2014. április 15., kedd

Brandon Hackett: Az időutazás napja

Időutazás, paradoxon, káosz, egzotikus technológiák, összeomlás, mikrouniverzumok. Itt Az időutazás napja; Brandon Hackett új regénye simán tartja a korábbiak színvonalát, kitartóan bővítgetve a minőségi magyar sci-fi amúgy viszonylag csekély kínálatát. 

A tavalyi Könyvhéten, még mielőtt leszakadt volna az ég a könyvimádók nagy bánatára, Botond említette, hogy lassan célegyenesbe ér az új regényével és megkérdezte, hogy érdekelne-e az előolvasása. Egy ilyen lehetőségre nem lehet nemet mondani, legfeljebb az zavart szeptember elején, amikor végül elolvastam Az időutazás napja akkori (a véglegestől nem sokban különböző) verzióját, hogy az élményt egy darabig még nem nagyon oszthatom meg másokkal. 

Fél év nagyjából elég ahhoz, hogy már érdemes legyen újraolvasni egy jobb könyvet, na meg a változásokra is kíváncsi voltam. Az eredmény határozottan pozitív: ismét egy jó Brandon Hackett-regény került a könyvesboltok polcaira múlt héten, ez megint egy olyan könyv, amit azoknak is érdemes elolvasni, akiket a borító céloz így első ránézésre.

Persze Az ember könyve címlapjához képest nagyságrendekkel jobb, de mégsem egészen azt hozza, mint amire a regény alapján számítottam. Sötétebb árnyalatokkal, más színvilággal már egészen elfogadható lenne, de talán majd a következő... A tartalom mindenesetre jóval meggyőzőbb.

Az időutazás kényes területe a fantasztikus irodalomnak. Problémás meggyőző technológiai hátteret alkotni hozzá, nem egyszerű értelmesen (és nem deus ex machina jelleggel) tálalni és akkor még a paradoxonokról nem is esett szó. Ha feltesszük, hogy elvben lehetséges az időutazás, de még nincs meg hozzá a megfelelő felkészültségünk, a párhuzamos univerzumok mellett a másik megoldás a paradoxon logikus feloldására, miszerint akkor mégis miért nem nyüzsögnek már most mindenhol időutazók, az, hogy az első időutazás pillanata elé nem lehet visszajutni. Ami teljesen logikus, ha belegondolunk, mert ha korábbi időpontra is utazhatnánk, a feltaláló egyszerűen megkaphatná készen a technológiát és nem lenne kezdete az egésznek. Hackett is ezt a megoldást használja némi fiktív, de a maga keretein belül tulajdonképpen logikus fizika mellett, aminek eredménye az utóbbi idők egyik leghatásosabb nyitómondata:
"Abban a pillanatban, amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön." 
 2021. november 5. a nevezetes dátum, a világ pedig innentől totális káoszba fullad. Az időutazás lehetővé teszi a legváltozatosabb technológiák azonnali megjelenését az első másodpercet követő összes időpillanatban, a nevezetesebb időpontok turisztikai látványossággá válnak, az időben korábbi változásoknak, változtatásoknak köszönhetően a későbbi valóság folyamatosan átíródik, megváltozik (ld. még: pillangóhatás).

Az időutazás első napjának elképesztő zűrzavarában valaki elrabolja egyik nézőpont-karakterünk, Beregi Ádám, egy budapesti, főiskolai tanár kisfiát és feleségét. Ádám nem az a fajta, aki tétlenül szemléli az ilyesmit, minden erejével azon van, hogy az őrült káoszban szerettei nyomára bukkanjon, még akkor is, ha ez a lehetetlenséggel határos feladat. A másik történetszálon az időgép rendkívül intelligens, ám szociális képességek híján lévő feltalálóját követhetjük nyomon, akit egyesek kivégeznének, mások inkább kutatócsoportjuk tagjává fogadnák, őt viszont valami teljesen más motiválja.

Mikorra akarsz utazni? (forrás: Yu Seung Kim's 'Time Travel' project)
Az időutazás napja jól összerakott, színes, izgalmas és a maga keretein belül logikus regény. Az újdonságfaktor nem olyan magas, mint Az ember könyvénél volt, de tele van jó ötletekkel, azt is mondhatnám, hogy a szokásos minőségi munka. Az elején persze az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy mégis mi történik, ám szerencsére Hackett nem követte el azt a hibát, hogy túlságosan összekuszálja az idővonalakat (ld. még: Primer), az időutazás okozta társadalmi káosz pedig egyáltalán nem zavarja történet megértését. Időnként persze kicsit elvadulnak a dolgok, de ha odafigyelünk, akár előre is kilogikázható, hogy mi fog történni - leszámítva az esetleges folytatást előrevetítő szálat.

Ritka az igazán színvonalas, magyar fantasztikum, Brandon Hackett azonban már négy könyv óta töretlenül tartja a szintet (és időnként emel is rajta), a kiadó(i)nál megjelenő, nemzetközi SF-regények legjobbjai mellett is megállja a helyét. Ez most éppen nem hard sci-fi, hanem inkább társadalmi (a korábbiaknál életszerűbb karakterek és interakciók!), enyhe űroperás beütéssel (vissza a kezdetekhez? :) ), ami változatosságnak kellemes, irodalomnak pedig éppen olyan jó és szórakoztató, mint az eddigiek. Ha a borító miatt vennéd le a polcról, akkor hajrá, vágj bele; ha pedig elriasztana, ne hagyd magad! Az igényes fantasztikus irodalom kedvelőinek kötelező regény.

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2014
Borító: Faniszló Ádám
ISBN: 978 615 5442 47 6
Oldalszám: 320
Ár: 2980,- (borítóár), 2235,- (Agavebolt)
--
A Szubjektív Kultnaplót itt is követheted: FacebookGoogle+Twitter és Moly.hu
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! 

2 megjegyzés:

  1. Nem kötekedni akarok, a nemzetközi mezőnyhöz képest le van maradva, elég csak Hannu Rajaniemihez, Jacek Dukajhoz vagy China Mievillehez képest nézni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ízlés és műfaj kérdése. Rajaniemi, Dukaj (ő mondjuk nem tudom mennyire ismert nemzetközi szinten) és Miéville tök más műfajban ír, mint Hackett. De ha az általános színvonalat, stílust és ötleteket nézzük, akkor semmivel sem marad le az élmezőny átlagától, arról nem is beszélve, hogy bőven jelenik meg sokkal gyengébb sci-fi is külföldi szerzőktől magyarul.

      Törlés