Mark Lawrence: Tövisek királya (Széthullott birodalom 2.)

Jorg elérte célját: király lett. Ez persze nem elég, most már a császári trónra fáj a foga, csakhogy más is hasonló terveket dédelget. És ez a "más" jó ember, nem egy tizenéves rablóvezér, a jóslatok és az emberek is őt támogatják. 

A Széthullott birodalom trilógia második része jóval meggyőzőbb az elsőnél, ezzel is erősítve azt a nézetet, mely szerint egy trilógiát vagy sorozatot nem érdemes rögtön az első rész után kukázni, hanem érdemes adni neki még egy esélyt. A Tövisek hercege csak a vége felé kezdett érdekessé válni, a Tövisek királya pedig ezen a szinten indul és innen kapaszkodik még magasabbra, akár a sziklatornyokat biztosítás nélkül megmászó Jorg Antrach. 

Nem pusztán az analógia kedvéért: időnként tényleg meginog a történet, de töretlenül és rendkívül magabiztosan megy előre, a végén pedig jóleső kimerültséggel, diadalmasan tekint körbe a csúcson. Úgy tűnik, Mark Lawrence karcos, egyre sötétebb, poszt-apokaliptikus fantasy/sci-fi trilógiája felnő a híréhez, bár arról a szirtről még le is kell majd ereszkedni. 

Az első kötetben leginkább koravén, idegesítő pszichopataként szereplő Honorous Jorg Antrach a második kötetre nem csak egy trónt szerzett magának, legyen az bár a régi birodalom maradványai közül a legkisebb országocskáé, hanem az eltelt évek során meglepően érettebbé vált. Az ugyan fura, hogy nem csak a ténylegesen négy évvel később játszódó részekben, hanem a szinte közvetlenül az előző kötet után játszódó, útkeresős visszatekintésekben is normálisabb, az ilyen jellegű karakterfejlődés viszont mindenképpen üdvözlendő. Most, hogy már nem egy szedett-vedett rablóbanda irritáló vezére, hanem szintet lépett és a fosztogatás és erőszakolás helyett a birodalmi szinten zajló játszma részesévé vált, ez a személyiségbeli váltás elkerülhetetlen, egyébként reálisan nagyon hamar eltávolítanák az élők sorából, féljenek akármennyire is tőle - az ifjú Jorg nem olyan személyiség ugyan, akivel azonosulhatna az ember, de nem hülye, ahogy a szerző sem. Ez nem jelenti azt, hogy szelídülne a koncepció, távolról sem. Sőt, egy fokkal még komorabb lesz az egész, vagy talán szerencsésebb úgy fogalmazni, hogy itt válik komolyan vehetően sötétté és már nem csak egy tinifiú hisztijéről szól, aki azt hiszi, hogy körülötte forog a világ.

Honorous Jorg Antrach (kép: Kim Kincaid)

Ad valami sajátos humorfaktort az amúgy nem túl vidám történethez, hogy a vérszomjas, szörnyeteg-szerepben tetszelgő főszereplőnkre házasélet vár, még ha egyértelműen politikai is, ez azonban nem tart sokáig. Katherine bevágott naplórészletei nagyjából olyan hatást keltenek, mint a kalózos képregény a Watchmenben, a szövetségkereséssel pedig valamelyest kinyílik az eddig erősen zárt világ és amellett, hogy egyre többet tudunk meg a háttérről, a viking mondáktól a zombihorrorig mindenféle hatással találkozunk. A stílus érezhetően kiforrottabb és így fogyaszthatóbb is, mint az első rész, a legjobbak valahogy mégsem a fő tematikát tartalmazó epizódok, hanem azok az erős kisebbségben lévő jelenetek, amikor nem fenyegeti közvetlen veszély a szereplőket és nincs erőltetett vérengzés (ebből itt szerencsére eleve sokkal kevesebb van, mint az előző kötetben).

A másfélszeres terjedelem is előnyére válik a Tövisek királyának, nem egész ötszáz oldalon már lényegesen többet lehet mondani és nem kell annyira rohanni, eközben a történet mégsem ül le, hanem feszes tempóban halad végig. A nézőpont- és idősík-váltogatás megtöri az egyébként eléggé lineárisan haladó eseményeket és érdekes átkötésekkel, ritmusváltásokkal szolgál. Nem csak Jorg nőtt fel, Mark Lawrence is írástechnikailag, kézzelfogható a javulás. Ha az augusztusban angolul, karácsonyra pedig magyarul is megérkező harmadik kötet is ilyen komoly fejlődést mutat, könnyedén az év fantasyje lehet és a végén még a főszereplőt is megkedvelem. Na jó, utóbbi azért túlzás... Itt egyébként már jobban megmutatkozik a szerző tudományos háttere is (mesterséges intelligenciákkal foglalkozik) és az első kötet szinte kizárólagos fantasy-díszletei mögül egyre nagyobb arányban bukkan ki a sci-fi.

Hasonló környezetben áll Jorg király vára (kép: Jorge Jacinto)

A kötetet beárnyékoló, gigászi ostrom ötlete David Gemmell Legenda c. kötetét idézi, de messze nem olyan eposzi, Mark Lawrence karakterei a hősiességgel szemben a hatékony, gyors gyilkolást helyezik előtérbe. Ez tökéletes összhangban van a trilógia stílusával, ez egy kegyetlen világ, kegyetlen emberekkel, ahol a halál állandóan jelenlévő, általában végleges megoldás, de ha mégsem, akkor valami sokkal rosszabb... és sokszor egészen váratlan.

Aki szereti a fantasy sötétebb oldalát - és itt most nem a vámpíros-orgyilkosos-romantikus fiatal felnőtt regényekre gondolok -, minden bizonnyal örömét fogja lelni a trilógiában. Ráadásul a harmadik részre sem kell sokat várni, angolul a napokban jelenik meg, magyarul pedig a karácsonyi szezonra várható. És ugyan Jorg története a harmadik résszel véget ér, a hírek szerint ez nem jelenti a sorozat végét, új szereplékkel egy második, a Széthullott birodalomban játszódó trilógia is készülőben van.

--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: King of Thorns - Book Two of the Broken Empire
Fordító: Gy. Horváth László
Borító: Jason Chan
ISBN: 978 963 9861 49 7
Oldalszám: 499
Ár: 4495,- (borítóár), 3300,- (Fumax webáruház)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.