A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beleolvasó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beleolvasó. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 12., csütörtök

Mark Lawrence: Vörös Nővér

Mark Lawrence A Széthullott Birodalom és A vörös királynő háborúja után újabb sorozattal jelentkezett. Az Ős könyve egy teljesen új világba kalauzol el bennünket, végképp szakítunk Jorggal és Jalannal. Ez akár még némi hiányérzetet is hagyhatna bennünk, hisz a két sorozat együtt már eléggé kiforrott és komplex volt ahhoz, hogy a kortárs epikus fantasy egyik jobb termékének nevezzük. Ezt azonban nagyon gyorsan felejtsük el: Lawrence előző két sorozata olyan, mint kelbimbó a desszert előtt, a Vörös Nővért pedig csak a legnagyobbakhoz lehet hasonlítani.

Lawrence-t soha nem tartottam tehetségtelen írónak, de A Széthullott Birodalom történetein nagyon látszott, hogy az volt az első komolyabb próbálkozása. A poszt-apokaliptikus Európa nem volt egy rossz ötlet, de a világ, a mágia nagyon erőltetett, nagyon kiforratlan volt, Lawrence pedig túlságosan meg akart felelni a Trónok harca miatt felkapott véres, beles dark fantasynek, így pedig eléggé öncélú is lett. A vörös királynő háborúja már egy szinttel jobb volt, szellemes és szórakoztató, még akkor is, ha a karakterek kétségtelenül sablonosak, az írói stílusa pedig darabos volt. Az új sorozata, legalábbis annak első része, a Vörös Nővér azonban hibátlan.

Az író szakított az előző univerzumával és ez nagyon előnyére vált. A Vörös Nővér története egy jégkorszak által sújtott világban játszódik, ahol egyedül mesterséges hold által melegen tartott, keskeny, rövidke, pár kilométeres sáv lakható. Természetesen itt is vannak országok, különböző vallások és célok, itt is dominál az fantasykben megszokott arisztokratikus rendszer, csak még guillotine-ként ott lóg az emberiség nyaka fölött a fagyhalál is.

2017. november 30., csütörtök

Brandon Hackett: Xeno

Többször leírtam már itt a blogon, de nem lehet elégszer: Brandon Hackett azon kevés hazai író egyike, akik vitán felül egy szinten vannak a nemzetközi élmezőnnyel. A maguk nemében a korai űroperái sem voltak rosszak, de a tíz évvel ezelőtt megjelent A poszthumán döntéssel indultak be az igazán jó történetek, a Xeno ennek az új korszaknak a hatodik regénye.

Érdekes év az idei: egymástól függetlenül három, első ránézésre meglepően hasonló alaphelyzetet használó regény jelent meg magyar szerzőktől.

Veres Attila Odakint sötétebb című, kozmikus horrorba hajló regényében furcsa, csápos állatok lepték el egyik pillanatról a másikra egy meg nem nevezett magyar falu környékét. László Zoltán Távolvíz c. sci-fijében a tengerekben jelent meg egy rendkívül szolgálatkész és nagyon komoly technológiai eszköztárral érkező idegen faj, az "és egyszer csak megjelent egy csomó idegen lény a Földön" sorozatot pedig a Xeno zárja.

2117-ben járunk, a Földön tizenötmilliárd intelligens lény osztozik, közülük kilencmilliárd idegen, avagy xeno. Alakulhatott volna máshogy is, például lehetne a szituáció az idegenekkel történő kapcsolatfelvétel utáni virágzó kereskedelmi-kulturális együttműködés eredménye, star warsi változatosságú, vidáman nyüzsgő lényekkel, de valami egészen más történt.

Bolygónkat három másik értelmes faj lakhelyével együtt gyakorlatilag megszállta a migrátorok szupercivilizációja, féreglyukakkal kötötték össze őket, és hatalmas tömegeket költözésre kényszerítve összekeverték a lakosságot.

Ez pontosan azzal járt, amire számítani lehet: kétségbeeséssel, félreértésekkel, erőszakkal, fajon belüli összezárással és kifelé mutatott idegengyűlölettel, de épp így megvannak a kulturális kölcsönhatások, az egymástól tanulás és egymás segítése, a támogató együttműködés és a fajközi barátságok is. A szinte isteni hatalmú migrátorokkal kapcsolatban viszont nincs semmi kettősség: válogatás nélkül mindenki ellenérzésekkel viszonyul hozzájuk és tart tőlük.

