2013. július 26., péntek

Előzetes - Mark Lawrence: Tövisek királya


Mark Lawrence Széthullott birodalom trilógiájának első része eleinte nem tetszett, de a vége felé határozottan ígéretessé vált. A második kötet, a Tövisek királya, már sokkal érdekesebb és mozgalmasabb, ahogy az a lent olvasható első négy fejezetből is látszik. Hamarosan érkezik a bejegyzés is, már féltávnál járok a könyvben - stay tuned
A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…
Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.
Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.
Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt. 

2013. július 24., szerda

John Scalzi: Az utolsó gyarmat (Vének háborúja 3.)

Az utolsó gyarmat ismét új dimenziókat nyit a Vének háborúja világában. Kissé lassabb, de legalább olyan hatásos, mint az előző kötetek, John Scalzi ezúttal is nagyot alkotott.

A februári Szellemhadtest után nem hittem volna, hogy fél év múlva már kapjuk is a következő részt, elvégre a Vének háborúja után is nyolc hónapot kellett várni. Aztán júniusban hivatalossá vált a július közepi megjelenés, majd egy részlet is napvilágot látott és elkezdhettünk örülni, hogy a Leviatán ébredése mellett lesz azért még egy új sci-fi a nyáron. 

Az utolsó gyarmat stílusában abszolút méltó az itthon is népszerű előzményekhez, a háborús izgalmakat viszont a politika váltja, gyakran komoly krimiket megszégyenítő agymunkával és csavarokkal. Bár ilyen szempontból eltér a háborús/katonai sci-fik hagyományát éltető korábbi részektől, teljesen koherensen illeszkedik a sorba. 

John Perry és Jane Sagan visszavonult ugyan és többé-kevésbé békésen éldegél, legnagyobb problémájuk az arab tanmeséket és népi anekdotákat idéző békebíróskodás és fogadott lányuk, Zoë is viszonylag problémamentesen kamaszodik... John Scalziból kinézném, hogy pusztán a trollkodás szórakozás kedvéért ír egy regényt, ami kizárólag erről szól, ám mégsem tette, így hát hamarosan kopogtat John és Jane ajtaján a nagyvilág, újra szükség van a szolgálataikra egy frissen alapítandó gyarmat vezetésénél. Természetesen ez sem megy annyira zökkenőmentesen, "shit happens" ahogy a művelt amerikai mondja, a kérdés csak az, hogy ezúttal hogyan húzzák ki magukat Perryék a csávából. 

2013. július 22., hétfő

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Piknink az árokparton - Stalker (2013)

A huszadik századi sci-fi egyik alapműve. A Zóna, stalker, kívánságteljesítő aranygömb - mind-mind ismerős kifejezések.  Vajon tudod, hogy honnan származnak? 

Ha valakit megkérsz, hogy mondjon három klasszikus science fiction regényt, a Piknik az árokparton (avagy Stalker) biztosan köztük lesz - a másik kettő jó eséllyel az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (avagy Szárnyas fejvadász), a Marsbéli krónikák és az Alapítvány közül kerül ki. Az orosz testvérpár, Arkagyij és Borisz Sztrugackij tizenharmadik regénye a többi történetükkel ellentétben nem csak a volt szovjet érdekszféra országaiban tett szert komoly népszerűségre, hanem Andrej Tarkovszkij filmadaptációja és a filmadaptáció ihlette játék meghozta a világhírt is, ámbár nem hiszem, hogy túl sok gémer ismerné a regényt, melyből csak néhány elemet és kifejezést emeltek át a fejlesztők. 

Ezt a hullámot lovagolja meg a Metropolis Media új, a szovjet cenzúra nyomaitól megszabadított kiadása is, a korábbi változatok szépirodalmi jellegű külseje helyett itt inkább a játék (és részben a film) hangulatát idézi, talán vitatható, de kétségtelenül figyelemfelkeltő formában. A lényeg viszont úgyis a borító mögött van: a történet az Álmodnak-e az androidok...-hoz hasonlóan időtálló és egy egészen érdekes probléma áll a középpontban: mi van akkor, ha a bolygónkat meglátogató idegenek észre sem vettek minket?

