevésbé lenyugodtak a kedélyek, a cellofoidákat befogták és emésztőváladékuk állítólagos rákgyógyító hatása miatt farmokon tartják, a zónában még mindig észlelhető, különös jelenségek pedig kalandvágyó hippiket vonzanak a világ minden részéről. Az ország bekerült a köztudatba, de lényegesen többet így sem foglalkoznak vele, mint a mi világunkban, az eseményterületből nem lett kiépített turisztikai attrakció, a kisebbik cellofoida-farm pedig, ahova főszereplőnk, Gábor érkezik melózni, tulajdonképpen lehetne mondjuk nyomda vagy autóbontó is.

Szinte kiábrándítóan hétköznapi a környezet és a karakterek, a történet is visszafogott, nem különösebben bonyolult vagy kalandos. Játszódhatna gyakorlatilag bárhol és bármikor, a lényeg nem ez, hanem a kivitelezés.

Lente Gábor: Vízilónaptej és más történetek kémiából

Mitől nem égnek le a vízilovak? Melyik híres politikus volt "tökéletes másodrangú kémikus"? Milyen magas Poszeidón lenne Homérosz eposzai alapján? Hányféle jég létezik? Milyen nyomok utalnak Shakespeare természettudományos érdeklődésére? Lente Gábor irodalmi-kulturális, közéleti, technológiai, tudománytörténeti, olykor pedig egészen hétköznapi ihletésű cikkeiben többek között a fenti kérdéseket is vizsgálja a Vízilónaptej és más történetek kémiából lapjain.

"Civilben" kémikus hírességek, természettudományos magyarázatok keresése irodalmi kérdésekre, változatos témájú, elsősorban tudományos-ismeretterjesztő cikkek. Lente Gábor, a Debreceni Egyetem Kémiai Intézetének oktatója harminckét cikke olvasható a kötetben, nem csak a kémia területéről.

A Vízilónaptej és más történetek kémiából látványos borítója mögött érdekes tartalom rejtőzik. Ez nem olyasmi tematikus kö, mint a hasonló című Szabotázs a hátizsákban és más mesék fizikából volt, noha sok a legalább részben kémiához kapcsolódó témájú írás, az általános közös pont a szerzőn kívül csak a természettudományos téma és szemléletmód. Viszont emiatt színesebb és sokrétűbb, szélesebb közönséget tud megszólítani, és azt is megmutatja, hogy egy jó tudós nem kizárólag a saját, szűk értelemben vett szakterületéhez ért, hanem valóban széleskörű tájékozottsággal bír.

László Zoltán: Távolvíz

"Egyszer csak megjelent százmillió földönkívüli lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni." László Zoltán hatodik regénye, a Távolvíz úszó városokba, az óceán mélyére, időgyorsító mezőkbe - egy izgalmas, alaposan átgondolt és jól megírt, tengerközpontú jövőbe viszi el az olvasót, ahol a látszólagos idill nagyon fontos, megválaszolatlan kérdéseket rejt.

László Zoltántól eddig összesen két könyvet olvastam, a Hiperballadát és az Egyszervoltot. Előbbiből túl sok nem maradt meg azon kívül, hogy valami cyberpunk volt egy alternatív, szovjet-szocialista jövőben, utóbbi pedig egy elég jól kitalált urban fantasy, ami annak idején tetszett, de azóta valami egyre erősödő hiányérzetem van vele kapcsolatban. A Távolvíz viszont pontosan az a regény, amihez még sokáig vissza-vissza fogok térni legalább gondolatban, és ha valaki kéri, hogy ajánljak neki színvonalas kortárs sci-fit, ez is ott lesz a listán.

