2013. július 15., hétfő

Max Brooks: World War Z - Zombiháború (2013)

Horror helyett inkább sci-fi, recsegő csontok, agyatlan hentelés és vérfagyasztó hörgés helyett társadalomkritika és gondolatkísérlet. Max Brooks apokaliptikus regénye érdekes és váratlanul elgondolkodtató. 

A magyarul elég rosszul hangzó, egyszerűen csak tükörfordításban "Z világháború" címmel forgalmazott moziverzió bemutatásának alkalmából az eredeti regény is megjelent az ilyen esetben szokásosnak mondható filmes borítóval. Az új kiadás a Könyvhétre jelent meg, de szerencsére hozzám csak egy hónappal később jutott el, mert egyébként esélyem sem lett volna foglalkozni vele abban a könyv- és vizsgaáradatban. 

Attól eltekintve, hogy az eredeti borító mérföldekkel (legyünk stílszerűek, mégiscsak amcsi regény) jobb, Max Brooks zombiapokalipszise minden várakozásomat felülmúlta. Bár ez is eléggé mainstream darab - a zombi az új vámpír -, a Zombiháború elég jól megmutatja, hogy a Könyvmolyképző azért nem csak a csillámvámpírokról és az ilyen-olyan, fantasybe hajló kamaszromantikus ponyvákról szól, hanem ezek szerint a némileg komolyabb(an vehető) dolgokat kedvelő, felnőtt olvasók is megtalálhatják a számításaikat. Mert jelen kötet, minden kínosan populáris témaválasztása ellenére nagyon is komoly mű, ráadásul nem mint horror, hanem mint science fiction. 

Zombitémában nem vagyok különösebben jártas. Eltekintve egy-két novellától, borítón a regényt ajánló Simon Pegg fémjelezte Shaun of the Dead filmtől és az élőholtak statisztaszerű feltűnésétől bizonyos regényekben vagy játékokban, nem foglalkoztam soha a témával. Teljesen hidegen hagynak a hörögve botorkáló, oszló testek, az általában kellőképpen gusztustalan, de kizárólag az uncanny valley jelenség miatt nem tökéletesen röhejes, klasszikus "szörnynél" kevésbé komolyan vehetőt kitalálni is nehéz lenne, talán egyedül a Szellemirtók mályvacukor-óriása bénább. Nagyobb hendikeppel aligha indulhatott volna Brooks - legalábbis nálam, a tömegízlésnek valami miatt mégis kellenek a zombik -, de az már az első oldalakon kiderült, hogy ez valami sokkal értelmesebb dolog a járkáló hullákkal ijesztgető horrornál vagy a már amúgy is különféle okokból megmurdált jószágokat még halottabbá hentelő akcióregénynél.

A kötet szerkezete eleve érdekes jelenség, Brooks egy amerikai háborús vizsgálóbizottsági adatgyűjtő szerepébe bújva fiktív interjúkötetet alkotott meg, mely bár időben lineárisan halad, szakít a megszokott narratív hagyományokkal és ide-oda ugrál az egyes interjúalanyok és földrajzi pontok között. Ez a dokumentarista jellegű történetmesélési forma nem hagyja kiteljesedni az egyéni sorsokat, az interjúalanyokról általában csak villanásszerű részleteket tudunk meg, az igazi főszereplő maga a zombijárvány. Ez persze kétélű fegyver: nincs szükség igazán komoly regényírói kvalitásokra, hiszen nem kell igazán részletekbe menően kifejteni az egyes történetszálakat, ugyanakkor jó novellistának kell lennie a szerzőnek, hogy egy pár oldalas epizód alatt is képes legyen kellően árnyalni az adott karaktereket és hangulatot teremteni, illetve mivel a hangsúly az egyén helyett a globális történéseken van, ráadásul rendkívül változatos kulturális és társadalmi háttérrel rendelkező embereket szólaltat meg, elég komoly kutatómunkára is szükség lehetett a kötet megírása során. 

Uncanny valley (forrás: The Zombie Apocalypse)
Ilyen szemszögből nézve az egész Zombiháború nem más, mint egy négyszáz oldalas gondolatkísérlet egy globális járvány kitöréséről - nem lennék meglepve, ha a kétezres évek eleji SARS-járvány ihlette volna, amely ráadásul szintén Kínából indult - és társadalmi körkép, mely sokkal több sci-fis hatást mutat, mint horror-vonatkozást. Az amerikai túlsúly persze erős, ami viszont örvendetes, hogy a szokásos sablonoktól elvonatkoztatva nem az USA a világ rendőrsége és megmentője, hanem erős kritika fogalmazódik meg az Egyesült Államok társadalmi berendezkedése, lakossága és vezetése felé a kötet jelentős részében (amíg a végén sajnos úrrá nem lesz rajta a kötelező amerikai hazafias életérzés).