2013. július 19., péntek

Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyria-krónikák 1.)

Egy herceg, két tolvaj, rengeteg megoldásra váró feladat. A Trónbitorlók könnyed, szórakoztató sorozatkezdés az amerikai Michael J. Sullivan tollából. 

A 6+2 részes Riyria-krónikák éles kontrasztot mutat a Fumax másik fantasysorozatával, a Széthullott birodalom trilógiával. Mark Lawrence-szel ellentétben Michael J. Sullivan nem igazán kísérletezik, a kevéssé járt ösvények helyett a jól ismert utakat használja, ami átlagos esetben nem lenne elég ahhoz, hogy valami jót hozzon ki a dologból és ne süllyedjen el a középszerben. A Trónbitorlók azonban nem átlagos eset. Mint ahogy a szerző sem - ha valaki nem hiszi, olvassa el ezt a bejegyzést a blogján -, az eredetileg magánkiadásban megjelenő sorozatot pedig méltán karolta föl az Orbit Books.

Ha létezik tipikus nyári olvasmány, akkor a Trónbitorlók az. Nem gagyi "strandkönyv", hanem a kifejezés pozitív értelmében: szórakoztató és pihentető, kellemes olvasmány, amiben minden a helyén van és az olvasóval is pillanatok alatt megkedvelteti magát. A szereplők szeretetreméltóak és emberközeliek, a történet izgalmas, a világ kellőképpen érdekes és a szerző stílusával együtt minden adott a közel tökéletes recepthez. 

2013. július 17., szerda

Előzetes - Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyria-krónikák 1.)


Az amerikai fantasyíró, Michael J. Sullivan hatkötetes Riyria-krónikák sorozatának első része, a Trónbitorlók, már az alábbi részletben olvasható első két fejezet alapján is figyelemreméltó darab. Nem tabudöntögető, nem erőszakos, nem véres, klasszikus fantasy a javából, azon belül is a kellemesen szórakoztató fajta. Annyit elárulhatok így a háromnegyedét elolvasva, hogy végig kellően stílusos és izgalom is akad, de a többit inkább az értékelésben.
Végeztek a királlyal.
Kerestek két bűnbakot.
Rosszul választottak.
Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…
A Trónbitorlók a magával ragadó Riyria-krónikák első kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált. 

2013. július 15., hétfő

Max Brooks: World War Z - Zombiháború (2013)

Horror helyett inkább sci-fi, recsegő csontok, agyatlan hentelés és vérfagyasztó hörgés helyett társadalomkritika és gondolatkísérlet. Max Brooks apokaliptikus regénye érdekes és váratlanul elgondolkodtató. 

A magyarul elég rosszul hangzó, egyszerűen csak tükörfordításban "Z világháború" címmel forgalmazott moziverzió bemutatásának alkalmából az eredeti regény is megjelent az ilyen esetben szokásosnak mondható filmes borítóval. Az új kiadás a Könyvhétre jelent meg, de szerencsére hozzám csak egy hónappal később jutott el, mert egyébként esélyem sem lett volna foglalkozni vele abban a könyv- és vizsgaáradatban. 

Attól eltekintve, hogy az eredeti borító mérföldekkel (legyünk stílszerűek, mégiscsak amcsi regény) jobb, Max Brooks zombiapokalipszise minden várakozásomat felülmúlta. Bár ez is eléggé mainstream darab - a zombi az új vámpír -, a Zombiháború elég jól megmutatja, hogy a Könyvmolyképző azért nem csak a csillámvámpírokról és az ilyen-olyan, fantasybe hajló kamaszromantikus ponyvákról szól, hanem ezek szerint a némileg komolyabb(an vehető) dolgokat kedvelő, felnőtt olvasók is megtalálhatják a számításaikat. Mert jelen kötet, minden kínosan populáris témaválasztása ellenére nagyon is komoly mű, ráadásul nem mint horror, hanem mint science fiction. 