Érdekes év az idei, ami a magyar fantasztikus irodalmat illeti: egymástól függetlenül (de ugyanúgy az Agavénál) három olyan regény is megjelenik, amelynek központi témája egy csomó idegen lény váratlan érkezése (a Molyon még kihívást is találtok hozzá). A Távolvíz volt az első, a Könyvhétre jön Veres Attilától, az Odakint sötétebb, és ha egy kis szerencsénk van, Brandon Hackett új regénye, a Xeno zárja ősszel a sort. Persze ez csak egyetlen aspektusa a történeteknek, más hasonlóság nyilvánvalóan nem lesz közöttük, de pont ezért lesz izgalmas figyelni, hogy ki hogyan oldja meg a dolgot. Eddig egyvalami biztos: László Zoltán nagyjából mindent kihozott a témából, ami ebben a megközelítésben lehetséges.

Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban

Csillagok háborúja, Trónok harca, a Korongvilág, The Walking Dead, Kvantumtolvaj, Amerika Kapitány, Batman, japán és európai képregények, vámpírok, vérfarkasok, robotok - mi a közös bennük? A válasz egyszerű: mind szerepelnek a Tóth Csaba szerkesztette Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban c. kötetben. 

Érdekes és hiánypótló kísérletre vállalkozott az Athenaeum, amikor tavaly kiadták dr. Tóth Csaba politológus, az ELTE ÁJK oktatója tanulmánykötetét. A sci-fi politológiája a jelek szerint kellően sikeresnek bizonyult, így zöld utat kapott az immár nem egyszemélyes, hanem tizennégy további szerző közreműködésével készült folytatás, a Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban.

A koncepció többnyire most is ugyanaz: amit a néző/olvasó lát az egyes sci-fi- és fantasy-univerzumokból, az a valóság, a szerzők pedig különböző területek szerint elemzik azt. Itt már nem csak politikáról/politológiáról van szó, van jog, szociológia, közgazdaságtan és (pop-) kultúra is, és a "fantasztikus világok" vizsgálata mellett egyes esetekben azt is megnézzük, hogy ezek mit árulnak el a mi világunkról és a korról, amelyben a művek születtek.

Sci-fi és fantasy a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (2017)

Ismét eltelt egy év, újra Könyvfesztivál. 2017. április 20-23. között kerül sor a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, a helyszín idén is a Millenáris, a díszvendég pedig Orhan Pamuk Nobel-díjas török író, illetve a "visegrádi négyek" többi három országa, Csehország, Lengyelország és Szlovákia. Ez olyan rég várt eseményekkel is jár, mint például a Witcher-játékokat ihlető Vaják-sorozat szerzője, Andrzej Sapkowski budapesti látogatása,  SF/F témában egyértelműen ő lesz az idei Könyvfesztivál sztárja.

Szokás szerint idén is összeszedtük nektek az SF/F-kötődésű megjelenéseket és programokat a teljes katalógusból és programfüzetből, megfűszerezve néhány, egyszerűen csak érdekesnek ígérkező eseménnyel és könyvvel (az összes idei sci-fi- és fantasy-megjelenést itt találjátok). A formátum a szokásos: előbb a Könyvfesztiválra időzített, vagy nem sokkal előtte kihozott könyvek és egyéb infók, aztán az akciók (ez frissülni fog menet közben), majd a programok, dedikálások listája.

Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

"Ezen a porondon Kaczor király dörzsölt politikus, Róka Rudi pubertáskori problémákkal küzd, és megfér egymás mellett Vitéz László és Pancimanci, a középkori Bizánc és Kun Béla. Néha ikonikus, máskor a társadalom vagy az emlékezet pereméről verbuvált alakokért nyúl, akiknél biztosan lehetne találni dicsőbbeket, de pont ezzel a nyers őszinteséggel, ezzel az öniróniával tudnak legjobban beszélni az itt és mostról. Figyeljék a labdákat, figyeljék a kezét! Mondtam, hogy nem veszélytelen a mutatvány, de ne csak a zsonglőrért izguljanak. Felkavaró trükkök következnek. Nyomot hagynak abban is, aki nézi, aki forgatja."*

