Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben

Jókora példány Vernor Vinge regénye, nyolcszáz oldal és majd' egy kiló. A tartalom viszont már közel sem ilyen súlyos: a Tűz lobban a mélyben űropera a javából, hatalmas távlatokkal, űrutazással, színes, idegen civilizációkkal és soha nem látott lényekkel, kalandokkal, világokat fenyegető veszéllyel. Terjedelméhez képest viszont meglepően gyorsan olvasható, persze ha az ember épp a vizsgaidőszak legdurvább részében akarja elolvasni, az nem javít a haladási tempón.

Fantáziadús és szórakoztató regény, ráadásul abszolút hiánypótló a magyar könyvpiacon, Vinge új színt ad a minőségi magyar nyelvű SF-hez és teszi mindezt olyan intellektussal, mely a legjobb szerzők között is ritkaság. 

A hobbit - Váratlan utazás

Ha az éjféli premier ki is maradt, de hétfőn, a félévzáró zh-k és az első vizsgák között sikerült megnézni Peter Jackson legújabb Tolkien-adaptációját. Nem 48 FPS-verzióban, az IMAX-es nagy vásznat fontosabbnak éreztem látvány szempontjából a dupla képkockaszámnál. Legközelebb kiderül, hogy igazam volt-e, ezt nem tudom, hogy moziban megnézem-e még, de a következő részt jövőre már az új technológiával fogom. 

Robert J. Sawyer: WWW 1 - Világtalan

A karácsonyi szezonra érkezett Robert J. Sawyer nem ok nélkül népszerű trilógiájának első kötete, a WWW 1 - Világtalan. Korábban semmit nem olvastam még a szerzőtől, valahogy elkerültek az eddig megjelent könyvei, de kezdésnek ez elég jó volt ahhoz, hogy ne csak a folytatásra, hanem a szerző más műveire is kíváncsi legyek. 

A Ready Player One ajánlása szerint az "az új generáció Neurománca", szerintem sokkal inkább ez: tematikáját és hangulatát tekintve is jóval közelebb áll a klasszikus cyberpunkhoz, ráadásul még Sawyer stílusa is emlékeztet William Gibsonéra a Blue Ant trilógiából. 

Szergej Lukjanyenko: Új Őrség

Utoljára 2008-ban, négy éve jelent meg magyarul Őrség-kötet Lukjanyenkótól. Négy éve - leírni is hosszú, még úgy is, hogy közben 2009-ben kijött Vasziljev önálló kötete, a Káosz-Őrség, mely hozta a megfelelő szintet, de ezután három évig semmi nem történt. Persze újraolvastam az egészet, volt olyan kötet, amit nem is egyszer, de jó lett volna valami új sztori is. Oké, Ugrás az űrbe meg Világok őre... nem rosszak, de egyik sem Őrség. 

És idén megtört a jég: egyrészt az orosz olvasók nyomására Szergej Lukjanyenko beadta a derekát és összehozott egy újabb kötetet, másrészt a Galaktikánál gyorsan reagáltak és már ugyanabban az évben kijött a magyar fordítás: az Új Őrség.

Ernest Cline: Ready Player One (magyar)

Gyakran vagyok úgy a jó könyvekkel, hogy elsőre nem tudok mit írni róluk. Hiába van egy csomó dolog, amit megosztanék mindenkivel, nem tehetem, mert vagy poénokat lőnék le vele, vagy olyan sok van belőlük, hogy nem tudnám kiemelni a lényeget, de ha meg nem írok semmit, attól nem lesz kedve az embereknek elolvasni a könyvet még akkor sem, ha tényleg érdemes. Persze van, akinek elég, ha azt mondom, hogy "ezt olvasd el, mert jó" és már veszi is a kezébe, de hogy nézne ki, ha csak ebből állna a blog?

Talán túlzás, hogy a Ready Player One "az új generáció Neurománca", ahogy Will Lavender fogalmaz a borítóra került ajánlásban, de az tény, hogy jól sikerült darab. Nem annyira újító, mint Gibson korszakalkotó műve, de nagyon is megállja a helyét az annyiszor emlegetett, rendkívül erős magyar nyelvű 2012-es sci-fi mezőnyben. Ha valaki "nyugaton" nőtt föl a nyolcvanas években, elképesztő mennyiségű nosztalgikus hívószóval találkozhat a regényben, de Ernest Cline nem csak erre épít: nagyjából mindenkinek szórakoztató és sokáig emlékezetes élményben lesz része, aki elolvassa a regényt.