2017. november 16., csütörtök

Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Első körben simán azt hittem, hogy a Felbolydult napjaink valami humoros, szórakoztató, a retrofuturista nosztalgiahullámot meglovagló könyv lesz. Különösebben nem is néztem utána, úgy voltam vele, hogy nem akarok spoilerekbe futni, legyen minden újdonság, úgyhogy szépen meg is lepődtem, amikor kiderült, hogy Elan Mastai első regénye valami teljesen más.

Igaz, hogy egy olyan alternatív jelenben indul a történet, ami maga a megvalósult utópia, de ez csak egy része a teljes képnek. A Goettreider-motor fantázianévre hallgató generátoroknak köszönhetően gyakorlatilag korlátlan mennyiségű, ingyenes energia áll rendelkezésre a hatvanas évektől, ez pedig, ahogy az ilyenkor lenni szokott, egycsapásra megoldotta az emberiség problémáinak többségét, étel- és ruhaszintetizátorokkal, csodálatos egészségüggyel, repülő autókkal szórta tele a bolygót, és kézzelfogható közelségbe hozta a teleportálás és az időgép lehetőségét.

Eddig nagyon menő, klasszikusan naiv és gyakorlatilag bármi lehetne a történetből. Csakhogy a félinformációkból kikövetkeztetett nosztalgikus-humoros kalandok helyett kapásból az eleve nem különösebben szimpatikus főszereplő száz oldalnyi önsajnáltatásával indít a regény, ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a kevésbé bátor olvasók többségét már azelőtt elriassza, hogy ténylegesen elindulna a sztori.

2017. november 9., csütörtök

Karin Tidbeck: Amatka (magyar)

Karin Tidbeck debütáló regénye kicsit sci-fi, kicsit krimi, de túlságosan sok maradt benne. Az Amatka első könyvnek nem rossz, elsősorban viszont nem a hardcore sci-fi rajongóknak ajánljuk, hanem azoknak, akik valami érdekes, de könnyen fogyasztható történetet szeretnének.

Vanja, a fiatal tájékoztatási asszisztens feladatot kap az essrei bizottságtól, hogy menjen Amatka városába, és gyűjtsön adatokat az ott élők higiéniai szokásairól. Eközben kiderül, hogy valami szörnyű nagy gebasz van a városban/kolónián, a fiatal nő pedig a dolgok végére akar járni. A lényeg nagyjából ennyi.

A történet elsőre túlontúl triviálisnak, egyszerűnek tűnik, és jobban belegondolva az is. Nincs semmi különösebb értelme Vanja feladatának: az, hogy higiéniai adatokat gyűjt, sehová nem viszi a történetet, nem jön rá kulcsfontosságú dolgokra a munkája során, még csak igazi konfliktusa sem lesz miatta. Simán jöhetett volna nyaralni, látogathatta volna meg egy rokonát, vagy bármi, épp úgy működött volna azzal is a történet. Elférni elfér ez az indok is, csak hát gyakorlatilag fölösleges.

2017. október 24., kedd

Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Hamisítatlan Lovecraft-élmény huszonegyedik századi köntösben. A Fekete Tom balladája méltán többszörös jelölt és díjnyertes, kiválóan hozza a huszadik század eleji New York atmoszféráját és Lovecraft elképzelhetetlen szörnyűségekkel teli világának hangulatát, mindezt úgy, hogy Victor LaValle közben bizonyos szempontból túl is lép a nagy elődön. 

H. P. Lovecrafttal, a horror egyik legnagyobb alakjával meglehetősen ellentmondásos a viszonyom. Vannak olyan történetei, amiket szeretek, az írásaiból származtatott művek közül az Eldritch Horror társasjáték az egyik kedvencem és az elődjét, az Arkham Horrort is kedvelem, viszont a köztudomásúan vállalhatatlan társadalmi nézetei és a sajnos meglehetősen sok gyengébb írása viszont egyáltalán nem jönnek be.

Épp ezért fogalmam sem volt, hogy mennyire fog tetszeni a The Horror at Red Hook című történetének újramesélése (magyarul Red Hook címen olvasható, például a Szukits-féle Lovecraft összes második kötetében), de úgy gondoltam, hogy egy próbát mindenképpen érdemes tenni vele.