Ha egy kritikus úgy dönt, hogy kipróbálja, milyen lehet a másik oldalon, és elkezd irodalmat írni, két dologra lehet számítani. Valószínűleg alkalmazni fogja a számtalan mű elolvasása, értelmezése, szintetizálása során keletkezett tapasztalatait, az olvasó pedig, ezzel tisztában lévén, fokozott érzékenységgel viszonyul majd a szöveghez. Ebben az esetben is ez történt: Fekete I. Alfonz, többek között a Próza Nostra kritikusa, összeállított egy tizenegy novellát tartalmazó kötetet, amivel megnyerte a JAKkendő-díjat, én pedig elolvastam, a részletekre a szokottnál is jobban figyelve.

A mosolygó zsonglőr furcsa szerzet. Valahol a kortárs szépirodalom és a weird/bizarro fiction határán egyensúlyozik, klasszikus szépirodalmi, történelmi, (nép-) mesei, horror- és itt-ott fantasys elemeket manipulálva. Hangulatteremtésben nagyon erős, ahogy ez egy jó előadóhoz illik, amit mutat, az garantáltan hat a közönségre, a mondanivaló viszont sokszor metaforák mögé rejtett. Nem lehet csak úgy hátradőlni és élvezni az előadást, jelen kell lenni, gondolkodni és továbbgondolni, zsonglőrünk interaktív közönséget kíván.

A. M. Aranth: Oculus

Kikapcsolnál egy kicsit? Szeretnél olyan ifjúsági könyvet olvasni, amiben nem tengenek túl a hormonok, de azért megmentésre kerül a világ? Keresed a kapcsolatot a „felnőtt sci-fi”, a disztópiák és a kifejezetten szórakoztató célú irodalom között? Ha legalább egy kérdésre igen a válaszod, akkor érdemes próbát tenned az Oculusszal!

Kapásból az alapfelállás nyújt némi felüdülést az egy kaptafára íródott tinidisztópiák világában: a történet az Avalon nevű bolygón játszódik, ahol az emberek 40-50 éves koruk környékére teljesen megvakulnak egy amőbának köszönhetően, amely a látóidegeket falja fel szépen lassan. A lakosság élete az amőba elleni küzdelemnek van alárendelve: vezető kutatóik gőzerővel próbálnak megoldást találni a problémára, ami lassanként felemészti a társadalomban uralkodó törékeny egyensúlyt. Azok az idősek, akik megengedhetik maguknak, megvakulásuk után oculust vesznek maguk mellé – egy olyan fiatalt, akit szemként használhatnak, miközben az illető elveszti a személyiségét. Legalábbis elvileg.

A történet főhőse Truth, a tizenhét éves lány, akit már gyerekkorában eladtak, hogy majd oculusként szolgáljon. Gazdája, Verity Cadogan, az avaloni kolóniát irányító Kilencek tagja, aki – a többiekhez hasonlóan – a maga módján küzd az amőba jelentette probléma ellen: olyan módszert próbál kidolgozni, amivel semlegesíteni lehet a kórokozót, s így megoldást találni az egyre fenyegetőbb problémára. A kolónia ugyanis folyamatosan növekszik, és egyre többen vannak, akik megvakulva már segítségre szorulnak, viszont a többségüknek nem telik oculusra, és a családjuk sem mindig tudja ellátni őket…

Somogyi György - Dobó István - Tebeli Szabolcs: Kittenberger - Fabriqué en Belgique (képregény)

A Kittenberger - Fabriqué en Belgique rejtőien laza, vernésen retrofuturisztikus és Kittenberger Kálmán életéhez illően kalandos utazás a századfordulós Afrika sötét szívébe. Somogyi György, Dobó István és Tebeli Szabolcs képregénye szépen rajzolt, rendkívül szórakoztató és abszolút világszínvonalú munka. 

