Neil Gaiman: Óceán az út végén

Mesevilág, gyermekkori emlékek, veszteség, öröm és túlélés: az Óceán az út végén Neil Gaiman hatodik felnőttregénye. Óriási nemzetközi várakozás övezte a megjelenését, az első kritikák is biztatóak. 

Neil Gaiman öt év hallgatás után egy igazán varázslatos történettel tért vissza. Legalábbis ezt szokás mostanában írni, de a matek legfeljebb annyiban stimmel, hogy a 2008 óta publikált (gyerek- és ifjúsági) könyveket valószínűleg korábban írta, egyébiránt például 2011-ben és 2013-ban is közreműködött a zseniális Doctor Who sorozatban, két epizód forgatókönyvírójaként. 

Gaiman önálló munkái az Amerikai istenek és a Csillagpor kivételével nem tetszettek igazán, a novellái nagy része random agymenésnek tűnt és a semmiben lebegő urban fantasykkel együtt, mint az Anansi fiúk vagy a Sosehol, érdemtelenül túlértékeltnek. Így az Óceán az út végént is fenntartásokkal vettem kézbe, de kíváncsi voltam, hogy mire képes ekkora regényszünet után a szerző. Reméltem, ugyanakkor nem voltam benne igazán biztos, hogy tényleg jó lesz és nem csak az irodalmi rocksztárság farvizén eladható valami, amit milliós példányszámban vesznek meg a magukat rendkívül különleges ízlésűnek és egyedinek tartó, amúgy fantáziátlan és bármi állítólag bizarr dologra magukat rajongva rávető tinilányok, amiből Gaiman meg a kiadója is kényelmesen eléldegél újabb öt évig, az Amerikai istenek szintjét megütő új regényre pedig időtlen időkig várhatunk. 

Nos, második Amerikai istenek nem született, a korábban olvasott "egyebeknél" viszont sokkal olvashatóbb és kellemesebb fantasy készült. Most először Gaimannek sikerült tökéletesen ráérezne a népmesei stílusra. Ahelyett, hogy szimplán modern környezetbe helyezne egy unalomig ismert népmesét (esetleg annak elemeit), vagy humoros/bizarr/horrorisztikus valamit kreálna belőle, megfordítja a szokásos formulát és a népmesei hagyományt alkalmazva hoz létre egy saját történetet. A felidézett gyerekkori emlékek, álmok és félelmek finom, lírai átmenetet alkotnak a valóság és a mese között, szinte észre sem vesszük, hogy hol fordul át a történet, elfogadjuk és magunkénak érezzük a hétéves főszereplő nézőpontját és a dolgok ezzel együtt érkező egyértelműségét. Az Amerikai istenek már elég jól közelítette ezt a magától értetődő meseiséget, de ilyen szempontból még mindig túlságosan fantasy, a többi legfeljebb ujjgyakorlatnak volt jó. Az Óceán az út végén ezzel szemben olyan érzékkel illeszti a mesevilágot a hatvanas évek Angliájához, ahogyan egy tetszőleges népmese és az általában középkori környezet összeér, akár ha az idősebb Mrs. Hempstock vágta és öltötte volna egybe. 

(A Dave McKean által illusztrált kiadás egy oldala)

Középkorú férfi érkezik Sussexbe egy temetésre. A szertartás után felkeresi a helyet, ahol gyerekkorában élt - a régi ház már nem létezik, de az út végén elterülő Hempstock-farm, ahol egyetlen gyerekkori barátja, Lettie lakott, mintha mit sem változott volna az évtizedek alatt. Az öreg farm, Mrs. Hempstock vendégszeretete és kacsaúsztató, melyet Lettie óceánnak hívott, felidézik elfeledettnek hitt emlékeit a hetedik születésnapja utáni különös időszakról, amikor egy rövid időre fellibbent előtte a valóság függönye és bepillanthatott mögé. Egy felnőtt sem hinné el, amit a barátságtalan világ elől könyvekbe és képregényekbe menekülő kisfiú tapasztalt, utólag ő maga sem hiszi, akkor azonban valóság volt. Valóság a különös fenyegetés, valóság a telihold és a macskák, melyek úgy nőnek, akár a répa a földben. Mára csak a farm és és a farmon élő három nő maradt valóság számára, de általában róluk is megfeledkezik...

Neil Gaiman új regénye szépirodalmi igényességgel megírt történet. Erősen hat a képzeletre és érzelmekre, ugyanakkor a más Gaiman-írásokra jellemző hatásvadász-erőszakos és erőltetetten bizarr atmoszféra itt csak alaposan átszűrve, letisztultan és olvashatóan jelenik meg. Ám ettől nem lesz "Gaiman light", éppen ellenkezőleg: az Óceán az út végén az eddigi legszemélyesebb és talán legérettebb írása. Erre a történetre megérte éveket várni, a magyar kiadást ráadásul a nemzetközi megjelenéssel egy időben vehetik kezükbe az olvasók.

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 2013
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane
Fordító: Pék Zoltán
Borító: Kuszkó Rajmund
ISBN: 978 61 5527 221 9
Oldalszám: 179
Ár: 2880,- (borítóár), 2160,- (agavebolt)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.