John Scalzi: Szellemhadtest

John Scalzi robbantott a Vének háborújával, mely egyrészt méltó utódja más háborús sci-fiknek, másrészt pedig tele van jó ötletekkel, humorral, megfelelően adagolt feszültséggel, akcióval és kérdésekkel, nem véletlenül került a 2012-es toplistámra. A Szellemhadtest ugyan nem közvetlen második rész, de semmivel sem marad le elődjétől, szinte mindent hoz, amit a Vének háborúja tudott, és jó folytatáshoz illően rá is tesz még egy lapáttal.

Tavaly májusban jelent meg a Vének háborúja és nagyjából azóta a leglátogatottabb blogbejegyzéseim egyike a róla írt darab. A Google első oldalon hozza, ha rákeresel a könyv címére és a "Szellemhadtest" kifejezésre is szép számmal érkeztek találatok a kíváncsi olvasóktól az elmúlt háromnegyed év során. Na most eljött a ti időtök is, elolvastam a könyvet - nem siettem vele, három napig tartott, mert az ilyesmit ki kell élvezni. Bármilyen bőség is szakadt ránk az utóbbi időben, azért az igazán minőségi sci-fi még mindig ritka madár - és elkészült az értékelés is, fogadjátok szeretettel és utána induljatok/kattintsatok a legközelebbi beszerzőhelyre, mert ezt olvasni kell! 

Ismerkedés a könyvvel. A borító színvilága ugyan nem tetszik, de a koncepció jól illik a Vének háborújáéhoz és úgyis a tartalom a lényeg. A tartalom negyven oldallal több, ez mintha egy kicsit nehezen fért volna a borítók közé, a kötés furán szoros, igényel némi előkezelést (a borító kihajtogatása a gyárilag is már benyomott helyeken, tízoldalanként lazítgatás stb.), aztán befut a metró, ülőhely is van, lehet olvasni.  

"Senki sem figyelt föl a sziklára." (első mondat, kép: Jerry Armstrong)

Scalzi nem hazudtolja meg önmagát, itt is kellemesen ütős poénnal indít (melynek természetét és oldalszámát nem árulom el, de úgysem azon a helyen lesz, ahol számítanátok rá), aztán már fejest is ugrunk az eseményekbe. A még viszonylag friss, de már rutinos űrgyarmatosítónak számító emberiséget veszély fenyegeti, olyan idegen fajok szövetkeztek ellene, akik közül kettő együttműködése is meglepő lenne, de ők ráadásul hárman vannak és az egésznek a középpontjában egy áruló tudós áll. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy olyan sietve kellett elmenekülnie, hogy az elméjéről készült másolat a régi laboratóriumában maradt és ezt felhasználva talán sikerül megtalálni a kényes helyzet megoldását is. A Gyarmati Véderő számára egy klón jelentheti a kulcsot, a kísérlet viszont nem egészen a tervek szerint alakul. 

Ahogy az egy rendes, nem közvetlen második részhez illik, a Szellemhadtestben is merőben más szemszögből nézzük a már valamelyest megismert világot és mindenféle kérdésekre is fény derül - ámbár ennek egy része lehet, hogy csak átverés, de a szépen fölvezetett harmadik kötetből úgyis kiderül. A zöld klóntestek kifejlesztésének leírása egészen érdekesre sikerült (ámbár biztos lesz, aki átlapozza), szívesen elolvastatnám egy genetika és klónozás terén nálam szakmailag jártasabb emberrel is, hogy ő mit szól hozzá. Az AgyGép alkalmazási területeit egészen kreatívan sikerült bővíteni, kihasználva sok lehetőséget, ami potenciálisan benne rejlik a technológiában, de alaposan el kell gondolkozni ahhoz, hogy az embernek eszébe jusson (ámbár gyakran egyenesen következik az adott helyzetből) és Dirac személyiségfejlődése - vagy inkább ki- és átalakulása? - is megállná a helyét a legkényesebb ízlésű szépirodalom-rajongó előtt. 

(illusztráció: Lucas Durham)

Azért legyenek akármilyen filozofikus/szépirodalmi/humoros/krimis elemek a történetben, a fő váz mégiscsak egy háborús sci-fi (ami pont a fentiek miatt ne riasszon el senkit, én sem kedvelem a háborús regényeket, sőt...), így az akciórajongók sem unatkozhatnak, mindenből akad bőven, de azért mértékkel. Elvégre filmen is zavaró, ha másfél órán keresztül csak a stroboszkóp villog és a lövések meg a leszakadó végtagok hangján kívül mást nem is észlelni, nyomtatásban még egyértelműbben élvezhetetlen lenne. Scalzi tudja, hogy hol a határ: ez egy barátságtalan világűr és a főszereplők is katonák, tehát szükség van az ilyesmire, de egyetlen ponton sem válik öncélúvá az egész és mindig akad valami, ami fellazítja a túlságosan feszessé váló akciót. 

John Scalzi bevallottan merít más történetekből és a Különlegesek neveit is nagy természettudósoktól (és sci-fi íróktól) kölcsönzi, ez mégsem okoz igazán déjà vut olvasás közben. Az átvett elemeket a saját, egyéni stílusában írja meg, nem komplett történeteket másol, csak ötleteket használ, "ihletet merít", ami inkább tisztelgés a nagyok előtt, mint bármi más - ha nem is olyan direkt, mint a Ready Player One. A recept és az összetevők jók, a kivitelezés még jobb, a folytatást pedig kíváncsian várom. 

--

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadási év: 2013

Eredeti megjelenés: 2006

Eredeti cím: The Ghost Brigades

Fordító: Farkas István

Borító: Kuszkó Rajmund

ISBN: 978 615 5272 05 9
Oldalszám: 292
Ár: 2980,- / 2235,- (agavebolt)

--

Március 28-án jön a sokak által várt új Miéville-kötet, a Konzulváros. Természetesen lesz róla értékelés itt a Kultnaplón, addig is kedvcsinálónak nézzétek meg ezt a kellemes, minimál dizájnos borítót, melynek végleges változata egy kis meglepetést is tartogat majd:

--

A Szubjektív Kultnapló a Facebookon is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.