2017. október 11., szerda

Michael J. Sullivan: A Koronatorony

A Riyria-krónikák az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb fantasy-sorozata. A klasszikus high fantasy alapon, szerethető karaktereken és izgalmas kalandokon túl komoly mondanivalót is tartogat, ez a kombináció pedig könnyűszerrel elrabolja az olvasó szívét. Így van ez nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is, a hatrészes, lezárt sorozat rajongói újabb történeteket szerettek volna, különösen egy bizonyos olvasó, Michael J. Sullivan felesége. Írónk pedig, okos ember lévén, nem állt ellen a nyomásnak: megszületett A Koronatorony.

Ha valaki olvasta a többi regényt, valószínűleg az egyik kérdés, amit időről időre feltesz, a következő: hogyan találkozott és barátkozott össze Hadrian és Royce, a három kardot viselő, nemes lelkű harcos és az ismeretlen múltú, rendkívüli ügyességű tolvaj?

Nos, a várakozás véget ért, A Koronatorony pontosan erről szól.

Hadrian Blackwater, az ifjú, de kiégett harcos északra indul, hogy Sheridanben, az egyetemen találkozzon Arcadius professzorral, apja egy öreg barátjával. Az út természetesen egyáltalán nem zökkenőmentes, amint partra száll Vernesben, kirabolják, és ez még csak a kezdet.

Ezalatt Gwen, egy fiatal medfordi kurtizán, elmenekül a kényszerű munkahelyéül szolgáló bordélyházból, miután egy másik lány brutális gyilkosság áldozata lesz és a tulajdonos a kártérítés bezsebelésén kívül semmit nem tesz az ügyben, és társnőivel együtt közös vállalkozásba kezd.

2017. szeptember 12., kedd

Kim Stanley Robinson: New York 2140 (magyar)

Kim Stanley Robinson a hosszú, tudományos alapossággal kidolgozott, időnként szinte már szélsőségesen realista regényeiről ismert, és ezt szokás szeretni benne: egy jól megírt gondolatkísérlet sokszor izgalmasabb bármilyen csavaros és akciódús sztorinál. Cserébe a kifejezetten történetközpontú irodalmat, vagy pláne a kizárólag könnyed szórakozást kedvelő olvasóknál általában kevésbé népszerű, nem mindenkinek jön be, ha a hangsúly a világon és a környezeten van a karakterek és az események helyett.

Ezt nyilván Robinson (és/vagy a szerkesztője) is realizálta. A New York 2140 valódi főszereplője ugyan a globális felmelegedés hatására térdig vízben álló, címadó város, de mellette változatos és életszerű emberi karakterek is komoly szerepet kapnak, és kifejezetten izgalmas történet is akad bőven.

Robinson nem elégszik meg egy pusztán szórakoztató célú regény összerakásával. Szinte minden írása többről szól ennél: gondolkodásra késztet, társadalmi és környezeti problémákra hívja fel a figyelmet, és sokszor némi tudományos ismeretterjesztés is tetten érhető a történeteiben.

A New York 2140 világát napjaink legsúlyosabb fenyegetése, a globális felmelegedés formálta. A tengerszint megemelkedése, az elolvadó sarkvidéki jégtakaró, az élővilág egyre fokozódó pusztulása itt már nem csak valami, amivel tudósok "riogatnak" és amiről elnökök jelentik ki, hogy fake news. Nagyon is kézzelfogható valóság, alapjaiban határozza meg az átlagemberek életét az egész világon mindenhol.

2017. szeptember 5., kedd

Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja

Dan Wells John Cleaver sorozata az utóbbi évek legjobb urban fantasyje, thrillere, horrorja vagy nevezzük bárminek. Alapos, precíz, nincs túlírva, a karakterek izgalmasak és érdekesek, a történet és a háttér egyedi, logikus és szórakoztató. Ráadásul mindez a negyedik részre is igaz, sőt: Az ördög egyetlen barátja még mélyebb és még komplexebb lett, mint az előzőek. Nagyon ritkán adok a saját szubjektív listámon 10+-os értékelést, de ez megérdemli.

A bejegyzés néhány (kevés, de elkerülhetetlen) spoilert tartalmaz a korábbi részekkel kapcsolatban.

Az ördög egyetlen barátja pont ott folytatja, ahol az előző kötet abbahagyta: a fiatal, félig-meddig szociopata John Wayne Cleaver továbbra is Sorvadtakra vadászik. Ezúttal azonban az FBI is támogatja, pontosabban van pár specialista, akikkel egy csapatban módszeresen vadássza le a démonokat.

