James S. A. Corey: Abaddon kapuja

Egy korszak lezárul, de előtte van még bőven tennivaló. Holdent kinyírni bármi áron; túlélni az eseményeket; feltárni a protomolekula titkát; filozófiai rendszerbe illeszteni egy idegen intelligencia létezését; megfékezni a háborúzó emberiséget... nem egyértelmű, hogy melyik főszereplőnknek van nehezebb dolga. A James S. A. Corey néven alkotó páros az Abaddon kapujában is hozza az izgalmas, fordulatos és szórakoztató sorozatban eddig megszokott szintet.

Amikor a Térség első kötetét, a Leviatán ébredését olvastam egy Szegedre tartó IC másodosztályán, még nem tudtam túl sokat a hátteréről. A blogbejegyzéshez persze utánanéztem pár dolognak és kiderült, hogy az eredetileg trilógiának tervezett történethez a kiadó berendelt további három részt, ami ilyen ötszáz-ötszázötven oldalas  kötetek esetén elég szép mennyiség. Azóta már tripla trilógiává (!) hízott a sorozat, az eddigi átlagot hozva testvérek között is majdnem ötezer oldal lesz a vége. Ez azért egy kicsit már ijesztően hangzik, nem?

Az az egyszeri, elfoglalt olvasó szerencséje, hogy az első három kötet önmagában is megállja a helyét, akkora váltás várható utána, ezerötszáz oldalt meg űroperából azért elég lazán betermel az ember, és ha valami miatt nem jönne meg a kedv a folytatáshoz (én személy szerint ezt kétlem, itt kezd csak igazán izgalmassá válni a dolog), itt simán lezárhatja vagy pihentetheti egy darabig a történetet.

Az előző két kötetben is történtek komoly dolgok, elvégre nem lehet eladni úgy egy regényt, hogy nincs valamiféle érdekes végkifejlet, a türelmesebb olvasók is beleunnának. Viszont minden, ami eddig történt, csak felvezetés volt a sorozat első felvonásának fináléjához. Igen, találtunk egy idegen protomolekulát, ami meglehetősen csúnya dolgokat művelt az emberekkel, akik megpiszkálták (meg azokkal is, akik nem). Igen, ennek eredményeképpen lezajlott egy háború a Naprendszert benépesítő emberiség különböző érdekcsoportjai között, aminek a következményeit még a harmadik kötetben is bőven nyögi mindenki. Igen, minden bizonnyal nem vagyunk egyedül a világegyetemben. És de most, hogy már nem kell annyit foglalkozni a testközelben lévő problémákkal, elkezdhetünk rendesen aggódni az utóbbi miatt...

James S. A. Corey: Kalibán háborúja

A nagyszabású űropera második felvonásához érkezett. Látszólag sikerült elhárítani a fenyegetést, de a nyugalom csak ideiglenes. Az idegen protomolekula ellepte a Vénusz teljes felszínét és továbbterjedéssel fenyeget. A felszín alatt újabb háború van kibontakozóban a Naprendszerbe kirajzott emberiség politikai érdekcsoportjai között, pedig ha valamikor, hát most igazán illene félretenni a belső ellentéteket. A Kalibán háborúja tovább emeli a tétet és irodalmi szempontból is jobb a Leviatán ébredésénél. 

Tavaly a Térség-sorozat első része, a Leviatán ébredése minden túlírtsága ellenére eléggé tetszett. Azóta a lelkesedésem mérséklődött (vannak jobbak is a műfajban), de egyértelmű volt, hogy a folytatással is teszek egy próbát. Megérte: a James S. A. Corey néven futó szerzőpáros (Daniel Abraham, Ty Franck) második regénye kiforrottabb, a történet és a karakterek is jobban sikerültek. 

A Kalibán háborúja tipikus szórakoztató sci-fi, nagyjából egy Firefly-ba oltott A tűz és jég dala. Fontos, hogy nem a két sorozat összege, hanem inkább átlaga, hiányzik belőle az előbbi csillagközi röpködése és western-hangulata, illetve az utóbbi erőltetett "megbotránkoztatási kényszere" és sokszor értelmetlen naturalizmusa, van helyette viszont minden más. 

