Röviden - Képregény 2015

A képregények helyzete elég mostoha: amellett, hogy magyarul viszonylag kevés jelenik meg és az is drágán, én is általában csak időkitöltőnek használom őket két "normál" könyv között, amikor éppen nincs kedvem újba kezdeni, de azért olvasnék valami rövidet. Egy kivétellel (Sandman 2.) az alábbi nyolc is ilyen, de csak három olyan volt (In Real Life, Kóbor lovag, My Japanese Husband Thinks I'm Crazy), amire tényleg azt mondom, hogy kár lett volna kihagyni.

Röviden - Sci-fi 2015

Ez rövidebb bejegyzés lesz, csak három könyvvel, ezek közül kettő ráadásul idei megjelenés, csak korábban nem kerültek sorra és időhiány miatt mostanában nem is írnék róluk hosszú értékelést. A lényeg ugyanaz: rövid értékelések az idén olvasott, de önálló bejegyzést nem kapott könyvekről. Most Scott Westerfeld Góliátja, Terry Pratchett és Stephen Baxter A Hosszú Föld c. regénye, illetve a J. Goldenlane visszatérését jelző Napnak fénye kerül terítékre.

Röviden - Fantasy 2015

Az utóbbi időben kicsit eltávolodtam a blog kezdeti céljától. Eredetileg minden elolvasott könyvről írni szerettem volna, de már régóta csak a friss megjelenésekre jutott idő. Ezért kísérleti jelleggel, még az őszi könyvkiadási roham előtt, összeszedem azokat az idén olvasott könyveket, melyekről nem született blogbejegyzés, és tematikusan csoportosítva, röviden írok róluk néhány gondolatot. Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, számíthattok folytatásra is, elsőként pedig a méltatlanul alulreprezentált fantasykre kerül sor. 

Eric Muldoom: Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

Eric Muldoom a hazai fantasy-szcéna ismert alakja, ahogy Ammerúnia világáról is hallott már minden, a zsánerben járatos olvasó. A Boszorkánylovag a sorozat legelső darabjának felújított változata, pörgős és kemény történet.

A fantasy eléggé alulreprezentált a blogon, ha magyar, akkor különösen. Nem csak azért, mert igazán igényes fantasy általában kevesebb jelenik meg, mint sci-fi, úgy általában viszonylag kívül esik a fókuszomon, nagyjából Nemes István Cherubion-sorozata és a Szélesi-Fonyódi duó által jegyzett, teljesen más stílusú Kalandor-sorozat hagyott bármiféle nyomot bennem a hazai fantasyk közül, némi MAGUS-os szerepjátszást leszámítva. 

A Boszorkánylovag is a kilencvenes évek (átdolgozott) terméke, annak minden előnyével és hátrányával. A zabolátlan fantázia szabad csapongásai ugyanazt a hangulatot hozzák, amivel a Cherubion-sorozatban, vagy akár Steve Jackson óriási sikerű játékkönyveiben találkozhatunk, itt nem a logikus világépítés, hanem a minél színesebb környezet és minél kalandosabb történet a lényeg. 

Terry Pratchett: Kallódó kontinens

Széltoló és a Láthatatlan Egyetem tanári kara XXXX (Négyiksz) kontinensén keresi a bajt, mindenféle őrült szerzet, egészen különleges mágikus- és időjárási jelenségek, na meg Széltoló esetében rengeteg veszély között. Terry Pratchett a Kallódó kontinensben halmozza a poénokat és ravasz ötleteket, a történet viszont sokkal halványabb, mint más Korongvilág-regényeknél.

Sir Terry Pratchett régóta kedvenc íróim egyike, nagyjából az összes magyarul megjelent könyvét olvastam már, egy részüket a hazai megjelenés előtt, eredetiben. A Kallódó kontinenssel is ez a helyzet, olyan két éve már egyszer elolvastam angolul. Annak idején eléggé kuszának és esetlegesnek tűnt a történet, a poénok és ötletek viszont nagyon ütősek, kíváncsi voltam, hogy magyarul mennyire lesz gördülékenyebb, illetve az ausztrál (-szerű) szlenggel hogyan birkózik meg a fordító. 