Ta-mia Sansa: Forradások

Jó ideje kíváncsi voltam már Ta-mia Sansa "Gender krónikák" történeteire, elvégre ha egy Asimov-rajongó maga is nagyszabású, sokrészes sci-fi sorozat megírására adja a fejét, az olyasmi, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. A molyon is elég nagy visszhangja volt (és van) a már megjelent két kötetnek és a folyamatosan tesztolvasók között köröző példányoknak, ugyanakkor részben ez a jelenség volt az, ami elriasztott: nem éppen sci-fi olvasók alkotják a rajongótábor nagy részét, hanem (nem leszek népszerű!) azok, akik a sajnálatos módon hatalmas mennyiségben megjelentetett ifjúsági ("young adult") romantikus ponyvákat tolják ezerrel. Ilyesmihez pedig elvből nem nyúlok, legfeljebb kísérleti jelleggel, és nem meglepő módon a tinilányos rajongás sem az én műfajom, de úgy gondoltam, hogy ez valami furcsa véletlen lehet és egy olvasást azért csak megér. Ha meg nem, akkor is egy kötettel közelebb vagyok a "minden magyarul megjelent sci-fit összeszedni" célhoz. 

Aztán egy beszélgetést követően mégis rávettem magam, hogy begyűjtsem a Forradásokat (a korábban megjelent Sötét Hórusz még korai, kevésbé kiforrott darab, állítólag ráférne némi átírás-újraszerkesztés), a kedvezmény miatti tömeges megrendelés kapcsán összeálló "molytalálkozó" és dedikálás során pedig kiderült, hogy Sansa élőben is jó fej és elmesélt pár dolgot, amitől egyértelmű lett, hogy a könyv sem lehet olyan rossz. 

10 – SFmag fantasztikus irodalmi antológia

Szoktam olvasgatni az SFmag cikkeit, tavaly láttam is, hogy összeraktak egy tizenhét novellát tartalmazó, ingyenesen letölthető e-antológiát, de arról inkább negatívumokat hallottam, úgyhogy nem próbálkoztam vele. Az idén megjelent 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia már lényegesen erősebb válogatásnak ígérkezett, úgyhogy annak ellenére, hogy (még) nincs e-olvasóm, csak mobilon szoktam időnként e-könyveket olvasni, úgy gondoltam, hogy egy próbát megér - már csak azért is, mert a kiadást felkaroló Ad Astra eddigi megjelenései magas színvonalúak és jobbára tetszettek is. Egyáltalán nem bántam meg, tényleg érdekes történeteket szedtek össze az SFmag szerkesztői.
A továbbiakban mindegyik novelláról röviden: 

S. J. Parris: Eretnek

Érdekes ötlet történelmi köntösbe bújtatni egy klasszikus krimit és főszereplőnek egy olyan emblematikus figurát használni, mint Giordano Bruno. S. J. Parris kísérlete egész jól sikerült, az Eretnek nem csak egy izgalmas krimi, hanem némi betekintést is ad az 1580-as évek Angliájának vallási ellentétektől és ébredő tudományosságtól hangos környezetébe.

A reneszánsz filozófus eredetileg tanári állásért folyamodni és egy filozófiai vita kedvéért utazott Oxfordba, ám a regény szerint a váratlan végkimenetelű vitánál sokkal durvább dolgok is történnek az egyetemi kisvárosban. A rejtély megoldása pedig nem másra, mint az olasz Giordano Brunóra vár.

Pintér Bence - Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja

Pintér Bence és Pintér Máté jó kis alternatív történelmi kalandregényt dobott össze A szivarhajó utolsó útja c. kötetükben. Századfordulós krimi, kellemes "mi lett volna, ha..." érzéssel és egy csipetnyi steampunkkal fűszerezve. Stílusos és szórakoztató történet egy olyan korból, ami tényleg a magyar történelem egyik legérdekesebb időszakának mondható. A szabadságharcosok nyertek 1849-ben, létrejött a szabad államokból alakuló Dunai Konföderáció, a kis országok nagy szövetsége virágzik, Európa legszabadabb és legfejlettebb vidéke (legalábbis ami a kontinenst illeti). A történelemkönyvek lapjairól ismerős nevek bukkannak fel lépten-nyomon, néhányan kissé más szerepben, mint ahogy azt tudjuk, a városi élet autentikus és pezsgő, Bence nemhiába történész, kiváló világot épített. A kellemes környezet azonban nem mindenkinek tetszik: a Konföderáció minden szabadsága ellenére szerb szeparatisták és egy titokzatos, sötét alak fenyegetik a nemzetek egységét. 

Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz

A moly.hu-n jelenlévő szerzőkre eleve kíváncsi vagyok és AgiVega is szimpatikusnak tűnik, úgyhogy amikor észrevettem, hogy egy bizonyos könyváruház nyári akciójában fillérekért dobálják az emberek után a Második Atlantiszt, nem volt kérdés, hogy megveszem-e. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartozom a regény (sorozat) célközönségébe, határozottan szórakoztató olvasmány volt, abszolút megérte beszerezni. Azt azért nem mondanám, hogy nyilvánosan is olvastam, de elsősorban nem azért, mert furán néztek volna rám, hanem mert két délután alatt befejeztem, ami elég jól mutatja, hogy milyen olvasmányos a történet, majd' ötszáz oldalas terjedelme ellenére. 

Andrzej Sapkowski: Vaják II. - A végzet kardja

Tavaly tavasszal nagy hátrányt kezdett ledolgozni a magyar fantasykiadás: a számítógépes játék sikerének köszönhetően valaki végre vette a fáradságot és lefordíttatta a Vaják-sorozat egyik, ha nem is az első kötetét. Az utolsó kívánság után idén nyárig kellett várni Andrzej Sapkowski következő kötetének magyar verziójára: A végzet kardja is a megjelenés hetében került a polcomra, csak a bejegyzés csúszott egy "kicsit". 

A novelláskötet hozza az előző részben megismert és megszeretett hangulatot. Klasszikus és kevésbé klasszikus mesék és legendák elemeivel tarkított, izgalmas világ várja az olvasót, amelyből természetesen nem hiányzik a Sapkowski védjegyének számító többi elem sem. Kiváló humorral, átlagos fantasykre nem jellemző éleslátással és intelligenciával dolgozik a szerző - a szörnyvadászat egyáltalán nem az a dicsőséges tevékenység, mint aminek az átlagember elképzeli, és egy fantasy-világnak is van gazdasági szerkezete. 

Dan Simmons: Endymion

Dan Simmons legendát teremtett a Hyperionnal, a Hyperion bukásában beengedte az olvasókat a színfalak mögé, az Endymion majd' háromszáz évvel későbbi eseményei során pedig megmutatja, hogy mire lehet használni egy legendát. 

A Háló megsemmisült, a legtöbb bolygó gazdasága összeomlott, teljes káosz alakult ki az emberlakta területeken, melyből - ahogy az ilyenkor lenni szokott - erős vallási hatalom nőtte ki magát, a zavaros időszak mellett köszönhetően annak, hogy a Hyperionon megtalálták a keresztségeket és használni kezdték őket, hogy valódi feltámadást adhassanak az igaz keresztényeknek. A Hyperion bukása óta viszont tudjuk, hogy a Shrike nem ilyen jövőből érkezett, valaminek tehát történnie kell a Pax hatalmával, és ezt a Keats-kibrid és Brawne Lamia lányának, Aeneának kell megtennie Raul Endymion segítségével, aki természetesen - a mitológiai Endymionhoz hasonlóan - ha egyelőre nem is király, de pásztor és vadász. 

Dan Simmons: Hyperion bukása

Az előző kötet és Balázs tavalyi értékelése után, az Endymion megjelenésével egy időben most végre én is elolvastam a Shrike zarándokai történetének folytatását. Bár a Hyperion bukása kevésbé koncentrál a zarándokok személyére, mint Dan Simmons korábbi regénye, a korábban megismert karakterek elég komoly szerepet kapnak: egészen pontosan rajtuk múlik az emberi világ jövője. Illetve ennél több is: a Számkivetettek és a Mag mesterséges intelligenciái is nagy várakozással tekintenek az Időkriptáknál zajló események kimenetelére - a Hyperion, a Periféria apró és jelentéktelen bolygója az események központjává válik.  Ez nem áll meg békés szinten, háború van kibontakozóban, olyan háború, amilyenre senki nem számított, háború, melyet nem lehet egyszerűen megnyerni vagy elveszíteni. Minden túlságosan nagy jelentőségűvé válhat, a legapróbb cselekedet is emberek milliárdjainak sorsát döntheti el.

