James Smythe regénye igazi ritkaság a jelenlegi, magyar nyelvű sci-fi palettán. A felfedező különös hangulatú, merész regény, egy expedíció története, mely messzebbre visz, mint amilyen távol ember valaha járt. Az űr hidegétől és sötétjétől csak a törékeny hajótest választ el, egy ember kivételével az egész legénység halott, a cél távoli és nem lehet megszakítani a küldetést...
Az idei Könyvhét "legjobb borító" díját a GABO egyik újdonsága, A felfedező érdemli. A könyvfesztiválos megjelenések közül egyértelműen a Fraktálherceg volt a nyerő Sánta Kira festményével, de a minimalista dizájnt is kedvelem, Angelo Rinaldi pedig a maga egyszerűségében is (vagy inkább pont azért) hangulatos grafikát álmodott James Smythe különös regényéhez. Monitoron nézve úgy gondoltam, hogy egy sima sziluett még ütősebb lenne, de élőben jobban néz ki a fénylő űrhajós a digitális változatnál tompább, matt fekete háttér előtt - tökéletesen átadja a várt hangulatot.
Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mire is számítottam a regénnyel kapcsolatban az első fejezet elolvasása után, az viszont tény, hogy többször is sikerült alaposan meglepnie a szerzőnek, általában pozitív, de néha negatív értelemben is. Az első meglepetést a történet fura szerkezete okozta, ami sokkal jobban működik a vártnál. Olyan, mint egy közismert bűvésztrükk, amit végignéz az ember és esetleg még bólogat is, hogy hát igen, szépen csinálták, aztán ha jön az a rész, amikor a közönség látja, hogy ténylegesen mi történik, már nem a trükkön ámul, hanem a gyönyörűen kidolgozott koreográfiát és a tökéletes mozdulatokat köszönti hatalmas ovációval.
