Alma Katsu: Megtorlás

Szerelem és bosszú. Több thriller, de még mindig kellő mennyiségű romantika. Különleges karakterek, mély érzelmek, alkímia és egy kontinenseken átívelő hajsza. A Megtorlás méltó folytatása Alma Katsu Halhatatlanjának. 

Újabb vendégblogger-bejegyzés, de még az sem kizárt, hogy majd az érdekesség kedvéért én is elolvasom és írok róla, férfi-szemszögből. Most viszont ismét Borié a szó. 

A Megtorlás, Alma Katsu népszerű Halhatatlan-trilógiájánnak második része szinte ugyanott folytatja a történetet, ahol az első kötet abbahagyta. A lassú és megfontolt 1800-as évek után ezúttal a felgyorsult huszonegyedik században követhetjük nyomon a szereplők életét, aminek köszönhetően a történet sokkal lendületesebb és pörgősebb, az éppen fennálló helyzethez vezető események feltárása és a karakterek minél részletesebb bemutatása helyett inkább a feszültség kialakítása és fenntartása a cél. Az előző részre jellemző témák közül itt is a szenvedély és a szenvedés dominál, de közben új kérdések is előkerülnek: például van-e visszatérés a halálból, illetve egyáltalán mi történik a lélekkel a halál után? A karakterek is tovább árnyalódnak, egészen addig, hogy néha már komoly nehézséget okoz eldönteni, hogy tulajdonképpen kit lehet kedvelni és kit nem.

A „romantikus thrillerben” ugyan előre is láthatóan ismét felülkerekedik a romantika (és valamivel kisebb részben az erotika), de azért ebbe a könyvbe már jóval több thriller, izgalom jutott, melynek nem elhanyagolható előfeltétele, hogy a történet ezúttal nem az első fejezetben elmondott végkifejletet magyarázza, hanem együtt halad az eseményekkel, egy-két pillanatszerű visszaemlékezéstől eltekintve. 

Lanore McIlvrae, a kényszerűségből halhatatlan, makacs és több mint kétszáz éve ellenére időnként még mindig végtelenül naiv nő úgy döntött, új életet kezd Luke Findley oldalán, ennek első lépéseként pedig a tizenkilencedik század eleje óta felhalmozott kincseket és emlékeket gondos katalogizálás után különböző múzeumoknak adományozta, természetesen névtelenül. A legtöbb tárgy a londoni Viktória és Albert Múzeum tulajdonába került, ahol a kíváncsi tömeg nyomására hamar összeraktak belőlük egy kiállítást a nagyközönség számára. Lanny és Luke éppen a szenzációs gyűjteményt nézegetik, amikor a lány hirtelen ismét érezni kezdi a koponyájában a csaknem kétszáz éve elfelejtett bizsergést. Ez pedig csak egyet jelenthet: Adair, akit élve eltemettek, kiszabadult, és Lanny (teljesen jogosan) meg van győződve róla, hogy a férfi leghőbb vágya felkutatni őt és bosszút állni, amiért az utolsó csaknem két évszázadot egy sötét lyukba falazva kellett eltöltenie...

A Viktória és Albert Múzeum ezüsttárgyakat kiállító terme (Junho Jung | CC BY-SA 3.0)

Lanore-nak tehát nincs sok választása: menekülnie kell. Mivel nem akarja Luke-ot még nagyobb veszélybe sodorni, mint amiben már amúgy is volt, megpróbálja visszaküldeni a férfit a volt feleségéhez és két lányához, ez viszont korántsem megy olyan könnyen, mint szeretné. Így kénytelen a gyávák módszeréhez folyamodni: egyik hajnalban megszökik, otthagyja az orvost egy hotelszobában, az összes pénze és egy búcsúlevél kíséretében, ahogy több mint száz évvel korábban Jonathan is kilépett az életéből egy időre.

Innentől kezdve a történet egyre izgalmasabb és fordulatosabb lesz, ahogy Adair igyekszik kinyomoztatni, hogy hol és milyen néven tartózkodik éppen a nő, Lanny viszont azt igyekszik kétségbeesetten kitalálni, hogy kerülhetné el a várhatóan kegyetlen (de ha jobban belegondolunk, jogos) megtorlást. Az események az első részhez képest igencsak felgyorsulnak, elvégre a több napos kocsiutak helyett csak pár óra repülés vagy autóút választja el a szereplőket egy-egy helyszíntől, posta helyett már e-mailben kommunikálnak, és a szóbeszéd helyett a tévét hallgatják. Két megdöbbentő fordulat között pedig arra is van idő, hogy a szereplők emlékezzenek, így újabb részleteket tudhatunk meg Adair múltjáról, illetve Lanny bolyongással és kalandkereséssel töltött kétszáz évéről. A visszaemlékezések ezúttal nem csak Amerikára és Romániára korlátozódnak, előkerül Velence, Szentpétervár, Fez, Afganisztán vagy Pisa is.

A halhatatlanság itala (Magic: The Gathering illusztráció)

Az első kötettől eltérően itt a történet két szálon fut. Alapvetően Lanore és Adair mindennapjait és elmélkedéseit követik az események, de a könyv eleje és vége felé azért Luke-ról is szól egy-két fejezet. A cselekmény egy kicsit összetettebb, és sokkal kevésbé kiszámítható, mint a Halhatatlanban, ami gyorsabban olvashatóvá és érdekfeszítőbbé teszi a történetet, ugyanakkor a karakterek (főleg Adair) reakcióinak és gondolatainak ábrázolása valahogy kevésbé hiteles, kevésbé átérezhető és gyakran ellentmondásos. Pozitívumnak mondható viszont, hogy határozott állásfoglalásra készteti az olvasót azzal, hogy a szereplők legbensőbb gondolatait, legmélyebb érzelmeit írja le, melyeknek ismeretében nehéz kívülállónak maradni.

A második kötet méltó folytatása a sorozatnak. Ugyan a zsánerre jellemző témák, elemek itt is előkerülnek, de jóval kevesebb a romantikus-erotikus jelenet - bár az egész könyvet áthatja a szenvedély -, és ismét központi, de kevésbé megjósolható szerepet kap az árulás és a lemondás. A szerelemről való elmélkedésekre most is lehet számítani, de ez talán még előnyére is válik a könyvnek, hiszen az új nézőpontok mindig hasznosak, még ha nem is forradalmian újak. Akinek az első kötet elnyerte a tetszését, ebben sem fog csalódni! 

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 
Eredeti cím: The Reckoning
Fordító: Lakatos Anna
Borító: Demeter Zsuzsa
ISBN: 978 615 5272 38 7
Oldalszám: 368
Ár: 3480,- (borítóár), 2610,- (Agavebolt)
--
A Szubjektív Kultnapló a Google+-on, a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.