George R. R. Martin: Sárkányok tánca

A sorozat első kötete, a Trónok harca - még 2009-ben - nagyon tetszett. Alaposan kidolgozott világ és szereplők, érdekes történet, sokszáz oldalas terjedelem - nem véletlenül lett az egyik kedvenc könyvem, csakúgy, mint egy évvel később a Királyok csatája. Egyszerre vettem meg az első három kötetet, de már akkor egyértelmű volt, hogy a szerző nagyon lassan halad a folytatások írásával, évekig várni meg nem nagyon szeretek egy-egy új részre, úgyhogy inkább elosztottam, a Kardok vihara tavaly őszre jutott és elég jó szolgálatot tett egy hétórás buszút során a mongol sztyeppén. A Varjak lakomája is velem jött a bolygó másik felére, azzal már nem vártam egy évet, hanem olvastam egyből, mert lehetett tudni, hogy a Sárkányok tánca hamarosan megjelenik és a hatodik kötet befejezését talán már a szerző sem éri meg az eddigi munkatempója alapján... Ez már nem tetszett. Nem csak azért, mert szinte kizárólag az irritáló szereplők kaptak benne helyet, hanem meguntam, hogy folyamatosan csak a szenvedés és kegyetlenkedés megy, a teljesen öncélú és már a realista hangulatra sem fogható szereplőgyilkolás és -kínzás, pozitív hangulat nyomokban sem akad vagy nyolcszáz oldalon keresztül - az egyedüli elégtételt az jelentette, hogy néhányan a legellenszenvesebbek közül legalább jól megszívták. Ebből adódóan nehezen kezdtem bele ebbe a részbe még úgy is, hogy itt legalább olyan szereplők háta mögött áll a virtuális kamera, akiket kedvelek és/vagy érdekesnek tartok. Nos, azt kell mondjam, hiba lett volna félbehagyni a sorozatot és kukába dobni a már beszerzett részeket, a Sárkányok táncával George R. R. Martin visszatért az első kötetek színvonalához, újra rendesen le tudott kötni. 

Körbehopp

Úgyis rég volt ilyen, ha már Lobo és Shanara is beválogatott a tizenegyes keretbe, válaszolok mindkettőjük kérdéseire.

A szabályok: 

Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról 
A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
11 embert meg kell jelölni és linkelni (ezek most kimaradnak, mert már mindenkinél járt)
Nincs visszaadás/visszajelölés

(Dain Fagerholm)

Tehát.

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Érdekes dolgok ezek. A felhúzhatós lánynál különösen szembetűnő, hogy mennyien közelítettek felfokozott és teljesen téves előfeltevésekkel a könyvhöz, érdekes és intelligens sci-fi helyett "young adult" ponyvát várva. Aztán persze kiderült, hogy nem arról van szó és jöttek a lehúzós értékelések (is, mert a nagyobbik részük még mindig igencsak pozitív), vagy éppen csak gyorsan átlapozták a könyvet, fel sem fogva a részleteket. A Marija Morevna és a Halhatatlan esetében és is beleestem ebbe a csapdába. Annyian írtak egekig magasztaló értékelést Catherynne M. Valente könyvéről, köztük sokan olyanok, akiknek a véleményét minimum megfontolandónak tartom fantasy terén, hogy muszáj volt megszereznem. Ráadásul a téma is érdekelt, legalábbis ami az orosz népmeséket és nem a szovjet időszakot illeti, a kiadó is szimpatikus, nyilván lecsaptam a lehetőségre, amikor a molyon valaki nagyjából harmadáron felrakott egy példányt, mert nem tetszett neki.

David Jones: Szerzetesek az űrben

A nem igazán kiforrott borító ne riasszon el senkit, belül kellemes ifjúsági kaland-scifi lapul. Nem követem igazán a mostanában megjelenő ifjúsági irodalmat, így az aktuális trendeket sem ismerem, az viszont biztos, hogy ezt a könyvet szívesen olvastam volna tizenkevés éves koromban. 