Közben Brooke, korábbi imádatának – szociopata birtoklási vágyának – tárgya, akit az előző részben megtámadt egy Sorvadt, és mostanra elmegyógyintézetben kezelik. Ráadásul a Sorvadtak sem ostobák, ellentámadásba lendülnek, így lassan egy háború kezd kibontakozni.

A történet a sorozat egyik darabjához híven nem nagyon halad az eseményekkel. Már csak azért sem, mert John története eredetileg három részes volt, azonban annyira nagy siker lett, hogy Wells írt hozzá egy folytatást. Így egyértelmű, hogy kicsit lassítani kell a tempón és ideje tisztázni, hogy mi is ez az egész.

2017. augusztus 22., kedd

Dan Wells: Szellemváros

Olvastam pár thrillert/horrort az utóbbi időben, amik borítójára olyanokat írtak, hogy nem fogok tőle aludni, meg hogy az év legjobb thrillere, meg mit tudom én, milyen válogatott marhaságot. Természetesen mindegyik könyv gyenge volt, egy pedig annyira pocsék, hogy végül még kritika sem jelent meg róla. Erre itt van Dan Wells és az ő Szellemvárosa, aminek a borítójára annyit írtak: a szerző új thrillere. Ennyi. És a könyv önmagában, de az előzőekhez képest is kivételesen csodálatos.

A Szellemváros története egyszerű: Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved. Ez nem azt jelenti, hogy többszörös személyisége vagy tudathasadása van, hanem azt, hogy tévképzetek és hallucinációk kínozzák. Ezért pedig óriási piros pont Wellsnek, mert vette a fáradságot és utána nézett a dolgoknak ahelyett, hogy egy népszerű, de ordas nagy tévhit köré írta volna a történetét. Ráadásul mindezt a könyvben is elmondja, alaposságból is jelesre vizsgázott.

Visszatérve Michaelhöz: azt hiszi, hogy létezik egy Terv, nárcisztikus személyisége miatt úgy gondolja, hogy ő ennek a tervnek a kulcsfigurája, miközben arctalan embereket lát. Természetesen nem hisz neki senki, elmegyógyintézetbe kerül, azonban csak nem akar kitisztulni a kép, így úgy dönt, hogy utána jár a dolgoknak. Eközben pedig egy sorozatgyilkos tucatjával öli meg az embereket, mindegyiknek a végletekig széttrancsírozva az arcát, ezért a beszámíthatatlan Michaellel is gyanús lesz.

2017. augusztus 15., kedd

Dennis E. Taylor: MI, Bob

A nyár egyik legszórakoztatóbb sci-fijében Bobot elüti egy autó, lefejezik, a tudatát feltöltik egy szerverre, vezérlőszoftvert akarnak csinálni belőle, atombombával fenyegetik, rakétákat lőnek ki rá, és ez még csak a kezdet. Dennis E. Taylor trilógiájának első része, a MI, Bob kalandos, humorral és popkulturális utalásokkal teli, könnyed bevezető a kortárs sci-fi világába.

A mesterséges intelligencia, tudatfeltöltés és hasonló témák minden sci-fiben fel tudják kelteni az érdeklődésemet, de az a legjobb, ha egy történet kifejezetten erre épül. Dennis E. Taylor váratlanul frappáns magyar címmel ellátott regénye pedig pontosan ilyen, így amikor hosszas várakozás után megjelent itthon is, nem volt kérdés, hogy elolvasom-e.

Bob Johansson a szerzőhöz hasonlóan szoftverfejlesztő és tipikus SFF-rajongó kocka, mint rajta kívül még oly' sokan, különösen annak a las vegasi SF-connak a környékén, ahol épp előadásokat hallgat. Két dolog miatt viszont mégsem átlagos: nemrég jókora summát akasztott le a cége eladásával, illetve a befolyt összeg egy részéből megbízott egy céget, hogy a halála esetén fagyasszák le a fejét és csak akkor olvasszák ki, ha a technológia már elég fejlett egy új test létrehozásához.

A többi ebből már logikusan következik: hősünket nyilván elüti egy autó, szépen lefejezik, aztán magához tér valamikor a jövőben, ami közel sem olyan vonzó, mint azt szerette volna. Kellemes kis vallási diktatúra, komoly nemzetközi feszültségek, gyakorlatilag a Trump-éra felturbózott változata, ha nagyon kortárs párhuzamot keresünk. A lefagyasztott személyeknek nincsenek jogaik, a feltöltött tudatukat vezérlőszoftvernek használják, magától értetődően Bobra is ez a sors vár. Legalábbis ha nem tud meglépni valahogy.

2017. augusztus 2., szerda

Philip K. Dick: A végső igazság

Az emberiség föld alatti bunkerekbe húzódott a háború elől. A bunkerek lakóit folyamatosan ellátják hazafias szónoklatokkal és a pusztításról készült felvételekkel, csakhogy ezek hamisítványok, a háború már rég véget ért. A végső igazság, Philip K. Dick legújabb magyarul megjelent regénye szokás szerint a valóság manipulációjával foglalkozik, ezúttal pszichedélia helyett a médiával a főszerepben. 

Ha valakit megkérnek, hogy mondjon néhány sci-fi írót, Philip K. Dick garantáltan ott lesz közöttük. A tragikusan korán, alig ötvenhárom évesen elhunyt szerző írásai a műfaj legnagyobb klasszikusai közé tartoznak, ráadásul igen termékeny elme volt, magyarul is mintegy harminc kötete jelent meg eddig.

A végső igazság nagyjából irodalmi pályafutása közepén született és nem tartozik az ismertebb regényei közé, viszont érdekes kérdéseket vet fel és a rajongók más történetekből ismerős motívumokkal is találkozhatnak benne.

A disztópia és poszt-apokalipszis Dicknél cseppet sem romantikus, ez egy pusztuló, kellemetlen világ. A Föld felszíne a Kelet és a Nyugat közötti atomháborúk miatt lakhatatlan, harci robotok járta sugárzó sivatag, csak egy maroknyi ember él odafönt, Talbot Yancy, a Védelmező vezetésével.

Legalábbis a hermetikusan lezárt, önellátó föld alatti bunkerekben élő nép így tudja. Napjaikat általában "ólomlábak", vagyis robotok gyártásával töltik, rendszeres időközönként megnézik a kábelen érkező, aktuális hazafias propaganda-szónoklatot Yancy előadásában, és várják a háború végét, azt a pillanatot, amikor visszatérhetnek a felszínre.

Csakhogy a valóság nem ez: a háborúzó felek réges-régen békét kötöttek, a sugárzás biztonságos szintre csökkent a legtöbb helyen, Yancy egy szimulákrum és professzionális írók gyártják a beszédeit, az egész pedig leginkább arról szól, hogy a felszínlakók kényelmesen élhessenek hatalmas farmjaikon, a bunkerekben előállított robotokkal körülvéve.

2017. július 18., kedd

Richard Kadrey: A végítélet kis doboza

A végítélet kis doboza Richard Kadrey első magyarra lefordított könyve. Eredetileg 2016-ban jelent meg, a folytatás idei, és adja az ég, hogy az Agave rávetődjön, mert most is nagyon beletenyereltek a jóba.

2015-ben járunk, Coop egy besurranó tolvaj, aki abból él, hogy különböző fizikai és mágikus védelmekkel ellátott helyekre tör be, hogy mindenféle mágikus vagy nem mágikus dolgokat tulajdonítson el. Mindehhez egyetlen képessége van: immunis a mágiára. Egy majdnem jól sikerült akció után a legjobb barátja, Morty feldobja a zsaruknál, a varázslók börtönébe kerül. Egy befolyásos mágusnak azonban szüksége van rá, hogy megszerezzen neki valamit: egy kis dobozt.

Ez a doboz egy kvázi Pandóra-szelencéje: egy földre szállt angyal – Qaphsiel – kapta istentől még hatezer éve, az özönvíz után, hogy azzal elpusztítsa az emberi faj maradékát (ha kinyitja, akkor K.O., bár a részleteket nem tudjuk meg). Csakhogy Qaphsiel egy végtelenül szerencsétlen, eredetileg iratszertáros angyal, aki elveszíti a dobozt, mielőtt használhatná, és büntetésből a Földön kell maradnia, míg be nem fejezi a küldetését.

A dobozról azonban különböző sátánimádó szekták is meg akarják szerezni, illetve játékban van a helyi mágiaügyi rendőrség és egy rejtélyes idegen is. A történet több szálon fut tehát, a világ pedig harrypotteres, léteznek például vérfarkasok, sárkányok és mágikus bináris hangyák, de erről az átlagos emberek semmit sem tudnak.

2017. július 5., szerda

Wesley Chu: Időrabló

Az Időrabló minden ízében szórakoztató sci-fi kalandregény. Izgalmas akciójelenetek, látványos és változatos környezet, folyamatos feszültség, könnyen átélhető karakterek és olvasmányos stílus - Wesley Chu első magyarul megjelent regényében gyakorlatilag minden megvan, ami a műfaj kiemelkedőbb példányait jellemzi.

Wesley Chu néhány éve ott van az "állítólag jó, kellene már valamit olvasni tőle" című listámon, ezért különösen örültem, amikor az Agave bejelentette, hogy kiadják az Időrablót. A hírt az a megjegyzés kísérte, hogy ez a regénye populárisabb, mint a korábbiak - viszonyítási alapom egyelőre nincs, de az kétségtelen, hogy itt szinte minden a szórakoztatást szolgálja.

A Földet annak rendje és módja szerint sikerült tönkretenni, az emberiség kiköltözött a Naprendszer egyéb, lakhatóvá tehető objektumaira és a KronoCom időutazóinak segítségével fosztogatja a múltat, hogy technológiához, energiaforrásokhoz vagy éppen ritka műkincsekhez jusson. Az időutazásnak persze szigorú törvényei vannak, ezt minden kronotrop megtanulja már a kiképzés kezdetén, és komoly szellemi és fiziológiai igénybevétellel jár. Időutazó ezért csak a legjobbakból lehet, és még közülük is kevesen érik meg a szolgálati idő végét.

2017. június 26., hétfő

Anthony O'Neill: A sötét oldal

Purgatórium, a bűn városa a Hold távolabbi oldalán. Justus, egy becsületes zsaru, akit Purgatóriumba rendeltek. Egy gyilkosságsorozat, melyben Fletcher és CK Brass, Purgatórium mindenható alapítója és lánya is gyanúsított. Egy android, aki/ami Eldorádót keresve vándorol a Hold felszínén, útját halottak jelzik. Az ausztrál Anthony O'Neill legújabb regénye, A sötét oldal feszes tempójú sci-fi noir, kortárs áthallásokkal és egyértelmű tisztelgéssel Asimov robottörténetei felé.

Odakint sötétebb, a Holdon meg aztán pláne. Az más kérdés, hogy égi kísérőnknek nincs sötét oldala, csak távolabbi, ahogy ezt szerencsére Anthony O'Neill is leszögezi regényében, a cím leginkább morális szempontok alapján értelmezendő.

A sötét oldal a Hold Földtől távolabbi oldalán játszódik, ami persze fizikai értelemben is sötétebb, mint az, amelyiket valamennyire még éjszaka is bevilágítja a bolygónkról visszatükröződő napfény, de történetesen itt található Purgatórium is. A vonzó nevű kolóniát a leginkább Elon Musk és Donald Trump mixeként elképzelhető Fletcher Brass alapította és vezeti lányával, akivel kapcsolatban megint csak nem egészen alaptalan az Ivanka Trump-áthallás. És ha már a hasonlatoknál tartunk, maga a kolónia az ókori Mezopotámia és Las Vegas kétes ízlésre valló keveréke, a visszafogottnak nem nevezhető díszleteket pedig  szerencsevadászok, bűnözők, kalandvágyó turisták és az őket kiszolgáló lakosok népesítik be.

2017. június 22., csütörtök

Veres Attila: Odakint sötétebb

Csápos idegen állatok egy magyar erdőben - nagyjából ez az Odakint sötétebb premisszája. Veres Attila komoly tehetséggel ötvözi a lovecrafti kozmikus horrort és a kiábrándítóan hétköznapi, ettől pedig nagyon is ismerős és hiteles közeget, illetve karaktereket első regényében. Az utóbbi évek egyik legjobb magyar debütálása.

Az Odakint sötétebb második az "és egyszer csak megjelent egy csomó idegen lény" témát követő, teljesen véletlenül pont idén és az Agavénál megjelenő három magyar sci-fi közül.

Természetesen mindegyik szerző teljesen más oldalról közelíti meg a témát: László Zoltán Távolvíz c. regényében százmillió, az emberiséget szolgálni vágyó krea lepte el a világtengereket, a társadalmi rendszerek pedig az ingyen (vízi) munkaerő és az időlassító technológia következtében gyökeresen átalakultak. Veres Attila ezzel szemben visszafogottan kezeli a globális kérdéseket, elvégre a csápos cellofoidák csak Magyarországon, egy viszonylag kis területen jelentek bukkantak fel, és közelebb áll a lovecrafti kozmikus horrorhoz, mint a sci-fihez. Brandon Hackett Xenója pedig majd ősszel érkezik, de az egészen biztos, hogy az alapmotívum hasonlóságán kívül ennek a történetnek sem lesz semmi köze a másik kettőhöz.

Szóval 1983-ban történt valami Magyarországon. Különös, csápos állatok jelentek meg egy közelebbről meg nem nevezett erdőben, az eseményen kívül mással nehezen magyarázható jelenségek közepette. Azóta többé-kevésbé lenyugodtak a kedélyek, a cellofoidákat befogták és emésztőváladékuk állítólagos rákgyógyító hatása miatt farmokon tartják, a zónában még mindig észlelhető, különös jelenségek pedig kalandvágyó hippiket vonzanak a világ minden részéről. Az ország bekerült a köztudatba, de lényegesen többet így sem foglalkoznak vele, mint a mi világunkban, az eseményterületből nem lett kiépített turisztikai attrakció, a kisebbik cellofoida-farm pedig, ahova főszereplőnk, Gábor érkezik melózni, tulajdonképpen lehetne mondjuk nyomda vagy autóbontó is.

Szinte kiábrándítóan hétköznapi a környezet és a karakterek, a történet is visszafogott, nem különösebben bonyolult vagy kalandos. Játszódhatna gyakorlatilag bárhol és bármikor, a lényeg nem ez, hanem a kivitelezés.

2017. május 25., csütörtök

Lente Gábor: Vízilónaptej és más történetek kémiából

Mitől nem égnek le a vízilovak? Melyik híres politikus volt "tökéletes másodrangú kémikus"? Milyen magas Poszeidón lenne Homérosz eposzai alapján? Hányféle jég létezik? Milyen nyomok utalnak Shakespeare természettudományos érdeklődésére? Lente Gábor irodalmi-kulturális, közéleti, technológiai, tudománytörténeti, olykor pedig egészen hétköznapi ihletésű cikkeiben többek között a fenti kérdéseket is vizsgálja a Vízilónaptej és más történetek kémiából lapjain.

"Civilben" kémikus hírességek, természettudományos magyarázatok keresése irodalmi kérdésekre, változatos témájú, elsősorban tudományos-ismeretterjesztő cikkek. Lente Gábor, a Debreceni Egyetem Kémiai Intézetének oktatója harminckét cikke olvasható a kötetben, nem csak a kémia területéről.

A Vízilónaptej és más történetek kémiából látványos borítója mögött érdekes tartalom rejtőzik. Ez nem olyasmi tematikus kö, mint a hasonló című Szabotázs a hátizsákban és más mesék fizikából volt, noha sok a legalább részben kémiához kapcsolódó témájú írás, az általános közös pont a szerzőn kívül csak a természettudományos téma és szemléletmód. Viszont emiatt színesebb és sokrétűbb, szélesebb közönséget tud megszólítani, és azt is megmutatja, hogy egy jó tudós nem kizárólag a saját, szűk értelemben vett szakterületéhez ért, hanem valóban széleskörű tájékozottsággal bír.

2017. május 2., kedd

Ari Turunen: Hát nem tudjátok, ki vagyok? - A pökhendiség története

Az ember bizony meglehetősen önelégült népség. Nem ok nélkül, elvégre nagyszerű dolgokat értünk el, ám a realitásérzék és empátia hiánya azért többnyire csak kárt okoz. Szerencsére itt van nekünk Ari Turunen, aki Hát nem tudjátok, ki vagyok? című könyvében megkísérli kipukkasztani a pökhendiség valóságtól elszigetelő buborékját, ráadásul mindezt igen szórakoztatóan teszi.

A finn Ari Turunen újságíró és kommunikációs szakember, az Academy of Finland kommunikációs igazgatója. Eddig kilenc könyve jelent meg, többnyire az emberi viselkedés egy-egy jellegzetes aspektusáról, mint a részegség, a babona, az ellenkezés, vagy éppen a hazugság. Ebben a művében a pökhendiség kulturális és történelmi hatásait járja körbe.

A Hát nem tudjátok, ki vagyok? - A pökhendiség története témaválasztása szokatlan, de csak míg bele nem gondolunk, milyen óriási mértékben befolyásolja a világot a pökhendiség. Ugyan a történelem fordulópontjaival kapcsolatban az Esko Valtaoja-féle álláspontot képviselem, miszerint a tudomány és a technológia formálja igazán az emberek életét, nem a politika és a háborúk, de a legnagyobb károkat kétségkívül a pökhendiség okozza. Teljesen mindegy, hogy politikáról, gazdaságról, diákokról, háborúról, vallásról vagy hegymászásról van szó, a pökhendiség, az ember saját nagyságába vetett túlzott hite és az ezzel ellentétes jelek figyelmen kívül hagyása idővel garantáltan katasztrófához vezet. Többnyire a pökhendi egyén/intézmény számára is, de mire idáig jut a folyamat, ártatlanok, kívülállók sokasága is megsínyli a dolgot.

2015. április 21., kedd

Előzetes - Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja

Brandon Hackett (Markovics Botond) azon kevés magyar szerzők egyike, akiknek az új regényét ténylegesen várom minden egyes alkalommal. Kevés igazán színvonalas mű születik hazai fantasztikus irodalmi körökben, Hackett viszont megbízhatóan szállítja a minőséget, így volt ez a kétrészes minisorozat előző kötetével, Az időutazás napjával is. Sajnos nem sikerült rábeszélni, hogy a folytatás Az időutazás másnapja címet viselje (és valami ehhez méltó, dorbézolós sci-fi legyen), de ebben a formában sem fog csalódást okozni, Az időutazás tegnapja méltó az elődhöz és hasonlóan izgalmasnak ígérkezik. 

A hajtás után borító, fülszöveg és részlet, május ötödikén pedig a maga fizikai valójában is megérkezik a könyv, csak győzzük kivárni. Értékelés itt. 

2015. március 24., kedd

Előzetes - Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban (újraszerkesztett kiadás)

Mához egy hétre, március 31-én jelenik meg Philip K. Dick egyik legérdekesebb, mellesleg Hugo-díjat is nyert regénye, Az ember a fellegvárban második, újraszerkesztett kiadása. Elég régen olvastam már, nem emlékszem, hogy milyen volt az előző verzió, de az biztos, hogy az újraszerkesztés némi minőségi javulással is jár, úgyhogy nem csak az elképesztően ütős borító miatt lehet érdemes beszerezni, amit mellesleg a tavalyi Star Wars újrakiadás gúnyáját is jegyző Faniszló Ádám készített. És hogy miért pont most jön? Nos, az Amazon a pilot után berendelte a regényből készülő sorozat teljes évadát, ez pedig elég jó alkalom arra, hogy azok a hazai olvasók is megismerjék az eredetit, akik annak idején nem tudták megszerezni az előző kiadást, vagy esetleg még túl fiatalok voltak hozzá. 

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben már láttátok, de aki még nem, a hajtás után megnézheti - egy biztos: bátor és figyelemfelkeltő darab. Maga a könyv egy alternatív történelmi regény, nagyjából arról szól, hogy a második világháborút elvesztették a szövetségesek, az USA-t pedig felosztotta a náci Németország és a császári Japán. Ez önmagában is elég erős lenne, de itt egy PKD-regényről van szó, ehhez méltóan elborult, kérdésfelvető és valóságmegkérdőjelező a történet, poénokat nem lövök le, csak annyit mondok: a szerző rajongói nem fognak csalódni.

Alant borító, fülszöveg és részlet, az értékelést pedig itt találjátok.

2014. december 9., kedd

Előzetes - Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Hamarosan megjelenik Brian McClellan Lőpormágus-trilógiájának első kötete. Nagyszabású, heroikus történet, ami rendhagyó módon nem (pszeudo-) középkori környezetben játszódik és nem is urban fantasy, leginkább a francia forradalom korszakát idézi. A Gemmell-díj elég jó biztosíték a Vérrel írt ígéretek színvonalára, de a lenti részletből (szokás szerint a könyv eleje, semmi spoiler!) is meggyőződhettek erről.

A hajtás után borító, fülszöveg és részlet, értékelés hamarosan (de azt nem ígérem, hogy karácsony előtt, így is be van már tárazva két majdnem kész bejegyzés és három további könyv a következő két hétre).