Szóval egyszer, majdnem hat éve, olvastam egy interjút az Indexen Somogyi Györggyel és Tebeli "Brazil" Szabolccsal, akik éppen egy Kittenberger Kálmán kalandjairól szóló képregényen dolgoztak a Galaktika steampunk képregény-antológiájába. Az antológia végül nem jelent meg, a Kittenbergerről pedig szépen lassan el is feledkeztem. Aztán idén tavasszal egyszer csak felröppent a hír, hogy feltámadt a projekt és jön magánkiadásban a képregény, egyből két nyelven (magyarul és angolul). "Hiszem, ha látom!" - mondja erre a Thelomeris-projektet a kezdetektől követő, emiatt a hasonló, túlságosan jól hangzó dolgokkal kapcsolatban eléggé szkeptikus blogger. "Május nyolcadika, Képregényfesztivál, Dürer kert" - jön a válasz, és valóban meg is jelenik a képregény. Ezután még vártam úgy egy hónapot, el akartam olvasni egy-két kritikát, mielőtt beszerzem, a Könyvhéten viszont már nem tudtam ellenállni. Három rövid beszélgetést követően hazajött velem a vékonyka, de annál izgalmasabb kötet, csak azt sajnálom, hogy dedikáltatni nem sikerült (egyelőre).

Tizenéves koromban elolvastam néhány könyvet Kittenberger Kálmán utazásairól, de a vadászlázzal már akkor sem tudtam azonosulni, csak a kaland és az egzotikus tájak vonzottak. A képregény az utóbbi kettőt ígérte, némi igencsak menő steampunk körítéssel (már annak idején is ez keltette fel az érdeklődésemet), és nagy megelégedésemre pontosan ezt is nyújtotta.

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

Mi köze a jediknek a Birodalom hatalomátvételéhez? Hogyan hat a fűszer a Dűne univerzumának társadalmi rétegeire és technológiai fejlődésére? Miért rossz ötlet az Éhezők Viadala politikai szempontból? Mi a helyzet a Star Trek utópisztikus Föderációjával? Tóth Csaba többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ A sci-fi politológiája c. kötetében. 

Hiánypótló kötetet tarthat kezében az olvasó az ELTE ÁJK oktatója, dr. Tóth Csaba politológus munkájának köszönhetően. A sci-fi politológiája eredetileg egyetemi kurzusnak indult, majd önálló kötetté nőtte ki magát, így szélesebb kör számára is hozzáférhetővé téve az anyagot. Igazság szerint még azon is elgondolkodtam, hogy belógok néhány előadásra, ha már nyilvánosak, az Athenaeum viszont megoldotta a problémát azzal, hogy kiadták a könyvet. Itt jegyezném meg, hogy a formátum nagyon bejön, a kötés fűzött és a borító is tökéletes átmenet a szokásos puha borító és a drágább, nehezebb kemény verzió között, és a dizájn is ügyes, figyelemfelkeltő. Az igazi kérdés persze az, hogy a tartalom milyen, ezzel kapcsolatban viszont már kettősek az érzéseim.

Intellektuális értelemben imádom, amit Tóth Csaba csinál, avagy a különböző sci-fi univerzumok szó szerinti értelmezését politológiai szempontból, egyszerűen élvezet olvasni. Már a Vaják-sorozatban is nagyon szimpatikus volt az ilyesmi - Andrzej Sapkowski a saját regényein belül mutatja meg a világ fonákját, amikor előtör belőle a közgazdász, itt más alkotók műveivel történik ugyanez.

Sepsi László: Pinky

„Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia. A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.”

Azonkívül, hogy a fenti fülszövegrészlet túlságosan komolyan veszi magát, egyáltalán nem hazudik. A sok szépen hangzó kifejezés és kacskaringós mondatok között ott a lényeg: Sepsi László egy baromi jó regényt írt. Nem mintha a magyar szerzők nem tudnának jól írni, de ez a regény nemzetközi szinten is simán megállná a helyét, főleg, hogy sokkal gyengébb könyveket is érthetetlenül nagy hírverés és népszerűség övez.