Jó kis kalandregény érdekes környezetben, a kezdeti hétköznapi problémákat hamar felülírja a kalóztámadás, egy rejtélyes műszaki hiba miatt az egész monostor-űrhajó bajba kerül, aztán a végkifejlet nem várt csavarokat hoz és még az utolsó oldalak is tartogatnak meglepetéseket, gyakorlatilag letehetetlen az utolsó három-négy fejezet közben. Nyári vagy év közben kötelezők helyetti melletti olvasmánynak is ajánlott darab :) 

Massár Mátyás: Balor szeme (Zenit - Az örökség)

Általában nem írok azonnal egy könyvről, hanem hagyom kicsit leülepedni a dolgot és fél-egy nappal később kicsit távolabbról visszanézve is átgondolom az élményt. A Balor szeme esetében nem ez a helyzet - 2,5 órája fejeztem be, de ennyi elég is volt, többet nem szeretnék foglalkozni vele. Hogy miért? Röviden: Massár Mátyás könyve a Metró 2033 óta az egyetlen komolyabb csalódást keltő olvasmányom. Bővebben a hajtás után.

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Ahogy a fülszöveg is írja, az Egy megcsúszott lélek vallomásai nem sci-fi, ámde mégis jellegzetes Philip K. Dick történet. Az egyetlen ilyen, ami még a szerző életében megjelent és az első ilyen, amit olvastam tőle (ez nincs a fülszövegben :D). 

Nem sci-fi, a hangulat és bizonyos motívumok mégis pontosan azt hozzák, ami PKD védjegye: különös személyiségeket furcsa világnézettel, pszichológiai jelenségeket, illetve "természetesen" a valóság megkérdőjeleződését. Egyúttal egy érdekes történetet és nagyon amerikai kisvárosi hangulatot is, na meg azt, hogy az olvasó talán egy kicsit másképp fog tekinteni utána az emberekre, legyenek bár átlagos, vagy éppen megcsúszott elmék. 

Dmitry Glukhovsky: Metró 2034 (könyv)

Miután a Metró 2033 a legolvasottabb bejegyzésem a blogon és a megírása óta stabilan benne van a havi top 10-ben, gondoltam illendő lenne elolvasni a folytatást is. Na persze meg nem vettem, mert egyrészt nem adok négyezret egy 250 oldalas könyvért, másrészt az első rész sem nyűgözött le, hogy finom legyek. Szerencsére sikerült meglátni a könyvtárban, így Dmitry Glukhovsky kapott még egy esélyt, nagy titkot talán nem árulok el azzal, hogy a Metró 2034 sem lett a kedvenc könyveim egyike. 

Neil Gaiman: Amerikai istenek (10. évfordulós bővített kiadás)

Tíz nap híján három éve már írtam az Amerikai istenekről. Azóta olvastam néhány másik könyvet is Neil Gaimantől, de még mindig ez a legjobban sikerült írása, nem véletlenül erre a legbüszkébb (ld. az évfordulós kiadás előszavát) és a díjözön is megalapozott. Tavalyelőtt ősszel egyébként újraolvastam és kis híján tavaly is (magammal vittem angolul Mongóliába, de végül csak utazott egyet), úgyhogy a történetre  elég jól emlékszem, így jobban tudtam koncentrálni az évfordulós kiadás változásaira. 

Ian McDonald: A dervisház

Iszlám misztika és nanotechnológia keveredik Ian McDonald hihetetlen intelligenciával és műveltséggel megírt regényében. A dervisház nem egyszerűen sci-fi, sokkal inkább nagyszabású gondolatkísérlet: mi lesz velünk alig másfél évtized múlva és az emberek hogyan fognak reagálni a technológiai fejlődés okozta társadalmi változásokra? 

A válasz egyszerű: minden megy a régiben. Nincs világmegváltás, semmi megmagyarázhatatlan tudományos ugrás vagy külső beavatkozás, "csak" egy rendkívül jól összerakott jövőkép, amely egyenes folytatása a mi jelenünknek. A szereplők nagy része már él: kisgyerek, lázadó kamasz vagy végzős egyetemista, ott vannak valahol Isztambulban, de még soha nem találkoztak, talán a dervisházat sem ismerik, mely később összefonja a sorsukat és nem is sejtik, hogy egy angol író papírra vetette a jövőjüket. 