Csoda nem történt, a sztori így sem értelmesebb és a fordítás sem éppen sziporkázó. Annak azért örülök, hogy nem estek abba a hibába, mint a Gördülő kövek esetén, amiben az összes brit pop-rockzenei utalást és poént megpróbálták magyarra átültetni, aminek eléggé kínos végeredménye lett  (arról nem is beszélve, hogy a brit rockzenét jobban ismerem a magyarnál, úgyhogy a poénok többsége eleve elveszett). Na de a lényeg az, hogy itt nem mondjuk erdélyi tájszólásban beszélnek Négyiksz lakói, a no worries - gond egy szál se és a Didjabringabeeralong - Dzsaljunkbeegyserre jellegű dolgok pedig megbocsáthatóak, mert az ilyesmit gyakran a lehetetlenséggel határos rendesen lefordítani. 

Brandon Sanderson: Elantris

Brandon Sanderson Magyarországon leginkább a Ködszerzet trilógia miatt népszerű, a nemzetközi fantasy-irodalomban pedig saját munkássága mellett Robert Jordan monumentális Az Idő Kereke sorozatának befejezőjeként ismerik (sajnos Jordan még 2007-ben elhunyt, mielőtt megírhatta volna az utolsó köteteket, özvegye és szerkesztője pedig Sandersont kérte fel, hogy a jegyzetei alapján írja meg a befejező részeket).

Sanderson saját történeteinek különleges ismertetőjegye a komoly precizitással kidolgozott, teljesen egyedi mágiarendszer. A Ködszerzetben például különféle fémek szolgálnak a varázslás alapjául, az Elantrisban jellegzetes formájú szimbólumok, az aónok. Ez már elsőre is szembetűnő és kiemeli a szerzőt a többi fantasy-író közül, de természetesen nem csak ennyit tud, a történetek maguk is különlegesek és magas színvonalúak. Első megjelent regénye, az Elantris sem csak bátortalan próbálkozás, vagy egyszerre túl sokat markolni akaró egyveleg, mint amivel a legtöbb elsőkönyves szerzőnél találkozhatunk, hanem legalább ugyanolyan szintű alkotás, mint bármelyik másik írása.

Elantrist az istenek városának nevezték. Okkal. Lakói egytől egyig szinte halhatatlanok voltak és mesterei a mágiának, melytől városuk fénylett. Bölcsek voltak, bármire képesek, gyógyulást hoztak a sérülteknek és betegeknek, bőséget a rászorulóknak. Elantris hatalma megingathatatlannak látszott, ám tíz évvel ezelőtt bekövetkezett a rejtélyes katasztrófa, mely a város és lakói bukását jelentette. A mágia elenyészett, a csodálatos várost ellepte a mocsok és az egykor büszke elantrisiak foltos bőrű, fájdalomról félőrült roncsként kóborolnak az omladozó falak között.

Ta-mia Sansa: A döntés joga (Gender krónikák 2.)

Egy hete jelent meg a minőségi magyar sci-fi (igen, van ilyen :) ) legfrissebb felfedezettje, Ta-mia Sansa legújabb regénye. A Gender krónikák második kötete, A döntés joga már "valódi sci-fi", az előző résznél is több izgalommal, nagyobb távlatokkal és komoly társadalmi kérdésekkel. 

Ha minden jól megy, olyan hat-hét évig minimum el lesznek látva friss olvasnivalóval Ta-mia Sansa (Snyehola Anett) rajongói, ha évi két résszel számolunk, akkor is minimum ennyi ideig fog tartani a tizenöt kötetesre tervezett regényfolyam kiadása. A nagy számok azért ne riasszanak meg senkit, a Gender krónikák nem valami rétestészta módjára nyúló, csillagközi szappanopera, épp ellenkezőleg. Az emberiség jövőbeli történelmének két-háromezer évét meséli el, kötetenként (vagy legalábbis néhány kötetenként) eltérő stílusban és egy részük önállóan is olvasható. Az első rész sötét, itt-ott noirba hajló, tragikus és kegyetlen disztópia (nem még mindig nem a tinilány-regények romantikus-erotikus izéiről van szó), A döntés joga részben ezt a vonalat viszi tovább, csak itt már "valódi" sci-fi témák is megjelennek (technológiai áttörések, idegen bolygó felfedezése stb.), de lesz háborús regény, horror és megannyi más is a későbbi kötetekben. 