A Pinky urban fantasy. A megteremtett világot így lehetne a legegyszerűbben körülírni: Andrzej Sapkowski Vajákja modern városi környezettel keresztezve. Város és emberiség, modern technológia és a velük szimbiózisban élő kvázi-mágikus helyek és élőlények. Persze ez nem egy Vaják-másolat és még csak nem is a mágiára van kihegyezve a dolog, de egyáltalán nem lepne meg, ha a lengyel bestseller ott lenne Sepsi kedvencei között. 

Sci-fi és fantasy a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (2016)

Megint eltelt egy év, hamarosan újra Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. 2016. április 21-24. között ismét megszállják a Millenárist a könyvszakma képviselői és az olvasóközönség, a díszvendég ezúttal a norvég Jostein Gaarder és Szlovákia lesznek. Izgalmas új megjelenések, programok, dedikálások, beszélgetések, közönségtalálkozók is várhatóak, tulajdonképpen minden, amit eddig megszokhattunk és megszerettünk. 

Idén is összeszedtük nektek az SFF-kötődésű megjelenéseket és programokat a teljes listából, megfűszerezve néhány, egyszerűen csak érdekesnek ígérkező eseménnyel és könyvvel (az összes idei sci-fi- és fantasy-megjelenést itt találjátok). A formátum a szokásos: előbb a Könyvfesztiválra időzített, vagy nem sokkal előtte kihozott könyvek és egyéb infók, aztán az akciók (ez valószínűleg frissülni fog menet közben), majd a programok. A helyszínek térképeit pedig az egyes pontok között találjátok, rajtuk külön jelölve az SFF- és ismeretterjesztő témákban aktív kiadókat. 

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény

Eredetileg csak felületesen terveztem végiglapozni Szergényi István, az energetika közelmúltban elhunyt, kiváló szakértője utolsó munkáját, de sokkal jobban lekötött, mint vártam, illetve így lehetőség nyílt egy rendhagyó, a könyvet két, eltérő nézőpontból bemutató bejegyzés megírására is. 

Az Energia, civilizáció, szintézisigény ránézésre nem különösebben vonzó, külsőre átlagos, költséghatékony tankönyvre vagy más egyetemi kiadványra emlékeztet, ám ez csak részben utal a tartalomra. Persze használható tankönyvként - gyakorlatilag minden olyan kurzuson, ahol az energetika kérdése előkerülhet és számít a közgazdasági, illetve kulturális/civilizációs nézőpont -, ahogy a felépítése, szerkesztése, az egészen triviális kifejezéseket és fogalmakat magyarázó lábjegyzetek is ezt a vonalat erősítik, ám a kötet ötven-hatvan százaléka simán elmegy népszerű ismeretterjesztésnek is. 

Érdekes, hogy milyen vékony a határ szakkönyv és ismeretterjesztő irodalom között. A tankönyves stílusjegyeket elhagyva, izgalmasabb dizájnnal és a jelenleginél is olvasmányosabb szöveggel, egy kicsit kevesebb adattal, több illusztrációval és egy kis humorral jóval szélesebb kört is meg lehetne szólítani. 

Már rég nem a korlátlan (vagy legalábbis annak tűnő) energia korában élünk, az erőforrások érezhetően csökkennek és az energiaigény növekedésének hatásait is nap mint nap tapasztaljuk. Ha másért nem, legalább az alacsonyabb számlaösszeg miatt figyelünk az eszközeink energiafogyasztására, de komolyabban aligha merülünk el a részletekben, pedig érdemes lenne. Szergényi ebben nyújt segítséget, rengeteg érdekes és fontos összefüggésre mutat rá, és ez az, amitől univerzálisan ajánlható lesz a könyv. 

[Pomsár Péter]

Eddig a pro, kontra a hajtás után. 