Brandon Hackett: Az ember könyve

(Csak a borító, csak a borítót tudnám feledni.
Értem én meg minden, de akkor is ronda.)

Ha csak ezt az egy történetet írja meg Botond, akkor is ott a helye a nagyok között. Sokáig készült, többször újra lett gondolva, aztán mégis a Könyvhétre jelent meg, csak egy évvel később. Megérte várni, kiváló mű született. Mondom ezt úgy, hogy idén már volt A felhúzhatós lány, A kvantumtolvaj és a Vének háborúja is, és Brandon Hackett munkája simán beleillik a sorba színvonal tekintetében. Biztos unjátok már, de 2012-t tényleg nagyon sokáig fogjuk még emlegetni sci-fi rajongói körökben.

Az ember könyve nagyon magasra teszi a lécet a kortárs magyar szerzők számára is. 2009-ben az Isten gépeit az utóbbi idők legjobb regényének neveztem, most ehhez Az ember könyvénél a fenti címek miatt kénytelen vagyok hozzátenni a "magyar" jelzőt is. Na de nem ragozom tovább, legyen elég annyi, hogy Zsoldos Péter Távoli tüze óta nem volt olyan komolyabb hangvételű magyar sci-fi, ami ennyire magával sodort volna. Azt hiszem, minden ennél nagyobb dicséret már túlzás lenne. 

83. Ünnepi Könyvhét (2012 nyár)

Térkép a helyszínhez

Délután kinéztem a Vörösmarty térre, a 2012.06.07-11. között megtartott Könyvhét budapesti eseményeinek központi helyszínére. Még a tömeg előtt szerettem volna körülnézni, ez annyira jól sikerült, hogy néhány pavilonba még be sem költöztek :) Az engem érdeklő, sci-fis és fantasys részlegek viszont szerencsére már nyitva voltak és kipakolták a kiadók a könyveket, úgyhogy első körben négy kötettel tekertem haza, aztán holnap jön a következő szállítmány. 

Ilyen alkalmakkor a programok és az új megjelenések mellett általában az szokott számítani, hogy melyik kiadó vagy könyvesbolt milyen akciókkal készül, ebből megpróbáltam megjegyezni néhányat, a teljesség igénye nélkül és a fenti kategóriáknál maradva. 

Jeff Hirsch: Tizenegyedik csapás

Klasszikus westernelemek posztapokaliptikus környezetben, ifjúsági regénynek megírva. Nem rossz recept, átlagos könyv a középmezőnyből, elvégre nem lehet mindig legjobbakat olvasni, viszonyítási alap is kell.

Jeff Hirsch egyértelműen a mostanában dúló trendhullámokat igyekszik meglovagolni első regényével, és ezt elég jól csinálja. A Tizenegyedik csapás simán alkalmas arra, hogy a könyveket már csak elvből is utáló felső tagozatos fiúkat egy kicsit az olvasás felé terelje: pont ez a csoport az, amelynek nem nagyon írnak a kortárs szerzők. 

John Scalzi: Vének háborúja

Mindenekelőtt: Aki még nem olvasta a könyvet és teljes hatást szeretne, az csak az első négy fejezet után kattintson a folytatásra. A Vének háborúja legjobb része ugyanis az első 64 oldal, amely alatt szépen, fokozatosan, a főszereplővel együtt jut el az olvasó a teljes tudatlanságtól a - ha nem is megvilágosodásig, de addig, amíg a regény és a sorozat hátralévő része beindul. És ami a legszebb, hogy a fülszövegíró is figyelembe vette ezt és tényleg nem olvasható ott semmi, amit ezalatt a szakasz alatt ne tudnánk meg. 

John Scalzi regénye kényelmesen indul. Druszája, a főszereplő John Perry hetvenötödik születésnapján szépen fölkerekedik, elmegy a felesége sírjához és a tíz évvel azelőtt aláírt, egyébként visszavonható bevonulási szándéknyilatkozata értelmében elmegy a legközelebbi toborzóirodába, hogy a Gyarmati Véderő katonája legyen. Azé a szervezeté, amely monopolizálta az űrutazást és más bolygók gyarmatosítását, de ez minden, amit az átlagos földlakó tud róla amellett, hogy minden jel szerint a földinél lényegesen fejlettebb technikával rendelkeznek. A Föld ugyanis, mint az azonnal kiderül, társadalmi és technológiai szempontból is gyakorlatilag olyan, mint a kilencvenes vagy kétezer-tízes években, a megnyugtatóan ismerős környezet fölött viszont szinte tapintható a bezártság köde, valamit titkolnak azok ott kint, valamit nem akarnak, hogy az egyébként nyilvánvalóan sokkal fejletlenebb anyabolygó lakói megtudjanak. 

