Ted Chiang: Életed története és más novellák

2016 második fele a novellákról szól. Az elmúlt néhány hónapban több jó novellát olvastam, mint korábban összesen, köszönhetően főleg Jonathan Strahan antológiájának és Ted Chiang Életed története és más novellák című, kiváló kötetének. 

Ted Chiang nem egy szószátyár író, nagyjából másfél tucat SF-tematikájú írása jelent meg huszonhat év alatt és ezek is rövidek: jobbára novellák, esszéjellegű írások és egy kisregény. Ennek - és valószínűleg Chiang szakmájának (szoftveripari műszaki szakíró) - köszönhetően a történetek lenyűgözően kifinomultak és gyakorlatilag tökéletesre csiszoltak, témájuk pedig változatos, egyedül az analitikus látásmódban és a tökéletességre törekvésben hasonlítanak.

Teljesen mindegy, hogy biblikus fantasyről (Bábel tornya), nyelvészeti-pszichológiai sci-firől (Életed története) középkori zsidó alapokra épülő science-fantasyről (Hetvenkét betű) vagy vegytiszta társadalmi-szociálpszichológiai sci-firől (Szépségvakság: Dokumentumműsor) van szó, Chiang minden témában otthon érzi magát. A legjobban viszont a kutatás és (gondolat-) kísérletezés fekszik neki: bármi is legyen a téma, minden oldalról körbejárja, leás a legmélyére és olyan szempontok szerint vizsgálja a működését, amire az olvasó sokszor nem is gondolna. És hogy ne csak az intellektust elégítse ki, a tudományos igényességgel megalkotott vázat rendkívül emberközeli karakterekkel és szituációkkal, erős hangulatú helyszínekkel és sokszor kimondottan lírai történettel kelti életre.

Erik Wahlström: Isten

Kíváncsi vagy, hogy valójában hogy zajlott a világ teremtése? Szeretnéd tudni, hogy működik Mihály arkangyal lángszórója, miért nincs Istennek telefonja, milyen sört iszik Rafael és ki Gábriel kedvenc harsonása? Egy kérdést lejjebb megválaszolok, a többihez viszont el kell olvasnod Erik Wahlström enyhén provokatív és rendkívül szórakoztató regényét. 

Nagyjából olyan érzésem volt az Isten olvasása közben, mintha Wahlström a Brian életét vegyítette volna a nemkülönben kiváló Képregényes világtörténet cinikus realizmusával és talán pár morzsa a Biff evangéliumának kevésbé öncélú pillanataiból is került bele. Az igazán izgalmas viszont az, hogy úgy sikerült a Biblia és a kereszténység történetének megszámlálhatatlanszor feldolgozott témájához nyúlnia, hogy az eredmény a maga nemében mégis egyedi és izgalmas, van íve a történetnek és éppen csak egy aprócska hiányérzetet hagy maga után. 

Annak idején végigültem a bibliaismeret és egyházismeret című, kötelező kurzusokat a Károlin, meg a filozófiatörténetnek álcázott hittérítést is, melynek során trükkösen úgy voltak összeválogatva a filozófusok és tételeik, hogy érdekes módon minden valamilyen formában a kereszténység mindenható istenének létezését igyekezett bizonyítani (megfigyeléseim szerint nem sok sikerrel). Még ezzel a háttérrel is kissé bizonytalan voltam, túl sok infó nem maradt meg és soha nem érdekelt annyira ez az egész ahhoz, hogy beleássam magam, a regény témája pedig gyanúsan sok belsős poénnal kecsegtetett. Szerencsé(m)re azonban nem csak jó ajánlást kaptam hozzá, hanem komolyan is vettem, és mint kiderült, tényleg vétek lett volna kihagyni.

Stephen Greenblatt: Egy reneszánsz könyvvadász

Hogyan vált modernné a világunk? Stephen Greenblatt nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy megírja a Poggio Bracciolini által felfedezett, ókori Lucretius-költemény történetét, ami egyúttal a középkor intellektuális téren gyakran erőszakkal korlátozott közegéből a modern világba való átmenet krónikája is. Az Egy reneszánsz könyvvadász izgalmas, inspiráló és kifejezetten olvasmányos kultúrtörténeti ismeretterjesztő munka, kiválóságát 2012-ben Pulitzer-díjjal is elismerték. 

Nagyon szeretem az ilyen könyveket. Általában nem kötnek le az unásig ismételt témák, legyenek amúgy mégoly' érdekesek és fontosak is, az ókori Róma és a reneszánsz Itália pedig ilyenek. Bizonyos mértékig nyilván érdemes foglalkozni velük, mégiscsak az európai kultúrtörténet fontos szakaszait képviselik, de az az öncélú műveltségfitogtatás és a választott érdeklődési- vagy tudományterület mindenek fölé helyezése,  ami túlságosan sokszor jellemzi az ezen témákkal foglalkozókat, inkább visszatetszést keltő.  

