A Holt Király és nekromantái zombiserege a széthullott birodalmat fenyegeti, talán mégsem a császári trónra vágyó, kegyetlen és céltudatos Jorg jelenti a legnagyobb fenyegetést a királyságok számára. A színvonal-emelkedés a Tövisek császárában is folytatódik, Mark Lawrence egyre többet mutat meg a világból, a trilógia elkerülhetetlen vége pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Sokkoló és véres, egyúttal viszont meglepően érzékeny is.
Hercegből király, királyból császár. Honorous Jorg Ancrath nem az a fajta ember, aki a minden halandó feletti uralomnál kevesebbel is beéri. Az első kötetben még visszataszító, fölöslegesen kegyetlen, koravén útonálló-vezér volt, mellesleg egy király az udvarból elmenekült fia. A második kötet során valamelyest megkomolyodott, öncélú, fölösleges kegyetlenkedésből is kevesebb volt, a történet is kezdett egészen érdekes formát ölteni és a világból is egyre többet pillanthattunk meg, ezek után már kíváncsi voltam a befejező részre is.
A Tövisek császára az eddigiek fényében pozitív csalódás volt, de azt is mondhatnám, hogy nem kellett csalódnom, mert nagyjából erre számítottam. Még kevesebb kegyetlenkedés és visszataszító jelenet, a történet most már tényleg izgalmas, na meg a világról is sokat megtudunk, ami visszamenőleg is megmagyaráz egyes dolgokat (de sajnos a logikátlan anakronizmusokat nem). Három külön regény helyett érdemesebb egyetlen történetként értelmezni Mark Lawrence trilógiáját, így kicsit ugyan vontatott az eleje, de legalább nem érzi úgy az ember, hogy fölöslegesen olvasott el másfél kötetet, amíg végre elkezdtek értelmet kapni az események.