Innentől lefelé, ha különösebb spoiler nincs is, de ahogy írtam, az első négy fejezet hatását veszélyeztetik a leírtak. 

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

A Kvantumtolvaj poszthumán, cyberpunk világképe sokkal ijesztőbb, mint A felhúzhatós lány ökokatasztrófa-sújtotta Thaiföldje. A fizikai és a digitális világ összefonódása, a valódival tökéletesen összekeverhető virtuális valóságok bizonytalansága, az emlékek, sőt, tudatok szabad másolhatósága bármilyen genetikailag módosított vírusnál rémítőbb jövővízió. A digitális halhatatlanság persze jó dolog, de mi a helyzet az örökké tartó rabszolgasággal vagy börtönélettel? Érzékszervektől megfosztva lebegni egy tartályban időtlen időkig, virtuális börtönbe zárva élni több száz vagy több ezer példányban, géptestbe zárva robotolni újjászületésben reménykedve - ez hogy hangzik? 

Jean le Flambeur, Hannu Rajaniemi Kvantumtolvajának főszereplője legalábbis a középső verziót kényszerűségből megtapasztalja, amíg egy titokzatos célok vezérelte, nem túl bőbeszédű lány ki nem szabadítja. Vagy legalábbis az egyik másolatát. Szerencse? Attól függ, hogy kinek a szempontjából. 

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány (The Windup Girl)

Sci-fi kedvelői körökben hatalmas várakozás övezte A felhúzhatós lány magyar megjelenését, nem is alaptalanul. Díjözön, külföldi kritikusok rendkívül pozitív beszámolói, érdekesnek ígérkező sztori és borító, nem tudom, hogy kell-e ennél több. Persze szokás szerint némi fenntartással kezeltem a dolgot, ahogy azt a túlságosan nagy felhajtás övezte dolgokkal szoktam, de mint már az első oldalak után kiderült, ez fölösleges volt. 

Paolo Bacigalupi regénye a szerző bevallása szerint váratlan sikertörténet, szerintem pedig pontosan olyan, amilyennek egy jó könyvnek lennie kell. Részletesen kidolgozott, hihetően felépített világ, érdekes karakterek, megfelelően adagolt történet. Egy ideális világban bestseller lenne, a mi világunkban ehhez túl jó, a regény világában pedig eltüzelnék, a megfelelő széndoxid-kvóta befizetésének elmulasztásával. 

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas

A Könyvfesztivál idején megjelenő fantasy- és sci-fi termésből Glen Duncan Az utolsó vérfarkas c. regénye az első, amit elolvastam. Az évek óta hevesen tomboló vámpír-, vérfarkas- és zombimánia alapvetően hidegen hagy és fenntartásokkal kezelem a "chick lit"-et mostanában már nálunk is fölváltó, némileg polkorrektebb "young adult" kifejezéssel illetett könyveket is, márpedig ez a borító és téma hasonló jellegeket sugall. Tudom, a rajongó tinilányok (és az unatkozó, harmincas háziasszonyok) a legjobb piac, de az is biztos, hogy ez a stratégia sok olvasót eltántoríthat: egy könyvesboltba besétálva soha nem jutott volna eszembe leemelni a polcról ezt a könyvet. Mindazonáltal azt kell, hogy mondjam, nem bántam meg a ráfordított két délutánt, teljesen jó és szórakoztató könyvre sikerült szert tenni. 

Sci-fi és fantasy a könyvfesztiválon 2012/3 - Metropolis Media, Szukits, Ulpius

A jövő hét végén, április 19-22. között lezajló Könyvfesztiválra megjelenő sci-fi és fantasy címeket összegző bejegyzések harmadik és utolsó részéhez érkeztünk. Az első és második bejegyzéssel együtt reményeim szerint sikerült teljes képet alkotni, sajnos sok kiadó nem jelzi külön, hogy az előkészületben lévő kiadványaik mikor jelennek meg pontosan, illetve néhányan ott sem lesznek. Mindazonáltal ezekből is egész kellemes bevásárlólista állítható össze, amihez nem árt figyelembe venni azt sem, hogy az 500 forintos belépőjegy levásárolható. 