Röviden - Sci-fi 2015

Ez rövidebb bejegyzés lesz, csak három könyvvel, ezek közül kettő ráadásul idei megjelenés, csak korábban nem kerültek sorra és időhiány miatt mostanában nem is írnék róluk hosszú értékelést. A lényeg ugyanaz: rövid értékelések az idén olvasott, de önálló bejegyzést nem kapott könyvekről. Most Scott Westerfeld Góliátja, Terry Pratchett és Stephen Baxter A Hosszú Föld c. regénye, illetve a J. Goldenlane visszatérését jelző Napnak fénye kerül terítékre.

2045 - Harminc év múlva - Kortárs magyar SF antológia

Realista novellákat olvasnál arról, hogy milyen lesz az élet harminc év múlva? Akkor ez a kötet nem neked szól. Ha viszont az érdekel, hogy hogyan látja tizenhat, többségében amatőr és feltörekvő magyar SF-szerző a 2045-ös jövőt, bírod a disztopikus történeteket és az esetleges csalódásokat, továbbá kíváncsi vagy, hogy azon a fél tucat ismertebb írón kívül kik szoktak még publikálni a hazai SF-szcénában, lapozz bele bátran. 

Általában nincs szerencsém az antológiákkal és novelláskötetekkel, utoljára a Bradbury-féle Marsbéli krónikák, illetve Robert Silverberg Legendák c. kétkötetes antológiája (az is csak második olvasásra) volt olyan, amiben az írások nagyobb része tetszett. Általában olyan tizenöt-húsz százalék körül szokott mozogni azon novellák aránya, amikre azt mondom, hogy megérte elolvasni, ez pedig ugye elég kevés... Épp ezért ritkán kísérletezem ilyesmivel, de - némi kedves rábeszélésnek és a borítóból készült poszternek köszönhetően - úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát a 2045-tel és megnézem magamnak, mit tudnak azok a kortárs magyar SF-írók, akiket nem ismerek személyesen, vagy legalábbis nem olvastam tőlük több regényt az elmúlt másfél évtized során - mert a kötetbe csak ilyen szerzők írtak, az előszót jegyző és a kötetet szerkesztő Szélesi Sándort, illetve Trenka Csaba Gábort leszámítva. 

Azt hiszem, olyan nagy titkot nem árulok el azzal, hogy a novellák többségének nem sikerült lenyűgöznie, ugyanakkor arra ideális a gyűjtemény, hogy az olvasó valamivel szélesebb képet kapjon a hazai sci-fi írók munkásságáról. 

Moskát Anita: Horgonyhely

A Horgonyhelyben a terhes nőké az uralom. Viccesen hangzik? Nem az. Egyedül ők képesek pár ezer lépésnél távolabbra kerülni születési helyüktől, így nélkülük összeomlana a társadalom. Moskát Anita véresen komoly, provokatív ötletekre épülő, második regénye az elmúlt évek-évtizedek felhozatala alapján nyugodtan nevezhető a magyar gender-fantasynek, és biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi piacon is remekül megállná a helyét.

A Horgonyhely fjordokkal szeldelt világában az emberek helyhez vannak kötve. Senki nem képes pár ezer lépésnél messzebb távolodni a horgonyhelyétől, kivéve egyetlen társadalmi csoportot: a várandós nőket. Ők az egyetlenek, akik képesek vándorolni, így tőlük függ az összes többi ember megélhetése is. A könyv egyik legnagyobb erénye a jól átgondolt, aprólékosan kidolgozott háttérvilág, melyben minden kis részlet a helyén van. Jól látszik, hogy ez nem csupán egy izgalmas ötlet gyorsan összecsapott megírása, hanem komoly munka van a háttérvilág megalkotásában (erről egyébként itt ír bővebben Anita) a helyhez kötöttség következményei (legyen szó társadalmi, életmódbeli vagy akár egyénekre vonatkozó dolgokról) olyan részletesen ki vannak dolgozva, hogy az embernek szinte eszébe sem jut feltenni a kérdést: Miért? Hogyan alakulhatott ki mindez?

