Brandon Sanderson Magyarországon leginkább a Ködszerzet trilógia miatt népszerű, a nemzetközi fantasy-irodalomban pedig saját munkássága mellett Robert Jordan monumentális Az Idő Kereke sorozatának befejezőjeként ismerik (sajnos Jordan még 2007-ben elhunyt, mielőtt megírhatta volna az utolsó köteteket, özvegye és szerkesztője pedig Sandersont kérte fel, hogy a jegyzetei alapján írja meg a befejező részeket).
Sanderson saját történeteinek különleges ismertetőjegye a komoly precizitással kidolgozott, teljesen egyedi mágiarendszer. A Ködszerzetben például különféle fémek szolgálnak a varázslás alapjául, az Elantrisban jellegzetes formájú szimbólumok, az aónok. Ez már elsőre is szembetűnő és kiemeli a szerzőt a többi fantasy-író közül, de természetesen nem csak ennyit tud, a történetek maguk is különlegesek és magas színvonalúak. Első megjelent regénye, az Elantris sem csak bátortalan próbálkozás, vagy egyszerre túl sokat markolni akaró egyveleg, mint amivel a legtöbb elsőkönyves szerzőnél találkozhatunk, hanem legalább ugyanolyan szintű alkotás, mint bármelyik másik írása.
Elantrist az istenek városának nevezték. Okkal. Lakói egytől egyig szinte halhatatlanok voltak és mesterei a mágiának, melytől városuk fénylett. Bölcsek voltak, bármire képesek, gyógyulást hoztak a sérülteknek és betegeknek, bőséget a rászorulóknak. Elantris hatalma megingathatatlannak látszott, ám tíz évvel ezelőtt bekövetkezett a rejtélyes katasztrófa, mely a város és lakói bukását jelentette. A mágia elenyészett, a csodálatos várost ellepte a mocsok és az egykor büszke elantrisiak foltos bőrű, fájdalomról félőrült roncsként kóborolnak az omladozó falak között.