Ez jó Anettnek, mert nem un bele a regényírásba és jó nekünk is, mert nem unjuk meg az egy kaptafára készülő részeket, hanem mindegyik valami újat tartogat stílusában is (Ismerős ez a hozzáállás valahonnan? Igen, China Miéville-re gondolok!), és persze így valószínűleg azok is belekóstolnak más stílusokba, akik egyébként rendkívül elkötelezettek kedvenc zsánerük iránt és csak szökőévente (vagy véletlenül) vesznek a kezükbe mást. Én például A menekülés éve után, minden jó ötlete és ígéretessége ellenére valószínűleg nem kezdtem volna bele ilyen hamar (gyakorlatilag a megjelenés másnapján) a másodikba, mert egyszerűen nem szeretem a túlságosan kegyetlen, kellemetlenül nyomasztó sztorikat, A döntés joga viszont ennél már többet kínál, az egyértelműen rossz irányba haladó földi szál mellett ott van az új otthont kereső, utópisztikus (!) társadalmat építő menekülteké is, ami minden nehézsége ellenére legalább nem a biztos tragédia felé halad. 

Terry Pratchett: Időtolvaj

Újabb fantáziadús, szórakoztató és intelligens regény Sir Terence David John Pratchett billentyűzetéből. Időmanipuláció, az Apokalipszis ötödik lovasa, a Korongvilágot fenyegető, szélsőségesen kiszámítható kollektív intelligencia és rengeteg csokoládé a történetben. 

Terry Pratchett változatlanul elképesztő tehetséggel és fantáziával dolgozik, az Időtolvajt olvasva is egyszerűen oldalanként elámulok azon, amit és ahogyan leír. Nincs még egy ilyen író a bolygón, aki ekkora műveltséggel és fantáziával, ilyen finom és ironikus humorral, ennyi barátsággal és szeretettel írná a könyveit. A legkényesebb témákhoz is bátran, ügyes kézzel és intelligensen nyúl, úgy kelt drámai hatást, hogy közben szinte soha nem esik túlzásokba és a minden kötetéből sugárzó, stílusosan pozitív életérzés minden helyzetben képes jobb kedvre deríteni az embert.

Lu-ce, a Söprögető, bonsaihegyeit gondozgatja Oi Dong kolostora mellett, egy jetijárta völgyben. Egy ifjú óraműves Ankh-Morporkban megrendelést kap a tökéletes időmérő elkészítésére. Egy rendkívül gyors tolvajgyerek a történelem szerzeteseinek kolostorába kerül. A revizorok egyszerűbb, könnyebben rendszerezhető világegyetemet szeretnének. Zsuzsa, a Halál unokája még mindig hétköznapi életet szeretne élni, ezért egy magániskolában dolgozik tanítóként. A Halál pedig kilovagol...  

Ta-mia Sansa: A menekülés éve

Ta-mia Sansa a Deltánál, most már biztos több sci-fi rajongóhoz eljut a Gender krónikák híre. Ilyen léptékű magyar sci-fi könyvsorozat eddig soha nem készült, szó szerint történelmi vállalkozás és nem mellesleg jól megírt történet. 

Az év egyik legjobb híre, már ami a magyar sci-fit illeti, Ta-mia Sansa - Snyehola Anett monumentális (tizenöt kötetesre tervezett) sorozatának rendes (zsáner)kiadóra találása. A Gender krónikákat nem kisebb név, mint a Delta Vision karolta föl, biztosítva a jó minőségű és esztétikus megjelenést. A sorozatból eddig két rész jelent meg, a Sötét Hórusz a Főnixnél, kiegészítő kötete, a Forradások pedig gyakorlatilag magánkiadásban, a Publión keresztül. A Delta ráadásul új kiadói sorozatot is indított, melyet A menekülés éve mellett egyelőre T. R. Salty Pre Bellum Atlantis és más mesék c. kötete alkot, de ha jól sejtem, más magyar szerzők a többi kiadói sorozatba nem feltétlenül beilleszthető könyvei is ide kerülnek majd. 

Nem véletlen a hátsó borítón található piros tizennyolcas karika, Sansa történetei - legalábbis két elolvasott kötet és némi beszélgetés alapján eléggé szókimondóak és megrázóak tudnak lenni, nem ritka az erőszakos jelenet és a nemiség nyílt megjelenítése sem, ezt most tényleg érdemes komolyan venni (a bejegyzésre nem vonatkozik). 