A könyv hangulata is magával ragadó. Anita olyan hitelesen tudja átadni a szereplőket meghatározó keserűséget, kétségbeesést és félelmet, hogy az ember egy kicsit depressziós is lesz tőle, ha túlságosan beszippantja a könyv. A világ komor, hideg, és látszólag teljesen hiányzik belőle a szeretet: az, hogy a terhesség eszközzé silányult a vándorlás képességének megszerzése érdekében, szinte teljesen kiirtja azt a fajta szeretetet, amit mi talán leginkább magától értetődőnek tartunk: a szülő és a gyermek közti kapcsolatot. Mivel a férfiak képtelenek vándorolni, a társadalom legaljára szorultak, így a fiúgyermek nem csak a terhesség nem kívánt mellékterméke, hanem társadalmi szempontból is felesleges kolonc. Ez a férfi-női kapcsolatokat is nem kis mértékben átalakítja, tovább árnyalva a világképet.

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Sötét, erős hangulatú és gyors tempójú Pék Zoltán első regénye. A Feljövök érted a város alól jól sikerült és ígéretes írás, tele társadalmi-, történelmi-, kortárs folklór- és popkulturális utalásokkal, szórakoztató és színvonalas olvasmány. 

A Trethon Judit Emlékgyűrűvel díjazott Pék Zoltán le sem tagadhatná, hogy ő fordítja többek között Philip K. Dicket és Neil Gaimant, első regényén erőteljesen érződik a saját stílusa mellett minimum a fenti két íróóriás hatása. Ez persze nem hátrány, sőt: a gyönyörűen (befejezetlen) hexameteres című Feljövök érted a város alól tipikus példája annak, hogy a nagyoktól érdemes tanulni, főleg, ha valami személyes és legalább ilyen izgalmas lesz az eredmény. 

Ilyen irdatlan mennyiségű fordítás után (amiből néhány tucat nekem is itt figyel a polcaimon) az egyértelmű, hogy a szerző színvonalas magyar szöveget gyárt (és talán ez a legfontosabb eleme az élvezhető regénynek), legfeljebb az lehetett kérdéses, hogy a történet és a világ fel tud-e érni hozzá. Utóbbiról már az elején kiderült, hogy nagyon is, a végletesen-végzetesen megosztott Budapest nem csak díszlet, hanem gyakorlatilag teljes értékű szereplő, karaktere és egyénisége van, legalább annyira, mint Gaiman Londonjának. Ami pedig a történetet illeti, panasz nem lehet rá, legfeljebb a vége lett egy kicsit dickes. Az pedig már abszolút ízlésfüggő, hogy ez kinek probléma vagy éppen extra vonzerő, én a magam részéről azért még kíváncsi lettem volna néhány dologra.

Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja

Egy jól sikerült regény kiváló folytatása. Az időutazás tegnapja pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol Az időutazás napja végén abbamaradt, kiegészíti és több szempontból túlszárnyalja az előzményt. Ahogy azt már megszokhattuk, Brandon Hackett legújabb regénye is a kortárs magyar fantasztikus irodalom csúcsterméke, izgalmas és intelligens akció-scifi a javából. 

Volt egyszer egy első rész, aminek tavaly megszavaztam az év magyar SF/F regénye címet. Na nem mint ha túlságosan nagy választék lett volna, de jóval szélesebb mezőnyben is simán megállta volna a helyét. Jogosan merül fel a kérdés, hogy egy vitán felül jól sikerült, önmagában is értelmes regényt egyrészt miért kell folytatni, másrészt a folytatás vajon tudja-e hozni a korábbi szintet. Nos, Az időutazás tegnapja akkorát csavar a történeten, hogy emiatt már megéri összerakni még egy regényt, de ha ez nem lenne elég, színvonal tekintetében sem marad el Az időutazás napjától. 

