Neil Gaiman: Csillagpor

Nem is tudom, hogy volt-e korábban olyan, hogy előbb a filmadaptációt láttam és utána olvastam csak a könyvet... Ja, igen. A tökéletes trükk, mert a könyv jóval a film után jelent csak meg nálunk... Mindenesetre most is ez volt a helyzet. Amikor a mozikban ment a film, meg a csapból is a Csillagpor folyt, elvből nem foglalkoztam vele, azóta viszont annyian mondták, hogy milyen jó és annyian szörnyülködtek, hogy nem olvastam, de még a filmet sem láttam, hogy muszáj volt behozni a lemaradást.
A film kellemes fantasy, jó karakterekkel, bár néhány jelenet szerintem túlzás volt, szerencsére most kiderült, hogy a könyvben nincsenek is benne, persze az a jól sikerült steampunk-léghajó is csak pár mondatot kapott...

Az nem teljesen egyértelmű, hogy ki is a célközönség, mert ugyan nép- és Grimm-mesei elemek az alapvető építőkövei a sztorinak és ifjabbaknak szól a nyelvezet is, sok poén és részlet viszont inkább a felnőtteket célozza. Nem olyan zavaróan, mint a mostanában készülő animációs filmek esetében, de ez a kettősség a lélekben kevésbé gyermek (nem gyerekes!) felnőtteknek valószínűleg nem igazán tetszhet. Na de nem ez a lényeg. Neil Gaiman jól összerakott fantáziavilágot hozott létre a kis angliai Falva falu melletti fal mögött, az az apró megjegyzés, hogy a legendák homályába burkolózó birodalmak, amikor majdnem fölfedezték őket, Tündeföldére "menekültek", az egyik kedvenc ötletem.

Dióhéjban: Tristran Thorn, egy félig tündeföldi, de az emberek világában felnőtt ifjú, a falu legszebb lányának kezéért még egy frissen lehullott csillagot is elhozna a falon túli mesebirodalomból, csakhogy ezzel van egy kis probléma. Egyrészt a lány nem veszi komolyan, másrészt amikor a becsapódás helyszínére érkezik, kiderül, hogy a csillag élőlény. És nem is akármilyen: egy gyönyörű, ugyanakkor eleinte nem kimondottan kellemes személyiségű leányzó, akit Viharvára urának királyi nyakéke térített le eredeti pályájáról. A csillagra és a nyakékre is vadásznak: előbbire gonosz boszorkányok, utóbbira a király maradék utódai. (Egyébként itt némi összefüggést látok az Oblivion c. fantasyjátékkal, lehet, hogy innen vették a készítők az ötletet a Királyok Amulettjéhez, amit csak a valódi uralkodó tud a nyakába akasztani.) Közben persze nem csak ellenségekkel, hanem segítőtársakkal is találkoznak és az angolszász mesevilág szereplői közül is jó néhány felvonul az egyébiránt meglepően rövid kötet lapjain. A végkifejlet maradjon meglepetés, annyit azért elárulok, hogy nem egészen olyan, mint a filmváltozatban...

--
Kiadó: Agave

Kiadási év: 2007
Eredeti cím: Stardust

Fordító: Pék Zoltán

Oldalszám: 211