Terry Pratchett: Agyaglábak

A Korongvilág-sorozat tizenkilencedik kötete kevésbé humoros és fantasy-s, de hozza a jellegzetes hangulatot. Inkább karakter- mintsem történetközpontú, a karakterek viszont kellően érdekesek  

A Könyvhéten Dominik és Vöri közreműködésével összeszedtünk tíz deltás címet, úgyhogy az 5+5 kötetes akcióban nagyjából féláron sikerült hozzájutni két, eddig hiányzó Terry Pratchett kötethez. A közvetlen folytatást, Az ötödik elefántot már olvastam, úgyhogy ideje volt befoltozni a "Korongvilág-összes" végigolvasásában tátongó lyukakat: a magyarul megjelentek közül csak ezt és az Időtolvaj hiányzott, most már utóbbi is a polcon vár.  A Vadkanapóhoz és a Kallódó kontinenshez eredetiben volt szerencsém, ezek is még beszerzendőek (ahogy a többi olvasott, de meg nem lévő is), kíváncsi vagyok, hogy milyen lett a fordítás (meg a régi kiadások újrafordítására is). 

Az Agyaglábak meglepően komoly hangvételű. Teljesen ugyan nem hiányzik belőle a sorozatra jellemző humor, előfordulnak mókás helyzetek és figurák, de nem az az oldalanként hangosan kacagós olvasmány. Igazán nagyszerű ötlet és zseniális gondolat sem igen akad benne, mármint a sorozat más részeihez képest, hullámvölgynek mégsem nevezném. A színvonal itt is meglehetősen magas, viszont mivel ez inkább átvezető rész, nem számíthatunk igazi sziporkázásra, csak egy közepesen izgalmas krimire a megszokott Őrségbeliek mellett néhány új karakterrel és eddig csak említés szintjén, később viszont már gyakrabban előforduló dolgok alaposabb leírásával-felvezetésével. 

Terry Pratchett: Az ötödik elefánt

Terry Pratchett Korongvilág történetei a kedvenceim közé tartoznak, itt a blogon mégsem volt túl sok szó róluk. A manák trilógiájának köteteiről még a blog második évében, 2009-ben írtam, Korongvilágot csak egy könyv, a Silverberg-féle Legendák  második része tartalmazott nyomokban.

Jogos a kérdés - már ha felmerült egyáltalán valakiben -, hogy mi értelme van egy sorozat huszonnegyedik kötetéről írni. Nos, miért ne? Egyrészt az Őrség-alsorozatnak csak az ötödik része, másrészt egy jó könyv, harmadrészt pedig valahol csak el kell kezdeni a kedvcsinálást a sorozathoz, Az ötödik elefánt pedig elég jó apropó, még ha kezdő kötetnek nem is ajánlom.

David Gemmell: Legendás Druss első krónikája

David Gemmell első könyvében Druss mint híres-hírhedt, de már javakorabeli, megfáradt harcos jelenik meg, aki ugyan ősz szakállát meghazudtoló erővel és fürgeséggel képes forgatni nem kevésbé legendás csatabárdját, tényleges ereje mégsem fizikai. Na de hogy ténylegesen ki ő és hogyan vált legendává, azt az olvasóközönség csak kilenc évvel később (1993-ban), ebből a kötetből tudta meg. 

Brandon Sanderson: Elantris

Jó, hogy ott van az egyetemmel szemben a könyvtár. Ha éppen nem tudja máshogy eltölteni az idejét az ember, csak átsétál, levesz a polcról valami olvasnivalót és kényelmesen elhelyezkedik egy fotelban. A probléma csak az, ha nem egy óra alatt elolvasható művet sikerült találni, mert olyankor ki kell kölcsönözni, hazacipelni stb. És ha netán Sanderson Elantris című művéről van szó, arra is fel kell készülni, hogy mindenki a borítóját fogja nézegetni, hogy milyen szép, ami igaz is, bár elsődlegesen engem legalábbis az érdekelt, hogy mi van belül.

Egy érdekes világ. Nem hagyományos fantasy (az újítás szelleme nagyon benne van a levegőben, kérdés, hogy melyik irány fog hosszabb távon kiemelkedni a többi közül), első regénynek meg éppenséggel igen meggyőző.