2013. július 12., péntek

Mark Lawrence: Tövisek hercege (Széthullott birodalom 1.)

Nyers, durva fantasy egy különös világban. Egy kegyetlen bandavezér, egy alig tizennégy éves, sérült lelkű, de magabiztos gyerek, a trónra tör. Azonban hiába elszánt, olyan ellenfelekkel kerül szembe, akik felett hétköznapi eszközökkel nem diadalmaskodhat. Ez a tövisek hercegének története... 

Az amerikai-brit Mark Lawrence első regénye abszolút világsiker. Már a megjelenéskor jól indított, a Goodreadsen megszavazták az egyik legjobb 2011-es fantasynek, az USA legnagyobb könyvkereskedő-hálózata, a Barnes and Noble az év legjobb fantasy-megjelenései közé választotta, illetve a frissen debütáló fantasyszerzőknek szóló David Gemmell Morningstar díj egyik finalistája volt 2012-ben. Azóta lefordították tizennyolc nyelvre, köztük tavaly magyarra is, a második kötet magyarul idén jelent meg, a harmadik rész pedig Angliában augusztus elsejére várható

A Tövisek hercege határozottan ígéretesnek tűnt (még ha a borító valami orgyilkosos "young adult" sztorira emlékeztet is), ám ahogy elkezdtem olvasni, szépen sorban előkerült szinte minden, ami zavarni tud egy fantasyben. Eleve a kötet elején található térkép túlságosan emlékeztet Nyugat-Európára, ez még úgy-ahogy elmegy. Már azt is kezdem megszokni, hogy bizonyos szerzőknél az a fantasy, hogy a neveket, rangokat és egyéb kifejezéseket máshogy írnak át, de kiejtve lényegében ugyanazok, amikkel a valóságban találkozhatunk, nem is beszélve a rosszul palástolt vallási, mitológiai vagy történelmi egyezésekről. A legnépszerűbb szerzők is élen járnak ebben, elég csak George R. R. Martin és Robert Jordan műveire gondolni, nem lehet mindenki Tolkien vagy Steven Erikson, hogy még az esetleges átvételeket is tökéletesen "álcázva", egyáltalán nem zavaróan integrálja a fantasyvilágba, na de az, amikor valaki teutonokat, núb(i)aiakat, Nippont, Rómát és a kereszténységet emlegeti egy fantasyben, a főszereplője pedig ókori filozófusokat olvas, az már kiveri a biztosítékot. És akkor még nem is beszéltem a fölöslegesen fiatal és még az átélt traumákat figyelembe véve sem korához illően viselkedő főszereplőről és az öncélú erőszakról... 

2013. július 11., csütörtök

Előzetes - John Scalzi: Az utolsó gyarmat


Nem kellett sokat várni rá, a februári Szellemhadtest után már jövő csütörtökön a magyar könyvesboltok polcaira kerül John Scalzi következő regénye, ezúttal zöldben. A Vének háborújával indult sorozat harmadik része, Az utolsó gyarmat főszereplője ismét John Perry, a sztori pedig legalább olyan szórakoztatónak ígérkezik, mint az előző kötetekben. Ráadásul elvileg azoktól függetlenül is olvasható, de érdemesebb utánuk, hiszen itt ér össze az előző két rész története. A fülszöveg után a szokásos első fejezet következik, az értékelés a könyvről pedig itt olvasható

Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.
A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve?

2013. július 8., hétfő

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

James S. A . Corey, azaz Daniel Abraham és Ty Franck első közös írói álnév alatt kiadott regénye, a Leviatán ébredése, kiváló sci-fi. Nem csoda, hogy a kiadó már a második rész után leszerződött velük három újabb regényre és egy adag novellára és George R. R. Martin címlapon olvasható ajánlása sem pusztán a személyes ismeretségnek szól (Franck Martin asszisztense, Abraham pedig vele és Gardner Dozois-val közösen írta a Hunter's Runt). 