Az Egy reneszánsz könyvvadász nem ilyen mű. Stephen Greenblatt nyilván hangsúlyozza a kötet gerincéül szolgáló Lucretius-költemény fontosságát, de nem érzelmi alapon érvel, érdekesen és jó stílusban ír, és egy pillanatra sem tetszeleg a legfőbb tudás letéteményesének szerepében. És ebben az az igazán nagyszerű, hogy közben egyértelműen tökéletesen elemében van irodalmárként és történészként is, az összegyűjtött hatalmas tudásanyagot pedig úgy adja át, hogy a (majdnem) teljesen laikus olvasó sem megterhelőnek, hanem lelkesítőnek és inspirálónak érzi.

Orson Scott Card: A holtak szószólója (Végjáték 2.)

Végre egy kötetben és új fordításban a Végjáték-sorozat önállóan is olvasható második része, A holtak szószólója. Card a katonaiskola és a hangy-háború eseményeinek távoli jövőjébe ugrik, Ender feladata most nem egy idegen faj legyőzése, hanem egy peremvidéki bolygó apró kolóniáján kell szólnia az egyik elhunyt életéről. Ez rutinmunka lenne a holtak szószólója számára, de csak amíg tudomást nem szerez a bolygó őshonos lakóiról, innentől legalább olyan nehéz feladat, mint a háború volt... 

A tavalyi év egyik legjobb könyves híre volt, amikor kiderült, hogy nem csak a Végjáték jelenik meg újra a filmváltozat bemutatójára (ez önmagában nem lett volna olyan nagy szám, hiszen a második kiadás még mindig kapható), hanem a kiadó a folytatásokat is megjelenteti szépen sorban. Az ígéretből valóság lett, jó másfél hete már kapható a sorozat önállóan is olvasható második része, A holtak szószólója. 

Az egyik főszereplő itt is Ender, aki a relativisztikus űrutazásnak köszönhetően nagyjából háromezer évvel a Végjáték eseményei után is csak harmincöt éves, de nincs feltétlenül szükség az előzmények ismeretére. A fontosabb tudnivalókat az igazi poénok lelövése nélkül szövi Orson Scott Card a történetbe, szándékosan úgy íródott a történet, hogy a Végjátéktól függetlenül vagy előtte is el lehessen olvasni. Sőt, tulajdonképpen A holtak szószólójának köszönhető, hogy a Végjáték az eredeti novellából egyáltalán regénnyé bővült: komolyabb háttérre volt szükség a "szószóló" Ender karakteréhez. 

Ironikus, hogy a kvázi kényszerből megírt könyv lett igazán népszerű, ugyanakkor tökéletesen érthető is. A Végjáték sokkal pörgősebb és könnyebben fogyasztható, A holtak szószólója viszont némi elmélyülést is igényel, sokkal több súlyos gondolatot tartalmaz és a feszültséget sem az akció, inkább a gondosan megkomponált, lassan fölvezetett helyzetek adják. 

Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám

Információs forradalomból "hagyományos" - akár ez is lehetne Amir Ahmed Nasszer első könyvének alcíme. Az Én és az iszlám keserédes történet egy afro-arab fiatalemberről, aki felismerte vallása visszásságait, megszabadult a korlátaitól és egyike lett az arab országokon végigsöprő forradalom kiváltóinak. 

Amir Ahmed Nasszer az arab világ egyik ismert bloggere, az "arab tavasz" forradalom-sorozathoz vezető online megmozdulások egyik prominens alakja. "Civilben" egyébként online marketinggel kezdte, mostanában nonprofit, szemléletformáló projekteken dolgozik nagy erőkkel, hogy a világ egy jobb hellyé válhasson. 

A szudáni származású, de kulturális identitását tekintve inkább az arab-iszlám világhoz tartozó, meglepően fiatal (velem egyidős) szerző 2006 óta anonim bloggerként írta gyakran kritikus hangvételű, társadalompolitikai témákat boncolgató bejegyzéseit, de az utóbbi években már viszonylagos biztonsággal vállalhatja nevét és arcát a nyilvánosság előtt. Írásai vezető nemzetközi lapokban is megjelentek, neves személyiségekkel közösen adott elő az iszlám világ problémáit érintő konferenciákon, tavaly nyáron pedig élete eddigi történetét, vívódásait, eredményeit, nézeteit Én és az iszlám című könyvében publikálta. 

Richard Dawkins: Isteni téveszme

Richard Dawkins talán legismertebb könyve az Isteni téveszme, legalábbis Az önző gén után, de mindenképpen a legnagyobb visszhangot keltő. Némi képzavarral élve szokták az ateizmus Bibliájának nevezni, mások az ördög művének tartják, az viszont világnézettől függetlenül kétségtelen, hogy egy rendkívüli intellektussal rendelkező szerző kifejezetten jó stílusú munkájáról van szó. Olvasmányos, gondolatébresztő - és ha valakinek szüksége van rá, meggyőző és támogató -, alapmű az emberi civilizáció bizonyos aspektusainak megértéséhez és ráébreszt arra, hogy tulajdonképpen mennyire nyíltan is alkalmaz kettős mércét oly sok ember.

Ráadásul az ajánlás Douglas Adamsnek szól :)