John Brunner: Zanzibár

Napjaink a hatvanas évek végéről nézve. John Brunner monumentális társadalmi sci-fije egy mondatban nagyjából így írható le, és még csak nem is az a legérdekesebb benne, hogy mennyi mindenre ráérzett a kétezertízes éveket meghatározó trendek közül. A Zanzibár fontos mérföldkő és meglehetősen nehéz "nem-regény", de ha nem hagyod, hogy az eleje elijesszen, ki fog derülni, hogy izgalmasabb sok kortárs sci-finél is.  

A hazai sci-fi kiadói szcéna nagy adósságát dolgozta le a Galaktika a Zanzibár kiadásával, szinte érthetetlen, hogy miért nem jelent meg az elmúlt negyvenhét évben (vagy legalább valamikor a rendszerváltás után, ugye...). A Mitágó-erdőhöz hasonlóan ebben az esetben is érvényes a jobb későn, mint soha, ráadásul váratlanul jó munkát is végeztek, itt-ott ugyan volt néhány furán sikerült mondat, de teljesen gördülékenyen sikerült átadni a (fiktív) szlenghasználata és írástechnikai megoldásai miatt nehezen lefordíthatónak tartott szöveget. 

John Brunner 2010-es évei túlzsúfoltak, extremizmusokkal telítettek és úgy általában nem tekinthetők olyan időszaknak, amelyben szívesen élne az ember. Ez a karaktereken is meglátszik, a két new yorki, késő húszas-kora harmincas éveikben járó főszereplő minden társadalmi siker és elért pozíció ellenére sem érzi jól magát, mindketten nyugtalanok a jelen és a rájuk váró jövő miatt, és egyikük sem különösebben szimpatikus. Donald Hogan egy diáknak álcázott kém, Norman Niblock House pedig a General Technics technológiai cég egyik igazgatóhelyettese. A GT Beninia (egy fiktív afrikai miniállam) irányításának átvételét tervezi, hogy tesztelhessék a Salmaneszer névre hallgató mesterséges intelligencia által megtervezett, átfogó gazdasági-oktatási-társadalompolitikai programjukat, így Normanra némi terepmunka vár, Donald megbízói pedig (a szintén fiktív) délkelet-ázsiai Yatakang humángenetikai programjáról szeretnének közelebbi információkat. 

A Salmaneszert, a General Technics mesterséges intelligenciáját futtató számítógép
(illusztráció: Mel Cummings; a karakterdizájnjait is érdemes megnézni)

Fura érzés 2015-ben olvasni Brunner 1968-ban írt, 2010-ben játszódó regényét. A Zanzibár eredetileg merész, kísérletező és összetett társadalmi sci-finek készült, melynek meglepően sok "előrejelzése" valóra vált, ám ma már leginkább alternatív történelmi regényként értelmezhető. Persze tele vagyunk jobbára az ötvenes-hetvenes évek között íródott, az ezredforduló környékén játszódó történetekkel, de ez az első, ami elég alaposnak és majdhogynem realistának hat ahhoz, hogy ilyen formában is megállja a helyét.

Asimov jövőjében már rég pozitronaggyal szerelt robotok szolgálnának minket, másoknál javában kolonizálnánk a Marsot, esetleg a végső atomháború utáni, radioaktív sivatagban bóklásznánk táplálékot és vizet keresve. Brunner ennél jobban visszafogta magát és csak olyan dolgokról írt, mint a túlnépesedés, a vallási extremizmus és a terrorizmus terjedése, a rekreációs drogok egyre szélesebb körű használata, az egyneműek kapcsolatának elfogadása és a feketék magasabb pozíciókhoz jutása a nyugati társadalmakban, interaktív tévéműsorok, kisebb országokéval megegyező gazdasági erejű technológiai cégek (karizmatikus vezetőkkel), egy jó elemzőképességű mesterséges intelligencia kifejlesztése, génmódosított haszonnövények és a születendő gyermekek genetikai szűrése, plasztikai műtétek és személyre szabott gyógyászat, Kína szuperhatalmi ambíciói és keleti-nyugati gazdasági, politikai szembenállás. Valahonnan ismerős, igaz?

Vannak persze bőven olyan témák is, amikkel már nem talált el ennyire pontosan, például a "legszebb" náci időket idéző fajnemesítési program, a "huszadik század" témájú partin felvonultatott divat, a fura szleng, a kupolavárosok és a mikrohullámú sugárfegyverek, de így is az egyik legérdekesebb pillanatfelvétel arra vonatkozóan, hogy a hatvanas évek végéről nézve mi is lehetett volna a világunkból. Sőt, a Zanzibár bizonyos mértékig alakította is a jövőt, igaz, elsősorban irodalmi téren: a nyolcvanas-kilencvenes évek cyberpunkján és társadalmi sci-fijén egyértelműen érezhető a hatása. A rendkívül bátor, talán posztmodernnek is nevezhető narratív eszközök szintén visszaköszönnek későbbi szerzőknél, többek között Kim Stanley Robinson a 2312-ben szintén külön fejezetekben tár az olvasó elé világbemutató, világmagyarázó háttérinformációkat, még ha nem is olyan mennyiségben és intenzitással, mint Brunner.

Ez egyébként nem könnyíti meg az olvasó dolgát, nagyjából a regény feléig nem indul be rendesen a történet, a metaszövegek sokasága komolyan próbára teszi az ember kitartását, ráadásul közülük sok csak később lesz értelmezhető, ezért ajánlott újraolvasni az első fejezeteket. A Zanzibár nem könnyű olvasmány, ám ha egyszer sikerült megbarátkozni vele, Brunner aprólékossága, szinte látnoki elemzései és erős társadalomkritikája garantáltan magával ragad és nem ereszt.

Mr. és Mrs. Mindenhol (illusztráció: ROCINATE)

Pusztán azért is érdemes lenne elolvasni a Zanzibárt, mert a sci-fi történelem jelentős mérföldköve. De több ennél: fontos - és a szélsőségek terjedésével, illetve a biotechnológia fejlődésével egyre fontosabb - társadalmi-szociológiai gondolatkísérlet. A kifejezés orwelli értelmében vett disztópia, összetett és súlyos - Brunner definíciójával élve - nem-regény. Negyvenöt éve nagyobbat szólt volna, simán kultkönyv lehetett volna Magyarországon, ha valami csoda folytán beengedik a vasfüggöny innenső oldalára, de így is nagyon ajánlott legalább egyszer elolvasni. 

--

Kiadó: Galaktika (Metropolis Media)

Kiadási év: 2015

Eredeti megjelenés: 1968

Eredeti cím: Stand on Zanzibar

Fordító: F. Nagy Piroska

Borító: Stefan Morrell

ISBN: 978 615 5508 39 4

Oldalszám: 514

Ár: 3990,- (borítóár) / 3192,- (Galaktikabolt)

--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)