Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (újrakiadás, 2013)

A sci-fi egyik alapműve ismét hozzáférhető: Philip K. Dick kultikus regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? újranyomásra került és a Könyvhét óta beszerezhető. Ebből az alkalomból egy második bejegyzés is készült a regényről ide, a Szubjektív Kultnaplóra. 

Valamikor réges-régen, amikor a magyar blogszférában a könyves tematikát még csak legfeljebb tucatnyi aktívabb szerző képviselte*, amikor még a moly.hu nem létezett és szerény személyem is csak kezdeti lépéseit tette a könyvesbloggerkedés rögös útján, már született egy bejegyzés Philip K. Dick leghíresebb regényéről az akkor még más névre hallgató Szubjektív Kultnaplón. 

Azóta sok bit lefolyt az interneten, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? 2005-ös kiadása eltűnt a boltok polcairól és szinte lehetetlen volt hozzájutni egy jobb állapotú példányhoz, akár ha a régi világ Mars-gyarmatosítás előtti fantasztikus irodalmának egy példánya lenne. Más kiadókkal ellentétben, akik az egyértelmű igény ellenére nem hogy nem nyomnak újra egy beszerezhetetlen könyvet, hanem inkább hagyják elhalni a sorozatot (hadd ne mutogassak ujjal), az Agavénál meghozták a helyes döntést és a Könyvhét előtt ismét nyomdába küldték az anyagot, a szemfülesebbek pedig már a standon kiválogathatták a kultikus kötetet a többi regény közül. Én amúgy még abban a hitben voltam, hogy csak valamivel később fog kijönni az újranyomás, úgy kellett utánam szólni az első napi beszerzőkörúton, hogy ez is van ám :) 

Most újraolvastam, olyan másfél tucat PKD-kötettel az első olvasás után, és lényegesen nagyobb hatása volt, mint annak idején, öt évvel ezelőtt. Az Álmodnak-e az androidok... tipikusan olyan könyv, ami elsőre is üt, de ha az ember már kicsit jobban ismeri a szerző munkásságát, pár száz egyéb sci-fit is elolvasott és a személyisége is fejlődött valamicskét, egészen más nézőpontból is képes értelmezni a művet. 

Egy szökésben lévő android (azonosíthatatlan művész, random háttérképes oldal)

Már amikor Philip K. Dick 1966-ban megírta a regényt, több volt a kor hangulatát és bizonyos (pop-) kulturális elemeit tükröző sci-finél. Az 1982-es Ridley Scott-féle filmadaptáció új lendületet és részben új értelmezést adott neki, most, 2013-ban, amikor az utóbbi idők sci-fije hemzseg a poszt- és transzhumán divattól és a szingularitás gondolatától, egészen más fényben tűnik föl a mestermű. Szinte már profetikusnak hat, ahogy egyre közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor ténylegesen is lehetőség lesz emberi vagy magasabb szintű mesterséges értelem létrehozására (már csak ezért is megéri párhuzamosan Ray Kurzweilt olvasni), korántsem túlzás H. Nagy Péter gondolata a kötet végén található rövid elmélkedésében: "Egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha ezt a szöveget majdan poszthumán bio-filozófiai regényként tartaná számon az irodalomtörténet." És ez bizonyítja, hogy az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? ténylegesen is világirodalmi jelentőségű regény, csak a legjobbak képesek ennyi kulturális, társadalmi és technológiai változást tökéletes frissességben átvészelni.

A regény alaphelyzete nagyjából mindenki számára ismert, de hátha mégsem: a Földön pusztító "utolsó világháború" radioaktív szennyezése a legtöbb életformát kipusztította, az emberiséget is mutációk sújtják. A genetikailag megfelelők emigrálhatnak a Marsra, ahol a telepesek élete várja őket, robotikus társakkal (inkább rabszolgákkal), az anyabolygón pedig csak a negatív hatású mutációkon átesett "különlegesek" maradnak, azok, akiknek nincs lehetőségük emigrálni, illetve akiket valami ideköt. Ők erővel és szélsőséges kapitalizmussal összefogott, egyébként szétesőben és fogyóban lévő társadalomban élnek, érzelmeiket mesterségesen hangolják, egyfajta központosított agymosásban vesznek részt és létük központi eleme az anyagi javak hajszolása. A háziállatok tartása a nagy fajkihalások miatt presztízskérdés, a fogyasztás és divat szinte már irrealitásba hajló példájaként akinek nincs pénze az igencsak borsos árú valódi állatokra, mesterséges változatokat is beszerezhet, hogy megpróbálja elhitetni környezetével: ő mégiscsak valaki.