Két-két és fél évszázaddal napjaink után az emberiség elég jól elterjedt a Naprendszerben. Az első komolyabb telep értelemszerűen a Mars volt, mely elég gyorsan fejlődött és százötven évvel a Leviatán ébredése előtt háborús helyzet alakult ki közte és az anyabolygó, a Föld között. Valamikor ebben az időben fejlesztette ki Solomon Epstein módosított fúziós hajtóművét, mellyel ugyan nem lehet fénysebességgel száguldozni, esetleg "térugrást" végrehajtani, mégis jócskán megkönnyítette a terjeszkedők dolgát és immár a kisbolygóöv hatalmas ásványkincs-készletei is kiaknázhatóvá váltak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szimpatikusabb vagy gazdagabb kisbolygókon az állandó lakosok is megjelentek, idővel pedig az Öv a Földhöz és a Marshoz mérhető tényezővé vált - a külsőbb bolygók holdjain élő maroknyi telepes sok vizet egyelőre nem zavar, ámbár a Mars pályáján túl élők radikális szárnya "Külső Bolygók Szövetségének" hívja magát James S. A. Corey regényében. 

Az Öv különböző objektumai természetüknél fogva nem alkalmasak önellátó emberi élet fenntartására, a legtöbb kisbolygónak vízre van szüksége, ezt általában üstökösökből nyerik, a kitermelt nyersanyagokat pedig el kell szállítani, ami jókora teherforgalmat generál az Öv kisbolygói, aszteroidái és a "valódi bolygók" között. Ilyen teherhajó a Scopuli, az a hajó, melyet ismeretlen kalózok támadnak meg a kötet legelső lapjain, a legénység pedig valami elképzelhetetlen dolog áldozatául esik. Ilyen hajó a Canterbury is, melynek legénysége fogadja a pórul járt Scopuli vészjeleit és akaratukon kívül a saját súlycsoportjukat messze felülmúló játszma részeseivé válnak.

2013. július 4., csütörtök

Terry Pratchett: Időtolvaj

Újabb fantáziadús, szórakoztató és intelligens regény Sir Terence David John Pratchett billentyűzetéből. Időmanipuláció, az Apokalipszis ötödik lovasa, a Korongvilágot fenyegető, szélsőségesen kiszámítható kollektív intelligencia és rengeteg csokoládé a történetben. 

Terry Pratchett változatlanul elképesztő tehetséggel és fantáziával dolgozik, az Időtolvajt olvasva is egyszerűen oldalanként elámulok azon, amit és ahogyan leír. Nincs még egy ilyen író a bolygón, aki ekkora műveltséggel és fantáziával, ilyen finom és ironikus humorral, ennyi barátsággal és szeretettel írná a könyveit. A legkényesebb témákhoz is bátran, ügyes kézzel és intelligensen nyúl, úgy kelt drámai hatást, hogy közben szinte soha nem esik túlzásokba és a minden kötetéből sugárzó, stílusosan pozitív életérzés minden helyzetben képes jobb kedvre deríteni az embert.

Lu-ce, a Söprögető, bonsaihegyeit gondozgatja Oi Dong kolostora mellett, egy jetijárta völgyben. Egy ifjú óraműves Ankh-Morporkban megrendelést kap a tökéletes időmérő elkészítésére. Egy rendkívül gyors tolvajgyerek a történelem szerzeteseinek kolostorába kerül. A revizorok egyszerűbb, könnyebben rendszerezhető világegyetemet szeretnének. Zsuzsa, a Halál unokája még mindig hétköznapi életet szeretne élni, ezért egy magániskolában dolgozik tanítóként. A Halál pedig kilovagol...