Brandon Hackett regényeit mindig szívesen veszem kézbe, stabilan szállítja a minőséget és a történetei logikája is közel áll hozzám (itt szigorúan A poszthumán döntés utáni regényekre kell gondolni, de a maguk kategóriájában amúgy a korábbiak sem rosszak), természetesen itt is ez a helyzet. Ráadásul úgy lett duológia (nem trilógia!), hogy nincs benne fölösleges üresjárat, kell a kétkötetnyi hely és a történet ritmusa is megkívánja. Ó, és azt is fontos megemlíteni itt az elején, hogy attól még, hogy egy könyvben tizenéves főszereplők vannak, még nem lesz YA/ifjúsági regény.*

Buglyó Gergely: A bábu és a Talizmán (Oni-trilógia 3.)

Ha egy sorozat a zárókötetre éri el történet és irodalmi színvonal tekintetében is a csúcspontját, az olvasó elégedetten teszi a polcra a többi mellé. A bábu és a Talizmán ilyen, Buglyó Gergely nevét pedig érdemes felírni a többi minőségi sci-fit és fantasyt író hazai szerző mellé. 

Az első kötet ígéretes volt, a másodikon szépen látszott a fejlődés, de egyértelműen a harmadik rész az Oni-trilógia csúcspontja. Kalpag és Barathrum után most Japánba látogatunk, ahol hőseink beépülni igyekeznek az emberek világát az oniktól védő Virrasztók közé. A cél: megtalálni Áronék foglyul ejtett apját és a Szilánkot, de ahogy az lenni szokott, a dolgok nem mennek zökkenőmentesen, az improvizálásnak pedig nem lesz mindig jó vége. 

Nehéz spoilerek nélkül írni egy trilógia harmadik kötetéről, de azért igyekszem, azt pedig már most elárulom, hogy A bábu és a Talizmán önmagában van olyan jó, hogy csak ezért is érdemes elolvasni az előzményeket. Az is épp eléggé izgalmas, ahogy a korábbi kötetekben felépített történet teljesen kibontakozik, de vitán felül a Japánban játszódó rész lett a kedvencem az egész trilógiában, és nem azért, amire először gondolnátok.

Bőgel György: A Big Data ökoszisztémája

Majdnem minden, amit nem szakemberként Big Data témában jelenleg tudni érdemes - nagyjából így lehet egy mondatban összefoglalni Bőgel György A Big Data ökoszisztémája címmel megjelent könyvét. Fontos, hogy ismeretterjesztő mű és nem kimondottan a témában jártasakat célozza, de ez korántsem jelent minőségi kompromisszumot, a stílus és az információátadás is magas színvonalú. 

A sok fiction mellé időnként kell egy kis science is, ez most a CEU professzora, Bőgel György új könyvének képében érkezik a blogra. Az informatika egyre meghatározóbb az életünkben és a sci-fi irodalomban is érdekes szerepet játszik. A cyberpunk televízióképernyő-szürke égbolt alatt vibráló neonfényes, hackerekkel, implantokkal és virtuális terekkel teli jövőképe - szerencsére - nem vált valóra, a kortárs informatikai trendek viszont legalább olyan izgalmasak - és adott esetben legalább olyan nyugtalanítóak. 

A Typotex fantasztikus irodalmi körökben leginkább a poszterre kívánkozó borítókat felvonultató Science in Fiction sorozatáról ismert, de érdemes megnézni a tudományos-ismeretterjesztő kínálatukat is. Jared Diamondtól Schrödingeren át Esko Valtaojáig rengeteg jó szerzőtől még több érdekes könyv jelent meg náluk. Ebbe a körbe tartozik A Big Data ökoszisztémája is, mely elsősorban azokhoz szól, akik adatokkal dolgoznak, vagy a munkájuk során hasznos lehet számukra az adatelemzés (egyre inkább úgy tűnik, hogy azok vannak kevesebben, akiknek nem jön jól az ilyesmi), viszont egy átlagos sci-fi olvasónak sem árt, ha tisztában van a fontosabb tudományos, társadalmi és technológiai trendekkel (hommage à Babits Bihály).