Egy napon a los angelesi rendőrség legjobb fejvadásza kórházba kerül egy kiiktatni próbált Nexus 6 típusú android miatt és Rick Deckardra marad a feladat, hogy végezzen vele és lehetőleg a hasonló típusú mesterséges aggyal szerelt társával is. Deckard vállalja a feladatot és a Marsról megszökött, meggyilkolt emberek személyisége mögött rejtőző androidok nyomába veti magát. A feladat rendkívül veszélyes, a Nexus 6 a legfejlettebb típus, alaposabb vizsgálat nélkül lehetetlen megkülönböztetni egy embertől és tudják, hogy a rendőrség vadászik rájuk.

Filmes-festményes Rick Deckard

Philip K. Dick Nexus 6 típusú androidjai külsőre teljesen megkülönböztethetetlenek az emberektől. Organikus anyagból készültek, fizikailag úgy működnek és úgy is néznek ki, mint egy valódi ember (semmi "uncanny valley"), egyedül a gerincvelőből vett minta és a személyiségük lehet árulkodó: nem rendelkeznek az emberihez hasonló empátiával, egy érzékeny berendezés és néhány tesztkérdés segítségével a hamis érzelmi reakciók könnyen kiszűrhetőek és így elméletben megállapítható, hogy mesterséges személlyel állunk-e szemben. Általában a gyakorlatban is működik a dolog, de ahogy a gyártók egyre fejlettebb típusokkal állnak elő, úgy kell fejleszteni a tesztet is és még ez sem garantálja a tökéletes megbízhatóságot. Igaz, hogy az androidok nem mutatnak empátiát (legfeljebb szimulálni tudják a reakciót, ha rájönnek, hogy kéne), de az emberek közül sem mindenki képes mérhető empatikus reakcióra és egy ember is érezhet empátiát egy mesterséges lény, akár android, akár elektronikus állat felé. A határ sokkal vékonyabb ember és gép között, mint azt első pillantásra hinnénk.

A második "rejtélyes völgy" (forrás: Open the Future)

PKD történeteit olvasva mindig az az érzésem, hogy folyamatosan kísérletezik. Kísérletezik azzal, hogy hogyan tudná tökéletesen átadni fura, a valóság mibenlétét firtató, állandóan kételkedő és sokszor félelmetesen bizonytalan látásmódját, minden egyes regényben vagy novellában egy kicsit más oldalról közelítve meg a dolgot. Ugyan a naplórészleteit tartalmazó, szerkesztve is nagyjából ezer oldalas Exegézis viszonylag jól bemutatja PKD filozófiáját, a szélesebb közönség számára is fogyasztható verzió - talán korai halála miatt - soha nem készült el. Ahogy néhány más regényében, itt is megtalálható a legfontosabb elemek szinte mindegyike, az ember(i)ség mibenlététől a mesterséges spirituális élményig, ám ez kevés lenne ahhoz, hogy a szerző legszélesebb körben ismert és kedvelt művévé tegye a könyvet. A titok abban rejlik, hogy a különös, egyedi látásmód egy tökéletesen élvezhető történettel karöltve jelenik meg, amit "kezdők" is bátran a kezükbe vehetnek.

Rengeteget lehetne még elemezni különféle szempontok alapján az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?-t és annál is többet belemagyarázni, de az ilyesmit nem szeretem és egyébként is rengetegen megtették már, ahogy a világirodalom szinte minden ismertebb művével. Össze lehetne hasonlítani a filmmel is, de az is teljesen fölösleges, mindenki jobban jár, ha elolvassa ezt a tényleg megkerülhetetlen és jellegzetesen PKD-i science fiction regényt, most, hogy végre ismét hozzáférhető, töpreng fölötte egy sort és maga vonja le a következtetéseket. Tipp: minél többet gondolkozol rajta, annál jobban fog tetszeni. 

Beszt borítóterv evör (forrás: Connor Willumsen)

--
*megjegyzem, igazán jó könyves blogból most sincs észrevehetően több...

--

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadási év: 2013

Eredeti megjelenés: 1968

Eredeti cím: Do Androids Dream of Electric Sheep?

Fordító: Pék Zoltán

Borító: Kuszkó Rajmund

ISBN: 978 61 5527 229 5

Oldalszám: 247

Ár: 2880,- (borítóár), 2160,- (agavebolt)

--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.