Elantris városa régóta állt; dicsőség és hatalom ragyogta be magas falait, lakói valamiféle félistenek, mágusok voltak. A környék lakói közül véletlenszerűen választotta ki a várost fenntartó erő az új elantrisiakat, az utóbbi időben viszont a helyzet megváltozott. A gyönyörű félistenekből kopasz, foltos bőrű szerencsétlenek lettek, a várost mocsok lepte el, ezért Arélon királya karantént csinált Elantrisból. A kiválasztás viszont folytatódott, véletlenszerűen lehetett bárkiből kopasz, foltos bőrű élőhalott, akit aztán Elantrisba száműztek. Mint a király fiát. Ráadásul egy igen zavaros időszakban, amikor az országot megszállás és vallásháború fenyegette, és ráadásul éppen megházasodni készült.
A helyi törvényeknek köszönhetően viszont a házassági szerződés ettől függetlenül életbe lépett, s özvegye, kiváló politikai, és olykor túlzásba vitt színészi képességeit latba vetve nekiállt felforgatni a vagyoni alapokra épülő hierarchiát a lázadó nemesek segítségével és megküzdeni az agresszíven térítő idegen pappal. Eközben férje, akit még soha nem látott a valóságban, Elantris mocskos falai közé zárva próbál megbékélni azzal, hogy bár fizikailag halott, mégis képes mozogni és gondolkodni, viszont a fájdalom nem múlik el, hanem örökre megmarad: egy horzsolás vagy bevert lábujj is az őrületbe tudja kergetni az embert. Viszont a bonyolult geometrikus ábrákkal modulált ősi mágia még mindig ott rejtőzik valahol, csak rá kell jönni, hogy mitől romlott el.



Az írónak weboldala is van.

Kiadó: Delta Vision
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: Elantris

Fordító: Tamás Gábor

Oldalszám: 536

Naitó Jaszuhiro: Trigun (1. kötet)

Pacifista szamuráj után most pacifista pisztolyhős, legalábbis Eszeveszett Vash, a Trigun manga főhőse körözési lapján ez áll megjegyzésként.
Gyakorlatilag egy sci-fi környezetbe helyezett, japán rajzstílusú westernképregényről van szó, az első kötet néhány története egy sivatagbolygón játszódik, ahová régebben több űrhajó zuhant le, a túlélők pedig megtelepedtek, igazi vadnyugati körülményeket kialakítva. Ebből adódóan a westernfilmek és indiános-cowboyos regények sablonjait alkalmazza a mangaka, vonatrablástól a szegény család földjéig, amit egy gonosz és gazdag ember kiszemelt magának és banditákat bérel fel, hogy megszerezze. Ugyan Vasht körözik, egészen pontosan hatvanmilliárd dupdollár van kitűzve a fejére July városának elpusztításáért, mégis inkább a jó oldalon áll, a maga idióta stílusában küzdve a gonosztevőkkel, akik közül persze többen már attól összecsinálják magukat, ha megtudják, hogy kivel állnak szemben (tisztára mint Druss esetében...).

A magyar kiadásról csak annyit, hogy úgy tűnik, nem csak a Mangafannak sikerült nagy neveket (címeket) szereznie, ráadásul ez a kötet a maga 364 oldalas (kb. 3 centis) vastagságával könyvszerűbb, mint az egyébként átlagosnak számító kétszáz oldal körüli (1,5-2 centis) példányok, ráadásul nem is lényegesen drágább azoknál. Igaz, a mangafanos kiadványokkal összehasonlítani nem jó ötlet, mert azok minőségben azért felette állnak a többinek (külön védőborító!). Ami viszont zavaró, hogy belső margót alig hagytak a szerkesztésnél, így időnként már az épségét is kockáztatva ki kell hajtani a kötetet, hogy el lehessen olvasni a szövegbuborékokat. Illetve ami még problémás lehet, de az már a rajzoló "hibája" (vagy egyéni stílusa), hogy az oldalak nagyon zsúfoltak, olvasás közben jojózott a szemem tőle rendesen. De úgy összességében tetszett, lehet, hogy az animeváltozatba is belenézek majd (bár az nem ennek a blognak a témája), azt is szokták dicsérni.



Kiadó: Delta Vision

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Trigun I. (トライガン)

Fordító: Oroszlány Balázs

Oldalszám: 364