Andrus Kivirähk fogta az észt mitológiát, népmeséket, korszellemet és a személyes gondolatait, cinizmusát és humorát, majd az egészet alaposan összegyúrta és írt egy regényt, amiben az erdőlakó észt harcosok kígyónyelven sziszegnek, farkasháton lovagolnak és farkastejet isznak, míg asszonyaik odahaza óriási adag sülteket készítenek és medvékkel flörtölnek. Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét persze több mint egy sok helyütt bizarr humorral tűzdelt mágikus realista regény, betekintést enged abba, hogyan látja a legnépszerűbb kortárs észt író a világot az apró balti államból, és minden időben érvényes, meglehetősen kemény társadalomkritikai vonulattal is bír.
Észtország egyre menőbb hely. Nyilvánvalóan ott is megvannak az élet árnyoldalai, társadalmi problémák, korrupt politikusok és miegymás, ugyanakkor nagyon aktívan dolgoznak azon, hogy a szovjet örökséget maguk mögött hagyva felérjenek a skandináv államok szintjére. Teszik ezt elsősorban a szovjet megszállás alatt megalapozott elektronikai ipar és az eredetileg Észtországban fejlesztett Skype nyomán, de a technológia mellett a kultúra is komoly hangsúlyt kap. Egy alig másfél milliós országnak a "soft power" a legjobb eszköze arra, hogy minél többfelé megismerjék, ennek eredménye például az is, hogy idén ősszel gyakorlatilag minden héten volt egy észt koncert, filmvetítés, kiállításmegnyitó vagy egyéb program Budapesten. Hozzáteszem, mindez úgy történik, hogy Magyarország nemrég egy váratlan és nem túl barátságos húzással bezárta a tallinni nagykövetségét.
Aztán kulturális (és számítógépes :)) programok mellett arra is jut idő és pénz, hogy lefordítsák észt szerzők könyveit, és a különféle szépirodalmi művek mellett olyan szórakoztatóirodalmi, vagy valahol a határterületeken egyensúlyozó könyvek is megjelenjenek, mint a Melchior-sorozat, vagy éppen a legnépszerűbb kortárs észt író, Andrus Kivirähk erősen szatirikus megközelítésű, mágikus realizmusba hajló féltörténelmi fantasyje, Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét. És még mielőtt rátérnék a konkrét regényre, álljunk meg és gondolkodjunk el egy kicsit azon, hogy vajon miért nem fordítanak színvonalas magyar szórakoztatóirodalmat más nyelvekre (vagy legalábbis az elmúlt egy-két évtizedben olyan keveset, hogy egy kezemen meg tudom számolni) és miért kell még a jó pozícióban lévő, népszerű és "kanonizált" szépíróknak is sokszor több évtized, mire egy-egy művük megjelenik más nyelveken. Segítség: egy Magyarországhoz hasonló lakosságszámú, vagy kisebb országban a kulturális ipar nagyon ritkán önfenntartó, szinte kivétel nélkül szüksége van valamilyen támogatásra...
Na de eredetileg a könyvről akartam írni.
Na de eredetileg a könyvről akartam írni.