Kettő helyett most négy nézőpont-karaktert kapott a regény, de szereplők tekintetében egyébként is egyre jobb. A Rocinante legénysége kezd (újra?) összecsiszolódni és egy idő után ki is bővül pár új utassal. A három új főszereplő közül a földi politikus egyszerűen imádni való és a marsi katonanőt is sikerült eltalálni (remélem a folytatásban azért nagyobb mélységet kap a karaktere), a biológus pedig kissé irritáló, de ez teljesen jól magyarázható az átélt traumákkal. Miller ugye kikerült a történetből, a negyedik "kamerahordozónk" viszont megint Holden, aki állítólag idegesítőbb mint az első részben, nekem pont hogy normálisabbnak tűnt - de hát ízlések és pofonok. 

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

James S. A . Corey, azaz Daniel Abraham és Ty Franck első közös írói álnév alatt kiadott regénye, a Leviatán ébredése, kiváló sci-fi. Nem csoda, hogy a kiadó már a második rész után leszerződött velük három újabb regényre és egy adag novellára és George R. R. Martin címlapon olvasható ajánlása sem pusztán a személyes ismeretségnek szól (Franck Martin asszisztense, Abraham pedig vele és Gardner Dozois-val közösen írta a Hunter's Runt). 

Két-két és fél évszázaddal napjaink után az emberiség elég jól elterjedt a Naprendszerben. Az első komolyabb telep értelemszerűen a Mars volt, mely elég gyorsan fejlődött és százötven évvel a Leviatán ébredése előtt háborús helyzet alakult ki közte és az anyabolygó, a Föld között. Valamikor ebben az időben fejlesztette ki Solomon Epstein módosított fúziós hajtóművét, mellyel ugyan nem lehet fénysebességgel száguldozni, esetleg "térugrást" végrehajtani, mégis jócskán megkönnyítette a terjeszkedők dolgát és immár a kisbolygóöv hatalmas ásványkincs-készletei is kiaknázhatóvá váltak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szimpatikusabb vagy gazdagabb kisbolygókon az állandó lakosok is megjelentek, idővel pedig az Öv a Földhöz és a Marshoz mérhető tényezővé vált - a külsőbb bolygók holdjain élő maroknyi telepes sok vizet egyelőre nem zavar, ámbár a Mars pályáján túl élők radikális szárnya "Külső Bolygók Szövetségének" hívja magát James S. A. Corey regényében. 

Az Öv különböző objektumai természetüknél fogva nem alkalmasak önellátó emberi élet fenntartására, a legtöbb kisbolygónak vízre van szüksége, ezt általában üstökösökből nyerik, a kitermelt nyersanyagokat pedig el kell szállítani, ami jókora teherforgalmat generál az Öv kisbolygói, aszteroidái és a "valódi bolygók" között. Ilyen teherhajó a Scopuli, az a hajó, melyet ismeretlen kalózok támadnak meg a kötet legelső lapjain, a legénység pedig valami elképzelhetetlen dolog áldozatául esik. Ilyen hajó a Canterbury is, melynek legénysége fogadja a pórul járt Scopuli vészjeleit és akaratukon kívül a saját súlycsoportjukat messze felülmúló játszma részeseivé válnak.

Előzetes - James S. A. Corey: Leviatán ébredése

Jövő héten új űropera érkezik magyarul a könyvesboltokba. A nehezen megjegyezhető James S. A. Corey név két szerzőt takar: a gyakorlott sci-fi írú Daniel Abraham és Ty Franck közös írói álneve. Az ígéretesnek tűnő, Hugo-finalista Leviatán ébredése egy eredetileg trilógiának szánt, de a nagy siker miatt hatrészesre duzzadó űropera-sorozat első darabja, melynek harmadik része idén jelenik meg Amerikában. A fülszöveg után rekordhosszúságú részlet következik, harminchét oldalon olvashatjátok a prológust és az első három fejezetet. Ha pedig nem szeretsz "beleolvasni" a könyvekbe, fogd fel úgy, hogy most elkezded és ha megtetszik, akkor majd papíron folytatod :) Értékelés is van, itt találjátok. 

Az emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.

Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak – méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.

Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben. A szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…

Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk – és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.

2011-ben üstökösként robbant be a James S. A. Corey álnevű szerzőpáros az angol nyelvű piacra bemutatkozó regényével, amelyet az elsöprő siker mellett, több díjra is jelöltek, és nem csak a sci-fi rajongóknak vált kedvencévé.