A zombijárvány kitörése és terjedése alaposan végiggondolt és teljesen hihetőnek tűnik, ahogy az emberek reakciója is, minden bemutatott kultúrában Európától Dél-Afrikán és a Távol-Keleten át Észak-Amerikáig. Nyilván terjedelmi okokból és információhiány miatt nem igazán hangsúlyos a vén kontinens szerepe, és ugyanezért maradt ki szinte teljesen az arab világ és a csendes-óceáni szigetek, ezért nincs említve Afrika többi része és Délkelet-Ázsia, meg még több tucat sokkal érdekesebb helyszín, mint random amerikai kisvárosok, de ezt hiba lenne felróni a szerzőnek. A többi helyszín kellően jól és általában teljesen logikusan ábrázolt, még ha olykor kissé sztereotip is (az orosz vonatkozások például inkább idézik a hidegháborús amerikai regényeket, mint a huszonegyedik század irodalmi termését), ráadásul még Magyarország (közelebbről a régi papír kétszázasról ismert diósgyőri vár) is kapott egy pár mondatos említést. Fura, hogy egy hasonló könyvről ilyet mond bárki, a Zombiháború mégis kimondottan gondolatébresztő. Kizártnak tartom, hogy olvasás közben ne kezdjen azon töprengeni az ember, hogy ő maga hogyan teljesítene hasonló helyzetben, merre menekülne, vagy a lakóhelye mennyire védhető - de nem is ez a lényeg. A társadalmi vonatkozásokon gondolkozzunk inkább el, egy ennyire szokatlan helyzet, még ha fiktív is, nagyon szépen kihozza az egyes emberek, de komplett kultúrák gyengeségeit, erősségeit, visszásságát és problémáit is. Ahhoz pedig igazán nincs szükség zombiapokalipszisre vagy más katasztrófára, hogy ezeken változtassunk legalább a saját szintünkön...

Felépítéséből adódóan a Zombiháború inkább "előkapom és olvasok pár percet" jellegű könyv és nem olyan, amivel órákig el tud lenni az ember egyfolytában. Hosszabb ideig olvasva zavaró, hogy már éppen kezdenél megkedvelni egy szereplőt és kíváncsi vagy a sorsára, amikor hirtelen véget ér a neki kiosztott, másféltől egy tucatig terjedő oldalszám és a bolygó tök másik pontjára ugrik a képzeletbeli kamera, hogy az ott dúló eseményekkel foglalkozzon hasonló terjedelemben, a következő váltásig. Persze a legtöbb szereplőt eleve nem ismerjük meg annyira, hogy igazán kíváncsiak legyünk rá, általában csak random emberek, akik jelen voltak a háború egy-egy fordulópontjánál vagy jellegzetes időszakában, de például a két japán (a vak mester és az otakuból lett szamuráj) története tipikusan olyan, amire Max Brooks egy teljes regényt is építhetett volna.

A magyar fordítás igényes, ráadásul sok helyen lábjegyzetelve is van az, ami az amerikai kultúrát vagy az adott szakterminológiát nem ismerőknek jól jöhet. Maga a fizikai könyv egy fokkal kevésbé jön be, a filmes borítónál nagyságrendekkel jobban néz ki az eredeti (így is beszerezhető, csak hozzám nem ez jutott el) és a szürkés papírnál is kontrasztosabb és simább tapintású hordozóhoz vagyok szokva. Persze ha valakinek a külső a lényeg, hamarosan beszerezheti a műbőr kötéses változatot is, nem kell holmi filmes borítókkal szöszölni... Ami viszont a tartalmat illeti, abszolút ajánlható, és ajánlom is mindenkinek, akit a hype elriasztott, különben viszont szereti a kissé rendhagyó sci-fiket.

És ha vége... még egyszer? 
--
Kiadási év: 2013 (második kiadás)
Eredeti megjelenés: 2006
Eredeti cím: World War Z
Fordító: Pásztor Zoltán
ISBN: 978 963 373 117 8
Oldalszám: 401
Ár: 2999,- (borítóár), 2549,- (Könyvmolyképző webbolt)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése