Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!

Középkor: pestisjárvány, pogány kultuszok és inkvizíció. Jövő: idő- és űrutazás, a gondolat hatalma... egy spanyol inkvizítor, egy excentrikus tudós és egy mindenre elszánt, csillagközi expedíció sorsa fonódik össze Valerio Evangelisti regényében. 

Kellemes színt visz a magyar nyelvű szórakoztatóirodalomba a Galaktika/Metropolis Media azzal, hogy nem csak angolról fordítanak, hanem más nyelvekről is és így fölfedeznek olyan zseniális dolgokat, mint például az észt Melchior, a patikárius. Az Indulj, inkvizítor! is eléggé alulreprezentált nyelvterületről érkezik, Valerio Evangelisti ugyanis olasz - méghozzá az egyik legnépszerűbb olasz SF-szerző.

Ez a regény más szempontból is hiánypótló: időutazásos témájú történetekből sem jelenik meg mostanában túl sok. Érdekes összefüggés, hogy a legutóbbi időutazós regény, az Ítélet könyve, tavaly szintén a Galaktikánál jelent meg és szintén a 14. századi nagy pestisjárvány körül játszódik, csak pár száz kilométerrel arrébb, Zaragoza helyett Oxfordban. 

 A sorozat, melynek főszereplője Nicolas Eymerich, a valóban létezett aragóniai inkvizítor (senki sem számít a spanyol inkvizícióra!), jelenleg tíz kötetnél jár és változatlanul nagy népszerűségnek örvend, a képregény-változatok után idén még videojáték is jelent meg belőle.

A regény gerincét adó középkori fejezetekben Nicolas Eymerich, frissen megkapott főinkvizítori kinevezése után, hajtóvadászatot indít egy szinte csak nőkből álló, wicca-jellegű szekta ellen Zaragoza környékén, akik Diana istennőt imádják a keresztény isten helyett és mindenféle ördöngös praktikákat végeznek titokban. A nyomozást bonyolítja az egyház különféle irányzatai, a nemesek, a tisztviselők és az uralkodó szembenállása, de Eymerich ügyesen lavírozik a káoszban és a későbbi részeket előrevetítve valamennyit már itt is sejtet sötét karizmájából. Egyelőre még nem kimondottan antihős, de nem is igazán rokonszenves alak, stílusos céltudatossága azonban, mellyel célja felé tör a gyakran szinte már horrorba hajló események között, később kis túlzással darth vaderi (vagy még inkább Dooku grófi) szintre emelheti a karaktert.

(Inquisitor by Sinto-risky)

Egy másik történetszálon, valamikor a közeljövőben egy rendkívül ellenszenves, önsajnálatba süllyedő fizikus próbálja meggyőzni saját, forradalmi elméletéről a tudományos közvéleményt és ezzel párhuzamosan bejutni a nyilván rendkívül vonzó, de vele ellentétben teljesen normális részlegvezető, Cynthia ágyába. Még ha nem is lenne a zavaros ezo-techno-blabla, amivel a különleges, gondolati energiákról és tudatmezőről szóló ötletet magyarázza Frullifer (vagy az olvasónak Evangelisti), akkor is irritáló lenne ez a szál, de így fokozottan az mindenki számára, akinek minimális köze van a természettudományokhoz (legalább annyi, hogy olvasott már hard sci-fit...). Rég rossz, ha a feszültséget az olvasóban az kelti, hogy az egyik főszereplőt nem veri laposra a biztonsági őr, miközben kihajítja az egyetemről, vagy hogy a női mellékszereplő nem veri pofán egy féltéglával, amikor ilyen elképesztően ostobán és kínosan próbálkozik nála. Egyetlen dolog jelenthet csak elégtételt arra, hogy a szerkesztő miért nem húzta ki a történetből Frullifert: az, ha valamelyik későbbi részben Eymerich kínpadjára kerül és megtapasztalhatja a spanyol inkvizíció teljes repertoárját.

A harmadik, legrövidebb szál egy 22. századi, vallásos űrexpedícióra hívja az olvasót. A Malpertuis, a Frullifer elvei alapján megépített, gondolati energiával a "képzeleten" (ld. még: "hipertér" vagy még inkább a Miéville-féle "Immer") keresztül a fénynél nagyobb sebességre és a térdimenziók mellett időben közlekedésre is alkalmas űrhajó a Gamma Serpentis egyik bolygójára viszi legénységét, ahol valami nagyon különös dolog megtalálására számítanak. Ha a lázálomba illő expedíció sikerrel jár, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre és a múltra nézve is.

Valerio Evangelisti (forrás: Madamedub.com)

A három történet csak a kötet legvégén ér össze, akkor viszont szinte mindent megmagyaráz és szépen kerekre zárja a regényt, a fizikus szálának kivételével (annak úgyis mindegy). Stílusát tekintve Eymerich tényleg sötét középkori része az abszolút favorit, szerencsére ez teszi ki a kötet kétharmadát. A Malpertuis útja, az időnként űropera-stílusjegyeket is felvonultató "valódi sci-fi" vonal, viszont még ezt is veri az egyre fokozódó feszültséggel és látomásszerű világával, mely szinte már Lemet és Bradburyt idézi. Remélem, hogy hamarosan többet is olvashatunk az inkvizítor kalandjaiból, ez a kötet önmagában nem kiemelkedő, viszont kifejezetten kíváncsivá tesz a továbbiakat illetően. De ha netán nem jelenne meg a közeljövőben több kötet, önálló regényként is olvasható és nem jut minden nap olasz sci-fihez az ember. Evangelisti regényei és sorozatai közül pedig kettő még Eymerichnél is ígéretesebb a téma alapján: vadnyugati SF-sorozatát és a karibi kalózokról szóló történelmi regénye(i)t is szívesen elolvasnám.

--
Kiadó: Metropolis Media
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 1994
Eredeti cím: Nicolas Eymerich, inquisitore
Fordító: Zsoldos Amália
Borító: Sallai Péter
ISBN: 978 615 5158 35 3
Oldalszám: 233
Ár: 2990,- (borítóár), 2245,- (Galaktikabolt)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.