Vasárnap 16:00-kor pedig legyetek az újpesti rakparton a Szt. István parknál, ahonnan több ezer másik bringással eltekerhettek a Városligetbe az idén tavaszi Critical Mass keretében, ott pedig a füvön piknikezve olvasgathatjátok az új szerzeményeket. 

Sci-fi és fantasy a könyvfesztiválon 2012/2 - Agave, Alexandra, Ciceró

Bőven el leszünk látva kedvenc műfajunkkal, az Agave, az Alexandra, a Szukits és az Ulpius is készül sci-fi, illetve fantasy könyvekkel a 19. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Meglepően sok a magyar szerző, vonzó címek vannak a kínálatban, minden adott egy nagybevásárláshoz. És ez még messze nem a vége, lesz egy harmadik bejegyzés is a témában... 

A folytatásban pedig a könyvekről: 

Sci-fi és fantasy a könyvfesztiválon 2012/1 - Ad Astra

Új sci-fi és fantasy kiadó a láthatáron célegyenesben: az április 19-22. között megrendezésre kerülő 19. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra négy kötettel készül az Ad Astra, melyek közül kettő minden ízében sci-fi, egy urban fantasy és egy orosz mitológiára épülő, szintén fantasyszerű regény. A könyvfesztiválon az F5-ös standon keressétek őket (Millenáris Fogadó), a folytatásban pedig egy kicsit magukról a könyvekről...

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (2012)

És igen! Az Agavénál végre eljutottak odáig, hogy a Bradbury-életműsorozatban kiadják a kedvenc novellagyűjteményem, az egyébként akár szokatlan szerkezetű regényként is felfogható Marsbéli krónikákat. És ami még szebb: ez nem lett újrafordítva (ellentétben a nemsokára megjelenő Amerikai istenek második kiadásával), úgyhogy egy az egyben visszaidézte tizenéves koromat, amikor először vettem a kezembe a megsárgult, töredezett szélű, hatvanas évek végi kiadást, amit valószínűleg még édesapám vett antikváriumban hasonló idősen. Persze abban a kötetben még volt még több más novella és regény, bízom benne, hogy azokat is hamarosan kiadják újra.

Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselé színű áramvonal

A könyvet még tavaly szereztem be, a néhány évvel korábban olvasott Savpróba hatására. Nem bántam meg, még ha a huszadik század közepi amerikai újságírás fehér öltönyök iránt rajongó fenegyerekének első kötete nem is üti meg azt a szintet, de csalódást sem okoz, a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal hozza a jellegzetes Wolfe-i jegyeket. 

Na most Tom Wolfe stílusa fölöttébb sajátságos. Ír ő mindenféléről, néha még arról is, amiről a téma szerint kellene neki, de általában el-elkalandozik, szétszóródik és a figyelme elvész a részletekben. Ennek ellenére valahogy mégis képes átadni amit szeretne, az eszelős, barokk jelzőhalmozás, furcsa szókapcsolatok, hosszú és kanyargós leírások szokása valahogy minden előfeltevés ellenére mégis működik és a figyelmes olvasó csakhamar azt veszi észre, hogy érti ám ezt az embert, az írásos tudósításoknak ezt a szokatlan mesterét, aki ír valamiről, de közben képes teljesen mást közölni.

Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte

Az idei év első bejegyzése az Agave kiadó első 2012-es megjelenéséről szól. A kiadó egyébként elkényezteti a sci-fi kedvelőket, jövő héten jön a Marsbéli krónikák legújabb kiadása is. 

Philip K. Dick legújabb magyarul megjelent regénye, a Frolix-8 küldötte kellemesen kiforrott munka, nem olyan elborult, mint a szerző hírhedtebb regényei, ugyanakkor Dick kedvelt témái itt is szépen előkerülnek. A regény könnyen olvasható, nem is túl hosszú, Philip K. Dick rajongóinak ugyanúgy jó lehet, mint a szerzővel még csak most ismerkedőknek.